Új Kelet, 1998. május (5. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-08 / 107. szám
Kultúra 1998. május 8., péntek Kérem, uraim, a színész is ló! Az érdemes művész jutalomjátéka - Hauptmarm-bemutató Nyíregyházán V alamikor hajdanában, még a vándorszínészet korában alakult ki a jutalomjátékok rendszere, ami aztán - túlélve sok-sok évtizedet - egészen a háború utáni évekig kedves színfoltja lett a magyar színházi világnak. Mint annyi sok mindennek, ennek a szép szokásnak is véget vetett a második világháború és az azt követő évtizedek. Most a Móricz Zsigmond Színházban-Bárány Frigyes kimagasló művészi pályafutásának megkoronázásaként -Gerhardt Hauptmann: Naplemente előtt című drámájának bemutatója ürügyén újítják fel ezt a valamikori szokást, remélve, hogy a bemutató után ismét meghonosodik színházi életünkben a jutalomjátékok rendszere. Május 9-én este újra jutalomjátékot láthat a Móricz Zsigmond Színház közönsége. A társulat legjobb erői, többek között Csorna Judit, Hetey László, Horváth Réka, Horváth László Attila, Kerekes László, Szalma Tamás, Varjú Olga segítenek az ünnepeknek és a közönségnek kivételes élménnyé varázsolni a bemutató napját. Bárány Frigyes érdemes művésszel beszélgettünk színészségről, zenéről, a Móricz Zsigmond Színházról. Berki Antal (Új Kelet)- Negyvenegy esztendei szüntelen színházi jelenlét után lehet-e végérvényesen nyugállományba vonulni?- Lehet. Csak elhatározás kérdése az egész. Nagyon sokat dolgoztam pályafutásom során. Mostanra elfáradtam egy kicsit. Már nem érzek izgalmat egy-egy szereposztás megjelenése előtt, már nem okoz örömet, olyan örömet egy-egy figura megformálása, mint valamikor. Mindig vitatkozó színész voltam, akinek önálló véleménye volt az általa játszott szerepről. Sokszor kellett megvédenem álláspontomat, pedig világos volt mindenki számára, hogy sokkal többet tudok a figuráról, mint a felkészületlen rendező, aki mereven ragaszkodott saját ostobaságaihoz. Belefáradtam egy kicsit a vég nélküli vitákba. Nyugalomra vágyom. Tudni kell időben visszavonulni. Inkább hiányoljanak a színházban, minthogy azt mondják rám: ez még mindig itt van? I- Mit jelent a jutalomjá- i ték kifejezés?- Semmiképpen sem azt, hogy ez a fellépés az utolsó alakítás a színész életében. Inkább valami olyasmi volt ez valamikor, hogy egy jelentős színészegyéniség mondjuk elszerződött egy másik városba, és búcsúzóul szerveztek tiszteletére valamiféle díszbemutatót, amikor ő választotta meg, mit játszik, és az előadás bevételét jutalom gyanánt megkapta. Volt, hogy egyszerűen a színház társulata megtisztelte a művészt, és mindenféle különleges esemény nélkül, csak úgy, a színészi teljesítményének elismeréseképpen rendezték meg számára a jutalomjátékot. II - Miként jött létre az Ön I! jutalomjátéka?- Szerződtetési időszakban beszélgettünk arról a színház igazgatójával, hogy abbahagyom a munkát, és végérvényesen nyugdíjba megyek. A direktor ezt semmiképpen sem akarta elfogadni, és elég sokáig agitált, hogy dolgozzam tovább. Verebes István hangsúlyozottan olyan színházi ember, aki törődik művészeinek közérzetével. Pontosan tudja, hogy a színész is „ló”, szüksége van törődésre, figyelmességre. Mádi Szabó Gábor mesélte, hogy a Föltámadott a tenger forgatásán részt vettek a honvédség lovas alakulatának tagjai is. Folytak a felvételek, amikor egyszer csak megszólalt a kürt. A lovasok abbahagyták a munkát, és megitatták a lovakat. Forgattak tovább, megint kürtszó. Etetés. És ez így ment egész nap. Amíg a lovakat gondozták, addig a színészek várakoztak, téblá- boltak, senki se törődött velük. Az egyik ilyen etetési szünetben sóhajtott fel Mádi- Szabó: Hát velünk mi lesz? Kérem, uraim, a színész is ló! Szóval Pista győzködött, hogy korai még, meg annyi mindent játszhatnék még, de én ragaszkodtam elhatározásomhoz, aztán valahogy beszélgetés közben kicsúszott a számon, hát nem mondom, talán a Naplemente előtt című darabban még részt vennék.- Rendben van, bemutatjuk a színdarabot, és Clausen tanácsos szerepe lesz a jutalomjátékod - mondta az igazgató. Valahogy így történt. I ! - Ön több mint negyven esz- I tendeje színész...- Ha nem számítom az előzményeket, akkor pontosan negyvenegy éve vagyok hivatásos társulat tagja. 1957-ben kezdtem a pályát az akkori Déryné Színházban. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, és megjárva jó néhány színházat, 1981-ben Nyíregyházára csábított Bozóky Pista, és valahogy itt ragadtam. Úgy jöttem ide, hogy addig maradok, amíg jól érzem magam, és ha megszűnik az újdonság varázsa, legfeljebb elszerződöm máshová. Azóta tizenhét év telt el, és nyíregyházi lakos lettem. Sokszor és sokan csábítottak más társulatokba, de mindig nemet mondtam. Még a Madách Színház ajánlatát sem fogadtam cl. Jól érzem itt magam, nem vágyom sehová, vendégjátékokra sem szívesen vállalkozom. Talán az egyetlen Hyppolit volt kivétel, amit a múlt szezonban játszottam el Fehérvárott.-Amennyire tudom, Ön vallásos ember, teológiára is járt...- Három évet végeztem el a teológián, amikor jelentkeztem a főiskolára. Emlékszem,Rádai Imre felvételiztetett, és amikor megtudta, mit tanultam addig, azt mondta, olyan nagy különbség nincs a két hivatás között, mind a kettő pap, csak az egyik Thália istennőnek szolgál. Sok mindent tanultunk a szemináriumban, például retorikát, amit a későbbiekben hasznosítani tudtam. Makay Margit, az első színházi mesterem mondta mindig, a színészet alapja a szép és érthető beszéd. Enélkül olyan a színművész, mint a féllábú balett-táncos.- Nem okozott választott hivatása konfliktusokat Önnek? A színészet mégis csak profán, azt ne mondjam, szemérmetlen szakma?- Nincs ellentmondás a papi hivatás és a színészet között, az egyik nem zárja ki a másikat. Legfeljebb az okozhatott volna nehézséget, hogy annak idején volt néhány olyan darab, amiben az egyházat pocskondiázták, de én azokban szerencsére nem vettem részt. Valamilyen ürüggyel mindig sikerült kimaradnom belőlük. Hál’ Istennek, nem kellett olyan szerepeket játszanom, melyekért szégyenkeznem kellett volna.- Mikor ilyen hatalmas szerep megformálására készül, mint Clausen tanácsos, van-e valami, ami kifejezetten megnyugtatja, amitől feltöltődik?- A zene. Sokszor van úgy, hogy nem tudok elaludni, még bennem van az egész napos próba feszültsége, olyankor fölkelek, leülök az orgonához, és játszom a magam gyönyörűségére. Van hozzá fülhallgatóm, fölveszem, és nem zavarok senkit. Körülöttem mindenki alszik, én meg muzsikálok. Néha festegetek. Visszavonulásom után több időm lesz majd a zenére meg a festészetre.- Izgalmas kérdés a színész számára az, amikor a nyílt színen meg kell halnia. Ön sokszor halt már meg így?- Nem számoltam még össze, de nagyon sokszor. Fiatalabb koromban általában kivégeztek, de a halál szinte minden válfaját volt szerencsém végig „élni’ színpadon. Csak a nyíregyházi színházban négy- vagy ötféleképpen hagytam itt az árnyékvilágot. Az Úri muriban Szakh- máry Zoltánként agyonlőttem magam, Mórus Tamásként lefejeztek, Az atyai házban szív- infarktust kaptam. És még nincs vége... Olyan vagyok, mint az egyszeri színész, aki azt íratta fejfájára: Sokszor meghaltam már életemben, de ilyen jól még soha. I- Különleges bemutató lesz a szombati?- Mindenképpen, és azt is meg kell mondani, hogy ez kizárólag Verebesnek köszönhető. Emlékszem, menynyit tépelődtek az évek folyamán, az ő direktorsága előtt a Művészkör megalakítása körül, Pista idejött, és egy pillanat alatt megszervezte. Azóta is köz- megelégedésre működik. Vagy mondhatnám az Ostar- díj kitalálását. Önbecsülést adott a társulatnak. Ő ilyen, ez a stílusa. Mindenre és mindenkire odafigyel, mindenkihez .van egy-két biztató szava. És ez a lé- nyeg. A színész is „ló”, neki is szüksége van törődésre, a vigasztaló, biztató baráti gesztusokra, vagy csak egy vállveregetésre, arra, hogy munkája során fontosnak, egyedülvalónak érezze magát az ember a színpadon. A jutalomjáték feltámasztása nem csak nekem jelent kivételes élményt, de remélem, a közönséget is olyan előadással ajándékozzuk meg, amiről még sokáig fognak beszélni Nyíregyházán. :otók: Lázár Zsolt
