Új Kelet, 1998. április (5. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-10 / 85. szám

Háttér A Palotai István: Bavatiai leporelló (12/11) íme elérkeztünk ahhoz a pillanathoz, amikor a so­rozat részeit jelző tört számlálója és nevezője is ugyanazt az értéket mutat­ja. Ez ugyebár gyakorlati­lag annyit jelent, hogy vége, befejeződött, így kerek egész. De így van-e ez igazán? Szó sincs róla. A Szabad Európa Rádióról a teljesség igényével nem lehet megemlékezni. És főleg ma már minek? So­kat tanakodtam magam is, hogy egyáltalán miről ér­demes írni, és főleg mi­lyen aspektusból, hiszen ezt a „csontot” már renge­tegen lerágták: beszámol­tak róla, mint a heroikus politikai küzdelem szín­teréről, volt a rádió már mennyország, másnak meg pokol, vagy éppenséggel önemésztő patkánylyuk — volt fasiszta, hogy mások meg zsidóbérenc bandá­nak titulálják, csak éppen az nem, ami valójában: munkahely. A „hivatásos emigránsok” munkahelye, ahol emberek éltek és dol­goztak, ki így, ki úgy, jól vagy rosszul. Ezt a hiányt szerettem volna pótolni, bemutatni a várost, ahol élt és lélegzett, valamint „kinyújtott csápjainak” (a tudósítóhálózat) az életét és a közeget, ahol működ­nie kellett. Legfontosabb­nak azonban annak a lel­kiállapotnak a bemutatá­sát tartottam, ami mindez­zel együtt járt, és amiről eddig mindenki bölcsen hallgatott: a honvágyról és a honvágyat elhesseget­ni szánt technikákról, a pótcselekvések soráról. Lehetséges, hogy izgal­masabb lett volna mindez, ha a félelemről is írok, ami mindezzel együtt járt, csak éppen nem lett volna igaz! Az igazi félelmet otthon, azalatt a majd tíz esztendő alatt éltem át, amíg ott­honról küldtem a híreket Münchenbe, nem pedig akkor, amikor már kint voltam. Nyugaton legfel­jebb ha feszültségnek le­hetett nevezni, amit az ember néha érzett, semmi többnek... Néhány érdekes találkozáson kívül főleg az emigráció egy jellegze­tes típusának lelkiállapo­tát akartam az olvasók elé tárni, és nem véleményt mondani a rádióról. Megjegyzem, soha sem is értettem igazán azokat, akik annak ellenére mun­katársak maradtak, hogy ideológiájában kifarolt alóluk az intézmény. Nem vártam meg magam sem a végkifejletet, hanem fejet hajtottam a feltárulkozó valóság előtt, és tényként elfogadva a frissen felfede­zett tételt - miszerint a po­litika csak a nagyhatalmak ingyen osztogatott kábító­szere, amely azt a célt szol­gálja, hogy a kis országo­kat balga bódulatba ejtve magukhoz csalogassa -, illendően vettem a kala­pom, és odébbálltam. Sen­ki sem kényszerített rá, sőt kicsiben is folytathattam volna - netán „országos szinten” -, azonban ahhoz sem kell különösebb böl­csesség, hogy belássa az ember: ebben a dimenzió­ban is ugyanaz a nóta: a politika a pártok ingyen osztogatott kábítószere, amely azt a célt szolgálja, hogy a kisembereket balga bódulatba ejtve magukhoz csalogassa... Hát így ment el a kedvem a „politikacsinálástól”. Ezért döntöttem úgy, hogy legfeljebb közvetíteni fo­gom, méghozzá legjobb lelkiismeretem szerint. Ak­kor azonban még erre sem voltam képes, olyan mé­lyen ült bennem felfedezé­sem szégyene. Ezért dön­töttem úgy, hogy fizikailag is kilépek a katonai töm­bök világából, és a földke­rekség legsemlegesebb ál­lamába, Svédországba me­gyek, amely - mint a „világ lelkiismerete” - lehetővé teszi számomra a független gondolkodás luxusát. Lépésemet nem bántam meg. Igaz, rengeteg munká­val és görcsös akarással, de sikerült úgy megtanulnom a nyelvet, hogy negyven- egynéhány éves „vén” fej­jel svéd nyelvészdiplomát szereztem a stockholmi egyetemen. Az eszköz, a szó tehát ismét a kezemben volt, és a tanításon kívül immár arra használhattam, amire véleményem szerint akkor használnom kellett: a politika áldozatai, a me­nekültek szolgálatába állí­tottam. Az Amnesty Inter- nacional nemzetközi em­berjogi szervezet tagjainak sorába léptem, azokat a svéd sajtóorgánumokat pe­dig, amelyeknek dolgoz­tam, szintén a küzdelem eszközeként használtam fel. Visszatekintve, nyu­godt szívvel állapítom meg - köszönet ezért az ottani közegnek is -, hogy akkor és ott tudtam legtöbbet ten­ni az Emberért. Nem csoda, hiszen a politika ellen po­litizálhattam, és ez eleve magában hordta a sikertör­ténet lehetőségét. Ez azon­ban már más lapra tartozik... (Vége) 1998. április 10., péntek Ectasy, LSD, amfetamin Csak az első szemet nem kell bevenni Fekete Tibor (Új Kelet) A hétvégi diszkók neve lassan egybeforr a kábító­szer-élvezet, a amfetamin- származékok és más ajzósze­rek szedésével. A diszkó ide­ális lehetőségeket nyújt a dealereknek. Itt sok fiatal van egy időben, kellőképpen el lehet vegyülni a tömeg­ben, és a szórakozni vágyók is jobban ráállnák a vételre. Nem véletlen, hogy a rend­őrség is ezeken a helyeken tart rendszeres ellenőrzé­seket. Pedagógusoknak szervez­tek kötetlen beszélgetést a közelmúltban a tanulókorú gyerekek kábítószer-élveze­ti szokásairól, és főleg a megelőzés lehetőségeiről. Herka Béla őrnagy, a megyei rendőr-főkapitányság bűn- megelőzési osztályvezetője és dr. Vojnik Mária elme­gyógyász - mindketten a téma jó ismerői - válaszol­tak kérdéseinkre. A terjesz­tés módszereiről megtudtuk: főleg Hollandiából érkeznek ezek az enyhébb kábítósze­rek. Mint közismert, Amsz­terdamban a marihuánás ci­garettákat és más enyhe dro­gokat teljesen legálisan lehet forgalmazni. Megyénkbe Budapest érintésével kerül az „áru”. A határátkelőhe­lyeken nem olyan szigorú az ellenőrzés, hogy a csencse- lőknek különösebb kockáza­tot kellene vállalni. Ráadá­sul Magyarországon ötszö­rös-hatszoros haszonnal tud­nak túladni a portékán. Akik már láttak ilyen tablettát, azok észrevehették, külön­böző jelek, rajzolatok van­nak rajtuk. Ez nem a minő­ségét jelenti, hanem a külön­böző bűnbandák ezzel kü­lönböztetik meg a bogyóikat. Ha egy másfajta ábra jelenik meg felségterületükön, an­nak harc a következménye. Szerencsére nálunk még nin­csenek ilyen háborúk, a ter­jesztők jól megférnek egy­más mellett a piacon. Az amfetamin-származékok elő­állítása nem igényel bonyo­lult laboratóriumi eljárást, ezért is olyan olcsó a gyártá­sa. Csak a szövevényes ter­jesztési rendszer és a ren­dőrségi fenyegetettség koc­kázata miatt kerül darabja közel kétezer forintba. A serdülőkorú gyerekek ér­zelmileg labilisabbak, köny- nyen befolyásolhatók. Még csak ekkor kezdenek ismer­kedni a világ dolgaival. Nem véletlen, hogy a drogke­reskedők éppen őket céloz­zák meg. Az iskolák környé­kén először csak ingyen osz­togatják a szerekkel átitatott nyalókákat, bélyegeket, majd a beetetést követően már rendszeres vevőkké válnak a gyerekek. Mint azt dr. Voj­nik Mária szakorvos elmondta, sajnos a leggyakrabban ép­pen a szülőknek nincs tudo­másuk csemetéjük viselt dol­gairól, pedig ha idejében fel­figyelnek a megváltozott vi-. selkedésre, könnyebben és hamarabb meg lehet szabadí­tani a fiatalkorúakat szen­vedélyüktől. Ilyen tünet le­het, ha egyre elhanyagoltab- bá válik a gyerek, nem ad úgy a külsejére, pedig korábban „órákat állt a tükör előtt”. A serdülőkorban nem meglepő az ingadozó lelkiállapot, de ha ez váratlanul és szél­sőségekbe torkollóan megy végbe, az már gyanús. Ami­kor hirtelen megnyurgulnak a tinédzserek, általában vé­konyabbnak tűnnek, de ha ez hirtelen fogyással is jár, az is lehet a kábítószer-fogyasztás eredménye. Az közismert, hogy a magukat vénásan szú­ró kábítósok könyökhajlatá­ban jól láthatók az injekci­ók helyei. Ugyanígy jelleg­zetes tünet a porokat felszip- pantóknál vagy az átitatott cigarettát szívóknál az állan­dó orrfolyás. A por vagy a füst állandóan ingerli a nyál­kahártyát, és úgy néz ki a pá­ciens, mintha allergiás lenne a virágporra. A külső jegyeken kívül nem árt, ha gyanakvók le­szünk, amikor néha érthetet­lenül fogyni kezd a közös kosztpénz - erősítette meg az elhangzottakat a rendőr­őrnagy. A gyerekek a füg­gőség kialakulása után min­dent elkövetnek, hogy hoz­zájussanak a hiányzó szer­hez. Nem csak készpénzt, ha­nem értéktárgyakat vagy ér­tékesebb dísztárgyakat is el­adnak, csak jusson kábító­szerre. Nem ritkán még a sze­mélyi igazolványt, útlevelet vagy az autó forgalmi enge­délyét is eladják. A hamisí­tók most jó árat fizetnek az ilyen eredeti és könnyen át­alakítható iratokért. A felso­rolt ismérvek külön-külön nem feltűnőek, de általában együtt jelentkeznek, és akkor már érdemes a végére járni az okoknak. A beetetésnek, a rá- szoktatásnak is megvan a maga technikája. Nem vélet­lenül járőröztek tavaly szep­temberben az iskolák környé­kén a rendőrök. Az amfetamin- származékokra lassabban szok­nak a gyerekek, az LSD-vel át­itatott bélyegeknél akár már a második után kialakulhat a függőség. A rendőröknek nagyon ne­héz felderíteni mind a ter­jesztőket, mind a fogyasztó­kat, hisz ezeket a szereket zárt közösségekben élvezik. Oda beférkőzni nehéz és költséges munka. Előfordul, hogy civil ruhás rendőröknek hónapokig kell egy szórako­zóhelyre járni, míg bizal­mukba fogadják őket a dea­lerek. A razziának akkor vari értelme, ha előtte kellőkép­pen feltérképezték a terepet. A gond az, hogy egy leg­felsőbb bírósági állásfogla­lás túl nagy darabszámnál húzta meg azt a határt, ami­kor már nagy mennyiségnek számít a szer birtoklása is. Ez nem azt jelenti, hogy nem büntethetők, csak más a bün­tetőjogi megítélés. Egy raz­zia nem ér véget az ellen­őrzéssel. A levett vizeletmin­tákat, a begyűjtött gyanús szereket szakértőkkel kell megvizsgáltatni, és ez drága dolog. Megkérdeztük, mennyit ér a DADA-program, a Drog- Alkohol-Dohány-AIDS elle­ni harc. A szakember nem tudta még megbecsülni sem ezen szenvedélybetegek szá­mát, de azt bizton állította, ha nem létezne szervezett megelőzés, felvilágosítás, akkor jóval többen lennének a kábítószer-élvezők. A dok­tornő szerint a törvény szi­gora önmagában nem oldja meg a problémát, ezért kap­hatnak büntetlenséget a ká­bítószer-élvezők közül azok, akik önként vállalják az el­vonókúrát. A legkézenfek­vőbb javaslata az volt, nem kell az első pohár után az első injekciós tűért vagy az első szál cigarettáért nyúlni, és addig nincs baj. Mégsem ilyen egyszerű a dolog, mert a szenvedélybetegeket is meg kell gyógyítani, ehhez pedig társadalmi összefogás szükséges. Segíteni kell a gyógyulni vágyókat, hogy visszailleszkedjenek a társa­dalomba, megtalálják régi helyüket, és ne vágyjanak a bűnös szerekre soha többé. Juszt úr! Elöljáróban kérem, enged­je meg, hogy amúgy nagy általánosságban gratuláljak Kriminális című műsorához, melynek nézettségi indexe - az Ön közreműködésétől vé­leményem szerint természe­tesen függetlenül - felte­hetően igen magas. Az egyet­len tény, ami e nyílt levél megírására kényszerít, hogy Ön egyik műsorában a té­vénézők százezrei előtt egy pedofíliával és természetelle­nes fajtalankodással gyanú­sított személyről a riportot követően külön bejelentette, hogy „az illető a Magyarok Világszövetségének alelnö- ke, akit szabadlábra helyez­tek”. Igaz, néhány perccel később egy telefonhívásnak köszönhetően korrigálta ma­gát: „nem alelnöke, hanem a pénzügyi vizsgálóbizottság elnöke, aki az eset kipattaná­sakor azonnal lemondott tisztjéről”. Néhány kérdést szeretnék feltenni ezzel kapcsolatban. 1. Ön szerint ezen tudósí­tás bűnügyi vonatkozásai­nak szerves részét képezi-e az, hogy az illető hol és mi­lyen társadalmi funkciót lát (látott) el? 2. Szakmai szempontból lényegesnek tartja-e, hogy a gyanúsítottak melyik cégnél dolgoztak, melyik civil szer­vezetnél láttak el funkciókat, abban az esetben, ha mindez szorosan nem függ össze a bűnüggyel? 3. Mit gondol, használ-e az ország, a nemzet, az elszakí­tott területek, valamint a vi­lágban szinte mindenütt megtalálható diaszpórában élő magyarságnak, hogy Ön- jólértesültségét csillogta­tandó - mindezt bejelentet­te, avagy éppen ellenkező­leg: súlyosan sérti-e az érde­keit? 4. Nyugodt szívvel vállal- ja-e annak rizikóját, hogy a nemzetiségi sorban élő ma­gyarságot szívből gyűlölő nacionalista-soviniszta poli­tikusok és média kezébe - kijelentésével - olyan ütő­kártyát adott, amely amellett, hogy nevetség tárgyává tehe­ti a magyarságot, alkalmasint még újabb gyűlölethullám felkorbácsolására is alkalmas lehet? 5. Gondolt-e anra, hogy tet­te (!) mélyen alááshatja, de legalábbis erősen veszélyez­tetheti a Magyarok Világszö­vetségének nemzetközi meg­ítélését, annak kapcsolatait? 6. Egyáltalán mi az a raci­onális ok, ami Ön szerint in­dokolttá tette, hogy közölje ezt a - sajnos - kétségtelen tényt a világgal? 7. Végezetül pedig arra volnék roppant kíváncsi, hogy ugyanezt a bejelentést megtette volna-e, ha a pe­dofíliával gyanúsított illető- mondjuk - a Shell, az Elektrolux vagy más, hason­ló kaliberű „multi” alkalma­zottja lett volna, netán egy ismert magyar cégé, avagy - Uram bocsá’ - az egyik kor­mánypárt pénzügyi ellenőrző bizottságának elnöke? Befejezésül nyomatéko­san hangsúlyozni kívánom, hogy a legmesszebbmenőkig híve vagyok a sajtószabad­ságnak, így kérdéseimet fel sem tettem volna, ha mond­juk a vizsgálat gyanúja sik­kasztás lenne, és nem éppen az, ami tehát szakmai szem­pontból tökéletesen függet­len és lényegtelen az ügy is­mertetése szempontjából! Palotai István újságíró

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom