Új Kelet, 1998. április (5. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-20 / 92. szám

Kultúra 1998. április 20., hétfő Mesemusical Szálkán Egy modern széplélek önvallomásai Új Kelet-információ Bemutató volt péntek este a mátészalkai művelődési köz­pontban. A Mesevarázs kisszín- pad zsúfolt ház előtt mulatta be a Grimm-teslvérek örökzöld meséjének színpadi változatát. A Piroska és a farkas ezúttal zenés mesejáték formájában bűvölte el a közönséget. A da­rabot Hegyi Péter alkalmazta színpadra, a mesejáték szerep­lői a helyi iskolásokból kerül­tek ki, zenéjét szerezte Csányi Ottó, rendezte Tóth Tibor. Palotai István (Új Kelet) Ha valaki a XX. században kor­társ mesterek tárlataira jár, már aligha meglephető. A művészek­nek a megszokott-tói. a sematiz­mustól való görcsös elszakadni akarása mindig tartogat valami meglepőt. A terek szétfeszülnek, a kacatok műtárggyá avanzsál­nak, és még szerencsésnek is mondhatod magad, ha belép­vén egy-egy ilyen extravagáns „happeningre”, nem lódítanak nyakon egy vödör jéghideg lónyállal... Egy biztos: az általá­nos kitörési irány előre (?), de leg­alábbis akármerre mutat, csak nem vissza, a múlt értékei felé... Mos­tanában azonban mintha kezde­ne ajég megtörni... Természete- sen nem a divatos szupematura- lizmus művészi tévelygéseire cél­zok, hanem arra, hogy a XXI. szá­zad hajnalán egyre több olyan alkotás születik, amelyik nem a virtuális valóság mániákus elem­zésének szándékát tükrözi, hanem az esztétikum felmutatását! A műtörténészek, a műkrilikusok előre tudták és jelezték is ennek a tendenciának a bekövetkeztét, csak éppen azt nem tudta senki sem megjósolni, hogy ez melyik műtörténeti korra utal majd vissza, és hogy megjelenésében hogy is fog majd „kinézni”? Buhály József válaszolt erre a kérdésre. A titok feltárult, és a „varázsige” ismertté vált. így hangzik: SZINTÉZIS! A tárlat tenneibe lépve az első, ami ér - a döbbenet! Eltévedtünk volna? Vagy „műsorváltozás” történt, és egy klasszikus művé­szeti múzeum anyaga van a fala­kon? Reneszánsz és bar okk kép- fonnák, németalföldi kompozíci­ók, Rembrandt fény-árnyék vi­szonyai és a biedermayer korok leheletfinom ecsetkezelése hívo­gat, int kedvesen a képek felől: „Gyere közelebb, lesd ki titkaim minden kis rejtekét!” És amikor - örömmel eleget téve az invitá­lásnak- a képek elé lépsz, követ­kezik a második döbbenet: amit messziről látni véltél, az mind igaz - legalábbis esszenciájuk vo­natkozásában -, viszont a mű­vek... Nos, a művekről még csak azt sem lehet igazán megállapí­tani, hogy figurálisak-e vagy non- figuratívok? Tudniillik még ez az eleddig két „alapvető kérdés” sem feszül egymásnak a vászna­kon, hanem szépséges harmóniá- kat teremtve - csodák csodájára- megfér egymással. Az ember csak szédül, ahogy lépeget, és képről képre haladván egyre in­kább megérti Buhály Józsefei, aki- hála az égnek - fütyül a „stílus- egység” eddigi szent tehenére, aki lerázta magáról a XX. század „iz­musainak” szabványosított köte­lékeit, és úgy fest, ahogy apacsir­ta énekel kint a mezőkön: min­dig tiszta szívéből! Buhály József 1945-ben szü­letett Nyírtasson. Középiskolá­it Nyíregyházán végezte, majd Budapesten, a Képzőművészeti Főiskolán szerzett diplomát Szentiványi Lajos és Kokas Ig­nác tanítványaként. Az 1978- as évet a Művelődési Miniszté­rium ösztöndíjasaként a moszk­vai Szurikov Akadémián töltöt­te. 1978-tól a szentendrei Régi Művésztelepen dolgozik, a Ma­gyar Művészeti Alap és a Képző- és Iparművész Szövetség tagja. 1980—83-ig Derkovits-öszlön- díjas. 1988-ban három hónapig a polgármester meghívására a nyugat-németországi Reichel- sheimben alkot. 1975 óta jelent­kezik tárlataival. Magyarorszá­gon Makón, Budapesten a Fe­rencvárosi Galériában, Hatvan­ban, Abádszalókon, Kecskemé­ten, Szentendrén, Veszprémben, Tápiószelén és Nyíregyházán - külföldön kétszer Bulgáriában, Baselban (Svájc), Knoxville- ban (USA), Gautingban (NSZK), Stockholmban (Svédország), Reichelsheimben (NSZK), majd ismét Baselban jelentke­zik önálló kiállítással. Millió szállal kötődik szűkebb pátri­ájához, Szabolcs-Szatmár-Be- reg megyéhez... ...Ahogy haladok képről kép­re, egyre jobban a művész szívé­be látok! A művek romantikus, néhol már szinte valóban remb- randti megfogalmazásai, az aranysárga ellenfények, a mély tónusú árnyékok mégsem egy önmagával küzdő, belső lelki vi­harokkal terhes ember önvallo­másai. Buhály minden kétséget kizáróan a szépség szerelmese! Finom ecsetkezelése, a színek struktúrája Tavaszi nyitány című alkotásán különös kedvességgel köszön a nézőre. Odébb az Elha­gyott ház egy nagyon mélyről és őszintén feltörő vallomás az elszakíthatatlan gyökerekről - természtesen a lehető legmele­gebb színekre hangolva... A „Re­mény II.” az élet díszletszerűsé­gét sugallja, bátran vállalva a ba­rokkos elemeket, mintha Lilla- dalokat hallanánk... Másutt a biedenneyer kor polgári szép­ségideálja szolgáltatja a keretet, hogy emlékezzék a múltra, de ha jobban megnézzük a művet, rá­döbbenünk, hogy a résnyire le­húzott redőnyök mögött lévő enteriőr (szobabelső) csak a han­gulat szülte asszociáció „termé­ke” - azaz a mi agyunkban született vízió, mert a kép leginkább nonfiguratívnak mondható. Ugyanilyen nézői reflexekre igényt tartó mű az ugyancsak nonfiguratív „Üze­net”, a szépség és a fény üze­nete. Az egyik hatalmas mére­tű alkotásáról Dali tér- és szín­világa tekint ránk, pontosab­ban ennek dialektikusán mai átlényegülése. Mindezt periig „csupán” egy archaizáló rom­lépcsővel és egy - az alkotá­sain általában megjelenő - arc­talan kendős asszony ábrázo­lásával éri el, de káprázatosán szép fényorgiában. Tud azon­ban jéghideg is lenni! Vihar után című műve csodás acél­szürke tónusok tárháza, már- már olyan, mint egy „műsza­ki relief’. Külön érdemes szól­ni a mindenütt jelen lévő szag­gatott, áttört tereiről, ami - el­vileg - a grafikusok kedvelt kifejezési fomnája, de Buhály József ezt is felvállalja, sőt per­manensen alkalmazza a tér és fény ábrázolására egyaránt. Kompozíciói olyan mélysége­sen tudatosak, hogy az ember­ben felötlik a gondolat: vajon ezek az áttört terek nem vala­miféle spekulatív szándékot takamak-e? Végül is lényeg­telen. Bármilyen tudatos ma­gyarázatot fűzne is hozzá a művész, az nem változtatna a tényen: ő ilyen, alkotásai pe­dig káprázatosak... Művészek a vadonban Új Kelet-információ Ma. április 20-án, hétfőn nyílik Lónyán az az alkotó­tábor, amelyet a Nyírségi Er­dészeti Részvénytársaság szervezeti megyében élő és más területekről meghívott képzőművészek számára. Festők, szobrászok, iászob­rászok, összesen tízen kaptak lehetőséget arra, hogy öt na­pig a varázslatos beregi táj környezetében készítsenek műveket. A lónyai vadászkas­télyban kapnak helyet a mű­vészek, akik számára a külön­legesen szép, vadregényes erdők, rétek adnak ihletei mű­veikhez. A NYÍRERDO Rt. arról is gondoskodott, hogy a résztvevők megismerhes­sék Bereget, láthassák a népi építészet remekeit, a templo­mokat, a vadban gazdag erdőket, a tájat át- meg átszelő csatornákat, morotvákat. A lónyai alkotótábor az első a társaság életében. A kezde­ményezés abból a meggondo­lásból született, hogy a NYÍR- ERDŐ Rt. lehetőségeihez ké­pest mecénása legyen a művé­szeteknek, lehetőséget adjon a természetkedvelő alkotóknak arra, hogy igen szép és jó kö­rülmények között nyugodtan hozhassák világra műveiket. Az idei tábor után a következő esztendőben a gúthi edészet területén gyűlnek majd össze a művészek. Az alkotótábor­ban résztvevők egy-egy, a helyszínen készült alkotással fejezik ki köszönetüket a ven­déglátásért. Ezek a képek, szob­rok, faragások képezik az alap­ját annak a tervezett galériá­nak, amelyben az erdészeti rész­vénytársaság működési terüle­tének szépségeit és gazdagsá­gát ilyen formában, művészi alkotások segítségével kíván­ja a látogatók elé tárni. Versmondók versenye Szamosi István Megvirradt, fölébredt a Föld címmel versmondóversenyl rendezett a költészet napja al­kalmából a mátészalkai 138. Számú Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet, valamint a Városi Művelődési Központ három korosztály rész­vételével: az általános iskola 5-6. és 7-8. osztályosainak, il­letve középiskolásoknak. Összesen közel negyven ver­senyző indult a megméretteté­sen, ahol egy verset megyénk- hez kötődő lírikustól, egyet pe­dig az 1848-49-i forradalom és szabadságharchoz kapcsolódó művek közül kellett előadni. Az általános iskola 5-6. osz­tályosai közül első helyezést ért el Tóth Zoltán, a mátészalkai Képes Géza Általános Iskola tanulója, másodikat Gaál Fe­renc, a csengeri Petőfi Sándor Általános Iskola diákja, míg a harmadik helyet megosztva kapta Szászi Beáta a Képes Géza Általános Iskolából és Bállá Erika a mátészalkai Szé­chenyi István Általános Isko­lából. A zsűri a 7-8. osztályos korcsoportban első díjat nem adott ki, a második helyen Horváth Edit végzett a helyi Móricz Zsigmond Általános Iskolából, a harmadik helyezett pedig Andrási Anita, a máté­szalkai Kossuth Lajos Általá­nos Iskola tanulója lett. A kö­zépiskolások között első helye­zést ért el Dömötör Johanna, második 1ettTu.kacsEdit, mind­ketten a szálkái Esze Tamás Gimnáziumból. Ebben a kor­osztályban egy különdíjat is kiadott a zsűri, ezt Gaál Tünde, a csengeri Andy Endre Gimná­zium tanulója vehette át. Illetékes elvtárs Berki Antal (Új Kelet) Az idén lesz hanninc esztende­je, hogy megkapta diplomáját: a Színház- és Filmművészeti Fő­iskolán. Sokoldalú művész. Film­szerepei mellett rendezett is, szín­házban, mozivásznon egyaránt. Első filmje, a Sose halunk meg nemcsak a közönség szeretetét nyerte el, de a kritikusok is felsőfokon emlékeztek meg róla. A filmet jelölték a legjobb külföl­di alkotásnak járó Oscar-díjra is. Koltai Róbertét Kisvárdán kérdez­tük színházról, filmről és az elma­radhatatlan Illetékes elvtársról.- Nem is tudom, hogy ma mi­nek kéne nevezni ezt a minden lében kanál, mindenhez és sem­mihez sem értő kétbalkezes figu­rát. Az biztos, hogy mostani rend- szerváltásos korunkban is van belőle jócskán. Volt egy időszak, amikor szüneteltettem Illetékes elvtárs működését, de aztán úgy hozta a sors, hogy a figura önálló életre kelt, és nekem, ha tetszik, ha nem, együtt kell élnem vele. Akkoriban hagytam abba kicsit jelképként is, amikor Kádár Já­nos visszavonult, és az első sza­badon választott kormány idejé­ben — szintén jelképesnek nevez­hető módon — tértem vissza vele a színpadra.- Mennyiben változott meg Il­letékes elvtárs az évek során?- A leglényegesebb változás az, hogy magamra maradtam. Nincs mellettem a színpadon kérdező, de sajnos a problémák ugyanazok, mint annak előtte, legföljebb annyi a különbség, hogy mostanra minden pártban lett egy ilyen főokos.- Ón évtizedekig volt Kapos­várott...- Sok mindent köszönhetek a Csiky Gergely Színház társula­tának. Elsősorban azt, hogy ab­ban a színházban lettem igazán érett színésszé, és azt is, hogy az ország kaposvári teljesítmé­nyem alapján ismert meg. Hu­szonöt év alatt nagyon sok sze­repet játszottam el, és kaposvá­ri színészként fedeztek fel a fil­mesek is.- Hogyan lett filmrendező?- Nem hiszem, hogy filmren­dező lettem, tanult szakmám szerint színész vagyok, és annak is tartom magam. Ha az ember sokáig mozog egy közegben, akarva-akaratlanul is megtanul­ja a szakmai fogásokat. Csak annyiban változott meg a hely­zetem, hogy a Sose halunk meg forgatásán nojnesak a kamera előtt, de a kamera mögött is fel­tűntem.- Es a miniszter félrelép?- Kern Andrással jegyezzük a filmet. Mindketten játsszunk benne, és rendezőként is közösen dolgoztunk.- Miért nem nevezték a feszti­válra?- Minek? Nálunk még ma sincs igazán becsülete az úgynevezett közönségfilmeknek. A szakmai megbecsülést még mindig a lila­ködös művészfilmek nyerik el. Senkit sem zavarva, hogy a ku­tya sem nézi meg őket.- Gyerekkorában sokat foci­zott...- Ma is szeretem a futballt, még azzal együtt is, hogy azok a le­gendás focisták, akik az én időmben kergették a labdát, ré­gen visszavonultak, vagy már csak a mennyei válogatottban focizhatnak. Nem vagyok már mai gyerek, kevesebbet moz­gok, mint valamikor, meg az az igazság, időm sem nagyon van arra, hogy időnként leáll- jak kapura rugdosni. — Nem hiányzik Kaposvár?- Változnak az idők, és benne természetesen változik az ember is. Kaposvár jelenti a fiatalságo­mat, a barátaimat és azt, hogy ott tanultam szakmám alapjait, ott ismert meg a közönség, de hát tovább kell lépni. Az a társulat ma már amúgy sem létezik. Sza­badúszóként dolgozom, és amit akkor a Csiky Gergely Színház jelentett, azt jelenti most szá­momra mondjuk a Merlin Szín­ház, vagy az, hogy időnként filmrendezőként megfordulha­tok a filmgyár környékén.

Next

/
Oldalképek
Tartalom