Új Magyar Út, 1952 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1952-01-01 / 1. szám
laha komoly beleszólásuk lehet még a jelenleg vasfüggönyön túli Európa sorsának intézésébe és ezt a területet mint az oroszok, illetve alternatív megoldásként az Egyesült Államok érdekszférájának tekintik. Az elkeseredettebb bírálók szerint a nyugateurópaiak mintegy a Szovjeténióval való megbékélés illúziójában bízva tartották magukat távol az emigráns politikusoktól. Minden esetre ez a negatív magatartás azután döntő változást idéz elő a politikai emigráció gondolkodásmódjában. Sokszor végleges kiábrándulást jelent a nyugateurópai hatalmakból mivel úgy vélik, hogy azok mintegy Keleteurópa tudatos feláldozásával szerették volna megvásárolni saját vélt biztonságukat a Szovjetuniótól. Különösen lengyel és szerb részről hallani keserű kifakadásokat. Mindkét nép a háború során egészen páratlan hősiességgel olyan hatalmas véráldozatot hozott a közös győzelem érdekéiben, amire a nyugatiak sohasem lettek volna képesek és mindez történt azért, hogy abba a rabszolgaságba kerüljenek, ahova minden áldozat vállalása nélkül is eljutottak volna. Érthető tehát, hogy gyakran halljuk azt a véleményt, hogy a jövőben jobban meg fogják gondolni e népek, hogy hitelt adjanak-e az áldozatok vállalására buzdító ígérgetéseknek. A kiábrándult emigránsok azután Amerikába vetik reményüket és úgy látják, hogy itt még megvan az erő és elszántság ahhoz, hogy a szovjet terjeszkedésnek gátat kell vetni és keleteurópai leigázásába nem szabad belenyugodni. Anélkül, hogy részletesebben elemeznék a fenti, sokszor elkeseredés diktálta nézeteket, kétségtelen az, hogy elsősorban az amerikaiakban van meg a morális felelősségérzet az ugyanazokért az eszmékért harcoló, majd elbukott emigránsokkal szemben, míg az európai hatalmaknál ez nagyrészt hiányzik. Másrészt az U.S.A. offenzívébb politikát folytat, mig az európaiak óvatosabbak, természetesen ez még nem jelenti feltétlenül azt, mintha ők már leírták volna Keleteurópát. A másik említésre méltó körülmény az, hogy a társemigrációk egymás közötti viszonyában jelenleg aránylag béke honol, ami igen megnyugtatóan hat az e területen generációkon át dúló elkeseredett nemzetiségi acsarkodó® után. Lehetséges, hogy csak átmeneti Treuga Dei-nek vagyunk tanúi és a szunnyadó ellentétek újult erővel fognak fellángolni, mégis úgy érezzük, hogy a múlthoz képest nagy haladásról számolhatunk be. Jelenleg a különböző szervezetekben, paraszti, szocialista internacionáléban, az Egyesült Európa mozgalomban és még sok egyéb téren is vállvetve küzdenek a magyar, csehszlovák, bulgár, szerb, lengyel stfo., kiküldöttek. Ez az együttműködés igen nagy fejlődést jelent azok után a kétségbeesett harcok után, amiket pl. a magyar politika vívott a két háború között az ellenünk egyesült erővel felvonuló csehszlovák, román, jugoszláv propagandával szemben. E téren mi persze nem jelentettünk kivételt hiszen pl. a lenigyel-ukrán, szenb-bulgár ellentét még a mi vitáinknál is sokkal élesebb volt. Sokszor talán a jelenlegi megbékélés nem őszinte és néha a résztvevő felek elsősorban azzal a hátsó gondolattal nyújtanak kezet a testvérpártoknak, hogy így felerősödve könnyebben tudjanak leszámolni belpolitikai ellenfeleikkel. Zavaró jelenségek is akadnak, viszont ezek inkább kivételt jelentenek és az általános tendenciák az ellentétek kisimulása felé haladnak. Határozott remény van arra, hogy a mostani emigráció minden hibája ellenére is komolyabban veszi majd az együttműködést mint azt tették az említett népek az utolsó évszázad során. A keleteurópai népek, illetve emigránsok részbeni kijózanodása mellett kétségtelen, hogy a nagyhatalmi erőviszonyok fejlődése is e népek kibékitése felé halad. Amíg a múltban ugyanis ezek a népek gyakran váltak egyszerű sakkfigurákká a nagyhatalmi mérkőzések keserves sakktábláján és az európai hatalmak egymással versengve próbáltak bennük szövetségesekre szert tenni, hogy így szomszédaik ellen játszák ki őket. addig ma a helyzet teljesen más. Jelenleg Amerika mutatja a legnagyobb érdeklődést e terület jövendőbeli újjárendezése iránt. Az Egyesült Államok pedig egymagában véve erősebb mint az összes európai hatalom együttvéve és semmi szüksége sincs arra, hogy a keleteurópai kisnépek egymás elleni kijátszásával próbáljon szövetségeseket keresni ezek között. Így Amerika nem győzőket és legyőzőiteket akar látni e területen, hanem érdeke elsősorban megbékélést és őszinte együttműködést kívánja. Emelett a nyugateurópai hatalmak is gyökeresen revideálták e területre vonatkozó múltbeli politikájukat és nemcsak a józan ész szavát követve, hanem saját biztonságuk érdekében is diplomáciai mesterkedések helyett elsősorban békét és nyugalmat szeretnének az annyi viszályt és szenvedést látott Keleteurópában. Érdekes megfigyelni, hogy amíg a demokratikus irányzatok a nemzetközi kooperáció útján próbálják erejüket növelni, addig a szélsőjobboldali csoportok is a társemigrációk szélsőjobboldali elemeivel keresik az együttműködést. A fenti kooperációs szellemből erednek azután a különféle federációs elgondolások is. Itt azután megint mindegyik félben él a remény, hogy ezek elsősorban neki fognak kedvezni. Egyesek abban bíznak, hogy az 1919-es statusquo-t fogják az eljövendő federációkban alapul venni, míg azok akiket ez a szempont súlyosan megrövidít, azt remélik, hogy a merev statusquo elve háttérbe fog szorulni a népek önrendelkezési joga, a néprajzi elv és a méltányossági szempontok érvényesítésével szemben. ☆ Az egyes emigrációs szervek tárgyalása előtt meg kell emlitenünk az Amerikában magánkezdeményezésre működő Free Europe Committeet, (Szabad Európa Bizottság) amelyik a különböző emigrációs szervezetekkel tartja a kapcsolatot, kiadványokban számol be a keleteurópai helyzetről, hatalmas méretű rádiópropagandával próbálja a reményt a Vasfüggönyön túl ébren tartani, stb. E bizottság egymagában véve többet tett a keleteurópai emigrációért, mint a többi próbálkozások együttvéve. Az Európában működő organizációk közül talán a Churchill, de Gasperri, Schuman, Spaak nevével fémjelzett Egyesült Európamozgalom munkáját kiséri a legtöbb érdeklődés. A mozgalomnak külön keleteurópai tagozata van, ahol nem egy jól ismert emigráns politikus nevével találkozunk, bár a névösszeállítás nem mindenben fedi az erőviszonyokat. Jóllehet a szervezetben résztvesznek a régi világgal inkább rokonszenvező konzervatív elemek mellett a háború előtti ellenzéki erők képviselői is, valahogy a keleteurópai tagozat működésében igen sokszor a konzervatív elemeknek jut a nagyobb befolyás. Ez a talán sokszor akaratlanul jelentkező tendencia azzal magyarázható, hogy a mozgalom az európai hatalmak kezdeményezésére született és így a keleteurópai tagozat munkáját néha talán öntudatlanul is bizonyos rivalizálás jellemzi az Amerikában működő szervezetekkel szemben. Tekintve, hogy tengerentúlon inkább a régi ellenzéki, illetve 45-után a kormányzásban résztvett erőknek jut a vezetőszerep, így az Európamozgalom keleteurópai tagozata mintegy automatikusan 12
