Új Kelet, 1998. május (5. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-11 / 109. szám
iU|giittB riwn^iiWiri »iiil^iiiiíÉiiii iwniií|lriiT»1ii^ TMAR-BEREG MEGYEI NAPILAP Munkatársaink pénzügyeit az INGÍ&i)BANK intézi. FUJI alapanyagra és technikával dolgozunk. V. évfolyam, 109. szám - 1998. május 11., hétfő előfizetőknek: 26 Ft Lapzártakor úgy látszott: nem éltűnk a lehetőséggel Rendkívül alacsony számban szavazott megyénk lakossága Lottó« számok K. Z. (Új Kelet) ________ Te gnap éjszaka fél tizenegy és fél tizenkettő között kértük a jelenlegi parlamenti pártok megyei vezetőit, hogy a szabolcs-szat- már-beregi választási eredményeket kommentálják. Dr. Kiss Gábor, Magyar Szocialista Párt:- Előzetes esélylatolgatásom helyesnek bizonyult. Célunk volt 1994-hez hasonlóan, hogy a listán 30 százalékos eredményt érjünk el, ennek esélyei megvannak. Elképzelhető, hogy az MSZP és az SZDSZ jelöltjei visszalépnek a második fordulóban egymás javára. Ezt majd a helyzet diktálja. Jelenleg kétséges, hogy érvényes-e a megyében a szavazás. Az SZDSZ visszaesése azonban elgondolkodtató. Iványi Tamás, Szabaddemokraták Szövetsége:- Jobb eredményre számítottunk, de a tényt tudomásul vesszük. Demokraták vagyunk, tudjuk, hogy a választópolgárokat nem lehet leváltani. Úgy tűnik, hogy a kormányzati sikerek melletti népszerűtlen lépésekért az SZDSZ bűnhődik a választásokon. A jelenlegi koalíciós pártok egymás jelöltjeinek visz- szalépéseiről még korai beszélni. Dr. Helmeczy László, Fi- desz-Magyar Polgári Párt:- A polgári összefogás meghozta az eredményét, a második forduló után akár a Fidesz magában is alakíthat kormányt. A 30 százalékos támogatottság erre reményt ad, és sok minden függ az egyéni jelöltek szereplésétől. Kicsi a különbség pártunk és az MSZP között. Bizakodásunk oka az is, hogy a második fordulóban jobbról több szavazatot kaphatunk, mint az MSZP balról. A második fordulóban marad az MDFÖtös lottó: 3 20 34 39 71 A Jokerszámok: 238447 Pótszám: 40 A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében területi listát állított pártok sorrendje 23 óra 50 perckor, a szavazatok 98,37 százalékos feldolgozása után: 1. Magyar Szocialista Párt 33,37 2. Fidesz-Magyar Polgári Párt 24,74 3. Független Kisgazdapárt 19,10 4. Kereszténydemokrata Néppárt 3,40 5. Munkáspárt 3,32 6. Magyar Demokrata Fórum 3,28 A pillanatnyi állás alapján a megyében a szavazók részvételi aránya nem érte el az 50 százalék +1 főt, tehát a területi listára történt szavazás érvénytelen volt. Kicsi az esély arra, hogy a hátralévő alig több mint másfél százalék ezt az eredményt megváltoztatja, tehát a szavazást két hét múlva meg kell ismételni. Az egyéni listákról nem jutott képviselő egyenes ágon a parlamentbe. Hatos lottó: 3 12 14 25 26 27 Az országos listát állító pártok sorrendje 23 óra 50 perckor a szavazatok 95,65 százalékának feldolgozása után: 1. Magyar Szocialista Párt 32,23 2. Fidesz-Magyar Polgári Párt 28,24 3. Független Kisgazdapárt 13,71 4. Szabad Demokraták Szövetsége 7,89 5. Magyar Igazság és Élet Pártja 5,54 6. Munkáspárt 4,08 A fenti időpontig egyenes ágon egyetlen képviselő jutott parlamentbe, a Csongrád megyei dr. Rapesák András (Fidesz-MDF). Fidesz-MPP szövetség. A jobban szereplők javára automatikusan visszalép a gyengébb eredményt elérő. Szilágy iné Császár Terézia, Kereszténydemokrata Néppárt:- Elkeserítő az apátia, ami a megyében tapasztalható: a szavazók egy jelentős része nem ment szavazni, nem élt demokratikus jogával. Szomorú, ha a magyar parlamentbe az európai szellemiségű kereszténydemokrácia nem kerül be. Bízni abban lehet, hogy a második fordulóban egy széles ellenzéki összefogással változtatni lehet a jelenlegi ország- gyűlési erőviszonyokon. Petróczki Ferenc, Magyar Demokrata Fórum:- Korábbi előértékelé- semnek megfelelően most is kudarcnak tartom a 10 száe zalék alatti eredményt. | Úgy látszik, nem találtuk | meg a hangot a választott polgárokkal, vagy valami ö más okozta gyenge szerep- ° lésünket. A Fidesz-MPP- vel korábban megkötött érvényes megállapodáshoz tartja magát az MDF. Kornherr Tibor, Magyar Demokrata Néppárt:- Ennél lényegesen jobb eredményt vártam az egyéni körzetekben és a listás szavazáskor. Úgy tűnik, a mai helyzetben nincs szükség arra a politikai irányvonalra, amelyet az MDNP képvisel. Ezen változtatni kell, ennek érdekében elemezni fogjuk a helyzetet. Bízom abban, hogy négy év múlva jobban szerepel pártunk. A mostani kudarc ellenére jelöltjeink indulnak az őszi helyhatósági választásokon. Dr. Kávássy Sándor a Független Kisgazdapárt megyei részeredményének birtokában nem kívánta a választásokat kommentálni. Véleményét a későbbiekben kérjük ki.