Új Kelet, 1998. március (5. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-21 / 68. szám

1998. március 21., szombat Sport Az NYFC az élvonalba tart! Közhasznú társasággá alakul át a klub Ha a labdarúgó NB I B tabellájára tekintünk, egyáltalán nem meglepő a címbeli kijelentés. Bár a bajnokság még egyáltalán nem mondható lefutottnak, de a Nyíregyházi FC-nek- az előtte álló nehéz idegenbeli rangadók elle­nére is - minden esélye megvan a feljutást vagy eset­leg az osztályozó lehetőségét jelentő helyezés megszer­zésére. Ha viszont az elmúlt két év finanszírozási gond­jaira, problémáira emlékezünk, akkor bizony meglepő, hogy a klubnak reális esélye van a feljutásra. Miközben a szakmai vezetés a bajnokságra, a csapat felkészíté­sére koncentrál, a vezetők már az előrelépés lehetőségét készítik elő, a jövőt tervezik. Erről beszélgettünk Kulimár János elnökkel, és az egyesület újdonsült me­nedzserével, Klivinyi Zoltánnal. Új Kelet-információ A szűk versenynaptár „jóvoltából” ez lesz az első és utolsó erőfelmérő az áp­rilisi németországi Eb előtt. Magyarországon hi­vatalosan most debütál az új súlycsoportrendszer. Az NYVSC részéről öt vas­gyúró vesz részt a Vas me­gyei versenyen — tudtuk meg a Gösser Étteremben tegnap délelőtt megejtett sajtótájékoztatón. A vezérkar részéről Szen­tesi Péter, Glückmann Pál és Németh László jelent meg, ők prognosztizáltak a Savaria-kupára. Feri Attila rehabilitációs kezeléseken esett át, emiatt két hete van edzőtáborban (szemben tár­saival, akik egy hónapja készülnek Tatán). A het­venhét kilósok között indu­ló Ferivel szemben 335-340 kg az elvárás. Ha azt a szin­tet teljesíti, a kontinensvi­adalon 355 kilóra is képes lehet. Csapattársai a kö­vetkező kategóriákban in­dulnak (zárójelben a terve­zett teljesítmény): 62 kg: Farkas Zoltán (290-295 kg), 69 kg: Popa Adrián (300-310 kg), Béres Sán­dor - junior korú! - (240- 245 kg), 85 kg: Ehrlich György (330 kg). Mivel nem erre a versenyre he­gyezték a formájukat, az edzőtábor fáradalmaival lépnek mindannyian a do­bogóra. Glückmann Pál do­hogott egy kicsit, hiszen eredetileg nem ekkor ren­dezték a Savaria-kupát, így aztán sort akartak keríteni a Rácz András-emlékver- senyre, ami egyúttal terüle­ti felmérő is lett volna. Esz­meileg és anyagilag is alul­maradtak - fogalmazott Szentesi Péter -, nem volt más választásuk, el kell in­dulniuk a szombathelyi tornán. Ott, ahol a komp­lett hazai élmezőny megje­lenik. A csb döntőjét a holt idényben (június 20-án) bonyolítanák le, ám ez az időpont még korántsem biztos... Révay Zoltán (Új Kelet) A klubelnök Kulimár János kezdi a tervek felvázolását.- Az elmúlt hónapokban többször is nagyon nehéz helyzetbe került a klubunk. Szinte egyedül maradtam az anyagi gondokkal, csak Haj­nal Lajos vállalkozó segített, támogatott. A csapatnak a szereplése alapján megvan a lehetősége arra, hogy felke­rüljön az NB I-be. Azt vi­szont semmiképpen sem aka­rom, hogy feljutunk, de nincs meg a következő évi szerep­lés anyagi háttere, biztonsá­ga. Emellett sokkal szerve­zettebben és előrelátóbban kell dolgoznunk. Szinte az utolsó pillanatban jött ez a lehetőség, hogy Klivinyi Zol­tán menedzserként fogja se­gíteni a csapatunkat. ígérete szerint ő is fog támogatókat szerezni.- Önmagában az is elég nehéz feladat, hogy a mai vi­szonyok között az anyagi biz­tonságot megteremtsék egy klubnál. Ez a feladat most tovább bővül, hiszen a sport- törvény hatályos rendelkezé­sei alapján a klubnak gaz­dasági társasággá kell ala­kulnia.- Erre is megvan az elkép­zelésünk. Ketten, Hajnal La­jossal közösen alakítunk egy közhasznú társaságot. Azért inkább ezt a formát választ­juk, mert ez bizonyos ked­vezményeket is jelenthet, ha a működésre fordítjuk a be­fektetett összegeket. A társa­ság neve Nyíregyházi Sparta­cus Football Club „K és H” Közhasznú Társaság lenne, természetesen a foci életben nem használnánk ezt a hosz- szú nevet.- Mindig feltételesen be­szél a társaság létrehozásá­nak lehetőségéről. Mi az akadálya a megalakításnak?- Rajtunk nem múlna a do­log! Akár holnap is benyújt­hatnánk az alapító okiratokat a cégbírósághoz. Ráadásul akkor nagy előnyt szereznék a többi klubbal szemben is. Ehhez viszont az szükséges, hogy további támogatókat ta­láljunk, mert ketten nem tud­juk ezt a klubot működtetni. Korábban több gazdasági tár­saság is ígéretet tett arra, hogy segítenek, ha ezt meg­erősítik, akkor elkezdhet működni a vállalkozás. Van három olyan nyíregyházi cég, amelyektől összesen 35 millió forint körüli pénzt re­mélünk, ehhez jönne a váro­si támogatás. Reméljük, a megyei önkormányzat is tá­mogatna hasonló nagyságú összeggel. Van egy olyan nagy vállalkozás is, amely­nek a tervei között szerepel egy NB I-es csapat szponzo­rálasa, tőlük számítanánk a legjelentősebb összegre. A közhasznú társaság alapítói is beszállnának 6 millió forint­nyi összeggel, és Klivinyi úr is körülbelül hasonló nagysá­gú támogatási összeget ígért. Ha ezekre a terveinkre szer­ződéseket is tudunk kötni, akkor el lehet indítani az át­alakulást. A későbbiekben azzal is számolunk, hogy a bujtosi pályát megkapnánk használatra, ott működhetne az utánpótlásunk. Azt is sze­retnénk elérni, hogy üzleti elképzeléseink megvalósítá­sához nagyobb lehetőséget kapjunk a stadionon belül is. Hogy milyen formában, azt meg kellene vitatnunk. Ha nem valósulnak meg ezek az elképzelések, akkor nagyon nehéz helyzetben leszünk, enélkül nem látok esélyt az előrelépésre.- Klivinyi úr, ön mit tud ezekhez az elképzelésekhez hozzátenni?- Elnök úr már elmondta, hogy több támogatót is sze­retnék Nyíregyházára közve­Klivinyi Zoltán Tősgyökeres óbudai, harminchárom éves. Srác korában kezdett focizni, ti­zenhárom évig játszott, volt a Vasasban, az Újpest­ben, a BKV csapatánál, majd „ahogy akkor mond­ták, disszidáltam” - mond­ja a menedzser. Kanadá­ban fociztam tovább, de a sport mellett az üzleti élet­tel, és a marketingmunká­val is ismerkedett. Még 1988-ban hazajött, és vállalkozásba kezdett. Éjjel-nappali üzletláncot hozott létre Budapesten (Euro-shop), aztán disz­kókat üzemeltetett, most sport-caffé üzleteket mű­ködtet. A labdarúgásba 1992- ben tért vissza a III. kerü­leti csapat menedzsere­ként. Az óbudai csapat ve­zetése alatt az NB I-be ju­tott. Egy éve megvált az óbudaiaktól. Most elfo­gadta a nyíregyháziak in­vitálását, és menedzser­ként segíti a klubot. títeni. Ennél is sürgetőbb, hogy kialakítsuk a klub ar­culatát. Ma Magyarországon még kevesen ismerik fel en­nek a jelentőségét az üzlet­ben, mára a profi foci is üz­let. Szóval úgy nyitnak meg egy üzletet Magyarországon, hogy eltervezik, aztán meg­valósítják, csillogó kiraka­tokkal is ellátják, aztán ki­nyitják az ajtókat, és várják, hogy jöjjenek a vásárlók. Ha nem jönnek, akkor csodál­koznak igazán. Ezt a csaló­dást csak megfelelő marke­tingmunkával lehet meg­előzni. Még az üzlet előtt fel kell mérni, hova, kihez érde­mes fordulni, és ott határo­zott elképzeléseket, üzleti terveket és egy egységes ar­culatot kell felmutatni, ha si­keresek akarunk lenni. A legelső, legsürgetőbb felada­tom ennek az arculatnak a kialakítása lesz. Ezért fogunk választani egy kabalafigurát is, ami megjeleníti a klubot a médiában is. Ezt a kabalát egyébként a III. Kerület elle­ni meccsen fogjuk bemutat­ni. Ehhez kapcsolódóan a későbbiekben ajándéktár­gyakat, sálakat, sapkákat, mezeket, zászlókat is szeret­nénk árulni. Természetesen az így keletkező haszon is a klubot gyarapítaná. Azt is ki kell dolgoznunk, hogy mi az, amit a klub a támogatásért cserébe nyújtani tud. A mar­ketingterv, ami alapvetően már elkészült, tulajdonkép­pen erről szól. Az biztos, hogy nem jönnek ide a támo­gatók maguktól, nekünk kell őket megtalálnunk.- Mi lesz a pontos feladat­köre?- Menedzserként fogok te­vékenykedni. A behozott tá­mogatások alapján kapok majd jutalékot. Félreértés ne essék, nem szólhatok bele a szakmai munkába, de a játé­kosok szerződtetésénél lesz­nek majd feladataim. Azt is mondhatnám, a klub üzleti ügyeinek intézésében veszek részt, felhasználva a vállal­kozókkal ápolt kapcsolatai­mat is.- Mik azok a célok, ami­ket teljesítenie kell?- Most azt határoztuk meg célként, hogy felkerüljünk az NB I-be, és úgy kerüljünk oda, hogy a működési felté­telek biztosítva legyenek.- Hogyan került tulajdon­képpen Nyíregyházára?- Tréfásan mondhatnám, hogy Óbudáról Pestre indul­tam az Árpád-hídon át - kis kitérővel (250 km) - útba esett Nyíregyháza. Nem így volt, Szepesi Laci barátomon keresztül kerestek meg a nyír­egyháziak. Nyilván már ők is ismerték eddigi tevékenysé­gemet.- Nem fél attól, hogy ha gondok jelentkeznek-ne le­gyen így - önt is hibáztatják?- Nekem a klub működte­tésében lesznek feladataim, így ettől nem nagyon félek. Annál inkább nem félek, mert a csapat kitűnően szere­pel, és a szakvezetés és a já­tékosok korábban is, most is mindent megtesznek a jó sze­replés érdekében. Azt gondo­lom, ez egy sikeres történet lesz! Másfél mázsás Totva? Vasban a vasgyúrók Szombaton Szombathelyen... Ki ne emlékezne az Antal Imre által konferált táncversenyekre, a többek között kubai, kínai vendégekkel fémjelzett rangos röplabdatornák­ra!? Igen, a Savaria-kupa... Ezúttal a honi leg­jobb súlyemelők randevúznak eme „fedőnév” alatt. Ráadásul innen lehet „dobbantani” az Eu- rópa-bajnokságra. Sorsoltak az európai kupákban MTI ________________ Pé nteken a svájci Lau- sanne-ban elkészítették a három európai labdarúgó­kupa elődöntőjének páro­sítását. Bajnokok Ligája: Ju­ventus (olasz)-AS Monaco (francia), Real Madrid (spa- nyol)-Borussia Dortmund (német). Az első mérkő­zéseket április 1-jén, a visszavágókat április 15- én játsszák. A döntőt má­jus 20-án Amszterdamban rendezik. KEK: Vicenza (olasz)- Chelsea (angol), VfB Stutt­gart (német)-Lokomotiv Moszkva (orosz). Az első találkozók április 2-án, a visszavágók április 16-án lesznek, a döntőt május 13- án Stockholmban vívják. UEFA-kupa: Atletico Madrid (spanyol)-Lazio (olasz), Intemazionale (olasz) -Szpartak Moszkva (orosz) Az első mérkőzéseket már­cius 31-én, a visszavágót április 14-én rendezik. A döntőt május 6-án Párizs­ban játsszák. Eltiltások Új Kelet-információ A labdarúgó NB III Ti- sza-csoport fegyelmi bi­zottsága pusztán három, elmúlt héten kiállított játé­kos ügyével foglalkozott. A kisvárdai ifjúsági korú futballistát, Baratti Istvánt négy bajnokiról „meszel­ték el”. A szintén ifi, raka- mazi Müller Gergely egyet­len meccsről hiányzik, akár­csak a felnőtt csapatban számításba vett társa, Mar- csek Zoltán. A megyei eltiltások a következők: Laczkó Sán­dor (Kocsord), Éles Barna­bás (Nyírbogát) három, Tóth Viktor (Pócspetri), Danes István (Nyírmada) kettő, Kovács István (Zá­hony), Karasi György iCy.cn- ger), Simon Róbert (Hodász), Farkas Zoltán (Nyírbél- tek), Vajda Károly (Mária- pócs),Paráda Miklós (Ajak) és Németh Sándor (Nyírib- rony) egy mérkőzésen nem léphet pályára. CruyS - Inter? MTI_________________ Az olasz Intemazionale futballklub évi 4,2 millió dollárt kínált Johann Cruyjfnak, hogy vállalja el a vezetőedzői posztot - je­lentette a Reuters az El Mundo Deportivo című spanyol napilap írására hi­vatkozva. Az újság szerint a Bar­celona volt szakvezetője még nem válaszolt az Inter ajánlatára. Johann Cruyff, akit a holland labdarúgás legnagyobb játékosának tartanak, nem vállalt szak­vezetői állást a Barceloná­tól történt 1996-os me­nesztése óta. A szívpana­szokkal küzdő holland edző azóta számos ajánla­tot visszautasított. 'S Glückmann Pál, Németh László és Szentesi Péter L. T. L. (Új Kelet)_____ Le velet hozott a posta. Mármint Tóth Istvánnak Kemecsére. A Nyíregyhá­zán dolgozó, ugyanakkor az ibrányi sportegyesület­nél igazolt mozgássérült fekvenyomó megkapta az elmúlt évi hivatalos kom­münikét, amely az orszá­gos csúcsokról, a ranglis­tákról és a versenyprog­ramról szól. Ez a kimuta­tás kizárólag az épek hír­anyaga, épp ezért különö­sen nagy érdem közéjük, azaz eléjük kerülni. A jelenleg érvényben levó' honi rekordok sűrű­jében az ötvenhat és a hat­van kilósok összevetésé­ben is Totya, alias T óth Ist­ván az élember. Az „öt­venhatosok” között ’96. november 23-án Balassa­gyarmaton nyomta ki a százharminchat kilót, egy nap híján egy évre rá Orosházán teljesített száz­negyvenkét és fél kilo­grammot a hatvan kiló­sok versengésében. A Kulcsár Rt. által szponzorált válogatott sportoló hatalmas fö­lénnyel vezeti a magyar ranglistát. A 142,5 kg után tetemes hátránnyal követ­kezik a második helyezett balassagyarmati Popovics Zsolt, aki száztíz kilóval büszkélkedhet. A további támogatókban bízó Tóth versenynaptára zsúfolt, legközelebb (vagyis idén először) a leilei nemzetkö­zi Balaton-kupán áll rajt­hoz május végén. A sorban a győri ob lesz a következő, majd szeretne kijutni a Master’s Eb-re Ausztriába, utána pedig augusztusban a pozsonyi Eb-re. Idén a né­metországi Amberg ad ott­hont az esztendő utolsó ha­vában az épek fekvenyomó világbajnokságának. A csúcstartó ígéri, hogy már a Balaton-kupán szeretne előrukkolni a nagy dobás­sal (magyarán a nagy fek- venyomással): meghódíta­ná a másfél mázsás töme­get. Az az érzés lenne iga­zán csúcs!...

Next

/
Oldalképek
Tartalom