Új Kelet, 1998. április (5. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-09 / 84. szám
Falujáró 1998. április 9., csütörtök Falu az Erdőháton Ki a Szamos vizét issza... A magyarországi Szatmár legtávolabbi zugában, a magyar-román határ közelében húzódik meg ez az alig 390 lelkes kis falu: Császló. A főúttól távol, érintetlen szépségében dacol a változó idővel, amely mintha megállt volna itt. Tóth Sándor polgár- mester elmondja, hogy csökken a lakosság, hisz harminc évvel ezelőtt még 716 ember élt a faluban. Öröm viszont, hogy néhány fiatal a községben maradt, itt akar élni, dolgozni. A legnagyobb probléma - mint az országnak e vidékén mindenütt - a munkahely hiánya. Van ugyan kél vállalkozó, meg ott a csegöldi konzervgyár és a mezőgazda- sági termelőszövetkezet, ahol a császlóíak egy része munkát talál. Császló és Csegöld közös körjegyzőségben van, amelynek székhelye az utóbbi település. Közös hivatalt tart fenn a két község, a polgármesteren kívül egy adminisztratív dolgozójuk van, a jegyző hetente kétszer jár ide.- Van közmunka-lehetőségünk a munkaügyi központtól, jelenleg tíz személyt alkalmazunk - mondja a polgármester. - Pályázatot nyújtottunk be Nyíregyházán a közmunkatanácshoz még tíz fő foglalkoztatására, Császló második legidősebb embere, Badar Ben jámin 86 éves. Küzdelmes, nehéz életet élt. Kisszekeresen született még a monarchia boldog békeéveinek végén, két évvel az első világháború kitörése előtt. A 30-as évek elején került a faluba, itt nősült meg 1936-ban. Élte a kom- menciós cselédek örömtelen életét. Az egyhangú évek nagy eseménye a katonaság volt. Részt vett 1938-ban a felvidéki bevonuláson, a következő tavasszal Kárpátalja - vagy ahogy régiesen mondja, Ruszinszkó - visszafoglalásában, 1940-ben pedig Észak-Erdély birtokbavételakik vízügyi munkákat látnának el, és feladatuk lenne az útkarbantartás is. Korábban többen bejártak dolgozni Csengerbe, Fehér- gyarmatra, de ma már a közeli városokban is gond az elhelyezkedés. A megye egykori központja, Szatmárnémeti közel van ugyan, de a határ túloldalán. Jószerével csak a Volánnál dolgozók járnak el a faluból, a többiek otthon próbálnak boldogulni. Egy ga- csályi kft. termeltet uborkát a községben, ez is kenyeret ad pár embernek.- Terveink vannak a fejlesztésre - folytatja Tóth Sándor csak pénz kellene hozzá. Tavaly pályázaton nyertünk másfél millió forintot a polgármesteri hivatal felújítására. Pontosabban ez egy központ: itt van az orvosi rendelő, a házasságkötő terem, a posta és a polgármesteri hivatal egy épületben, ezt hoztuk rendbe a pénzből. A Petőfi utcában egy járdaszakaszt és egy belvízelvezető árokrendszert építettünk. Ezek többmilliós beruházások voltak. Tizenkét községgel közösen akarnak most lépni a szennyvízprogram megvalósítása érdekében. Folytatnák a faluban a belvízelvezetést, a járdaépítést. 1975 óta van vízvezeték, öt éve vezetékes gáz és telefonvonal a településen, a szennyvízelvezetés és a kábeltévé megvalósítása következne. Mindez persze attól függ, hogy lesz-e elég pénz a tervek valóra váltására. Nem könnyű manapság tervezni, ábrándozni, pénzt előteremteni egy ilyen kis faluban. De kell tervezni és kell ábrándozni, mert az élet nem állhat meg, minden közösség természetes igénye a fejlődés. A nyíltszívű és nyílt tekintetű polgármester jól tudja ezt. ében. Ma is őrzi akkori katonai kitüntetéseit, a két szép Rákóczi- és Mátyás-portrés érmet. Fel-felvillannak az emlékképek. 1938 őszén Bc- regsurányból indultak az újra magyarrá lett Beregszászra, onnan Munkácsra, ahol visz- szaverték a városba betört cseheket. Ott volt a kassai bevonulásnál is, aknavetősként. Aztán Aradra is bevonult a sereggel. A lakosság mindenütt lelkes örömmel, díszkapukkal, virágcsokrokkal fogadta a honvédeket. Csoda-e, ha ezek az események még ma is elevenen élnek emlékezetében? Persze, rosszabb emlékei is vannak: keleti front, légitámadások, orosz hadifogság. Hazajött, jobb életet remélt. Béni bácsi most lánya családjával él. Keserűen mondja, hogy nem bír már dolgozni, pedig valaha nagyon erős volt. Nehéz teher ez a négy esztendő híján kilenc évtized. Panaszra pedig nemigen van oka. Ottjárlunkkor is a kert végéből hívták fel, ahol a gyümölcsfák körül tett-vett. Korát meghazudtoló fürgeséggel vezetett minket a konyhába, ott idézte fel a múltat. A nehéz múltat, amely szép is számára, hisz akkor volt fiatal. A Porkoláb házaspár négy esztendeje jött Magyarországra. A családfő, Porkoláb Zsig- mond húsz évig élt Németországban, kohászként dolgozott a Ruhr-vidéken. Aztán a rendszerváltás után hazalátogatott szülőfalujába, majd 1994-ben végleg hazaköltözött. A felesége, Gabriella asszony német. Szülővárosát, az észak-rajna- veszlfáliai Schwelmet hagyta ott a férje kedvéért. Magyarul tanul, jól érzi magát a faluban, gyerekeket tanít német nyelvre. Nem az iskolában, csak úgy hobbiból. Közben persze ő is tanul tőlük, mert a férjével németül beszélnek. Mindennap olvas magyarul, megjegyez egy-két új szót. Porkoláb Zsigmond mező- gazdasági vállalkozó. Két kombájnnal néhány száz hektár földön dolgozik. Terményszárítója is van a hozzá való gépekkel.- Nagyon nehéz itt megélni- foglalja össze mondandóját.- Alapvető problémák vannak Magyarországon: a mezőgazdaságban nem a termelő szabja meg az árakat, hanem a felvásárló, baj van a finanszírozással is, csak a nagyvállalkozók kapnak hitelt. Kénytelen a kistermelő a felvásárlótól kölcsönt felvenni, aki a pénz visszafizetésének időpontját nem a parasztember érdekeinek megfelelően határozza meg. Azt termel, amit mások: búzát, kukoricát, napraforgót. Szeretne olyan növényekkel is foglalkozni. amelyek különlegességnek számítanak errefelé. Szójára, lencsére, mustárra gondol, amelyek ugyan nagyobb odafigyelést igényelnek, de megvan irántuk a kereslet.- Nyugdíjasnak szerettem volna hazajönni Németországból - folytatja a takaros porta gazdája -, de amikor visszaadták a földeket, meggondoltam magam. Nem bántam meg. Azért sok minden tetszik is itt, Magyarországon, például a kereskedők rugalmassága. Ha vasárnap délután szükségem van ékszíjra vagy csapágyra a kombájnhoz, akkor az üzlettulajdonos kinyitja a boltot, és ad. Németországban nincs ilyen. Ott szombat délutántól hétfő reggelig megáll az élet. Porkolábék megvetlek a faluban egy régi iskolát, azt akarják még ez évben rendbe hozni. Vadászház lesz benne, ahol külföldi vadászokat is fogadni tudnak majd, a gazda ugyanis a helybeli vadásztársaság elnöke. Szép a vadállományuk. Tavaly három nap alatt tizenkét őzbakot lövettek ki, ami 1,7 millió forint jövedelmet hozott a vadásztársaságnak. Az 1970- es árvíz után töltést építettek, s a kitermelt föld helyén kis tavak keletkeztek. Ott nevelik most a vadkacsát, a tavak környékén a fácánt. Bekapcsolódik a társalgásba a ház asszonya is, aki egyelőre még nagyon töri a magyar szavakat, ezért áttérünk a német beszédre. Az ízlésesen átalakított parasztház belseje egy csöppnyi Németország: németek itt a lakásdíszek, a térítők, tányérok, a felaggatott apró húsvéti tojások. Gabriella asz- szony finom német kávéval és ostyával kínál minket. — Schwelmben ismerkedtünk meg a férjemmel - idézi fel a múltat -, aztán Hattingenben éltünk. Sokan azt képzelnék, hogy a Ruhr-vidéken csak gyárak, kohók, hatalmas kémények vannak, pedig gyönyörű az a táj. Olyan, mint Svájc: minden zöld, sok a tó, a folyó. Elmondja, hogy örömmel jött Magyarországra. Igaz, megijedt, amikor meglátta ezt az akkor még elhanyagolt épületet, amelyet a férje egy itteni ismerősétől vásárolt meg. — Dzsungel volt itt - idézi fel a kezdeteket. - Nem gondoltam, hogy sikerül így rendbe hoznunk a házat, az udvart és a kertet. Valóban, olyan ez a porta, mint egy zöld sziget. Örökzöldek és gyümölcsfák, szépen gondozott gyepszőnyeg, terméskővel kirakott kút. Mindenütt látni a gazda és a gazd- asszony keze nyomát. — Képzelje! - szól a búcsúzáskor Gabriella asszony -, Ramocsaházán is él egy schwel- mi asszony, akinek szintén magyar a férje. Gyakran találkozunk velük, beszélgetünk telefonon. Milyen kicsi a világ! Valóban kicsi, s a jó emberek megtalálják egymást benne. Mint a két német asszony családja. C \ Az oldalt: Dalmay Árpád írta, a fotókat Bozsó Katalin készítette V ___________________________/ Mú ltunk tanúja Rekettye Pila somfája Segítőkész és figyelmes házigazdánk Tóth Sándor polgármester. Ő mutatta be a kis települést, és mondta él az alábbiakat. A falu egy régi folyómeder partján terül el. A korabeli iratokban 1431-ben tűnik fel először a neve Chaszlomo- nostora alakban, de 1445-ben már Chazlon néven említik. A későbbi birtokviszonyok arra engednek következtetni, hogy Császló a Káta nemzetséghez tartozó Csamavodai család tulajdona volt. Jelentőségére utal, hogy a Káták birtokaik felsorolásakorCsász- lót mindig első helyre tették. Egy 1350. évi perirat szerint Csamavodai István fiának ítélik oda a település felét, ahol romos monostor állt, húsz lakott és két lakatlan jobbágytelekkel, az úr telkével, üres házzal és istállóval. A XV. századtól többször cserélt gazdát. Birtokolta a Ramocsa, a Kámodi, a Tolnai, a Horváth család. Századunk elején legnagyobb birtokosa/?«/'« Vécsey Aurél volt. Egy korábbi írás így jellemzi a falul: ,Fekete agyagos határa bő termékeny- ségű, legelője kevés, de makkos erdeje és rétjei szépek”. A település központja a műemlék jellegű református templom, amely a patakban szigetszerűen elhelyezkedő kis dombra épült. Császló történetének említésre méltó eseménye, hogy 1671-ben itt tartották a megyegyűlést. Érdekesség, hogy az 1745-ben Nagykárolyban megégetett utolsó boszorkány, Rekettye Pila császlói volt. (Kár, hogy az Asszonybosszantó kocsma nem e dallamos nevű boszorka nevét viseli — gondolom séta közben.) Itt található Közép-Eu- rópa legidősebb somfája, amely több mint ötszáz éves! Közigazgatási szempontból a falu 1969-től Gacsály- hoz tartozott, 1973-tól 1990- ig pedig Jánkmajtis társközsége volt. Azóta önálló. Vasútja nincs, autóbuszjárat köti össze a környező településekkel. Valamennyi utcája szilárd burkolatú. Az általános iskolának alsó tagozata van két tanítónővel és 21 tanulóval. Ötödik osztálytól Jánk- majtisra járnak a gyerekek iskolába. Az óvodásokat Cse- göldre szállítja nap mint nap egy mikrobusz. Áz általános iskola egy épületben van az idősek klubjával. Jelentős a faluban a munkanélküliek száma. A jobb megélhetés és a kedvezőbb elhelyezkedési lehetőségek miatt a szakképzettséggel rendelkező fiatalok elhagyják a községet, ezért magas az idős korúak, az egyedülállók aránya. A csendes kis szatmári település lakói elsősorban mezőgazdasági kistermelésből, zöldség- és gyümölcstermesztésből élnek. Az emberek nyitottak egymás iránt, segítőkészek. Barátsággal és szívesen fogadják a községükbe látogatókat. MBEBRmm
