Új Kelet, 1998. május (5. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-20 / 117. szám

Csaholyban a Szpari Magyar Kupa-szerda Labdarúgás 1998. május 20., szerda 11 Ők csak jussanak fel! Bérlettel az NYFC-ért! Hétfői számunkban olvashatták Kulimár János, a Nyíregyházi FC elnökének nyilatkozatát. A klub­vezető elmondta, hogy a szurkolók támogatásában is reménykednek, ez is szükséges lenne ahhoz, hogy indulhassanak a profiligában. Mivel a profi­ligában való szereplés nagyon sok pénzt igényel, ezért amint biztossá válik a csapat feljutása, elkez­dik majd a következő bajnoki idényre szóló bérle­teket árusítani. Dögé és Sopron után Nyír- csaholyban bukkan fel az NB I B listavezetője, a Nyíregy­házi FC: a Magyar Kupa me­gyei előcsatározásaiban egy hete az első akadályt 5-0-ra vette a Szpari, azóta a hűség váro-sában a SFAC-cal baj­nokin 1-1-re végzett az Őze- brigád, ma pedig az MK újabb felvonásában a me­gyei első osztály tizennegye­dik helyezettjének otthoná­ban mérkőzik az NYFC. A múlt szerdán a döntetlennel az ICN Alkaloidát kiütő Ho- dász ezúttal a Nyírmeggyest látja vendégül. Két éllovas találkozik Ibrányban, a „me­gye egy” és az NB II Keleti csoportjának első helye­zettje! Az egyetlen verseny­ben levő NB III-as csapat, a Kisvárda Nyírlugoson vizi­tel. Érdekesség, hogy vasár­nap a bajnokság keretében, ezúttal pedig a kupasorso­Barczi Róbert (Új Kelet) Pénteken délelőtt 10 óra­kor ünnepélyes megnyitó­val kezdődik a jubileumi rendezvény, majd ezt köve­tően már a labdáé lesz a fő­szerep. A pénteki és szomba­ti csoportmérkőzések után vasárnap lesznek a helyosz­tók. A kicsik (kezdés: 13.00) és a nagyok (14.30) fináléjá­nak is a Városi Stadion ad otthont, de rossz idő esetén a kicsik döntőjére a Tisza- vasvári úti Vasutas-pályán kerül sor. Ezt követően 16 órától lesz az ünnepélyes eredményhirdetés, amelyen a tervek szerint Kovács Attila, a Magyar Labdarúgó Szövet­ség elnöke is jelen lesz. Új Kelet-információ Ebben a műfajban ritka­ság, hogy egy félidő gólok híján ér véget. Erre a bra­vúrra volt képes az NYKFC a PFC-Hevederrel, majd amikor már 4-3-ra változott a kapufák aránya, megrez- dült a háló. Krasznai trip­lájával elhúztak a nyírségi­ek, ám a ladányiak koránt­sem tűzték ki a fehér zász­lót. Minimalizálták a kü­lönbséget, aztán az addig a gólpasszok terén jeleskedő Banka is három találatot produkált. Az AC Párna legyőzése után négy nap­pal újabb értékes skalpot gyűjtött be a Darai-gárda, 1. In Time Aramis 2. AC Párna 3. Apenta-Nestlé 4. FC Rubeola-Csömör 5. HKFC ’93 Szuperinfó 6. Külker Kappa 7. PFC-Heveder 8. Berek Rolád TH 9. DVSC-Great Tours 10. Nyíregyházi KFC 11. Diósgyó'ri KFC-Meggy 12. Szó'ló'skert Nagyréde 13. Első' Beton Szeged 14. HAGA Build Pool U. 15. Azzurro Antik Art 16. Rosco SE 28 lás révén találkozik egy­mással a Záhony és a Gá- vavencsellő. A mai műsor (kezdési idő: egységesen 17.00): Nyírcsa- holy-Nyíregyházi FC, v.: Fácska (Zahorán, Nagy Jó­zsef), Tuzsér-Nyírkarász, v.: Kere- zsi (Karácsony, Ador­ján), Záhony-Gávavencsellő, v.: Szabó'I. (Takács A., Vojt- ku), Kék-Tarpa, v.: Kriser(Kiss L., Dudás), Ibrány-Demecser, v.: Ficze (dr. Jekő, Fekete), Ke- mecse-Kállósemjén, v.: Ham­za (Balogh J., Vida J.), Nyírlu- gos-Kisvárda, v.: Veres A. (Lőrincz, Nagy Gy.), Hodász- Nyírmeggyes, v.: Resán (La- bancz, Varga J.). Amennyiben a kilencven perc után az eredmény döntet­len, és a mérkőző csapatok azo­nos bajnoki osztályban szere­pelnek, akkor a büntetőpont­ról elvégzett rúgások dönte­nek a továbbjutó kilétéről. íme a csoportbeosztás: Kicsik (1985. január 1. után születettek): „A” csoport: Diósgyőri FC, Fehérgyarmat, Debrece­ni Olasz Éocisuli, Tátrán Presov (szlovák), Békéscsaba. „B” csoport: Szolnok, Nyíregyházi Sí, Gárdony, Debreceni Sí, Kisvárdai SE. Nagyok (1983. január 1. után születettek): A csoport: Diósgyőri FC, Femcváros, Eger. B csoport: Magyar „C”-vá- logatott, Szolnok, Fehér- gyarmat. C csoport: Békéscsaba, Debreceni Sí, Gárdony. D csoport: Nyíregyházi Sí, Kazincbarcika, Debreceni Olasz Focisuli. Új Kelet-információ ______ A szurkolók ezek megvásár­lásával segíthetik a leginkább kedvenceiket. Hisz ismert, hogy a rajt előtt sokkal több pénzre lesz szükség a jó indu­láshoz, mint később a folyama­tos működtetéshez. Míg a klub­elnök arra panaszkodott, hogy a nagy cégektől ígért támoga­tások nem érkeztek meg hoz­zájuk, addig vidéken máris nagy az érdeklődés az NYFC profibajnokságban való sze­replése iránt. Ezúttal Dögé és Jánkmajtis polgármesterei nyi­latkoztak erről. Vincze Ferenc, Dögé polgár- mestere maga is focizik, foci­zott. Kisvárdán a Bessenyei gimnázium focicsapatában még kapus volt, később kö­zéphátvédként Záhonyban, Nyírkárászban és a Volánban is játszott, majd otthon a kör­Munkatársunktói Csűmek-csavamak, latolgat­nak, prognosztizálnak, és per­sze, eközben önbizalomtól tel­ten reménykednek. A bajnok­ság finisében mindez természe­tes reakciónak minősül, az NB III Tisza-csoport veszélyzóná­jába tartozó alakulatokra szint­úgy igazak az iménti állítások. A versenykiírás értelmében (!...) három csapat búcsút int a mezőnynek, de meglehet, hogy ez az adat négyre emelkedik, ez attól függ, hogy az öt, egyéb NB III-as csoport tizenharma­dik helyezettjei mennyi pont­tal zárják az évadot. Még négy forduló van hátra a végelszámolásig, és a sereg­hajtó Mátészalka kiesését már elkönyvelték a kiskapuk ki­Koncz Tibor (Új Kelet) Ha egy üzlet beindul. Nagy nyomulásba kezdett a Jánk­majtis: a megyei első osztályú egylet egy hete a Nagyhalászt agyabugyálta el, most pedig Nyírkárászban húzott be újabb győzelmi strigulát ( 1-2). Amúgy a Vígh-csapat eddig nem arról volt híres, hogy ide­genben mér csapást ellenfelei­re. Otthon bezzeg halomra nye­ri a meccseket. Ám a majtisi kompánia rendszerint „lebőgött”, amint elhagyta a falutáblát. Hogy akkor mitől bátorodott fel a gárda?- Nem hiába mondta Vígh József edző, hogy amit meg le­het csinálni odahaza, azt meg kell tudni idegenben is - ma­gyarázta a vasárnapi diadaltól feldobódott Kicska Attila tech­zeti bajnokságban szereplő csa­patban folytatta. Újabban visz- szatért a kapus poszthoz, ha az öregfiúknál nincs, aki „portás- kodjon’\ a polgármester szíve­sen vállalja a feladatot.- Nem csak én, az egész falu kedveli a focit, a sportot. Egy élvonalban szereplő csapat miatt ötven kilométert is szí­vesen utazunk, ez ma már nem nagy távolság. Kisvárdára is sokan bejárnak az NB I-es női kézilabdacsapat miatt, Nyír­egyházára is el fogunk menni, ha profiliga meccsek lesznek a Városi Stadionban. Az is biz­tos, hogy egy ilyen csapatot csak megyei összefogással le­het majd megtartani. Ezért a magunk részéről mi is szeret­nénk segíteni. Természetesen nekünk nem áll rendelkezé­sünkre sok pénz, van sok helyi feladatunk is, de arra biztosan találunk módot, hogy ön­nyílásában nem bízók. (Az el­múlt két évben egyaránt admi­nisztratív úton maradt benn a szatmári egylet.) Az utolsó előt­ti helyezett Kisvárdának minden­képpen nyernie kell vasárnap a feljutásra aspiráló Miskolci VSC ellen ahhoz, hogy versenyben maradjon a túlélésért. Az Encs- nek sincs könnyű dolga a követ­kező fellépésen, hiszen a szin­tén dobogós pozícióban levő Szikszóhoz látogat a jelenleg kiesőzónában szerénykedő együttes. A Nagykálló - bár ti­zenharmadik — nem lélegezhet fel, fajsúlyos kilencven percek várnak a Papp-brigádra. Némi-, leg megnyugtatóbb a Karcag, de főleg a Baktalórántháza hely­zete, azonban egyelőre egyik fél sem jelentheti ki biztosan: garantált az NB III-as tagsága. nikai vezető. - Amióta átvette a csapatot, ezt sulykolta a srá­cokba, akik végre szót fogad­tak. Karászban nem ijedtek meg, jól futballoztak: tulajdon­képpen ugyanazzal a taktiká­val értünk célt, amivel sikerült győzni a Nagyhalász ellen is. Visszahúzódtunk a saját térfe­lünkre, elöl csak Della maradt, neki segített be a másik gyors emberünk, Homoki Gábor. Ahogy arra számítottunk, a hazaiak beszorítottak bennünket, de a védelem állta a sarat. Nem volt álló játékosunk a pályán, no és berúgtuk a helyzeteinket. Ilyen egy szerű...Nem hallgatom el azt sem, hogy volt némi szerencsénk is, mert Fecskuéknak jó néhány lehetőségük akadt a gólszerzés­re. No de azt is tudja minden­ki: Nyírkárászban nem igen szokás nyerni, ez még a nagy­csapatoknak sem ,,jön össze”. kormányzatunk vásároljon bér­leteket, amikkel a dögéi pol­gárok ellátogathatnak a meccs­re. Emellett az itteni foci ked­velők maguk is fognak vásá­rolni bérleteket. A környező községekben a kollégáim ha­sonlóan nyilatkoztak erről, ha mindenki segít egy kicsit, az is sokat jelenthet a klubnak. Cséke László, Jánkmajtis polgármestere is azok közé az önkormányzati vezetők közé tartozik, akik sokat tesznek a fociért. Ő is hasonlóan nyilat­kozott.- Nagy az érdeklődés az NYFC szereplése iránt felénk is. Hasonló ahhoz a hangulat­hoz, amit akkor tapasztal­hattunk, mikor először lettek NB I-esek a nyíregyháziak. (Egyébiránt annak az együttes­nek volt a tagja a jánkmajtisi polgármester testvére, Cséke György is - a szerkesztő meg­jegyzése). Akkor a meccsna­pon innen Szatmárból is sok faluból indult egy-egy busz a szurkolókkal Nyíregyházára. Az biztos, hogy Jánkmajtis ön- kormányzata és a sportegyesü­let is vásárolna bérleteket, a focikedvelők között is van érdeklődés. Azt üzenem az NYFC-nek: ők csak jussanak föl! Akkor biztos megyünk majd a meccseikre. A „flúgos futamban” részt vevő csapatok programja a kö­vetkező: Baktalórántháza (11. hely, 33 pont): -Ózd (o), -Vásáros- namény (i), -Encs (o), -Karcag (i). Karcag (12. hely, 30 pont):-Rakamaz (i), —Szikszó (o), - Balmazújváros (i), -Baktaló­rántháza (o). Nagykálló (13. hely, 28 pont): -Mád (o), -Ózd (i), - Mátészalka (o), -Vásárosna- mény (i). Encs(14. hely, 27 pont):-Szik- szó (i), -Balmazújváros (o), - Baktalórántháza (i), -Ózd (o). Kisvárda (15. hely, 26 pont): -Miskolci VSC (o), -Edelény (i), -Mád (o), -Mátészalka (i). Mátészalka (16. hely, 18 pont): -Edelény (o), -Mád (i), -Nagykálló (i), -Kisvárda (i). Az sem árt (sőt...), ha egy va­lódi gólzsák tüsténkedik a pá­lyán. Jelen esetben Della Sán­dor. A Jánkmajtis szemefénye az utóbbi két fordulóban öt íz­ben trafált a kapuba. A Nagy­halásznak hármat, a Nyírká­rásznak két „dugót” hintett. Erre mondá Kicslca Attila...- A karásziak sem bírtak Sanyival, pedig igencsak vi­gyáztak rá: keményen igye­keztek tartani - kevés ered­ménnyel. Hál’ Istennek, Ham- za figyelt, a bíró időben meg­fogta a mérkőzést. Egyébként az ezt megelőző idegenbeli meccsünkön, Vencsellőn már látszott, hogy a csapat kezd ráérezni arra, miként kell ját­szani vendégként. ,,Szűkén” kikaptunk, persze akkor Della nem volt ott... Most igen, ennyit jelentett, hogy ő is pá­lyára lépett. Focigála Jándon Új Kelet-információ Negyedik alkalommal rendezték meg pénteken a Közútkezelő Kht. Építők- napi focigáláját. A Jándon sorra került eseményen mintegy százötven érdek­lődő kísérte figyelemmel a csoportmérkőzések és a helyosztók küzdelmeit. Eredmények: A csoport: Nyíregyhá­za—Nyírbátor 2-2, Máté- szalka-Nyíregyháza 3-2, Nyírbátor-Mátészalka 0-2. B csoport: Kisvárda- Út-Szignál 8-0, Út-Szig- nál-Vásárosnamény 0-2, Vásárosnamény-Kis- vár- da 1-1. 5. helyért: Nyírbátor-Út- Szignál 5-0, 3. helyért: Vásárosnamény-Nyíregy- háza 3-1, Döntő: Máté- szalka-Kisvárda 2-0. Vég­eredmény: 1. Mátészalka, 2. Kisvárda, 3. Vásáros- namény, 4. Nyíregyháza, 5. Nyírbátor, 6. Út-Szignál. A torna gólkirályának Újvári István (Vásáros- namény), legjobb mezőny- játékosának Szabó József (Mátészalka), legjobb ka­pusának Horváth László (Mátészalka) bizonyult. Jövőre a győztes Máté­szalka látja vendégül a tor­na mezőnyét. Befutöttek a Tüzépnek A nyíregyházi városi kispályás labdarúgó-baj­nokság legutóbbi forduló­jának eredményei, Jonatán Rádió, A csoport: M.R.F.K.- Camel-Spirodent 5-1, Nyír- Flop FC-Joma FC Belváros 2- 2, Szabics FC-John Bull Korona FC 1-4, Borsodi S örgy ár-Orfeusz-Argen- tum-Nyír Agro 0-1, Isobau Borbánya-Elektronet 1-1, Marsó Kft.-Corner-Iposz FC 1-2. Gála Center, B csoport: Volán Rt.-Lokomotív SE 4- 5, Termi—Dunapack Rt. 4-1, Mirage FC-Vectigália 6-0, Zöld Ász SE-KGST-Brazil SC 3-5, Bartha Team-Sza- bolcstej Rt. 3-4, Salewa Alpin-Térinfó Bt. 6-6. Nyír Flop, C csoport: Nyírszőlős Áladin SE-Tau- rus SC 4-2, Zebrák Nagy- kálló-Megyei Önkormány­zat 3-3, Old Boys Tokaj- Perfekt Baráti Kör 0-1, Part­ner Autós Iskola-Voes Al­pin M. C. E. 3-6, Casino- Nyírtávhő FC 5-0, Koós FC- Határos Kft. 3-7. Ács és Bartha Kft., D csoport: EKO Kft.-Szate Nagykálló 5-0, Sasok SC- Vitamin 1-4, Ball Sport- Drink Team 2-5, Gergely Tüzép Kemecse-Bakosi Sport 0-6, East Credit- Argentum FC 0-8, Pepita FC-OTP Bank 1-6. Kutykó Sportbolt, E- csoport: Kertváros SE-Beki Kft.-Fortuna FC 1-0, Tá- kisz-Start SC 1-3, Atlanta FC-Szabolcstej-Old Boys 3- 1, Örökösföld-Gönczy SE 0-3, Rozsrét-Tudlik SC- Vis Maior 3-3, Drink Bulls- Zsóder-Trans 2-7. Kutykó Sportbolt, F cso­port: Szikszi FC-Fortissi- mo FC 6-2, SZÁÉV Öregfi- úk-Danubius-Ncs. Dinnye 2-2, Bujtosi Bútorszalon KFC-Hydrex-Stadion Büfé 4- 3, Dreher FC Ibrány- Bambulls 3-2, Real Team- Sing FC 1-5. Bajnok az Aramis? Teremlabdarúgó NB I Az aktuális sorrend: 27 29 27 29 28 25 28 28 29 29 27 29 28 27 28 és hipp-hopp, a tizedik hely­re lépett elő. Egyébiránt utolsó otthoni mérkőzését játszotta a bajnokságban a Nyíregyházi KFC. A csúcsrangadón az In Time Aramis legyőzte az AC Párnát, lehet, hogy ez a tény már a bajnoki címet sugallja. Eredmények: DVSC-Great Tours-Satrax-Első Beton Szeged 7-3, Berek Rolád Technika Háza-HAGA Build Pool Uszodatechnika 7-5, Azzurro Antik Art Hatvan- Szőlőskert Nagyréde 5-6, Hódmezővásárhelyi KFC ’93 Szuperinfó-FC Rubeola- Csömör 3-7, In Time Aramis- AC Párna 4-3, Külker Kappa- Rosco 9-7. 22 3 2 158-86 69 20 3 6 157-99 63 20 2 5 168-93 62 19 5 5 162-104 62 15 4 9 162-114 49 16 1 8 136-111 49 13 2 13 161-145 41 13 1 14 149-175 40 12 2 15 139-167 38 11 2 16 134-157 35 11 0 16 131-158 33 10 3 16 119-159 33 10 0 18 114-144 30 7 2 18 117-164 23 6 3 19 109-139 21 1 1 26 98-209 4 Jubileumi Jonatán-kupa XX. alkalommal kerül rendezik meg május 22. és 24. között a nagy hagyományokkal rendelkező labda- rúgó-utánpótlástorna, a Jonatán-kupa. Ki zúg ki a Tiszából? Delláék deli dolga

Next

/
Oldalképek
Tartalom