Új Korszak, 1934 (1. évfolyam, 2-18. szám)
1934-03-21 / 2. szám
2- szám. 3. oldal. HÍREK. „Szennylapjának megjelenése alkalmából fogadja minden jóérzésü tanítónak és családnak mélységes utálatát!!!“ Az Új Korszak 1. száma merész, harcos eszméket röpített szét a magyar tanítók közé. Nem újakat, hanem olyanokat, amelyek Európának egynéhány országában már rég megtermékenyítették az elméket. A forradalmi szellem bekopogtatott a köztársaság magyar nyelvű tanítóihoz, hirdetvén, hogy: ki a felekezeti elfogultság szellemével a tudomány és kultúra csarnokából! Kenyeret, megbecsülést a köztársaság tanítómestereinek! Beköszöntött az Új Korszak a magyar tanítósághoz, hirdetvén nekik, hogy kultúra és boldogság csak akkor lesz a földön, ha minden nép összefog az elnyomó sötét erők ellen. Megállapíthatjuk, hogy a mag nem veszett kárba, egy része jó talajra hullott. Jön az írás, melyből az öröm és megértés szava üdvözöl bennünket, a biztatás szól felénk, hogy készek velünk küzdeni a szebb, igazságos jövőért. De akadtak sötétfejű. szerencsétlen emberek is, lelki rabszolgák, akiket örök lelki nyomorúságra nevelt a klerikalizmus. Ezek névtelen levelekben tele iráshibákkal (a fenti 15 szavas levélben 6 íráshiba volt!) válaszolnak a közös munkára hivó felvilágosító szózatunkra. Az ilyen Írásokat is majdnem olyan nagy elismerésnek tekintjük, mint a dicsérő, buzdító leveleket. Nem is haragszunk arra a szerencsétlen kartársra, aki Lucenecről azt a fent idézett levelet küldte- Csak sajnáljuk őt és nagyon sajnáljuk a magyar népnek azokat a szerencsétlen gyermekeit, akik ilyen nevelőkre vannak bízva. Sírni lehetne arra a gondolatra, hogy sok száz egyén rontja a népet mindenfelé. De nem sírás kell ide, hanem munka, bátor, kitartó kultúrmunka, amely kiszorítsa az iskolából a buta és gyáva klerikális szellemet. * * * Egy másik nagy tanító: Komensky A. János, aki 342 évvel ezelőtt született s életének javarészét emigrációban, számkivetésben, bujdosásban töltötte. Tanítása ma is űj és meg nem valósított. A nemzeti és vallási elfogulatlanság bátor hirdetője, aki az igazi népkultúra legfőbb feltételeként az anyanyelven való tanítást tartotta. Hirdette, hogy a kardból ekét kell gyártani, hogy az emberiség békében és boldogságban élhessen. Hol vagyunk most, századok után is ezektől a tiszta, emberi kívánalmak megvalósulásától? És miért vagyunk még mindig távol ezektől az emberi ideáloktól ? Hiszen ez maga az igazság I Az őszinte válasz más nem lehet, csak az, hogy a kötelességét senki sem, vagy csak igen kevesen tették meg. Ennek a nagy tanítónak az élete is azt példázza, hogy komoly munka nélkül a legszebb célkitűzés sem sokat ér. Munkára ! * * * Egy beígért sajtópör. Az állami magyar tanítóképző intézetnél történt személyi változással kapcsolatban lehoztuk azt a hírt, amely minden napi és időszaki lapban erre vonatkozólag megjelent. Szerényi Ferdinánd tanár úr, a képezde volt igazgatója, levelezőlapon tudomásunkra adta, hogy a cikkért sajtópört indít. Nekünk a hírrel nem volt szándékunk Szerényi tanár urat megsérteni. Ha a leközölt hír abban a formában nem igaz, akkor a beígért sajtópörnél sokkal messzehangzóbb és értékesebb egy egyszerű helyreigazító nyilatkozat. A tanítóképezdével, az abiturins kurzussal és az externista vizsgákkal kapcsolatban nekünk igen sok mondanivalónk van. Sajnos, eddig ezek a problémák nem részesültek a tanítóság részéről megfelelő bírálatban. Minket sem barátság, sem más érdek nem feszélyez s el fogjuk mondani ebben a kérdésben is a tanítóság kritikáját. Mindenre sor kerül. Csak türelem. * * ♦ A szerkesztőségünköz az egyik faluból levél jött. Az egyszerű írás elmondja, hogy a hitoktató úr nádpálcával veri a gyermekekbe a hittant. 9 éves gyerekektől is vers gyanánt kérdi az anyagot és ha a kis gyermek képtelen ezt megtenni, akkor jön a régi fegyver, a padra-húzás és a pálca. Mi megértjük a levélíró felháborodását és igazat adunk elítélésének. Igaza van abban, hogy a bot nem nevelő eszköz és verni nem szabad. A fejletlen gyermek, aki még hozzá a legsiralmasabb viszonyok közt, nélkülözésben él, nem tehet arról, hogy szószerint nem tudja bemagolni az értelmetlenségeket. Ha a hitoktató saját maga és tantárgya ellen ellenszenvet és gyűlöletet akar a gyerme' kekbe nevelni, azt semmivel sem érheti el jobban, mint a bot használatával. Lehet, hogy ez is jó eredmény. _____________ÚJ KORSZAK__________ Egy kis pikantéria a copi kerületből. Szerkesztőségünk Tóth István nagytárkányi közs. ig. tanítótól egy négy oldalas cikket kapott közlés végett, amelyben leírja a nagykövesdi tanítói választást. Tóth azzal kezdi, hogy a „tollat a tömeges érdeklődés adta a kezébe“ és mi azzal a megjegyzéssel közöljük le a rövidített cikket, hogy ez is egyik ragyogó példája annak a módnak, ahogyan tanügyi férfiak viselkednek tanügyi dolgokban. De hadd álljon itten a panasz, a vád, az igazságtalanság, a sérelem, a megsértett önérzet ha nem is olyan mértékben, ahogy az Tóth eredeti cikkéből kicsap, de elégségesen ahoz, hogy vádoljon és gondolkoztasson. Az esetet Tóth eredeti és birtokunkban levő cikke alapján, amelyet nagy terjedelme miatt szószerint nem közölhetünk, a következőkben ismertetjük. A nagykövesdi közs. iskolaszék teljesen törvényesen pályázatot hirdetett a megüresedett közs. ig. tanítói állásra és választási határidőül 1933 aug. 27.-ét jelölte meg. Pályázati feltétel volt, hogy a pályázó ref. vallású és a kántori teendőket is elvégző képesített tanító legyen. Hivatalból választási elnöknek kiküldött Kucharik Mihály copi tanfelügyelő a pályázat kiírásánál semmi szabálytalan dolgot nem tapasztalva, a választást 1933 aug. 27.-én d. u. 5 órára tűzte ki, ill. hagyta jóvá az eredeti választási dátumot. A kitűzött napra csak két pályázó adta be a kérvényét, egy nem végzett tanító és Tóth István nagytárkónyi végzett tanító, aki a szabályszerűen felszerelt kérvényhez a kántori vizsgát igazoló bizonyítványát is csatolta. A józan ész és a természetes igazságérzet alapján Tóth István tanítót kellett volna, ill. lehetett volna csak törvényesen megválasztani. Kucharik Mihály tanfelügyelő úr azonban a választást önhatalmúlag 1933 szept. 9.-ére halasztotta el azzal a megokolással, hogyha befutna még 1833 aug. 27.-i postabélyegzővel lepecsételt pályázat, akkor azt is letárgyalják szeptember 9.-én. Ebben a „megokoiásban“ az a nagy szépséghiba van csupán, hogy 1933 aug. 2?.-i postabélyegzővel nem is lehetett várni pályázatot, mert 1933 aug. 27.-én vasárnap volt. Nem is ezért halasztotta el Kuchárik tanfelügyelő úr a választást, hanem, mert más tervei voltak. Ugyanis Kuchárik,Nagykaposon járva másnap felszólította Újlaki József most végzett tanító gyámját, Dr. Kiss Bálint ügyvédet, hogy Újlaki József „azonnal“ és »okvetlen“ adja be a kérvényét. Ezt maga Újlaki József írta meg Tóth Istvánnak. Újlaki hiányosan (3 okmánya hiányzott) felszerelt kérvényét a tanfelügyelő útasítására beadta, de kérvénye csak 1933 aug. 30.-án, tehát a hivatalos pályázati határidő után 3 napos késéssel jutott el az iskolaszékhez. Az 1933 szeptember 9.' én megtartott »második“ választáson a hiányosan felszerelt és elkésett kérvényt a tanfelügyelő ur nem hogy figyelmen kívül,nem hagyta, de egyenesen megválasztatta Újlaki Józsefet Tóth Istvánnal szemben. Amikor az iskolaszék elnöke, Dienes Adorján tiltakozott ez ellen a törvénytelenség ellen, akkor Kuchárik tanfelügyelő úr azt mondta: „nekem jogom van ehhez.“ (Ezt Dienes bizonyítja). Ez és ennyi éppen elegendő. Egy kis pikantéria a hivatalos eljárásokból. Elegendő ahhoz, hogy gondolkozzunk. Tóth megfellebbezte a választást és mi ezt az eljárását az igazság és a törvény ilyen kijátszása ellen csak: helyeselhetjük. Egyúttal: az igazság és törvénytisztelel nevében felhívjuk erre az esetre a Referátus és az Országos Hivatal figyelmét s elégtételt kérünk a megcsúfolt jogrendnek! A törvényt mindenkinek tisztelni kell, tehát a tanfelügyelőnek is. Az önkényeskedést megtűrni nem szabad 1 Suhogó. SZEMLE. Nagytiszteletü úr fcözségesiti az iskolát (in anno 1929.) Színhely: a délibábos Csallóköz, annak is ingovánnyal ékes dunamelléki tája. (Nóta bene, az ingovány szó a moráliakra is vonatkozik.) A meetingen jelen vannak az egyház Sámsonai teljes számban. A tárgy egy tanfelügyelői leirat, mely hivatkozva az iskola kvalifikálhatatlanul rossz padlózatára, padjaira, ablakaira s a tanulóknak már a háború alatt is 100 körüli létszámára uj tanterem építését sürgeti immár kb. ötödször. Az atyafiak csalódottan legeltetik szemeiket egymás fizimiskáján, mert valami újszerűt, érdekest vártak. Ez az örökös refrén már kicsit unalmas, kezd az idegeikre vagy talán inkább a zsebeikre menni. Majd ők megmutatják, hogy ez nem egy non plus ultra! A tárgyalás az elpuffogtatott frázisok következtében kezd mindinkább felengedni lanyhaságából, végül konkrét formában kibontakozik a határozat: Nem építünk. A kétszeres árvíz tönkretett bennünket. Az egyháznak sok az adóssága. Átadjuk az iskolát a községnek, mivel olyan jó anyagi viszonyok között van, hogy megerőltetés nélkül felépítheti. Végül ezen határozat jóváhagyás végett az egyházmegyére felterjesztetik. Elérkezett a nagy nap. Áz egyházmegyei gyűlésen a lelkész erélyesen védte az atyafiak álláspontját, pálcát törve a községesítés mellett, ami nagy visszatetszést szült. Itt-ott hallani iehetett a suttogást, hogy teljesen a „kommunista" tanító befolyása alatt áll. Pedig a szokatlanul energikus fellépés eredője egy intim dezsöné (reggeli) a parochia ambitusán a mindenható kurátor úrral, aki községesítés esetén uj palota emelését helyezte kilátásba á la Courths Mahler regény. Accidit in anno 1932—33. A községesítést az egyházi felsőbb hatóság megakadályozta s az építésből nem lett semmi. Hogy közben a tanító emiatt egészségileg tönkrement az nem fontos — sőt! Többszöri betegszabadsága alatt a lelkész helyettesítette havi 5—600 Ke díjazással, ami tekintettel a kongrua beszüntetésére nem megvetendő összeg. S mikor a tanító állami kinevezése miatt leköszönt az állás betöltéséig ismét a lelkész kapott megbízást. A pályázati hirdetés többször megjelent, de a beérkezett kérvények eltűntek. A lelkész egyszerűen kinevezte magát helyettesnek, a hívőknek pedig kijelentette, hogy pályázó nincs. Közben vígan folyt a tanítás a magyar kultúra dicsőségére. Ezúttal — varietas delectat — néha a nagytiszteletű úr, többször 3 gimnáziumot végzett leánya (kvalifikált tanerő!) pontifikálta a tanítást olyan elementáris erővel, hogy annak hullámai még a tanügyi hatóságok dobhártyáit is megreszkettették. Az egyház vezetői panaszt emeltek a hanyag tanítás miatt, mely szerintük erkölcsileg is kifogás alá esik. De legfőképpen azt panaszolták, hogy ők nem választották meg a lelkészt kisegítő tanítónak mégis havi 600 Kc.-t követel a működésért. Tehát ismét kilátszott a lóláb, mert nem az egyház tehermentesítése, nem is a magyar kultúra csepegtetése volt a főcél, hanem közönséges anyagi érdek (krónikus „lelki“ szimptoma). Jött a krízis. A községnek is megerőltetésébe kerül az iskolaépítés. A helyzet tehát most az, hogy a lelkész esetleges helyettesítés és a velejáró anyagi előnyök reményében most már jobb szeretné ezen tarthatatlan állapotok intézményesítését. A hívők pedig lekopírozva a lelkész mentalitását szintén zsebkérdést csinálnak a községi iskola felépítéséből. Most a tanítás a három kormányintés dacára, már második éve az egészségtelen iskolában folyik. A most lefolyt tanító-választásnak pedig érdekes pikantériája, hogy a „lelkész“ a presbitérium kompromitélásával igyekezett az új tanítót az állás elfoglalásáról lebeszélni. Hogy miért ? Felesleges ismételni : Havi 600 Ke reményében egy kis „lelki torna“ nem oda Buda. Az egyházmegye pedig mint competens factor ezekről mit sem tud, holott a „kertészek“ munkáját a „veteményes kertben“ igen
