Új Kelet, 1998. május (5. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-11 / 109. szám
1998. május 11., hétfő Színház Örök jussunk-e a boldogság? Naplemente előtt - premier a Móricz Zsigmond Színházban téktartó emberi eleganciája, gyönyörű beszéde, klasszikus mozgása, most újabb indokok birtokába jutott: még jobban szeretni őt, aki ebben a drámában felmutatta a mélységesen emberi színjátszás teljes eszköztárát! A második képben visszaköszönt a múlt: előttünk állt Bárány Frigyes, a fiatal hősszerelmes a maga teljes mivoltában, hogy aztán végigrepítsen minket az idő kíméletlen csatornáin, és egy kicsit magunk is vele együtt „őrüljünk bele” a megváltoztathatatlanba... Szinte fel sem lehet sorolni, hogy ez a nagykaliberű művész hány hangon és hány hangszeren játszott ezen az estén, kitárva szívét és lelkét a publikumnak, mint aki végső csatáját vívja, és immár félredobja a lélek önvédelmének tartózkodásból szőtt páncélingeit... Lírája így nem csoda, hogy szédítő magasságokba repít, hogy aztán sziklaszilárd emberi tartása a valóság kivégzőosztaga elé állítson minket, kimondván és felmutatván az „örökkön érvényes” táblát, melyen ez áll: Ecce homo - íme, az Ember. A fiatal Horváth Réka (Inken) mellette, és bizony általa is lett mára remek színésznővé! Alakítása méltó partneréhez, és azt hiszem, világos, hogy ennél több el sem mondható dicséretként, hiszen Bárány Frigyeshez ezen az estén méltónak lenni nagyon is sokat jelentett... És a többiek!!! Konter Lászlónál jobb szereposztó valószínűleg kevés akad! Szalma Tamás (Wolfgang), Pálos Zoltán (Egmont) - Clausen fiai - más-más póluson ugyan, de kitűnően tárják elénk a gyermeki szeretet és a társadalom torzító befolyásának példatárát. Varjú Olga szinte már „elviselhetetlen”, olyan jó! A monomániás, az élet valóságától tökéletesen elrugaszkodott vénlány (Bettina), aki majomszeretettel csügg apján, tulajdonképpen a „vérét szívja” ahelyett, hogy - ahogy deklarálja - mindennél és mindenkinél jobban szeretné. Egzal- táltságán keresztül így is átiz- zik a képmutatás: végtére Bettinát is a vagyonmentés motiválja, de ezt semmi kincsért sem vallaná be magának, inkább „tárgyiasítja” érzelmi kötődéseit. Remek alakítás! Akárcsak Kerekes Lászlóé, aki Klamroth szerepében brillírozott. A család „bunkója”, tulajdonképpen a jövő embere - ne felejtsük, hogy 1933-at írunk -, lehengerli a világot, és bizony jelképpé válik, az embertelenség hiva- talosított jelképévé... Ottilia, a neje (Szabó Márta), Clausen tanácsos hajdan érzékeny leánya „méltó” társává válik, integrálódik urához, álszent és kíméletlen. Csorna Judit Paula szerepében ismét lenyűgöző. Olyan gonosz, olyan egyértelműen durva lelkű, hogy „méltán” számíthat a társadalmi elismerésre, a sikerre. Hetey László (Steynitz, az orvos) kedves, emberi figurát alakít - remekül -, és olyan, mint Jimmy Ciripp, az Élő Lelkiismeret. Hanefeldt ügyvédet Horváth László Attila alakítja: a felkapaszkodott, szervilis csúszómászó összes jellemtelenségét megrajzolva, a tőle már „megszokott”, remekbe szabott művészi eszközök szikrázó csillogásával! Gados Béla Immoos lelkipásztora ingadozik az emberség és a társadalom elvárásai között. Tanácstalansága és látszathatározottsága művészi bravúr! Geiger professzort, Clausen barátját a Miskolci Nemzeti Színház kiválósága, a nálunk vendégként fellépő Kulcsár Imre játssza. Tiszta, egyszerű, melegszívű alakítása, és természetesen gyönyörű orgánuma joggal nyerte meg a mi publikumunk szívét. Keresztes Sándor, dr. Wuttke alakítója remekül ábrázolta azokat a belső feszültségeket, amelyek a megalázott, de tehetetlen ember manapság nagyon is jól ismert figuráját jellemzik. Ebisch kertész (Kocsis Antal) szintén játékszer a „gazdák” kezében, de tud nemet mondani, és nemes emberi tartását semmilyen körülmények között nem veszíti el! Inken nagybátyja a rendíthetetlen tisztesség szobra, és így méltó testvéréhez, Petersnéhez (Zuhor Agnes), aki a vádak tengerében sem hajol meg az igaz- talanság előtt! Zubor Ágnes végtelenül egyszerű és színésziig kristálytiszta alakításai immár szinte „megszokottak” a Móricz Zsigmond Színház színpadán... Szót kell ejteni Kohlicska Kálmán lakályáról, Win- terről is, aki mértéktartása mellett humorával is meglepte a közönséget. Szántó Sándor a főpolgármester szerepében eszköztelenségében volt figyelemreméltó... A remekbe szabott előadást joggal fogadta a közönség hatalmas ovációval... Az egyetlen megkérdőjelezhető pont a kezdéskor felhangzó zene volt. A Koldusopera „tánczenésí- tett” átirata kissé dezin- formatíve hatott - a „vájt- fülű” kritikus igazán nem is tudott mit kezdeni vele, de „úgy kell neki”, ha fennakad ilyen apróságon... Bárány Frigyes jutalomjátéka, Gerhart Hauptmann Naplemente előtt című darabja arany betűkkel írta be magát a Móricz Zsigmond Színház — és a magyar színháztörténet - nagykönyvébe! Köszönjük! Palotai István színikritikája A Naplemente előtt talán leginkább megkésett romantikus alkotásnak tekinthető - Schiller Ármány és szerelem című drámájával itt-ott szinte össze is cseng, csakhogy a társadalom és az egyén ütközési erővonalai nem a korabeli hatalom mentén, hanem a huszadik század természetellenes istenének, a pénznek a vadászata folytán kristályosodnak ki... A valódi kérdés tulajdonképpen nem az, hogy létezhet- e igaz szerelem egy húszéves leány és egy jóvágású hetvenes úr között - a darab erre egyértelmű igennel felel -, hanem az, hogy a társadalom milyen kondíciók között képes ezt elfogadni? A válasz erre a kérdésre lesújtó, hiszen a legkeményebb ellenállást éppen az a család fejti ki, amelyik állítólag féltve szereti és tiszteli a családfőt - na persze csak addig, ameddig ez anyagi érdekeikkel vagy esetleges vénlányos monomániáikkal nem ellenkezik. Van-e jussunk idősebb korban még pár év boldogsághoz? - teszi fel Hauptmann a kérdést, a válasz pedig egyértelmű: igen. VOLNA. ...Csak ez ne ütközzék „szeretteid” érdekeibe, mert akkor jaj neked! Jaj a boldogságodnak, mert bizton megismertetik veled a poklok poklát... Amikor felment a függöny, egyetlen pillanat alatt megelevenedett a csoda! Ha ez a bemutató harminc évvel ezelőtt történik, amikor ez még „divat” volt, minden bizonnyal nyiltszíni taps fogadta volna a mester, Székely László varázslatos díszletét! A rendező, Konter László a darabhoz illő míves, de tiszteletre méltón szerény, háttérbe húzódó munkát végzett. Színészvezetése figyelemre méltó, hiszen az eredmény — a remek figurák, életteli színészi alakítások - is ezt -bizonyítja. Nem csak az ő érdeme, hiszen a tény az tény, viszont okvetlenül neki is köszönhető az ismételt felismerés: ebben a színházban rengeteg jobbnál jobb színész él és dolgozik! Konter kiváló tempójával, ritmusaival, valamint klasszikus képeivel tiszteletre méltón, emelkedett hangon szólaltatta meg a művet, amely így ki is teljesedett. Clausen tanácsost a búcsú- jutalomjátékát abszolváló Bárány Frigyes alakította: Felejthetetlenül! Akit eddig elbűvölt mérA nagy művészek jussa megjárni a mennyet és poklot, belehalni a szerelembe, boldogan elveszni hitért és hazáért, jóságosnak, átkozottnak, koldusnak és királyfinak lenni - akár száz életet is megélni, mialatt a földi halandó - a „nagy átlag” - a maga egyetlen útján poroszkál.Ha a mennyek országába a tisztítótűzön át vezet az út, annak egy jókora „szakaszát” már bizony itt, e Földön megteszi, nem sajnálván élete gyertyáját, melyet nem is két végén gyújt meg, hanem kemencébe teszi azt, és nem bánja, ha olvad a viasz, csepeg a faggyú... Ehhez persze kiváltságosnak kell lenni. Olyannak, aki birtokában van a kiváltság - a tehetség - csodás adományának... Hogy egy remek színészi pálya kiteljesedjék, ahhoz szerencse is kell. Közös szerencse. Színészé és színházé. Nos, a Móricz Zsigmond Színháznak bizony nagy szerencséje volt. Megérdemel annyit, hogy megnevezzük: Bozóky Istvánnak hívják. Ő volt az, aki a színház alapításakor olyan klasszisokat „mert” szerződtetni Szabolcsország fővárosába, mint Bárány Frigyes'. Bárány Frigyes, aki immár úgy fonódik össze „szőke városunk” múltjával és jelenével, hogy ezzel - élete, művészete példájával - etalont teremtett a jövő nemzedékei számára. Nyíregyháza díszpolgáraként immár minket, itt élőket, itt küzdőket képvisel, és őszintén bevallhatjuk: büszkék vagyunké képviseletre. Soha ne legyen hitelesebb és tisztességesebb szószólónk nála!... Tudtuk, hiszen már régebben jelezte, hogy elhagyni készül Thália templomát, mégsem könnyű megbirkózni a gondolattal. Döntését viszont el kell fogadnunk, fejet hajtván és köszönetét mondván az eddigiekért. Búcsúja a „megszentelt deszkáktól” és a publikumtól méltó hozzá! Jutalomjátéka Gerhart Hauptmann Naplemente előtt című drámájában a magyar színjátszás emlékezetes sarokköve lett...
