Új Kelet, 1998. május (5. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-12 / 110. szám

1998. május 12., kedd Sport Pályázat A pályázat célja a 6-12 ■ éves korosztály sportfog­lalkoztatásának szélesíté­se, a rendszeres testedzésbe bevont tanulók körének bővítése az Országos Test- nevelési és Sporthivatal részéről erre a célra bizto­sított megyei keret felhasz­nálásával. A pályázat meghirdetője: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport Tanács. A pályázatban részt ve­hetnek: általános iskolai diáksportszervezetek, több általános iskola programját szervező körzeti közpon­tok, diáksportbizottságok több iskolát összefogó spe­ciális programmal. A pályázat elbírálásánál előnyben részesülnek azok a pályázatok, melyek több. intézményre kiterjedő prog­ramot valósítanak meg! Ajánlás (OTSH szempontjai alapján) a programokra:- Iskolán belül labdajá­tékban legalább 4 osztály, vagy iskolák között leg­alább 3 iskola részvételé­vel szervezett eseményso­rozat.- Tetszés szerint válasz­tott küzdő sportágban leg­alább 4 osztály, illetve 3 iskola részvételével szerve­zett eseménysorozat.-Játékos sportvetélkedő­sorozat legalább 4 osztály, illetve 3 iskola között.- Folyamatos versenyek rendezése a diákok köré­ben népszerű testedzési ágakban (MTB, BMX, gör­korcsolya, küzdősportok, technikai tömegsport).- Táborok, kirándulások, többfordulós túrák szerve­zése. A pályázatnak tartalmaznia kell:- A pályázó szervezet adatait, programfelelős adatait.- Részletes programot, ver­senynaptárt.- Résztvevők körét, együttműködő szervezetek írásos együttműködő nyi­latkozatát.- Intézmény vezetőjének írásos nyilatkozatát, hogy a pályázat kedvező elbírálá­sa esetén tudja-e biztosíta­ni a központi költségvetés­re vonatkozó, 1997-től be­vezetett kincstári finanszí­rozási gyakorlatnak meg­felelően a megítélt összeg előfinanszírozását, ebben a tevékenységben képződő számlák (díjazás, bírói díj, orvosi díj, egyéb rendezési költség, stb.) utólagos meg­térítéséig. Pályázaton maximum elnyerhető támogatás:- Általános iskolai diák­sportszervezeteknél max. 30 E Ft- Körzeti központok (több iskolát összefogó program) max. 50 E Ft- Diáksport-bizottságok területi programja max. 100 E Ft Pályázat beadása: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport Tanács, Szoóh Béla titkár, Nyír­egyháza, Mártírok tere 9. Vin. em. Pályázat beadási határ­ideje: 1998. május 20. A pályázatot a Megyei Sportintézet közreműködé­sével a Diáksport Tanács bí­rálja el. Egyéb: Az eredményesen sze­replő pályázók és a program megvalósításában kiemel­kedően közreműködő di­ákszervezetek részére a Di­áksport Tanács a pályázati támogatáson felül külön sportfelszerelési támogatást biztosít! A pályázatot maximum 3 gépelt oldalban kérjük ösz- szeállítani! Hernádszurdoki vadvízi tábor Új Kelet-információ _____ 19 98. május 29-30-31.- június 1., WW-I és ZW-C. A túrán csak tapasztalt vízitúrázók indulhatnak, sa­ját felelősségükre. A 18 éven aluliak önálló­an csak a szülők írásos enge­délyével jöhetnek. A túrán mindenki önellá­tó, felszereléséről maga gondoskodik. Evezés köz­ben szeszes italt fogyaszta­ni veszélyes és tilos. A túra Szlovákiában és a határ­vizén halad, ezért útlevél, a hajókon felirat, nemzeti zászló kell. A víziakadályok, bedőlt fák miatt a hajókon kö­tél, légzsák és fejenként egy csomag kötszer kö­telező, hullámkötény, mentőmellény, bukósisak ajánlott. Nevezés: május 24-ig, név, cím, szakosztály és a hajó adatait közöljék. A ne­vezési díj - 200 Ft/fő - a táborozási és szervezési költséget tartalmazza, a helyszínen fizethető. A szál­lítást kérésre és kb. 800 Ft­ért megszervezzük, de ké­nyelmesebb és biztonságo­sabb főleg a szakosztályok­nak, ha saját szállításukról gondoskodnak. A gépkocsifordulókat megszervezzük. Szállás sá­torban. A túrára érdemes hozni Szlovák-Érchegység Nr. 17. sz. és Hernád vízitérképet, valuta nem szükséges. A Hernád tájképileg igen szép, a víz gyors és hideg, áradás is rendszerint van. A bedőlt fák miatt a túra iz­galmas és veszélyes is lehet! A túra időbeosztása: V. 29-én tábornyitás Her- nádszurdok vízitelepen. 30- án Mala Lodina 178 fkm-Kassa észak. 152 fkm. WW-I. 31- én Felsőkéked 117 fkm-Hemádszurdok 93 fkm. ZW-C. VI. 1-jén Hernádszurdok- Vizsoly 80 fkm. ZW-C. A kapus vesztegetési kísérletet jelentett! Madalina: Remélem, csak vele próbálkoztak Kibontakozóban egy fajsúlyos ügy. Ami biztos: a Nagy­halász megyei első osztályú labdarúgócsapata beje­lentést tett a megyei szövetségnek. Az írásos anyag­ban vesztegetési kísérletet vetettek papírra! Ez pe­dig ugyebár nem mindennapos esemény. Sőt ősidők óta nem volt hasonló esetre példa. Most azonban „megtört a jég”. Igaz, a főszereplők neve titkokként kezelendő - legalábbis a nyilvánosság számára. Merthogy információnk szerint a halásziak levelük­ben megnevezték a „kopogtatót”, s a megkörnyéke­zett játékost. Koncz Tibor (Új Kelet) Hétfő délelőtt megerősítést nyert, hogy a szövetség iktatta a „küldeményt”.- Tény, érkezett egy bead­vány, amit a mai nap folyamán átadtam a fegyelmi bizottság el­nökének, Siska Lászlónak - is­merte el Gerliczki János főtitkár. - A levél tartalmáról részünkről mindaddig nem nyilatkozunk, amíg nem zárul le a vizsgálat. Meglehet, jogászok bevonására is szükség lesz, többet egyelőre nem kívánok mondani. Ennél jóval bőbeszédűbb voll Madalina György. A Nagy­halász edzője elöljáróban azt feszegette, mi okozta csapata hét végi bukását. Tudniillik, az éllovas Jánkmajtison „bukfen­cezett” (5-3), márpedig ta­vasszal ilyen csúfság még nem esett meg az alakulattal.- Játékunk alapján megérde­melt vereséget szenvedtünk Jándon, noha a hazai csapat sem csinált csodát, csak egyszerűen élt az általunk felkínált lehető­séggel. A védelmünk, amely nyolc tavaszi meccsen egyetlen­egy gólt kapott, ezen a mérkő­zésen totális csődöt mondott. Nem találok magyarázatot a vé­dők teljesítményére, ugyanis, ha valós képességük húsz szá­zalékát nyújtják, gólokkal kel­lett volna nyernünk. ...és a tréner a tágyra tért.- Nem tudok mit kezdeni ezzel a vereséggel, akkor sem, ha tisztában voltam vele, hogy hét közben az ibrányi vezető­ségből pénzt ajánlottak kapu­sunknak. Nem akarok gyanú- sítgatni, remélem, csak vele próbálkoztak, amit ő becsüle­tesen jelentett. A védőink játé­ka láttán akár másra is gondol­hatnék... Természetesen az ügyet jelentettük a labdarugó- szövetségnek. A vesztegetés ténye még nem mentség a csa­pat produkciójára, de minden­képpen zavaróan hatott. Készü­lünk tovább, hiszek a játéko­sok lelkiismeretességében, de ilyen miliőben nagyon nehéz dolgom lesz. Mindenesetre elgondolkoztató, hogy ahol ilyesmi megtörténhet, ott ér- demes-e egyáltalán folytatni a munkát? Másrészt nem elég, hogy tönkre kívánnak tenni egy csapatot... Elké­pesztő, hogy a részletek is­merete nélkül már van, aki kimondta a várható ítéletet... Én azonban bízom a többi együttes becsületességében, remélem, a hátralévő hat for­dulóban már nem kerül sor hasonló esetre, és tiszta kö­rülmények között ér véget a bajnokság. „Meg vagyok döbbenve” Nem kell dús fantázia annak elképzelésére, mit szól­nak mindehhez Ibrányban. Trencsényi Imre egyesületi elnök jól „megrágta” szavait, midőn kommentálta a halásziak eme lépését.- Most hallok először erről, eddig nem volt tudomá­som arról, hogy létezik efféle beadvány. Mélységesen meg vagyok döbbenve, hogy az általam vezetett veze­tőségről ilyet tételeznek fel. Nyugodt szívvel állok jót társaimért: közülünk soha senki nem keresett meg el­lenfelet, játékost, és nem is fogunk. Szerintem - ugyan­úgy, ahogy az őszi Nagyhalász-Ibrány mérkőzés előtt - rosszul sikerült provokáció az egész, mert aki ilyet gondol rólunk, az nem ismer bennünket. Negyvenöt perc varázslat Kézről kézre A hét végén lejátszotta utolsó hazai bajnoki mérkőzését a Kisvárda Papp Kér KC NB l-es női kézilabdacsapata. A sorsolás szeszélye, hogy az utóbbi években minden esetben a ferencvárosiakkal búcsúznak a közönségtől. Nos, így volt ez szombaton is. Fullajtár András (Új Kelet)- A várakozással ellentétben teljes együttessel érkezett a Fradi. Ennek ellenére nagyon jól kezdett csapatom. Az első félidőben szinte mindvégig mi vezettünk egy-két góllal, csu­pán a játékrész végére szerzett egygólos előnyt a vendégcsa­pat. A közönség is egyre job­ban belelkesedett, s talán ez is segített abban, hogy a második félidő elején is tartottuk az ira­mot, majd 14-14-es állás után a az utolsó negyedórában 15-ló­ra újra fordított az FTC, és in­nen kezdve már többet nem adták át a vezetést. Vélemé­nyem szerint nem vallottunk szégyent, mindvégig kifejezet­ten jól és lelkesen kézilabdáz­tak a lányok, jobb oldali átlövő nélkül, hisz Gálái betegség miatt nem vállalta a játékot, így a támadásaink során sok­kal nagyobb erőt kellett kifej­tenünk, hogy bevehessük az ellenfél kapuját. További hát­rányt jelentett számunkra, hogy a csapat három alkalommal is kétszer kétperces hátrányba került, amit nem tudtunk átvé­szelni „sérülésmentesen”. Ez­zel szemben a fővárosiak is el­követtek hasonló hibákat, de velük szemben elnézőbbek voltak a szintén fővárosi játék­vezetők. Úgy érzem, végül a közönség sem csalódott, hisz 45 perc varázslat volt a pályán, ami alaposan megingatta nagy­hírű ellenfelünk győzelmét - értékelt a mérkőzés után Rácz Sándor edző. A Vasvárt új edzője: Skaltczki László Tegnap délután Budapesten találkozott Skaliczki László edző az ICN Alkaloida veze­tőivel. A randevú apropója volt, hogy a korábbi egyezsé­güket szentesítsék, miszerint Skaliczki mester aláírta azt a megállapodást, amiben a kö­vetkező szezonban elvállalta a csapat szakmai irányítását. Az új tréner nem ismeretlen a szak­mában, hiszen korábban dolgo­zott az akkor még NB I-es Bé­késcsabánál, majd Komlóra került, és onnan az útja Szeged­re vezetett, ahol a Pickkel baj­nokságot is nyert. A 43 éves szakembertől a vasváriak azt várják, hogy visszakerüljön a csapat az NB I-be, és ott egy­két éven belül egy jó közép­csapattá váljanak. így a szerző­dés időtartama az eredmé­nyek tükrében lehet akár három év is.- Tiszavasváriban megízlel­ték az NB I-et, így egyértelmű­en azt várják el tőlem, hogy az élvonalba visszavigyem őket. Nem lesz könnyű feladat, hi­szen nem elég bajnokságot nyerni, az osztályozón is helyt kell állni a szűkített NB I-es keret miatt. A vasvári vezetők­kel megbeszéltük a legsürgő­sebb feladatokat, és megnevez­tük azokat a játékosokat is, akikkel erősíteni szeretnénk. A tervek szerint a keretben elég nagy mozgás várható. Július utolsó hetében kezdjük el a fel­készülést az új csapattal. Ne­kem addig is akad tennivalóm bőven a válogatottnál, akikkel az olaszországi Eb-döntőre ké­szülünk - tájékoztatta lapun­kat röviden Szkaliczki László az aláírást követően. Nos, edző már van, de még nem állt össze a jövő csapata. Gazdag József szakosztályve­zető tájékoztatása szerint csupán néhány ember maradt a régiek közül, és legalább 7- 8 új játékos érkezik. A ter­vek szerint az NB I-ből erő­sítenek, és van olyan köztük, akit az új edző hoz magá­val. A távozó és érkező játé­kosok neveit még nem árulta el. Eddig egyedül Drágán Srdanoviccsal kötöttek szer­ződést. Gólkúrával gyógyítottak Új Kelet-információ _______ Ké zilabda NB II, Északkeleti csoport: Férfiak: Nyírbátor-Bőcs 23-20 (12-8), v.: Medovárszki, Nyári. Nyírbátor: Varga - Tanczer 3, Simák, Molnár 3, Nagy D. 1, Szőke 3, Kun 2. Cs.: Csadó (k), Kozma 6, Bálvány­kövi 3, Ruha 2, Gyenes, Kádár. Edző: Molnár András. Nyögvenyelős győzelem: parádés megoldásokat és gyer­meteg hibákat halmoztak a bátoriak, akikre zavarólag ha­tott Simák 3. percben elszen­vedett sérülése. Nffk: Nyírbátor-D. Medicus 42-24 (23-6), v.: Medovárszki, Nyári. Nyírbátor: Salánki - Zelenákné 14, Huszti 8, Ésik 4, Kovácsné 8, Czakóné 6, Mak- rancziné 1. Cs.: Rakovszki (k), Regán B. 1. Edző: Molnár András. A nyírbátoriak gólkúrával gyó­gyították a medikusokat. Salán­ki, Zelenákné és Czakóné kiemel­kedő teljesítményt nyújtottak. Edzőtáborban a férfi válogatott MTI________________ Hé tfőn a mátraházai ed­zőtáborba vonult a magyar férfi röplabda-válogatott, hogy felkészüljön a május 23-i Horvátország elleni B- ligás Európa-bajnoki se­lejtezőre. Ä csapat napi két edzéssel készül a zágrábi megméretésre. Nyári Sándor szövetsé­gi kapitány 14 főt hívott meg a keretbe, amelyben az olasz Forliban szereplő Kántor Sándor személyé­ben egyetlen idegenlégiós található. A szakember sze­rint az együttesnek jó esé­lye van arra, hogy Horvát­országban is nyerni tudjon, és fontos lépést tegyen, az A-ligába jutáshoz. A válogatott eddig egy mérkőzésen van túl, de­cemberben Szegeden 3:0- ra legyőzte Fehéroroszor­szágot. A keret tagjai: Pásztor At­tila, Tomanóczy Tibor, Mé­száros Péter, Mészáros Dö­mötör, Koch Róbert (vala­mennyien Pini-Kaposvár SE),Hulmann Zsolt, Petheő Gábor, Urfi Csaba, Berkes Zoltán (Medikémia-Sze- ged), Csíkos Gábor (Csepel SC), Pampuch Csaba, Ve­res Péter, Horváth Géza (NYVSC-Szabolcs Gabona), Kántor Sándor (Forli). Mai kézilabda­műsor: Nyh. Kölcsey- Balmazújváros, női NB II, Bujtosi Szabadidő Csarnok, 18.00

Next

/
Oldalképek
Tartalom