Új Kelet, 1998. április (5. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-07 / 82. szám
Falujáró 1998. április 7., kedd Az „öregotthon" lakói és dolgozói önállóan, a jobb élet reményében- Nincs még egy ilyen hely igyarországon! - mondja tál Józsefné, az elmúlt év rétől működő mátyusi „öreghon” lakója. - Kedvesek veik, jó az étel, nem bánt sen- csak magunkkal kell törőd- meg azzal, hogy pihenjünk, férjem három éve halt meg, yedül maradtam. Néhány konom élt a közelemben, de mdannyian betegeskedtek, a erekeim a fővárosba kerüli. így azt gondoltam, az lesz legjobb, ha ide költözöm, ínyán laktam, itt van a házam :hány kilométerre. Nem adui el, ha jobban leszek, hazaegyek egy kicsit tenni-ven- . Honvágyam sincs, hiszen a nyai levegő ideér. Annyi en- valót kapunk, hogy nem bír- k megenni, csak nyolcezer irintot kell fizetnünk, így lég jut pénz gyógyszerre is. ajnos kell is, mert mindannyi- í betegek vagyunk, hol itt fáj, il ott... Gerő Lászlómé és Peregrin telka kártyázással tölti az időt. losolyognak, beszélgetnek, íegőrizték víg kedélyüket. -A fiam Németországban él, da nősült, a lányom a faluban ikik, de sajnos beteg, nem ídna gondoskodni rólam - tondja Gerő Lászlóné. - Ami- őr épült az otthon, azt mond- ík, olyan lesz ez, mint egy örtön. Nem lett igazuk! Ha edvem van. elsétálok a há- amhoz, vagy elmegyek né- iány napra a testvéremhez. Délidőben az ebédlőbe bal- ignak az idős emberek. A fér- iak évődnek, viccelődnek gymással, arra készülnek, rogy délután sétálnak egyet, és lacsingatnak a „nagyságákra”, dajd mosolyogva legyintc- tek, kinőttek már a kacsinga- ós korból, de nevetni mind- tnnyian szeretnek. Étkezés közben lassan el- ;scndescdnek, jóízű a zöldségeves, és tényleg bőséges a ragymás krumpli és a sült hur- ca. Nem is búja mindenki megenni, az asszonyokon kifog az ;béd, de a férfiak derekasan uelytállnak, bekanalazzák az utolsó falatig. Tóth Sándorné csak néhány napja dolgozik az intézményben megbízott vezetőként. Korábban a polgámiesteri hivatalban volt munkája, de a gyes után munkanélküli lett. Itt négyórás állást ajánlottak fel számára, amit el is fogadott. Amíg dolgozik, kisfiára a nagyszülők vigyáznak. Böjtösné Zsiga Zita is a gyes lejárta után állt munkába az öregek otthonában. Úgy érzi, nem lett volna munka nélkül egy percig sem, mert addig keresett volna állást, amíg nem talált volna helyet valahol. Bármit elvállal, és mindenbe beletanul, hiszen tudja: boldog lehet az a falubeli, akinek van munkahelye. Zitát a mátyusi idősek között közmunkásként foglalkoztatják. Hamarosan egészségügyi tanfolyamra jár majd három kolléganőjével együtt. Tizenkét órát dolgozik, aztán két nap szabad, így van idő otthon a ház körül teendőkre is. A két fiatalasszonynak nincs hobbija, szórakozni nem járnak A falusi élet leköti őket, nem fordulhat elő, hogy lustán leüljenek pihenni. Zita és a férje a nyáron uborkát és paradicsomot ültetnek. Soha nem foglalírta: Kozma Ibolya, fotók: Lázár Zsolt kézbesítette a mátyusiaknak. Fizetést aligha, hiszen csak a tanítónak és a bírónak volt keresete. Három évig volt kisbíró, aztán gazdálkodni kezdett, majd má- lenkij robotra vitték három nap helyett másfél évre. Miután hazajött, a falu egyik legszebb lányát vette feleségül. Becsületesen, kitartóan dolgoztak mindketten. A szorgos munka meghozta gyümölcsét, fokozatosan egyre több földet tudtak megvásárolni, lakást vettek, majd építettek. A termelő- szövetkezetben brigádvezetőként dolgozott, a felesége egyszerű té- esztag volt Egyetlen fiuk megnősült, már az unoka is felnőtt, s elköltözött a Dunántúlra. Sanyi bácsi csípőjébe protézist raktak, így nehezen tud járni. Hct- venhárom éves, hiába mondjuk, maradjon, mégis kikísér a kapuig. Visszanéz a nagy házra Néhány éve nyári konyha építésébe is be- lekezdtek, de aztán abbahagyták. Már nem is bálja, a háomszobás ház is nagy kettőjüknek. Üres lesz ez is hamarosan - mutat a lakásukra -, de így jár az egész falu is. Nincs munka, az emberek nem tudnak mihez kezdeni. Varga Gyula polgármester csak néhány percet tud szakítani az idejéből, Nyíregyházára siet, megbeszélésre. A falu 1995-től önálló, korábban hol Tiszakere- csenyhez, hol Lónyához tartozott. A háromszáz lelkes település lakói úgy gondolták, ha szegények is lesznek, mégiscsak a saját kenyerüket eszik, kezükbe vették az irányítást. Kipróbálták már a közösködés minden formáját, de úgy tartják, nem éri meg. A költségvetésük harmincnyolcmillió forint, ebből nehéz élni és fejleszteni, de nem lehetetlen. Büszkék arra, hogy ravatalozót építettek. Előtte a házaknál virrasztónak az elhunyt mellett. Három évvel ezelőtt állították az első-második világháborús emlékművet, s ugyanekkor építették a polgármesteri hivatal új épületét is. Néhány éve működik a falugondnoki rendszer, egy mikro- busszal szállítják az iskolásokat és az óvodásokat Lónyára és Tiszakerecsenyre reggel és este. A gondnok kihozza a gyógyszert a patikából, a munkanélkülieket a vásárosnaményi munkaügyi központhoz viszi. A kis falu lakosai „leveleznek” az állatorvossal és a tévészerelővel. A hivatal előterében kifüggesztett füzetbe írják, ha hcrélni kell a malacot, vagy ha egyéb baj van a jószággal. A tévészerelőnek rendszerint leírják a készülék hibáját, hogy tudja, mire számítson. Jelenleg huszonöt közmunkást foglalkoztatnak, ebből hatot szociális munkakörben. Emellett erdőt telepítenek, tizenhárom hektáron szürke nyárfát, több mint négy hektáron tölgyfát ültetnek. Sok az állástalan a településen, már-már az a furcsa, ha valakinek állandó keresete van. Az önkormányzatnál rangsorolják az embereket, s akinek nem jár semmiféle jövedelem, igyekeznek megadni a lehetőséget a féléves munkaviszonyra, hogy továbbra is kaphassanak valamiféle járadékot. Szeretnének munkahelyteremtő beruházásba kezdeni, de a polgármester még beszélni sem mer róla, nehogy elkiabálja és elriassza az új lehetőségeket. Néhány hete dolgozik a hivatalban Tóth Endréné, a gyermekkoztak még ezzel a növénnyel, de most szerencsét próbálnak. Ha sikerül, jövőre nagyobb területen palántáznak. Tóth Sándomé a szüleivel és az anyósával gazdálkodik, búzát, kukoricát termelnek minden évben. Sok fiatal elköltözött már a településről a könnyebb élet és állás reményében. A két fiatalasszony férjének van itthon munkája, az egyik kőműves, a másik hivatásos határőr. Ok maradtak, hiszen máshol nem biztos, hogy a férfiaknak is lenne munkahelyük. Meggyőződésük, hogy azt kell megbecsülni, ami van, és ott, ahol van. Az otthon mellett lakik feleségével Sebestyén Sándor, a falu krónikása. Szívesen mesél a kisközség múltjáról és saját életéről. A mai napig büszke arra, hogy már tizenkét évesen munkával tisztelték meg, a falu kisbírója lehetett. Akkoriban tíz pengő volt a fizetése, ezért kidobolta a lakosságnak a legfontosabb híreket, elhordta a szomszédos Tiszake- recsenyből a postát, és a bírónak segített a ház körül. Pontosan tudta, ki mennyire szegény vagy vagyonos a faluban, hiszen akkoriban sok tehéntartó gazda még a legelőbér kifizetésére is hitelt vett fel. A csekket és a hitellevelet ő jóléti szolgálat vezetője. A kis faluban mindenki rászorul a gyermekvédelmi támogatásra, ugyanis az egy főre jutó jövedelem nem éri el a mindenkori öregségi nyugdíj minimum- összegét. Tóth Endrénéhez sokan fordulnak segítségért, nem csak támogatásért jönnek, arra is megkérik, hogy töltse ki a családi pótlékot igénylő hivatalos papírt, és tájékoztassa a szülőket a kérhető segélyekről. Rendszeresen látogatja a családokat, ismeri örömüket, bánatukat. A legnagyobb gondot a lónyai iskola és néhány mátyusi család közötti nézeteltérés okozta. Előfordult, hogy nem fizették a szülők a gyerekek étkezési díját, így jelentős összeg halmozódott fel. Az iskola vezetőivel megegyeztek ugyan a részletfizetésben, de mégis félreértették egymást. Az egyik családból két napig nem engedték iskolába a gyerekeket, mert nem tudtak enni adni a kicsiknek, az intézményben pedig nem kaptak volna. Miután a jövedelempótló támogatást kézhez vették, rendezték a tartozást. A falu központjában egy parányi, leromlott állapotú épület kis szobácskájábán működik a postahivatal egyetlen hivatalnokkal. Ivánku Lászlóné Tiszakerecsenyből jár Mátyus- ra dolgozni már tizenöt éve. Vállalkozó postahivatalnok, postáskisasszony és kézbesítő egy személyben, tizenegy óráig elvégzi a hivatali teendőket, utána körüljárja a falut, elviszi az újságokat, leveleket és a nyugdíjat a címzetteknek, majd lezárja a pénztárt, befejezi a könyvelést, és fél kettőkor a postakocsival megy haza. Nem volt más választása, megszűnt volna a munkahelye, s egyben a mátyusi posta is, ha nem folytatja tovább munkáját vállalkozásban. Ismeri a falubelieket, közöttük él, közöttük dolgozik. Ő igazán tudja, hogy nagyon kevés pénzből élnek a mátyusiak.- Az itt élő háromszáz emberből csaknem kétszázötvenen nyugdíjasok. Sokan leszázalékolt rokkantnyugdíjasok, így még kevesebb pénzből élnek. A néhány fiatal, aki maradt a településen, csaknem mind munkanélküli, így újságot, folyóiratot csak kevesen járatnak. Nincs miből, a kevéske pénz megélhetésre és a gyerekek taníttatására kell. Meggondolják, hogy néhány száz forintot hová tegyenek az emberek, itt minden pénzre szükség van. Mikor lesz jobb világuk a mátyusiaknak? A sovány földből megélni csak kevesen tudnak. Munkahely nélkül aligha változtathatnak sorsukon. A fiatalok a jobb megélhetés reményében elmenekülnek énről a kedves, szép vidékről. Csak néhányan maradnak, akik ápolják a falu öregjeit. Ok úgy érzik, máshol nem tudnának élni. fl A falu eqyik ódon lakóháza I Varga Gyula
