Új Korszak, 1934 (1. évfolyam, 2-18. szám)
1934-10-07 / 14. szám
Gondolat-forgácsok. „Méltányos feltételek ” A taníiói pálya még mindig jó üzlet lehet, mert az előkészítő magánszaktanfolyamok ismét kitűnő reklamirozással hirdetik : „Tanítói vizsgára, externista érettségire sikerrel készülnek elő polgárit, vagy középiskolát végzettek.“ — Bővebbet a M. Újság szeptember 16.-i számában. Eddig a hirdetés s a jó polgári társadalom pedig elhiszi, hogy a jelentkezők a magántanfolyamokon is sikerrel készülhetnek arra a munkára, melyre, sajnos, még a hivatalos képzők sem képesek oly mértékben, mint ahogy azt a mai igényesebb élet elvárja ill. megkívánja azoktól, kik a nevelés nehéz ösvényén akarják kenyérgonddá vélt életcéljukat feltalálni. Mi elhisszük a magánokíatók jóhiszeműségét, de ma, midőn a tanítói pálya is kezd telítve lenni, kissé hamisan cseng ez a hirdetés. Olyan mint a soffőrkurzus, kevés elmélet, valami gyakorlat, aztán koncesszió és lehet vezetni. Hát uraim. Önök helytelenül értelmezik az egész tanítói előkészítést (valljuk be — nem szívügy ez ma Szlovenszkón I), mert az utánpótlás ily módon való kielégítése van olyan veszedelmes, mintha egyáltalán semmi nem történne. A tanítóság kényesebb és igényesebb része a mai hivatalos képzőt sem tartja elegendőnek, hanem 2-3 éves akadémiai tanulmány megtoldósával akarja a tan. képzés reformját megoldani. Éppen azért a haladás megcsúfolása lenne, ha szótlanul néznénk, hogy ifjú tanító gárdánk a „méltányos feltételek“ kétes értékű alvilágából regrutálódik. De nézzük csak meg közelebbről azokat a „méltányos feltételeket“ 1 — egy havi tandíj 500 Ke, étkezés és lakás ugyanannyi, tehát szerényen 10-000 Ke évente. Az aspiránsok 90%-a természetesen elbukik. Ez történik első éven, de ugyanezt csinálják a második éven is; vagyis a kiadásokkal együtt az externista vizsgázók két évet és 20.000 Kc-ét veszítenek ill. költenek — talán feleslegesen. S ha hozzávesszük azokat a méregdrága, litografált jegyzeteket (ködös belső tartalmukról most nem szólunk, mert mindenki tudja, hogy azt egy ifjú, polg. iskolai szaktanár, — bár még csak tanítói érettségije van, — nagyszerű segédletével züllesztették pedag. szakkönyvvé), amelyeket minden vizsgázónak a nyakába sóznak. Nyugodt lélekkel 21 ezer Kc-ban állapíthatjuk meg azt az összeget, amibe az ilyen pedagógiai kirándulás kerül. A középiskolai kirostálás következtében lecsúszott szellemi sihederek a félbemaradt intellektuelek reményével indulnak az új „tanulmányútra“. S mig mások a négy középiskola elvégzése után még 4 évig készülnek jövendő hivatásuk helyes értékelésére (közülük egy a nyáron kőműves munkából tartotta fent magát), addig a „magánurak“ édesapjuk keserves, utolsó koronájából Pozsonyban magánképzőt végeznek egy év alatt, ám hála a sors iróniájának — a legtöbb esetben soha —, de ennek már a hivatalos vizsgáztató tanárok ez. okai.. . A legnagyobb hiba az, hogy az All. Tan. E- gyesület, melynek kötelessége lett volna hivatalosan is észrevenni ezt a destruáló felvonulást és tiltakozni ellene ott, hol a hatalom szava egy tollvonással megsemmisíthetné azt a tarthatatlan, csak lealázást jelentő helyzetet, nem tette meg, amit megtenni közérdekű kötelessége leit volna! Ki tiltakozzék ilyenek ellen, ha nem a tanítóság ? Demokráciánk igényes óhaja : a tanító ne csak tanítson, hanem neveljen is. Neveljen úgy az iskolában, mint a községben, álljon oda a népe mellé tanácsadónak, vezetőnek. Ám hol van erre a megfelelő képzettség ? hisz akik a képzőt, vagy az abituriens kurzust végezték is — tehetetlenségük keserű érzésével eszmélnek képzettségük hiányosságára. Gyakorlati felkészültségünk szegényességét mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy a nevelő kézimunka órán egy lábtörlőt, vagy kosarat nem tudunk fonatni, mert mi sem tanultuk. Pedig a falu népe ilyet is szerelne látni, és jól jegyezzük meg, az egyszerű embert csak a gyakorlati dolgok ismertetésével tudjuk céljainknak megnyerni. Erre pedig szükségünk van. De menjünk tovább, gazdaságtani kiképzésünk a fe2. oldal. í lesleges képletek és közhelyek tanításán túl semmit sem nyújt. S hogy a fiatal tanítógeneráció szociológiai kiképzése mily szegényes és tartalomnélküli, — arról jobb hallgatni. Szlovenszkó magyarlakta vidékének, hol a földműves tömegek még az őseiktől örökölt útmutatás szerint végzik agrármunkájukat — biztos tudásu, a modern gazdaságban és közgazdaságtanban jártas tanítónemzedékre lenne szüksége, hogy útmutatást nyerne szallaghátú földjének racionálisabb kihasználására. Európában ez a probléma, különösen a nyugati államokban (Belgium és Hollandia), ahol a népsűrűség sokkal magasabb arányszámú, már nem jelent nehézséget, mert a népnevelés horizontálisabb kiteljesedettsége a földműves tömeg ily irányú nevelésével már régen foglalkozik. S nálunk ? Igen, nálunk ezt csak Csehországban találhatjuk meg. Szükségünk van tehát egy képzettebb tanítónemzedékre, amelynél az elméleti tudás a gyakorlati kivitel határozottságával összhangban van. Ám ez az imperatívusz csak akkor válhatik teremtő erővé, ha tanítóképzésünk időszerű reformját maga az áll. hatalom is komolyan veszi és eltünteti azokat a tanító-előkészítő-zugvállalatokat, ame lyek csak az „egyesek“ és nem a közjó, az ált. népcivilizáció felemelésére szolgálnak. Déli. ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ A szabad tanító. Az össztanítóság érdekszervezetei, a tanítószakszervezetek már megalakulásuk óta küz denek a tanító szabadságáért. Ez a harc részben eredménnyel járt. Igaz, hogy hosszú évtizedek kellettek, míg az obsitosból lett iskolamestertől a főiskolát végzett pedagógusig jutottunk el. (Habár a főiskolai tanítóképzés még nem valósult meg, reméljük, hogy egy vagy két éven belül a tanítóképzőket akadémiák váltják fel.) A tanítóság két fronton küzdött. Egyik oldalon a szabad tanítás jogáért, a másikon a személyi szabadságáért. Ez a harc azonban még ma is folyik. Talán erősebben és elkeseredettebben, mint valaha. A tanítás szabadságát részben már elértük. Szabad módszerválasztás van. A hetiórák számából egyet a tanító sajátmaga tölthet be az éppen aktuális dolgokkal Sajnos ez nagyon kevés. Legalább prágai kollégáinkat kellene utólérni ebben a tekintetben. Ott ugyanis az elemi iskolák első évfolyamában bevezették a szabad órarendet. Ez kétségkívül nagy pluszt jelent a tanító mánkájában. Az osztályban nem az órarend a korlátlan úr, amely meghatározott időre korlátoz egy-egy tantárgyat, hanem a gyermek. A tanító munkáját a gyermekek ötletei és hangulata szerint irányítja. Igaz, hogy kényelmesebb dolog merev órarend szerint tanítani. A szabad órabeosztás ugyanis alapos felkészültséget és pontos időbeosztást, időérzéket kíván meg a tnnítótól, de nagy eredményeket tud felmutatni. Nagyon fontos, hogy minden tantárgyra megfelelő idő jusson. Természetesen nagyon sok más követelmény is van e tekintetben, amelyekkel azonban egyszerre nem tudok foglalkozni. Ami a tanító személyi függetlenségét illeti, az bizony nagyon sok helyen még ma is csak ismeretlen fogalom vagy a legjobb esetben utópia. A községi iskola tanítója függ az iskolaszéktől, a felekezeti iskoláknál a tanltópapviszonyt mindenki ismeri. Itt csak egy dolog ségíthet: az iskolák államosítása ! Nem engedhető meg, hogy olyan egyén kritizálja a tanító munkáját, aki olyan messze van a pedagógiától, mint Makó Jeruzsálemtől. A felekezeti iskolák egyházi vezetői legtöbbnyire egyszemélyben hitoktatók is. Ezek a hitoktatásban két módszert ismernek. Az egyik az ú. n. verkliztető metódus. A gyermekekkel végkimerülésig mondatnak el egy-egy dogmát. A tanuló természetesen nem érti, mit daráltatnak vele. (Hogy is érthetné, amikor a dogmát gondolkodás nélkül kell elfogadniok még a felnőtteknek is !). így a gyermekek 99%-a a következő órán már nem tudja a már egyszer „betanított“ leckét. Ekkor következik a másik módszer: a bot. Ilyen „pedagógusok“ nem lehetnek jogosultak a tanító munkájának bírálására! Ide sorozható még a felekezeti iskolák építése és renoválása. Az egyház ugyanis fenn szeretné tartani magának a nevelés jogát, de a fizetés jogát a báránykákra akarja hárítani. Megkezdö______________UJ KORSZAK___________ 14. szám. dik a tusakodás. Az iskolaépítés csak marad. Ez az állapot a tanító munkáját teljesen megbénítja. Rossz iskolában, hiányos vagy éppen semmi felszereléssel, segédeszközök nélkül nehéz tanítani! Éppen ezért minden lelkiismeretes, öntudatos tanítónak, akinek szívén fekszik a jövő generáció sorsa és saját személyi szabadsága, erkölcsi kötelessége harcolni az iskolák felekezeti jellege ellen I A mai válságos gazdasági helyzet egy újabb bajt zúdított a tanítóság nyakába. A fizetésleszállítással járó gondokat. Ennek pedig végzetes következményei vannak a tanító munkájára nézve. Tudvalevő dolog ugyanis, hogy az eredményes munka előfeltélele a gondnélküli élet s az ezzel együtt járó lelki nyugalom. Ez pedig a mai, anyagi gondokkal küzdő tanítónál nincs meg. A tanítóképzőből kikerült fiatal tanító szakismeretei igen hiányosak. Különösen vonatkozik ez a pozsonyi magyar tanítóképző növendékeire. A képzőnek kevés tanterme van. Semmiféle segédeszközzel, szertárral, laboratóriummal nem rendelkezik. A gyakorló iskola sem megfelelő. A tanerők nem magyarok stb. A kezdő tanítónak a hiányos ismereteket pótolnia kell. Srakkönyveket, szaklapokat keil olvasnia, előadásokat kell hallgatnia, vitaestéken kell résztvennie. De mibő! ? Mindez pénzbe kerül. Márpedig az a néhány száz koronás kezdőfizetés csak a gyomorra és a ruházatra futja — szegényesen. De nemcsak a kezdő tanítónak kell állandóan képeznie magát, hanem az idősebbeknek is. Minden tudomány fejlődik. A pedagógia sem kivétel. A modern tanítónak pedig haladnia kell. Ezen csak úgy segíthetünk, ha megalkuvás nélkül, közös erővel harcolunk a fizetésleszállítás eltörléséért. Ez nemcsak a tanítóság személyi ügye, hanem államérdek is. Az állam jóléte a polgárok műveltségének emelkedésével egyenes arányban növekedik. A müveit ember jó földmőves, iparos, kitűnő kereskedő és hasznos szellemi munkás. Az általános műveltség emelkedése pedig elsősorban a tanítóság munkájának gyümölcse. A tanítóság azonban mai anyagi helyzetében a legnagyobb erőfeszítéssel sem tud eleget tenni kullúrmissziójának 1 _ A gazdasági krízist a tanítóság más oldatról is érzi. Tanítványain keresztül. Ma már az ú. n. középosztály is proletarizálódik. A szülők nem tudnak könyvet, füzetet, írószereket venni. Ez a jobbik eset. A legtöbb helyen azonban nincs meg a minimális életszükséglet sem. A gyermekek ócska, egészségtelen tömeglakásokban vannak. Rongyosan mezítláb járnak. Táplálékuk értéktelen és kevés. Egyszóval ma már a legtöbb családban a nyomor a háziúr. A szülők vagy munkanélküliek vagy olyan keveset keresnek, hogy abból emberi módon élni lehetetlenség. A gyermekek sorsa azonos szüleikével. Ha végignézünk az osztályon egy-két jómódú kivételével beesett, sápadt arcú gyermekeket látunk. Ezeknek előbb emberi sors kell, s csak aztán lehet szó eredményes tanításról. Ezt a jobb sorst pedig csak úgy érhetik el, ha a szülőket egészséges gondolkodású, öntudatos generáció támogatja a kenyérharcban. Ezt a generációt pedig a tanítónak kell felnevelnie. A mai tanító nem nézheti karbatett kezekkel, hogy pusztítja a gazdasági krízis a serdülő gyermekek százezreit. Harcölnia kell a krízis ellen. Meg kell keresnie a mai lehetetlen helyzet okát. A kisemmizettek oldalán kell küzdenie a kapitalista rendszer emberáldozatokat követelő profit hajhászása ellen. A tanítóság nem nézheti tétlenül, hogy személyi szabadságának, emberi jogainak és exisztenciájának egyedüli garanciája a demokrácia elten minden oldalról döntő rohamot intéz az eszeveszett sovinizmus Az egyik oldalon a revízió, a másikon a fajtisztaság ópiumával készítik elő a hiszékeny tömeget az új világégésre. A tanítóságnak választania kell a dolgozók demokráciája és a fasizmus közt. Személyi szabadság, az emberi jogok vagy a koncentrációs táborok és a sterilizálás között. A békés fejlődés és a mindent elpusztító háború közt. Itt már nem lehet többé struccpolitikát folytatni, „arany középútat“ választani, az arany középírt meghátrálás az események elől, felelősségérzet hiánya, reakció! A tanítóságnak ott a helye, ahol az emberi szabadságért, a kultúráért, a jobb jövőért harcolnak: a dolgozók demokráciájáért a fasizmus és annak hű csatlósa az egyház ellen! S amikor ez a harc a demokrácia teljes győzelmével fejeződik be, akkor lesz meg évtizedes küzdelmünk gyümölcse : a szabad tanító! (Takács)
