Új Kelet, 1998. május (5. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-22 / 119. szám
Kultúra 1998. május 22., péntek Alkotótelep Európának Györfi Sándor a bronzkorszakról... Munkatársunktól Beszélgetés közben zavarjuk a Sóstói Alkotótelep művészeti vezetőjét, Györfi Sándort. Sebestyén Sándor nyíregyházi szobrászművész és a karcagi illetékességű táborvezető szemmel láthatóan is jól megértik egymást, és nem csak ők. Sóstót magukénak érzik a nyíregyházi képzőművészek, és a vendégek is fontosnak tartják a helybéliek véleményét. így van ez jól. A hazai festők, szobrászok egymásra utaltsága közismert. Sóstó inkább csak elmélyítette a különféle művészeti ágak közötti összetartást. Györfi Sándor szobrászművészt kérdeztük az alkotótelep jelenéről, múltjáról és az itt folyó művészi munkáról, valamint arról, hogy alakult ki Sóstón a- bronzszobrászat.- Már annak idején is éremművészek jöttek el ide a Tókuckóba, bár ez a név csak mostanában lett divatos. A hőskorban még kemence sem volt, mégis mindenki az éremkészítést tartotta legfontosabb feladatának. Az idő mindent megszépít, és ma már bizonyos nosztalgiával gondolok vissza a kezdetekre. Tulajdonképpen az első pillanattól kezdve részt veszek az alkotótelep munkájában, és annak is már több mint húsz esztendeje, hogy a művészeti vezetéssel megbíztak.- Mi a bronzszobrászat különlegessége?- Valamikor a reneszánsz idején a művészek mindent maguk csináltak. Az anyagot, legyen az vászon, festék vagy kő, a legapróbb porci- kájáig megismerték. Ez a szellem él tovább itt a telepen. A bronz'egy kis darab itt felejtett reneszánsz, egy kis darabja az emberiség mérhetetlen tudásvágyának, annak a mindent tudni akarok szemléletnek, ami végül is kiemelte az embert környezetének sivárságából.- Hogyan alakult ki a sóstói öntőműhely?- Mi magunk évek hosszú során kísérleteztük ki működésünk technikai feltételeit. Magyarországon ismeretlen volt az a módszer, hogy előbb viaszból mintázzuk meg a szobrot, és csak utána öntjük véglegesen bronzformába. Ma már egyre inkább elterjedt hazánkban a mi rendszerünk, és egyre több helyen váltja fel az ipari bronzöntést a Sóstón kikísérletezett technika. Külön öröm, hogy sok városban állítanak ki olyan műtárgyakat, amiket itt készítettek, és gondolkodunk azon, hogy valamiféle egyedi védjeggyel látjuk el a nálunk készült érmeket, szobrokat, hogy ezzel is felhívjuk a figyelmet az alkotótelep létezésére.-A város és az alkotótelep kapcsolata?- Jól megvagyunk egymással. Különös érzés tudni azt, hogy nemcsak Nyíregyháza polgárai, de a mindenkori városi vezetőség is- kiemelten kezeli a művésztelep sorsát. Rendszeres vendégek nálunk a polgár- mesteri hivatal munkatársai, és a polgármester asz- szony is ha csak teheti, mindig megtiszteli látogatásával a nálunk dolgozó művészeket.- A tábor hangulata...- Itt Sóstón valahogyan másképpen telik az idő. Evenként megújult izgalommal várom, hogy megkezdődjön a közös alkotások korszaka. És mindegy az, hogy melyik ország szülötte a szobrász, a képzőművészet nyelve mindenütt a világon azonos, és az alkotók gondjai hasonlóak, éljenek bár keleten vagy nyugaton, vagy ahogy mostanában divatos emlegetni, a nagybetűs Európában. A bronzöntés pedig különösen összeköti az itt dolgozó alkotókat. Sóstóról került határainkon túlra az itt meghonosodott öntési technika, annyira, hogy ma már ezzel a módszerrel készítik szobraikat a körmöcbányai, vagy a csehországi szobrászok. Ebből lett a bronzháromszög, kicsit hasolatosan a Bermuda-háromszöghöz, azzal a különbséggel, hogy ebben a háromszögben soha sem tűnik el senki és semmi, éppen ellenkezőleg, semmiből merülnek föl műalkotások, barátságok születnek, olyanok, amik ember és művészet örök egy- betartozását hirdetik. A művészetek városa Berki Antal (Új Kelet) Sokan voltak jelen a huszonkettedik Sóstói Nemzetközi Éremművészeti és Kisplasztikái Alkotótelep ünnepélyes megnyitóján. Ott voltak a város vezetői, a galéria munkatársai, vendégek, művészek, és természetesen azok az alkotók, akik ebben az esztendőben Sóstó- gyógyfürdőn valósítják meg bronzba öntött álmaikat.- Huszonkét év nagy idő egy intézmény életében - kezdte ünnepi beszédét Csabai Lászlóné, Nyíregyháza város polgármestere - Nehéz kiragadni az eltelt évtizedek történéseiből különféle eseményeket, annál is inkább, mert visszagondolva a művésztelep eddigi életére, minden apró mozzanat fontosnak tűnik, minden apró mozzanat hozzájárult ahhoz, hogy a sóstói alkotótábor nemcsak Nyíregyházán, de Magyarországon is jelentős képzőművészeti eseményként honosodott meg. Sokszor volt úgy, hogy pénzhiány miatt felszámolják ezt a nagyszerű kezdeményezést, de valahogy mindig sikerült átvészelni a válságokat, valahonnan mindig került fedezet a költségekre, és ha néha nem is minden zökkenő nélkül, de városi intézménnyé nemesedett az eltelt időben a művésztelep, és kicsit nyíregyházi polgárok lettek azok az alkotók, akik megfordultak a Tókuckó épületében. Nyíregyháza sokat köszönhet a művészetnek, és az itt élők büszkék nemcsak a város zenei életére, arra, hogy táncosaink évtizedek óta szerepelnek a magyar táncművészet élvonalában, de a városban élő képzőművészek tevékenysége is olyan színvonalú, hogy nagyképűség nélkül mondhatjuk: Nyíregyháza a művészetek városa. A művészet komoly dolog. Az élmények mellett tartást, önbizalmat ad a város polgárainak, erőt ahhoz, hogy a mindennapok keservein könnyedén legyen képes úrrá lenni a szépre mindig fogható emberiség. A művész hazája a nagyvilág A bronz mindenütt egyformán olvad B. A. (Új Kelet) _________ A Sóstói Alkotótelep hagyományainak megfelelően szívesen fogadják a más országból érkezett művészeket is, hogy azalatt a néhány hét alatt, míg Sóstógyógyfürdő vendégei, megismerkedjenek a magyar művészeti irányzatokkal, és hasznosan töltsék azt a néhány hetet, amíg az erdőktől övezett Tókuckóban vendégeskednek. Ilon Szilva Szlovákiából érkezett, egészen pontosan Pozsonyból, és ahogy nevéből is megállapítható, nem okozott különösebb nyelvi nehézséget a vele készült interjú.- A főiskolán szobrászait tanultam, és ott ismerkedtem meg a bronzöntéssel is. Szerencsémre mindennel foglalkoznunk kellett, aminek valamiféle köze van a képzőművészethez. Mindig is vonzott a kisplasztika, és izgattak a bronzban rejlő lehetőségek. Végül is a szlovák szövetségen keresztül kerültem Nyíregyházára.- Milyen elképzelésekkel érkezett Sóstóra?- Igazából semmilyennel. Még sohasem voltam itt, nem sok mindent tudtam az itt folyó munkáról. Biztosan volt bennem valamiféle elképzelés, de csak a későbbiek folyamán tudatosodott, hogy mi is az, amit meg kellene formáznom.- Az éremművészet háttérbe szorítja Önben a szobrászt?- Nem hiszem. Most még mindenféle hatások érnek, mindent megpróbálok fölhasználni a magam okulására. Azt gondolom, ez így helyes. Izgatottan várom az öntés pillanatát, akkor derül majd ki, hogy mi is az, amit eddig végeztem. Nagyon jól érzem itt magam, már maga a környezet is jó hatással van az itt folyó munkára. Az embernek szüksége van arra, hogy nyitott szemmel járjon a világban, és lehetőleg mindent személyesen tapasztaljon meg az őt körülvevő világból. Talán a megismerés vágya csábított Belgiumba is, ahol a Genti Királyi Képzőművészeti Akadémián végeztem szobrászatot. Jó itt lenni, remélem, sikerült olyan barátokra lelnem, akiktől akkor kaphatok majd tanácsokat, amikor már ez a tábor ré- ges-régen bezárta kapuit, és talán az itt maradó munkáim után nem felejtenek majd el egy darabig. Bronzkorszak Munkatársunktól Felbecsülhetetlen kincseket őriz a Városi Galéria. Évtizedek hozadéka testesedik meg abban az 1210 darab éremben, kisplasztikában, amit a Sóstói Alkotótelep művészei hagyományoztak Nyíregyháza városára. Az egykori úttörők, akik elsőként teremtették meg a majdani állandó kiállítás alapjait, talán nem is gondolták, hogy országosan is egyedülálló gyűjtemény kerekedik ki kezdeményezésük nyomán. A Városi Galéria tetőterében megbúvó állandó kiállítás csak töredéke annak a gazdag anyagnak, ami helyhiány miatt a raktárakban porosodik. De ne legyünk telhetetlenek, örüljünk meglévő lehetőségeinknek, annak, hogy a város méltó kiállítóhelyiséget teremtett a bronzból készült műalkotások számára. Michelangelo mondta a szobrászatról: Nem nagy dolog az egész, előtted van egy nagy darab márványtömb, és csak le kell faragni róla a fölösleget, aztán hipp-hopp máris ott van szemed előtt a szobor. Egyszerű, nem? De mit csináljon szegény bronzöntő, miből faragja le a fölösleget? Nincs is mit lefaragni. Öntés előtt csak az alkotó fantáziájában jelenik meg a bronzban rejlő figura. Azt mondják, konzervatív anyag a fém. Nehezen tűri, hogy mindenféle, modemen túli, elvont alakzatot formázzanak belőle, és ez így is van, még akkor is, ha egy-egy műalkotás első pillanatra meghökkenti a látogatót. Aztán elmúlnak a meglepetés okozta hangulatok, a kisplasztika, az érem szépen lassan hagyja magát megfejteni még képzőművészetben járatlan tárlatlátogatónak is. És mindegy az, hogy honnan jött a szobrok alkotója. A művészet egyetemleges, a bronz azonos hőfokon olvad Sóstón, Kör- möcbágyán, Pozsonyban, Párizsban, Londonban vagy akár New Yorkban. Huszonkét éve gyűlnek ezek az alkotások, emberöltők adják egymásnak tovább a stafétabotot, reméljük, hogy az idők végeztéig, és még annál is tovább. A mostani hely már kicsi, a bronzba öntött álmok minden talpalatnyi helyet megtöltenek. De sebaj. Hírlik, hogy ismét megnyitja kapuit a Pál Gyula-terem, és az már bizonyos, hogy a kortárs képzőművészetek múzeuma is hamarosan valósággá válik. Fel a fejjel, jó munkát, és minél több műalkotást az elkövetkezendő évtizedekben. Fotó: Bozsó Katalin