Új Kelet, 1998. április (5. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-24 / 96. szám
„Belevittek a balhéba” Megdöbbentő rablógyilkosságokra derült fény a napokban. Az egyiket még 1996. november 27-én követték el Máriapócson, ahol az áldozat egy egyedül élő idős asszony volt. A másik a múlt év december elején a Borsod megyei Arló községben történt, Szikszó mellett, ahol egy rablás során szintén megöltek egy idős nőt, az áldozat férje pedig súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. Az egyik gyanúsított a Szabolcs megyei rendőrség vendégszeretetét „élvezi”, és mindkét ügyben érdekelt. Fullajtár András (Új Kelet) Az ügy felderítői, Oszlánszki Sándor és Prékopa Tamás nyomozók arról adtak tájékoztatást, hogy a máriapócsi Sz. Andrásáét a rablás másnapján halva találták az udvaron, összekötözött állapotban. Már akkor egyértelműnek tűnt, hogy a néni halálát bántalmazás okozta. Ezt igazolták a sérülései, de a lakást feldúlva találták, és tűntek el értékek is. Egy ideig nem haladt előre az ügy, majd a kitartó nyomozás eredményeként a szálak K. Zoltán (28) máriapócsi lakoshoz, sógorához és sógornőjéhez vezettek. Az első meglepetés az volt, amikor K. Zoltán részletes beismerő vallomásából kiderült, hogy a múlt év december elején Borsod megyében is elkövetett egy rablást testvérével, Ä7 Sándorral. (A testvért a Borsod megyei rendőrök tartják fogva.) A kiszemelt áldozat egy idős házaspár volt, és a bántalmazás során az asszony életét vesztette. Alapos a gyanú, hogy a két testvér, a sógor és a sógornő a megyében számos betöréses lopást követtek el, de nem kizárt, hogy az országban megtörtént más, életellenes bűncselemények is a számlájukra írhatók. Lehetőséget adtunk arra, hogy az említett gyanúsított. Kanalas Zoltán - aki hozzájárult teljes nevének közléséhez, és megengedte, hogy róla felismerhető fotó készüljön - elmondja a saját verzióját.- 1996 őszén szabadultam a börtönből. Otthon négy éhes gyerek várt. Valamit tennem kellett, hogy enni adjak nekik. A sógorom rávett, hogy törjünk be az egyik máriapócsi házba, amikor az egyedül élő néni nincs otthon. Most is azt mondom, hogy „egyszerű” betörésnek indult a balhé, amibe belevittek. Estefelé elindultunk. A sógor előre ment, én és a felesége lemaradtunk. Hallottuk, hogy a sógor kopogtat, majd váratlanul kinyílt az ajtó, és egy nagy csattanást hallottunk. Amikor csend lett, szólt, hogy mehetünk. Beléptem a lakásba, láttam, hogy az idős asszony a földön fekszik elterülve, erről szó sem volt, betörni mentünk, nem gyilkolni. Megijedtem, és kirohantam. A társaim még vagy öt percig bent voltak, azt sem tudtam, mit csináltak, és mit hoztak el. Nekem egy ezüst pecsétgyűrűt adtak. Később tudtam meg, hogy az asszonyt holtan, összekötözve találták meg az udvarban. A múlt év decemberében meglátogattam a Borsod megyében élő bátyámat. 0 nagyon izgága ember, és állandóan a betörésen járt az esze, ha szabadlábon volt. Mondta, hogy tud egy helyet Szikszón, ahol pénz és áru is van, de nincs otthon az idős házaspár. Magához vett egy baltát, én meg egy zsákot kaptam a hónom alá. Nem értettem, hogy minek hozza a baltát. Alaposan kitervelhette a balhét, mert még mérget is hozott magával, amit be is adott a házőrző kuvasznak. A kutya nem akart „csitulni” a méregtől, ezért úgy döntöttünk, hogy a kamra ablakán mászunk be. Én még ekkor is úgy tudtam, hogy nincs otthon senki. Ahogy bejutottunk a lakásba, a zajra előjött az asszony, de a testvérem már le is sújtott a baltával. Akkor én rosszul lettem, majd azt láttam, hogy ököllel a férfit üti. Az asszony vértócsában feküdt, és sejtettem, hogy már nem él. A férje ült és nyöszörgött, még vizet is hoztam neki. A bátyám mondta, ha már itt vagyunk, nézzünk szét. Készpénzt, zsáknyi cigarettát és ékszert vittünk el. Otthon kétszázezer forinton osztoztunk. Az eset után hazajöttem Máriapócsra, és csak a napokban tudtam meg, hogy az asszony meghalt. Tudom, hogy a bátyám rám akarja kenni az egészet, pedig ő ölt a baltával. Ő vett rá a balhéra, és csak betörésről volt szó. Talán még nem késő, hogy őszintén elmondok mindent.(?!) Lapzártakor tudtuk meg, hogy tegnap a bíróság elrendelte a sógornő, M. Attiláné máriapócsi lakos előzetes letartóztatását is, míg a férjét (a sógort) Budapesten tartják fogva. A vizsgálat folytatódik. A néma kacsa duettje Pavarottival u oldal Gazdaság Új Kelet-információ A hét elején a külföldi vízgyűjtő területeken lehullott csapadék miatt kisebb árhullám alakult ki a Tiszán és mellékfolyóin - közölte lapunkkal Fazekas László, a Felső-Tisza- vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője. A mellékfolyók külföldi szakaszán az árhullám már tetőzött, és lassú apadás tapasztalható. Megyénkben a Túr Garbóiénál, a Tisza Vá- sárosnaménynál, a Kraszna Ágerdőmajomál tetőzött. Ti- szabecs és Záhony között tovább tart a lassú áradás. Tisza- bercel térségében a Tiszán és a Lónyay-főcsatoma alsó szakaszán továbbra is I. fokú ár- vízvédelmi készültséget tart fenn a Fetivizig igazgatója. A csatornán tegnap reggel Kótaj és Berkesz térségében is elrendelte az I. fokú készültséget. Az igazgatóság munkatársai a védtöltések mellett több helyen szivárgást észleltek. A korábban lehullott csapadék hatására a felszín alatti szivárgás és a hozzáfolyások miatt az elöntött területek nagysága 6500 hektárra emelkedett, amelyből 1800 hektár a vetés, 2400 hektár a szántó. A 12 belvízvédelmi szakasz közül tízen továbbra is II. fokú a készültség. A szivattyúk másodpercenként 34 köbméter vizet emelnek át az elöntött területekről a csatornákba. A védekezési munkálatokban az igazgatóság 158 munkatársa és 140 közmunkás vesz részt. Fazekas Lászlótól megtudtuk, hogy a belvízelvezetésekről a gazdák több helyen, de nem mindenütt gondoskodnak. Az üzemi csatornák állapota továbbra is rossz, azok cserjével benőttek, ka- szálatlanok, és feliszapolód- tak. A vízügyi igazgató a belvíz elvezetésére irányuló összefogást nem tapasztalt. Sorsot húztak a pártok Fekete Tibor (Új Kelet) Esküt tettek csütörtök délután a Megyeházán a választási bizottságokba delegált tagok, és kisorsolták a területi listái. A százhét egyéni képviselőjelölt mindegyike küldhet megfigyelőt a választási bizottságokba. Közülük most 38-an tették le a hivatalos esküt. Rajtuk kívül a területi választási bizottságból négyen vettek részt a fogadalomtételen. A sorsoláson arról döntöttek, milyen sorrendben szerepeljen majd a szavazólapokon a pártok neve. Egyesek nagy jelentőséget tulajdonítanak ennek, mondván, előnyösebb helyzetbe kerülnek azok, akik előrébb vannak ebben a sorban. Mások szerint teljesen mindegy, hányas sorszámot húz valaki, ugyanis nem ennek alapján húzzák be az x-et a polgárok. A megyei listát állító pártok nevei az alábbi sorrendben kerülnek fel a szavazólapokra: 1. Vállalkozók Pártja 2. Magyar Szocialista Párt 3. Fidesz-Magyar Polgári Párt 4. Magyarországi Szociáldemokrata Párt 5. Új Szövetség Magyarországért 6. Együtt Magyarországért Unió 7. Kereszténydemokrata Néppárt 8. Munkáspárt 9. Magyar Demokrata Néppárt 10. Magyar Demokrata Fórum 11. Magyar Szociális Zöldpárt 12. Magyar Igazság és Elet Pártja 13. Független Kisgazdapárt 14. Szabad Demokraták Szövetsége Biztos befektetés Munkatársunktól A Magyar Államkincstár fórumot szervezett tegnap délelőttre, amelyen a meghívottakat fiókhálózatuk szerepéről és az államadósság kezelésének aktuális kérdéseiről tájékoztatták. Az első felszólaló dr. Thuma József a Magyar Államkincstár elnöke az 1996. január 1. óta működő szervezet struktúráját és működését ismertette. Szerinte az Államkincstárt úgy kell elképzelni, mint egy hatalmas pénztárat, mely önmagában nem képes pénzt létrehozni. LefontosabS feladatuk a parlament által jóváhagyott költségvetés teljesítése, amely magában foglalja a kifizetéseket, a költségvetési hiány finanszírozását, az államadósságok kezelését. A kifizetések közül mintegy 400 milliárd forinttal az önkormányzati támogatások a legjelentősebbek, de ezenkívül finanszírozzák az állami beruházásokat, például az autópályaépítéseket. A költségvetési hiány pótlásával rendszeresen, heü gyakorisággal állampapírokat bocsátanak ki, amelyek értékesítésével teremtik elő a kellő fedezetet. Napjainkban mintegy 1500, a központi költségvetésből fenntartott intézmény számláját kezelik, valamint a társadalombiztosításét is. A tb- alapok mindenkori hiányát automatikusan meghitelezik. Működésük kezdete óta megnyugtatóan szüárdak a makrogazdasági mutatók. Az össznemzeti termék - napjainkban használt nevén GDP- folyamatosan emelkedik, 1996-ban még csak 1,3 százalékkal, 1997-ben már 4,4 százalékkal. Az előrejelzések szerint ebben az évben is az előző évihez hasonló mértékű növekedésre számíthatunk. Az előadást követően dr. Borbély Ferenc, a Magyar Adósságkezelő Központ általános igazgatóhelyettese vette át a szót, aki elmondta, hogy összesen 44 munkatársával kezelik hazánk adósságállományát, amelyből évente 2000 milliárd forintnyi jár le. Végül Vas.János, a Magyar Államkincstár Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei fiókjának igazgatója tájékoztatta a jelenlévőket arról, hogy a vidéki fiókok rangsorában az első helyen állunk. Átlagosan 2,7 milliárd forintnyi állampapírt forgalmaz egy- egy vidéki fiók, míg megyénkben 4,2 milliárd forint volt a tavalyi értékesítés, ami jól mutatja polgáraink bizalmát az állampapírok iránt. előfizetőknek 23 Ft 1 Munkatársaink pénzügyeit az INg£é)BANK intézi. FUJI alapanyagra és technikával dolgozunk. V. évfolyam, 96. szám - 1998. április 24., péntek Szántóföldek viz alatt fjÉl Eskütétel a Megyeházán