Új Kelet, 1998. április (5. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-14 / 87. szám
1998. április 14., kedd Kultúra „Szerencsés ember vagyok” A zalaegerszegi születésű dr. Németh Péter az ELTE történelemrégészet szakán végzett, s kis veszprémi kitérő után 1965-től a nyíregyházi Jósa András Múzeum régésze, majd 1974-től a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Múzeumok Igazgatóságának vezetője. Kutatási területe a magyar honfoglalás és az Árpád-kor.- A megyében talán a legrégebben kinevezett vezető vagyok. Én értem el, hogy a múzeum most ezen a helyen található. A hetvenes évek elején megüresedett épületre sok intézmény pályázott, így a múzeum is. Akkor - még nem igazgatóként - egy farsangi bálon táncra kértem Orosz Ferencnét, a megyei tanács akkori elnökének feleségét. így kerültem a vezetőség asztalához, s ha már ott voltam, szóltam néhány szót intézményünk érdekében. Szavaim meghallgatásra találtak: beköltöztünk.- Hogyan tekint vissza igazgatóságának huszonnégy évére?- Szerencsés embernek tartom magam, hiszen erre az időszakra esett a Szabolcsi Zsinat 900. és Szent László halálának 800. évfordulója, valamint a millecente- nárium. Ezeket mind megünnepelhettük.- Manapság nincsenek könnyű helyzetben a múzeumok. Ón érzékeli ezt?- A rendszerváltás után úgy állapították meg a költségvetésünket, hogy belekalkulálták: a meggazdagodott réteg majd áldoz a kultúrára, akárcsak Nyugaton. Tévedtek. Persze van néhány támogatónk, s a költségvetés elég a működésre, a munkabérekre.- Érdeklődnek az emberek a múzeum iránt?- Főként iskolások és idősebbek jönnek, a „rohanó korosztály”, a 30—50 évesek ritkábban. Fontos, hogy jelentős kiállításokat rendezzünk. Ilyen volt két éve az Ikon és liturgia, tavaly a honfoglalással kapcsolatos kiállítás. Ezekkel csak az a baj, hogy drágák.- Milyen tervei vannak a közeljövőre nézve?- Most zajlik az emléklezés az 1848—49-es eseményekre, s ha minden jól megy, az államalapítás 1000. és a Rákóczi-szabadságharc 300. évfordulóját is üdvözölhetem igazgatóként, s szervezője lehetek a programoknak. Lassan elkészül a szabolcsi régészeti kutatások eredményeit tartalmazó könyvem. A szakma már nagyon várja... A múzeum életében nagy változás történik: elértük, hogy nemsokára „társbérlők” nélkül birtokoljuk az épületet.- Költözik a levéltár...- Igen. Az újabb ötéves ciklusnak ez a legelső mozzanata. Rendkívül kicsi a kiállítási lehetőségünk, amit a Széchenyi utcai szárnyon szeretnénk bővíteni, s ezzel megvalósulna az a régi vágyunk, hogy bemutatóinkat mozgássérültek is látogathassák. Eddig sajnos markos legények állandó készenlétére lett volna szükség, hogy az első emeletre feljussanak a sérült emberek.- Milyen feladatok elé néz a megyei múzeumok igazgatóságának vezetőjeként?- A kulturális örökségek védelméről szóló új törvény bevezetésével új kategóriákat alakítanak ki a múzeumok számára. A ma körülbelül ötszázötven, „múzeum” nevet viselő intézmény közül - a szigorú kritériumok figyelembevételével — szerintem úgy százötven maradhat valóban múzeum. Szeretném, ha a megyében lévő tájmúzeumokból minél több megkapná ezt a minősítést. A feltételeket egyelőre - a végrehajtási utasításig - nem ismerem... Nemrégiben több megyei intézmény igazgatójának lejárt a megbízatása. A megyei közgyűlés márciusban döntött a tisztségek betöltéséről. A megyei múzeumi szervezet élére továbbra is dr. Németh Pétert, a megyei levéltár vezetési feladatainak elvégzésére ismét dr. Nagy Ferencet választották meg, a Bujtosi Szabadidő Csarnok igazgatója pedig újra Tompa Andor lett. További bizalmat szavazott tehát a testület - ellenszavazat és tartózkodás nélkül - azoknak, a vezetőknek, akik eddig is sikeresen irányították a rájuk bízott intézményeket. Dr. Németh Péter Dr. Nagy Ferenc „Szeretnék többet publikálni” Magyar-történelem-filozófia szakos tanár dr. Nagy Ferenc, 1984 óta megyei vezető, s 1993 novemberétől igazgatja a megyei levéltár ügyeit. — Vargabetűkkel tűzdelt pályafutásomat az ibrányi általános iskolában kezdtem, s közben történelem-szakfelügyelő is voltam. Részt vettem a helyi művelődési ház programjainak szervezésében, s basszusgitáron játszottam egy zenekarban. Mindig érdekelt a múlt cmlékanyaga, Ibrányban kis helytörténeti múzeumot rendeztem be. A gyerekekkel feltérképeztük az egész határt, ástunk, s amikor leletre bukkantunk, azonnal rohantam vele a múzeumba... így ismerkedtem meg Németh Péterrel, aki 1984-ben felkért a megüresedett igazgatóhelyettesi állás betöltésére. Három év múlva kineveztek a Váci Mihály Művelődési Központ vezetőjévé, aztán megbetegedtem, s csendesebb munkahelyre vágytam. A levéltárban 1991 óta dolgozom. — Mennyire játszik szerepet az emberek életében a levéltár? — Az utolsó öt esztendő változást hozott, hiszen a kárpótlási és a hadigondozási ügyek intézésével gyakorlati segítséget tudtunk nyújtani azoknak az embereknek is, akik szinte a hírét sem hallották a levéltárnak, de a hagyományos levéltári kutatók száma is megnőtt. Kezd leomlani a köztudatban az az elefántcsonttorony, amibe beleképzelték a „sárga papírok közt búvárkodó öregurakat”. Ma már megtalálhatnak bennünket az Interneten, immár öt éve szervezr zük a Nemzetközi Levéltári Na.O 0 pokat, folyamatosan nő kiadvá- ! nyaink száma, s látogatottak a S levéltári esték. Ezzel együtt még 1 mindig nem elég ismert az intéz- £ mény.- Milyen feladatok várják az újabb ciklusban?- A múzeum melletti épület egy részét megvásárolta a megyei ön- kormányzat, s ezt mi vesszük birtokba. Az idén megtörténik a korszerűsítés, jövő tavasszal pedig néhány hónap alatt elköltözünk, így mindkét intézmény jelentős fejlesztési lehetőséghez jut. A másik épületben ezerötszáz négyzetméteres területet kapunk, melyet korszerű, tömör polcokkal rendezünk be a legjobb térkihasználás érdekében. Önálló munkaszobák lesznek, s modem biztonságtechnikai és klímaberendezésekkel is felszereljük az intézményt. Raktározási gondjainkat sajnos csupán néhány évre oldjuk meg, mivel az új törvény szerint a harmincéves helyett már a tizenöt éves papíroknak is a levéltárban a helyük, így 1983-ig be kell gyűjtenünk az iratokat.- A költözéskor szünetel az ügyfélszolgálat?- Minimális időszakra szorítjuk a szünetet. Kétezer-négyszáz iratfolyómétert kell átszállítanunk - szerencsére csak a szomszédba. Úgy szervezzük a költözést, hogy a lehető legzavartalanabb maradjon a kutatás.- Milyen tervei vannak magánemberként?- Magánemberként is ez a költözködés foglalkoztat, a tervezésnek minden pillanatát figyelemmel kísérem. Emellett szeretnék többet publikálni, mint az elmúlt években, s jó lenne pihenni is... Hat évvel ezelőtt építettem egy lakóhajót, mellyel a Tiszát járom. A katamarán nyolc-tíz kilométeres sebességgel halad, s minden szükséges dolog megvan rajta, le sem kell szállni róla egy hétig. Tiszta szívvel Népdalköreinket, népzenei együtteseinket bemutató sorozatunkban olvasóink olyan énekes és hangszeres előadók tevékenységével ismerkedhetnek meg, akik szabad idejük nagy részét a népzene kincseinek őrzésére fordítják, hagyományaink ápolásának szentelik. Tiszta szívből énekelnek és muzsikálnak a maguk örömére, mások gyönyörűségére, átmentve a következő generációknak a magyar kultúra ősi örökségét. Munkatársunktól Lapunk felhívására elsőként a tiszavasvári Napraforgó Asszonykórus nevében Papp Lászlóné számolt be az együttes megalakulásáról, történetéről, közös élményeikről és céljaikról. Elöljáróban kifejtette, nagyon jónak tartják, hogy az újság nyilvánosságot ad a még létező népművészeti csoportoknak, az előítéletektől vissza nem rettenő, zömében idős embereknek, akik a színpadi fellépések varázsát főleg a pávakörökben ismerték meg.- Mi is így kezdtük. A tiszavasvári Napraforgó Nyugdíjas Klub asszonyai körében 1991-ben előbb belső szórakozás volt a közös éneklés, ami felemelő, jó érzés, ezért mindenki örömmel járt, és jár a klubba. Eleinte a nyugdíjasklubok Ki mit tud?-jain spontán módon szórakoztattuk társainkat, majd az idő múlásával kezdte kiforrni magát ez a kezdeményezés. Egy idő után már átgondoltabban foglalkoztunk azzal, hogyan tovább a siker érdekében, Akkor nyolcán voltunk, s hozzáfogtunk a magunk egyszerűségével, szakemberek nélkül kórust alapítani. Az első ilyen alkalommal úgy érezték, fellépésük eredményes. „Egyenruhájuk” még nem volt, ezért megközelítően azonos, saját öltözéküket használták. Később saját magukkal szemben is, s a közönség meg- tisztelése miatt is követelményként állították fel, hogy formaami a kórustagságnak köszönhető.- Hosszú listát sorolhatnánk, hol léptünk fel, csak a legemlékezetesebbet említem. 1996. június 17-én részt vettünk Budapesten az I. Európai Idősek „Eletet az éveknek!” találkozón. Felléptünk 1996. október 17-én az Idősek Világnapja rendezvényen a nyíregyházi sportcsarnokban, ahol három csoport volt a színpadon: a mándoki asszonyok, a fegyveres erők néhány fia és mi. Szívesen említem szereplésünket a nyíregyházi Alvé- gesi klubban. Nagyon jó velük a kapcsolatunk. S most kövesse a visszapillantást az előretekintés. Legújabb tervük az, hogy az éneklés mellett megpróbálnak rövid, arra alkalmas verseket, párbeszédeket, monológokat színpadra átdolgozva előadni, megjeleníteni. Ehhez persze bizonyos pénzügyi fedezet is szükséges.- Bízunk abban, hogy mint eddig, ezután is megkapjuk a támogatást további munkánkhoz - fogalmazza meg reményeiket Papp Lászióné - hiszen eddigi sikereinket is az önkormányzatnak köszönhetjük. ígérjük városunk vezetőinek, magunknak pedig célként kitűzzük, hogy hírnevünket megőrizzük, remélem, valamennyiünk örömére. (Várjuk más népdalkörök hasonló terjedelmű beszámolóját, melyet lapunkban közreadunk, hogy minél többen megismerhessék ezeknek az értékőrző csoportoknak a tevékenységét.) A tiszavasvári Napraforgó Asszonykórus ruhának pedig lenni kell. Megragadták a kínálkozó lehetőségeket, s pályázatokat adtak be a Tiszavasvári Városért Alapítvány Kuratóriumához, amelynek eredménye a ma látványos, szép fellépő formaruházat. Időközben nőtt a létszámuk, jelenleg tizenkét tagja van a kórusnak. Vezetőjük hálásan szól patronálóikrói, nélkülük talán nem tudtak volna kijutni a városból, így viszont a megyében, az országban, sőt a határokon túl is jártak.- Ezúton is szeretnénk megköszönni a kuratórium tagjainak segítő jóságukat. Ahányszor beöltözünk, annyiszor gondolunk rájuk. Városunk önkormányzatának támogatása is igen fontos számunkra. Mi ezekkel büszkélkedhetünk, mert a feltételek mellett a pénzügyi fedezet is adott volt az utazásra és más költségekre is. Az önkormányzat döntése alapján, jó munkánk elismeréseként finanszírozták elutazásunkat a Székelyföldre. 1996. június 6-10-ig Kovászna- Hargita-Csík megyei barátainknál vendégszerepelhettünk. Ez külön élmény volt. Jártunk Ungváron és Munkácson az ottani barátainknál is, rövidebb ideig a szojvai járásban is, ahol csodálatos volt a látvány, amíg szálláshelyünkre érkeztünk, majd egy kellemes estén át szó- rakozhattuk. Tiszavasváriban élve természetesen minden meghívásnak eleget tesznek. Ott vannak valamennyi városi rendezvényen, ahová felkérést kapnak. Elmaradhatatlan az év végi karácsonyi koncert, a fellépés a szociális otthonban, amikor a Népzenei Együttessel összedolgozva karácsonyi műveket adnak elő. Jelentős esemény az életükben, hogy immár rendszeres résztvevői a megyei rendezvényeknek, örömmel találkoznak a régi barátokkal, és ismerkednek újakkal, ami mindig jó alkalom a szakmai tapasztalatcserére. Az évenkénti, korábban Nyírbélte- ken, újabban Taipán zajló Megyei Népzenei Fesztiválnak is részesei, tavalyi minősítésük eredménye „ezüst” fokozat lett. A fellépések újabb helyszínei, az új tájak és városok, az utazások, a közösen eltöltött idő _ mind megannyi feledhetetlen emlék,
