Új Kelet, 1998. március (5. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-04 / 53. szám
1998. március 4., szerda Információk, hirdetés A szűrővizsgálatokról Mindannyian jól ismerjük az évente tüdőszűrésre invitáló postai levelezőlapot. Gyakran hallhatunk a szűrések fontosságáról a betegségek megelőzésében, ha figyelemmel kísérjük az egészségüggyel foglalkozó tudósításokat, nyilatkozatokat. Mit is takar valójában az elnevezés: szűrővizsgálat, és kire milyen feladatokat ró? — Köztudott, hogy mindenfajta kór elhatalmasodását hosszabb-rövidebb lappfangó időszak előzi meg, amikor tünetmentes vagy legfeljebb jelentéktelen papaszokat okoz, a páciens egészségesnek érzi magát. A fertőző bajok azonban ekkor is veszélyt jelentenek a közelben élőkre. A más természetű, nem ragályos betegségek pedig megkezdik már ebben a korai állapotukban azt a romboló munkát, amelynek a későbbi következményei súlyos, nehezen kezelhető működési zavarok lehetnek. Azt is tudjuk, hogy a kezdeti állapot gyógyítása ösz- szehasonlíthatatlanul egyszerűbb, mint a kifejlett betegségé. Nem beszélve arról, hogy megkíméli a beteget a későbbi szövődményekkel járó megannyi kellemetlenségtől, a szenvedésektől. Mindenfajta szűrővizsgálat célja az, hogy az egészséges vagy egészségesnek látszó emberek között megtalálja és megfelelő ellátásban részesítse azokat, akikben valamilyen lappangó betegség vagy arra hajlamosító elváltozás lenne. Célzatos kikérdezéssel, gondosan megtervezett vizsgálatsorozatokkal lehetőség van arra, hogy tünet- és panaszmentes embernél kiderítsék (kiszűrjék), és idejekorán kezelésbe vegyék a legfontosabb életműködésekben mutatkozó kisebb, éppen hogy kezdődő vagy rejtett zavarokat. Ezért hasznos, ha a háziorvos az egészséges pácienseit is ismeri, azok évente legalább egyszer időt szakítanak rá, hogy felkeressék. Ugyanerre szolgálnak a reklámozott egyéni, általános szűrővizsgálatok is. A szűrésként hirdetett (esetlegességük és egyetlen, kiemelt tünetre korlátozottságuk miatt annak valójában nem nevezhető) vérnyomásmérések, vércukor- vagy koleszterinszint- meghatározások hasznosak lehetnek, mert rendellenesség esetén figyelmeztetik és orvoshoz irányítják a beteget. Semmiképpen sem szabad azonban azzal áltatni magunkat, hogy az egy kiválasztott tünet alkalomszerű vizsgálata pótolhatja az egész bonyolult szervezet összhangját, helyes működésének ellenőrzését, szakszerű, sokoldalú vizsgálatát. A népességmegbetegedési és -halálozási statisztikából, de magunknak a jól szervezett és dokumentált szűrővizsgálatoknak a bőséges adataiból is kiolvasható, hogy melyek a tömeges fenyegetést jelentő kórképek és a leginkább veszélyeztetett embercsoportok. Ezeknek a nagyobb közösséget fenyegető vagy egyenesen népbetegségeknek a kézben tartása állami, népegészségügyi feladat. A korai felismerésükre alkalmas egyszerű, tömegesen végezhető (és lehetőleg nem túlságosan költséges) célirányos vizsgáló módszerek alkalmazása lehetővé teszi az ilyen kitüntetett betegségeknek a felfedezését a tünet- és panaszmentes veszélyeztetettek között. Megfelelő szervezet (szűrő-, gondozóintézeti hálózat) birtokában, felvilágosult, felelősségteljesen együttműködő lakossággal olyan félelmetes népbetegségeket sikerült már eddig is látványosan visszaszorítani, mint a tbc vagy a méhnyakrák. Az elért eredmények megőrzéséhez és az újabb célkitűzések - manapság a legsürgetőbb az AIDS terjedésének a megakadályozása — valóra váltásához azonban további erőfeszítésekre van szükség. Teendői jócskán vannak ezen a téren nemcsak az orvosoknak, az egészségügyi intézményeknek, de az érdekeit helyesen felismerő, egészségét értéken becsülő lakosságnak is. A rákszűrésen, tüdőszűrésen és komplex szűrésen a megjelenést nem lehet kötelezővé tenni. Dr. Jeney István sebész főorvos KYRO magánklinika PRÓK Ingatlan, Nyíregyháza Nyíregyháza, Ferenc körút 2. sz. alatt 7. emeleti, 61 nm-es, két és fél szobás, felújított lakás eladó. Iá.: 2,5 M Ft. Érd.: hétköznap, tel.: 42/403-692 Árpád utcán 2 szobás, 3. emeleti lakás beépített konyhaszekrénnyel eladó. Iá.: 1,95 M Ft. Érd.: 30/586-805 Nyíregyháza-Oroson 122 nm-es, 5 szobás családi ház 2827 nm-es telekkel (vegyes gyümölcsös), lakható melléképülettel eladó, vagy cserélhető. Érd.: 42/480-276, 18 órától. Erdősoron 2+1 szobás, étkezős, 63 nm-es lakás eladó. Iá.: 2,5 M Ft. Érd.: 42/405-559 Toldi utcán 2 szobás, 2. emeleti, 49 nm-es lakás eladó. Iár: 2,1 M Ft. Érd.: 42/405-559 Bukarest utcán 3 szobás, nappalis családi ház eladó. Iá.: 12,5 M Ft. Érd.: 30/389-806 Bocskai utcán 2+1 szobás családi ház eladó. Iá.: 7,5 M Ft. Érd.: 30/389-806 Kemecsei út elején 2 szobás, vállalkozásra alkalmas családi ház 570 n.öl telekkel eladó. Iá.: 4,5 M Ft Érd.: 42/405-559 Nyíregyháza, Árok utcán 3. emeleti, 60 nm-es lakás, valamint garázs eladó. Érd.: 42/437-244, 17 óra után. Szarvas utcán 2 szobás, 3. emeleti lakás eladó. Iá.: 2,3 M Ft. Érd.: 42/405-559 Luther-házban 2 szobás, 96 nm-es, irodának átalakítható lakás eladó. Iá.: 3,9 M Ft. Érd.: 42/405-559 Sóstóhegyen 3+1 szobás családi ház beépíthető tetőtérrel eladó. Iá.: 8 M Ft. Érd.: 42/405-559 Nyíregyháza, Ferenc körút 2. sz. alatt 7. emeleti, 61 nm-es, két és fél szobás, felújított lakás eladó. Iá.: 2,5 M Ft. Érd.: hétköznap, tel.: 42/403-692. Nyíregyháza, Búza u. 32- ben új, 82 nm-es, kész lakás eladó. Iá.: 50 E Ft/nm. Tel.: 44/361-639, vagy 30/672-448. Sóstóhegyen 3 szobás, gázfűtéses, eltolt szintes családi ház eladó. Tetőtér beépíthető, jelenleg is működő üzlethelyiség kialakítva. Tel.: 42/475- 472, 16 óra után. Nyíregyháza, Vay Ádám krt. 5.4/8. alatt 3 szobás, parkettás, telefonos lakás eladó. Kisebb csere is érdekel. Iá.: 3,2 M Ft. Tel.: 42/411-669. Nyíregyháza zöldövezeti, Oszoló utcai, 1+2 szobás, vízórás, reluxás, telefonos lakás az 1. emeleten eladó. Iá.: 2,4 M Ft. Érd.: Ószőlő u. 101. 1/6. Nyíregyháza belvárosában 5 szobás, szintes, üzleti célra megfelelő, két önálló lakásként lakható ház, és egy 650 nm-es, félkész, háromszobás családi ház eladó, építésre alkalmas. Tel.: 42/315-073. Egyszobás, gázfűtéses, magasföldszinti, felújított lakás eladó. Iá.: 1,8 M Ft. Érd.: munkanapokon, 435-554. Víz utca 28. alatt eladó egy háromszobás, zártkertes, több- garázsos családi ház. Iá.: 9,5 M Ft. Tel.: 313-863. Elcserélném 56 nm-es lakásomat hasonlóra, földszintes vagy alagsori liftesre. Iá.: 2,2 M Ft. Érd.: Nyíregyháza, Vasvári P. u. 77. (kaputelefon 30- as), vagy tel.: 402-906. Család utcán, 3. emeleten 2 szobás, 54 nm-es lakás eladó. Tel.: 42/456-140. Nyíregyháza-Hímesben 100 nm-es, gázfűtéses ház garázzsal, pihenőkerttel eladó. Iá.: 6,5 M Ft. Tel.: 42/437-065, 17 óra után. Elcserélném 1+2 szobás, 3. emeleti lakásomat 2 szobás, kertes házra, mely hasonló értékű. Iá.: 2 M Ft. Tel.: 455-356. Nyíregyháza-Oros, Bodrogi u. 16. alatti gázfűtéses ház 700 n.öl telekkel, valamint tiszalöki üdülőtelek eladó. Érd.: 17 óra után, hét végén egész nap. Ingatlan, vidék Nagykállóban, a főúton 120 nm-es, összkomfortos, gáz-vegyes tüzelésű családi ház garázzsal, melléképületekkel, 500 n.öl telekkel eladó. Érd.: Nagykálló, Bátori u. 98/A. Hajdúnánás, Vörösmarty u. 47. sz. alatt 2,5 szobás, komfortos ház 300 n.öl telekkel, melléképületekkel, és a 36. sz. alatti 200 n.öl nagyságú telek eladó. Iá.: 2,2 M Ft. Érd.: 52/440-558, 19 óra után. Mezőladányi nagykertes, központi fűtéses, telefonos, tetőtér-beépíthetős családi ház eladó. Nyíregyházi bérház is érdekel. Iá.: 3 M Ft. Érd.: Kis Piroska, Nyíregyháza, Toldi u. 67. Tel.: 42/319-943. Kemecsén 4 szobás, összkomfortos lakás eladó. Egy szoba üzletnek kialakítható. Iá.: 4 M Ft. Érd.: Kemecse, Akácfa u. 4. Tel.: 358-383. Kótaj, Virág u. 31. alatt 2,5 szobás, étkezős, gáz+vegyes- tüzelésű, összkomfortos családi ház melléképülettel eladó, vagy kállósemjéni csere érdekel. Iá.: 2,7 M Ft. Tel.: 42/208- 608. RÁDIÓ- ÉS TVlt#l I I <£. 0^ D 0"%. M0r KOSSUTH MV KEüDi 4.30-9.00 Reggeli krónika 4.40 Határok nélkül S.38 Falurádió 9.00 Hírek 9.05-10.59 Napközben 11.00 Hírek 11.05 Lemez-játszó 11.35 Degré Alajos: Visszaemlékezéseim 12.00 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.00 Hírek 13.05 Vendég a háznál 13.20 Gyülekezeti énekek 13.30 Dicsérjétek az Urat! 14.00 Hírek 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.35 Irodalmi figyelő 14.55 Első közlés 15.00 Hírek 15.06 Beszéljük meg! 15.55 ’98. Magyarország 16.00 Délutáni krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Hasznos tudnivalók 16.25 Házimuzsika 17.00 Hírek 17.05 „Magyar- országról jövök...” 18.00-9.00 Esti krónika 19.00 Hírek 19.06 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Podmaniczky Frigyes: Napló- töredékeim 20.00 Hírek 20.05 Magyarországi szlovák dallamok 20.30 Határok nélkül 21.00 Hírek 21.05 Részletek Szvorák Kati és Illés Lajos közös lemezéről 21.25 Kossuth-klub 21.55 Szóló 22.00 Késő esti krónika 22.30 Mérleg 23.00 Hírek. KENŐ 23.05 Nagy mesterek - világhírű előadóművészek 24.00 Hírek URH: 5.55-9.00 Körzeti információs magazinok 18.30 Szlovák nyelvű műsor 19.00 Román nyelvű műsor 19.30 Német nyelvű műsor 20.00 Horvát nyelvű műsor 20.30 Szerb nyelvű műsor 21.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 23.00 A BBC késő esti magyar műsora PETŐFI 430 Hírek 433 Hajnali dallamok 6.00 Hírek 6D3 Reggeli csúcs 738 Sportreggel 8.00 Petőfi-délelőtt 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hírpercek 13.15 Zöld jelzés 13.45 Korkérdés 14.00 Nosztalgiadélután 17.00 Hírek 17.04 Petőfi- délután 18.30 Kerengő 19.00 Hírek 19.03 „Számít a technika” 19.30 Kö- lyökrádió 20.00 Rádiószínház. Négyöt magyar összehajol 21.00 Hírek 21.03 Zenezóna 22.00 Drog-ér(i)a 23.00 Hírpercek. Benne: Sporthíradó 23.15 Ennyi... 24.00-4.20 Éjfél után... *y| BARTÓK 6.00-6.03 Hírek 6.00-7.58 Muzsikáló reggel 8.00 Hírek 8.10 Pódium 9.06 Kamarazene 10.00 Hírek 10.05 A szerelem ábécéje. Weöres Sándor verseskönyve 10.43 Sugár Miklós műveiből 11.05 Cheryl Studer operaáriákat énekel 11.40 Országok, tájak zenéje 12.00 Hírek 12.05 Hangverseny délidőben. Az Amati vonósnégyes játszik 13.30 A Debreceni Kodály Kórus Samuel Scheidt Luther-motettáiból énekel 14.00 Hírek 14.05 Bovaryné. Gustave Flaubert regénye, II/l. 14.58 Massenet operáiból 15.40 Hitélet és történelem 16.00 Hírek 16.05 Muzsikáló délután 18.00 Hírek 18.05 A magyar zene évszázadai 18.55 Ez van! 19.05 Chopin: g-moll szonáta 19.35 Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. A Danubia Ifjúsági Szimfonikus Zenekar hangversenye kb. 21.40 Operaáriák 22.00 Hírek 22.05 Változatok Európára. Madrid-Barcelona 23.00 Éjszakai jazzklub 24.00 Hírek NYÍREGYHÁZI radio 5.55-8.10 Reggeli hírmagazin 6.00- 7.00 Kossuth Krónika 6.30- 730 Regionális krónika 6.15 Útinform 6.20 Regionális lapszemle 6.45 Mikrofon előtt 7.20 Ügyeleti hírek 7.45 Aktuális 8.00 BBC magyar nyelvű világhíradó 8.10-8.50 A „NAP” délelőtti információs magazin 8.55 Napi műsorajánló 9.00 Regionális hírek 9.05-10.00 Calypso Rádió zenés magazinműsor 10.00 Regionális hírek 10.05-11.57 Tájszólás. A Körzeti Stúdiók délelőtti zenés magazinja 12.00- 18.00 Kossuth Krónika 12.45- 17.45 Regionális Krónika 13.05- 15.00 A Körzeti Stúdiók délutáni zenés műsora 15.05 Gazdasági magazin 17.05 Pop-rock zenei újdonságok PB RADIO 0.00-5.30 Lámpafénynél 5.30- 8.(10 Reggeli információs összeállítás 8.00-9.00 Wurlitzer 9.00-12.00 Gazdasági magazinműsor JONATÁN RADIO 12.00-14.00 Délidőben - Kovács Tibor 14.00-16.00 Kabarészerda - Hadházy László 16.00-19.00 Koszi kívánságműsor Frekvencicával és DJ Fricivel 19.00-20.00 Almárium 20.00-22.00 Rocklegendák - Husz- ta Péter 22.00-24.00 Magyarock — Felföldi Oszkár 530 Gazdatévé 5.50-9.30 Nap-kelte 9.35 Bor és hatalom. Spanyol (katalán) tévéfilmsorozat, 192/60. 10.05- 11.05 Még egyszer! 10.05 Nyitott száj (ism.) 10.50 Délutáni rendelés (ism.) 11.10 Második lehetőség. Amerikai tévéfilmsorozat, XVI/9. A szépségverseny 12.00 Déli harangszó 13.00-13.50 Népzenei összeállítás 14.00 Szlovén nyelvű magazin 14.25 Román nyelvű magazin 14.50 Horvát nyelvű magazin 15.20 Kalandok vára. Amerikai kalandfilmsorozat, VI1I/5. GYEREKEKNEK! 15.50 Leo és Fred. Magyar rajzfilmsorozat. Bolhacsípés (ism.) 16.00 Cimborapadlás 16.30 A szerelem jogán. Brazil tévéfilmsorozat, 160/ 90. 17.00 Alfa szolgálat 17.10 Életjel 17.15-17.55 A körzeti stúdiók műsora 17.55 „...Hogy mindnyájan egyek legyenek...” Az Évangéliumi Pünkösdi Közösség 18.15 Családi csetapték. Francia rajzfilmsorozat. Mama, a festő 18.35 A pampák királya. Brazil tévé-. filmsorozat, 130/75. 19.30 Híradó 20.00 Jó éjszakát, Mr. Bean! Angol burleszkfilm (Feliratos!) 20.30 Telesport. Juventus-Dinamo Kijev. Bajnokok Ligája labdarúgó-mérkőzés 22:40-23.40 Aktuális 23.40 Telesport. A Bajnokok Ligája mérkőzéseinek összefoglalója 0.10 Szenes Andreával... vendég: Toller László, az MSZP frakcióvezető-helyettese 0.55 Híradó percek 21.35 Egy asszony meg a lánya. (FF) 23.15 Híradó 23.45 Régiók (ism.) 0.20 Felelet az életnek (ism.) 1.00 Esti kérdés (ism.) HB® HBO 7.00 Alf 7.30 Egyről a kettőre 8.05 A mocsarak fejedelme 9.00 Két nap a völgyben 10.45 Lakat alatt 1235 Két város meséje 13.55 Vígözvegyek 15.35 Ezüstkerék 17.20 Idétlen időkig 19.00 Alf 19.30 Egyről a keltőre 20.00 Apa csak egy van 21.40 Drágám, add az életed! 23.00 Sztárközeiben: Leslie Nielsen 23.25 A kis hamis 0.50 Beépülve 2.20 Halott pénz 4.15 A fegyveres fétft 5.50 Mozimánia: Marlon Brando iV SZÍV TV 6.00 Sztárbár 630 Testszépílés 7.00 Negyedik dimenzió 8.00 Napraforgó 9.00 R. P. S.-News 930 Terhes- lom;! 10.00 Hívd Andreát! 11.00 City - Kulturális magazin 11.15 Eurostar kapásjelző 1230 „Nem boszorkányság...” 1330 Kamilla 14.00 Lazítás 15.00 Szilágyi cseveg 16.30 Pop- dzsungel 17.00 Szerelem, vak vagy. Am. film 19.00 Egészségmagazin 1930 G. I. Joe 20.00 Celeste 21.00 Halálos üldözés. Am. film 2330 Pop- dzsungel 24.00 Napraforgó SPEKTRUM M T V 2 6.00 Híradó 6.15 Aktuális (ism.) 6.45 Határtól határig 7.00 Híradó 7.15 Publikum (ism.) 7.45 Határtól határig 8.00 Tudóra 9.00 Kincsestár 11.00 Híres magyar könyvtárak. Bíbliotheica Corviniána (ism.) 1135 Arborétumok, gyűjteményes keitek. Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Budai Arborétuma (ism.) 12.00 Déli harangszó 13.00 Mary White. Francia film (ism.) Nekem ne lenne hazám? Szabados Tamás honismereti sorozata. Fasor Füzérrad- ványban (ism.) 15.00 Repeta 17.30 Izom-láz 18.00 Örsi Ferenc: A Tenkes kapitánya, XIII/13. Csattan az ostor (1964.-ism.-FF!) 18.30 Magyarország ma 18.55 Mesetár (ism.) 19.20 MC (ism.) 1930 Híradó 20.00 Terra X. Ősi kultúrák nyomában, XX/9. A szent tűzhányók kanyonja 20.45 MTV+ 21.00 TS-Extra 2130 Popszerda. Lucky Boys Dixieland Band 22.00 Függetlenek éjszakája. A nyugat derűs légköre. Olasz film (1990.) 23.50 Mélyvíz 6.00 Nótasző 6.25 Jelkép-kalendárium 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00-12.00 Délelőtt a tv2-vel 10.25 Egy kórház magánélete 1L15 Marienhof (ism.) 11.40 Mindent vagy semmit! 12.00 Stádium 12.15 Szerencsekerék (ism.) 12.40 Egy kórház magánélete (ism.) 1330 Csupa-csupa élet (ism.) 13.55 Cápali és Cápeti 14.25 Nekem nyolc! 1435 Csípsz 1530 Organikus narancs 16.15 Remington Steele 17.05 Marienhof 1730 Csupa- csupa élet 17.55 Az Acapulco-öböl 18.25 Szerencsekerék 19.00 Tények 1930 Gazdagok és szépek 1935 Mikor felragyog a nap 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00-23.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Zsarublues 23.45 Hajnaltól napestig 0.10 Jó estét, Magyarország! (ism.) 13.00 Botrány! 13.30 Ikrek - Két testbe zárva 14.30 Az Andok 1530 Lakótársunk, a csótány 16.00 Távoli horizontok 16.30 Franciaországi arabok 17.00 Légi harc - A, levegő ászai 18.00 A történelem fordulópontjai 1830 Táncos szafari 19.30 Szingapúr 20.00 Tenger- rengések 21.00 Botrányos Benetton 22.00 Bőrünkre megy TV3 14.10 Cracker 15.05 A legjobb dobás. Am. spottfilm 17.15 Cinema 17.45 Hegylakó 18.40 Hójelentés 18.45 Hír3 19.15 Chicago Hope 20.15 A dumagép 20.45 Szellem- irtok 2. 22.35 Hír3 23.05 Drága testek 0.50 Cinema wr\ MS AT 0.01 Music Box 6.30-8.30 Vekker 8.30 Music Box 13.45 A hekus (ism.) 14.45 Játszd újra... 15.30 High Life Disco Top Ten 16.20 Dili-Vízió 18.00 Benny Hill 18.30 A hekus 19.30 Akárki halála. Am. thriller 21.30 Tol- vajirtók 22.30 Szemfényvesztés (ism.) uns RTL KLUB 630 Jó reggelt! 830 100-ból egy 9.00 A farm, ahol élünk 9.50 Klip Klub 10.15 Rajzfilm Klub 11.45 Sweet Valley (ism.) 12.10 Knigjit Rider 12.57 Meri vagy nem meri? 13.00 Híradó 13.15Áecept Klub 1330 Falcon Crest 14.20 Klip Klub 14.45 Rajzfilm klub 16.20 Az első csók 16.40 A farm, ahol élünk 17.30 100-ból egy 18.05 Knight Rider 19.00 Híradó 19.30 Fókusz 19.55 Meri vagy nem meri ? 20.00 Zsaruzsenik 20.55 Az álanya. Német film 22.30 Törékeny jég 0.05 DUNA 1 ___IY_____ DUNA TV 1 |vTv| NYÍREGYHÁZI VÁROSI TELEVÍZIÓ 5.00 órától óránként Híradó és Képes krónika 7.45 A Vatikáni Rádió adása 8.05 Reggeli muzsika. Távoktatás 8.15 A sokarcú kultúra (ism.) 8.45 Oktatási hírek, könyvszemle (ism.) 9.00 Képes krónika 10.45 Héthatár (ism.) 11.20 Gazdakör (ism.) 11.55 Vers 12.00 Déli harangszó 12.20 Esti kérdés (ism.) 12.35 A Párizsi Kamarazenekar hangversenye 13.10 Nyelv és varázs 13.25 Barátaim Afrikában 14.20 Kárpáthy Zoltán. Magyar játékfilm (ism.) 15.40 Győztesnek születtek 1535 Váratlan utazás 16.45 Felelet az életnek 17.25 Mese 17.50 Műsorismertetés 18.00 Híradó 18.20 Mint a bumeráng. Francia játékfilm 20.05 Régiók 20.40 Esti kérdés 20.55 Műsorajánlat 21.00 Híradó 21.20 Sport18.(KI Szemfüles - 30 pere alatt a Rocky körül 18.30 Kamarai Híradó 18.45 Híradó 19.00 Karibi út 1930 Sztárrandevú 20.00 Portré: Verebes István 20.30 Superfly visszatér. Am. film SrTV SZAMOS TELEVÍZIÓ 17.00 Műsorismertetés 17.02 Mese 17.15 Celeste 18.00 Játék 18.27 Szamos Stop 18.37 Főzzünk együtt 18.40 Reklám 18.45 Szamos Híradó 19.00 Reklám 19.05 Vendégváró 19.20 Torna 19.25 Műsorajánló 19.30 Centro film 20.00 ATV 47 KRÚDY MOZI: ZIMMER FERI. Ea.: 16,18 és 20 óra! BÉKE MOZI: ALIEN 4-FELTÁMAD A HALÁL.Eíx.: 16, 18 és 20 óra! MONTÁZS MOZI: AZ ERŐSZAK ÉVE. Ea.: 18 és 20 óra! MÓRICZ ZSIGMOND SZÍNHÁZ: 15.30 ÚRI DIVAT. Sarkadi-bérlet