Új Kelet, 1998. április (5. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-23 / 95. szám

1998. április 23., csütörtök Háttér „Megajándékozni a magyar embert múltjával” Dalmay Árpád (Új Kelet)- Kérlek, előbb irodal­mi, közírói munkásságod­ról beszélj nekünk!- Irodalmi tevékenysé­gemnek nincs nagy múlt­ja. Úgy kilenc-tíz évvel ez­előtt kezdtem el írogatni. A körülmények késztettek rá. Akkor már éreztük a rendszerváltás előszelét, nagy várakozással tekintet­tünk az események elébe. A jelentkezési kötelesség adta kezembe a tollal. A Felső-Tisza-vidék - s ez­alatt most a folyó kárpátal­jai, máramarosi szakaszát ér­tem, az eredettől Ugocsáig - eléggé elfelejtett régió volt, az ott élő magyarság­ról nemigen vettek tudo­mást. Ezért tartottam fon­tosnak, hogy írjak magunk­ról: felfigyeljen ránk az anyaország, de a kárpátal­jai magyarság egy tömbben élő része is. Ez a vidék a helytörténet, néprajz szem­pontjából eléggé feltárat­lan terület. Úgy éreztem, meg kell menteni a kalló­dó kincseket, amíg nem késő. A 80-as évek vége kedvező alkalmat terem­tett, enyhült a szorítás, sza­badabbá vált a sajtó, s már a múlttal is lehetett foglal­kozni, minden különösebb magyarázkodás, mentege- tődzés nélkül. Ekkor ké­szültek honismereti írása­im, amelyek egy része a könyvemben látott napvi­lágot. Ez a kötet Técső múltját dolgozza fel a mon­dák és tények tükrében. Még előtte jelent meg a Kárpát-medencei magyar paletta című könyv az 1993. évi técsői Hollósy-napok- ról. Én voltam a kötet ösz- szeállítója.- Az sem mellékes tény, hogy évekig a szülőváro­sodban, Beregszászon megjelenő Hatodik Síp című irodalmi folyóirat eßyik szerkesztője voltál. Úgy tudom, újabb könyve­id is készülnek.- Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az írás ma már nem belső kötelesség számomra. Most a korábban összegyűlt gaz­dag anyag rendszerezésén dolgozom. A visszajelzé­sek azt bizonyítják, hogy azok a kérdések, amelyek­kel foglalkoztam és foglal­kozom, érdeklődésre tarta­nak számot. Ilyen például a Hollósy-probléma, amely eléggé ismeretlen volt a nagyközönség előtt, aztán Zichy Mihály orosz szárma­zású özvegye vidékünkön töltött utolsó éveinek rej­télye és taracközi sírjának felkutatása, az immár 102 éves técsői Kossuth-szobor története, a Függetlenségi Párt városi zászlajának megkerülése, nem is be­szélve a Técső múltjával kapcsolatos több száz éves kéziratokról. Ezeket mind tanulmányozni kell. Önzés lenne, ha a velük kapcso­latos írások az asztalfiók­ban maradnának. Meg kell ajándékozni a kárpátaljai magyar embert a saját múlt­jával! Talán ezzel is sike­rül visszaállítani a több mint ezer éve szülőföldjén Kárpátalja egyik legismertebb személyisége dr. Szöllősy Tibor. A Técsői Járási Kórház ideggyó­gyászatának osztályvezető főorvosa, újságíró, köz­író, művészettörténész, helytörténész, műgyűjtő, a helyi Hollósy Simon Kör és a Técsői Magyar Kulturá­lis Szövetség alapítója és elnöke, márciusban har­madszor választották meg a városi önkormányzat kép­viselőjének. 1989-ben egyik alapító tagja, majd két éven keresztül alelnöke volt a Kárpátaljai Magyar Kul­turális Szövetségnek (KMKSZ), az 1993-ban megala­kult Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségének (MÉKK) főtitkára. 1991-ben a Széchenyi Társaság emlékérmével, két évvel később a Lakitelek Alapít­vány díjával tüntették ki. A kárpátaljai magyarság éle­tének nincs olyan területe, ahol ne lenne meghatáro­zó szerepe. Az Új Kelet olvasói is találkozhatnak la­punkban írásaival. élő máramarosi magyarság megingott hitét. Készülőben van két könyvem, s ha min­den jól megy, talán ebben az évben meg is jelennek. Ez elsősorban az anyagiaktól függ. Az egyik novelláskö- tet, a másik pedig A kígyó önmagába mar című könyv. Ez utóbbi csernobili napló, amolyan korregény. Orvos­ként részt vettem a kataszt­rófa következményeinek fel­számolásában. A szereplők viselkedésén, gondolkodás- módján, az értelmiség töpren­gésein keresztül igyekszem bemutatni azt a kort, a tény­legesen megélt eseményeket. Az a társadalmi rend, a kom­munista eszmevilág magában hordozta saját pusztulásának mérgét, erre utal a könyv címe is. A csernobili erőmű robba­nása természetszerű végkifej­let volt, tehát nem véletlen esemény, mint annak idején és később is magyarázták. Nemcsak fizikai, hanem tár­sadalmi robbanás is volt Csernobilban, amely maga alá temette a pusztulás víru­sait kezdettől magában hor­dozó embertelen rendszert. Korábban a Kárpáti Igaz Szó közölte Katonanaplóm feje­zeteit, de aztán váratlanul ab­bamaradt. Szeretném alka­lomadtán ezt is megjelentet­ni. Talán külön kötetben lát­nak majd napvilágot helytör­téneti írásaim is.- Említetted a magyarság megingott hite visszaadásá­nak szükségességét. Ezt szol­gálta a Hollósy Simon Kör létrehozása, a técsői szobor­állítás és több emléktábla felavatása is?- Természetesen, bár ezt még akkor nem mondtuk ki ilyen nyíltan. Mindenben igyekeztünk követni bereg­szászi barátaink, az ottani Illyés Gyula Klub példáját. Felismertük, hogy a hovatar­tozás tudatosulása az ébre­dés, s annak gyakorlása az ébrenlét. Hollósy Simon hí­res festőművész és iskolaala­pító a század elején Técsőn töltötte élete utolsó éveit, kézenfekvő volt hát, hogy róla nevezzük el körünket. Előbb emléktábláját helyez­tük el egykori lakóháza fa­lán, az utcát a művészről ne­veztük el, majd a Szombat­hely melletti Zsennyén élő Tóth Emőke elkészítette Hol­lósy mellszobrát, amelyet 1993-ban felejthetetlen ün­nepség keretében avattunk fel. A técsői magyar középis­kola is felvette Hollósy Si­mon nevét. Ez a tanintézet lesz a Felső-Tisza-vidék ma­gyar gimnáziuma. Körünk rendezi meg évek óta az im­már nemzetközi Arany Ősz a Tisza Mentén dalfesztiválo­kat, kép- és könyvkiállításo­kat, versmondóversenyeket, különböző irodalmi és törté­nelmi vetélkedőket szerve­zünk, írókat, költőket látunk vendégül. Legutóbb például Kányádi Sándor tisztelt meg bennünket látogatásával. Felavattuk Técsőn Báthori István emléktábláját, amely szintén Tóth Emőke alkotá­sa, visszaállítottuk az első világháború hőseinek és el­helyeztük a második világ­háború katonáinak emléktáb­láját, felállítottuk a sztálini lágerekben elpusztult té- csőiek emlékművét, XVI- XVII. századi írásos emléke­ket kutattunk fel és mentet­tünk meg. Körünk érte el a técsői és az aknaszlatinai magyar iskola önállóságá­nak visszaállítását. Rendez­vényeinken mindig részt vesznek a gyerekek, aminek mi rendkívül nagy jelentő­séget tulajdonítunk. Végső soron a Hollósy Kör képezte a KMKSZ Felső-Tisza-vidé- ki szervezetének, majd a Técsői Magyar Kulturális Szövetségnek az alapját, te­hát fontos politikai szerepet is játszott.- Nem lehet egy félmon­datban elsiklani a técsői ma­gyar iskola önállóságának visszaállítása felett, hisz ez példaadó tett volt.- 1988-ban érett meg ben­nünk az a gondolat, hogy minden, magyarok által is la­kott településen jöjjön létre önálló magyar intézmény, le­gyen iskola, óvoda, műve­lődési kör. Ekkor sikerült a „kényszerházasságból” ki­menteni a técsői és az ak­naszlatinai iskolát. A hata­lomnak az volt a nem is tit­kolt szándéka, hogy „inter­nacionalista” iskolákat hoz­zon létre Técsőn és Szlatinán, az előbbi helyen orosz-ma­gyar, az utóbbin orosz-ma- gyar-román nyelvűt. Ezek­ben a kisebbségi osztályokat fokozatosan háttérbe szorí­tották volna. Ezt kellett meg­akadályoznunk. Felkerestem a megyei pártbizottság titká­rát, s azt mondtam neki, hogy mi, téesőiek a végsőkig elme­gyünk, ha nem adják vissza a magyar iskola önállóságát. A zsebemben volt egy repü­lőgépjegy Moszkvába, meg­mutattam. hogy megyek oda, panaszt teszek a Legfelsőbb Tanácsban, ha nem teljesítik a kérésünket. Ez segített. Ha­sonlóképpen jártunk el a szlatinai iskola ügyében is. Ekkor, 1988-ban vetettük fel először a magyarok 1944-es elhurcolásának kérdését is a sajtóban, kimondtuk, hogy ez közönséges népirtás volt. Mi állítottunk először emlék­művet a sztálini lágerekbe hurcolt magyaroknak. Éltünk a gorbacsovi nyitás adta lehe­tőségekkel. Ekkor sikerült visszaállítani a magyar cso­portokat is az óvodákban, amelyek azóta is megvannak. Örvendetes következménye volt ennek, hogy az akkorra már félig elsorvasztott técsői magyar iskola 16-18-as lét­számú egyetlen első osztálya helyett ma már három népes első osztálya van a Hollósy Simon Középiskolának.- Huszt nevének eredetét sokan magyarázták, több­nyire a szláv „husztica”, azaz fejkendő szóra vezették vissza. Neked más, hihetőbb elméleted van.- Igen. Egy régi okiratban fedeztem fel, hogy Huszt ne­vét a négy másik máramarosi koronaváros - Hosszúmező, Visk, Sziget és Técső - nevé­nek kezdőbetűiből hozták létre tudatosan, tehát betű­szó. A krónikákban a V és az U hangot egyformán jelölték.- Figyelmedet az utóbbi időben a néprajzkutatásra és vallástörténetre is kiterjesz­tetted.- Ez összefügg korábbi te­vékenységemmel. A Felső- Tisza vidéke az érdeklődés szempontjából peremterület volt. Kutatásaim közben fel­derítettem ennek a vidéknek a gazdag múltját, rendkívül érdekes néprajzi és vallási hagyományait. A reformáció idején például Máramaros megye Erdély szerves része volt, ezért itt is rendkívül bé­késen ment végbe a valláscse­re. Erről rendkívül érdekes írásos emlékeket találtam. Példás volt, ahogy együtt él­tek itt magyarok, ruszinok, románok, cigányok és néme­tek, a római és görög katoli­kus, református és zsidó val- lásúak. Sokat foglalkoztam a sóbányászat történetével és a hozzá kapcsolódó néprajzi kérdésekkel, hisz Aknaszla- tina Magyarország egyik leg­gazdagabb sóbányája volt. Rábukkantam például egy kézírásos könyvre, amelyből kiderül, hogy Mátyás király személyesen is törődött e vi­dék gondjaival. Hét levele ismert, amelyekben Márama- rossal és közvetlenül a koro­navárosokkal foglalkozott. Érdekel a huszti vár történe­te és szerepe, II. Rákóczi György viski országgyűlése, a máramarosi oláhok betele­pedése. Sikerült ezekkel kap­csolatban is érdekes adatokat találnom. Orvos révén foglal­koztam a pestisjárványokkal is. Érdekes kéziratot találtam egy 1838-as naptár tiszta lap­ján, amelyre a gazda 1848-as eseményeket jegyzett fel, például olyanokat, hogy öt tiroli vadászt szállított szeké­ren Szigetről Husztra, kalau­zolta a Kazinczy-huszárokat, ágyút vontatott Hosszúmező­ről Viskre. Dr. Szöllősy Tibor politikai tevékenységét csak érintettük, pedig az is számottevő, hisz a KMKSZ-ből kivált egyik leg­aktívabb kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezet, a TMKSZ elnökeként megha­tározó szerepet játszik az Uk­rajnához tartozó Máramaros életében. Most erre mégsem térünk ki, mert nem célunk a kárpátaljai magyar szerveze­tek szembenállása okainak boncolgatása, ami egy ilyen beszélgetésben megkerülhe­tetlen lenne. Előkelő Zrínyi, feltörekvő Széchenyi Babus Andrea (Új Kelet) Sokan ódzkodnak attól, hogy következtetéseket vonjanak le a statisztikák­ból, mondván, azok személy­telen, száraz számadatok, és nem igazán tükrözik a va­lóságot. Mégis álljon itt néhány érdekes adat arra - következtetések levonása nélkül -, hogy megyénk gimnáziumai és középisko­lái hol helyezkedtek el az országos rangsorban a tanu­lóik által a felvételi vizsgá­kon elért eredmények alap­ján. Az elmúlt öt évet néz­ve kiemelkedően szerepel a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium, mely a hazai gimnáziumok között már öt évvel ezelőtt az első har­minc között volt, 1994-ben a huszadik, 1995-től pedig folyamatosan a tizenegye­dik helyen áll abból a szem­pontból, hogy diákjainak hány százalékát vették fel felsőoktatási intézménybe. Tavaly a zrínyisek nyolc­vanegy százaléka tanult tovább főiskolán, egyete­men. A nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium ugyan­csak a rangsor elején áll, hiszen 1996-ban a tizen­nyolcadik volt a végzősök hetvennégy százalékának továbbtanulásával, tavaly pedig már az ötödik hely lett az övék, nyolcvanöt százalékos aránnyal. A töb­bi megyei gimnázium az utóbbi egy-két évben job­bára a századik és a száz­hatvanadik helyezés között teljesít. A szakközépisko­lák között is akad egy-két országos „nyerő”. A nyír­egyházi Széchenyi István Közgazdasági Szakközép- iskola 1996-ban a negyven- harmadik volt, azonban ta­valy „ezüstérmes” lett, hi­szen az osztálylétszámok­hoz viszonyítva a diákok hatvankét százalékát fel­vették a felsőoktatási intéz­ményekbe. Országosan ti­zenhatodik volt tavaly a nyír­egyházi Vásárhelyi Pál Épí­tőipari és Vízügyi Szakkö­zépiskola, negyvennégy szá­zalékos felvételi aránnyal. Öt évvel ezelőtt jobban telje­sítettek a középiskolák, hi­szen akkor az ÉVISZ a ne­gyedik, a nyíregyházi Ipari Szakközépiskola a harma­dik, a nagykállói Budai Nagy Antal Óvónői és Pe­dagógiai Szakközépiskola, ahol akkor még óvónőket is képeztek, a második he­lyet mondhatta magáénak az osztálylétszámok felé­nek továbbtanulásával. A vegyes középiskolák kö­zött a mátészalkai Esze Ta­más Gimnázium és Egész­ségügyi Szakközépiskola tavaly a tizedik volt, de öt évre visszamenően az első tizenötben végzett az átlago­san negyven-ötven százalé­kos továbbtanulási arány­nyal. A vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázi­um két éve a negyedik, ta­valy azonban már csak har- minckettedik lett. Művé­szeti szakközépiskolánk 1993-tól a tizedik hely kör­nyékén végez, átlagban a végzősök harminckilenc százaléka tanul tovább.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom