Új Kelet, 1998. március (5. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-20 / 67. szám
ingyen! Nem lesznek fizetőkapuk Munkatársaink FUJI alapanyagra és technikával dolgoznak. V. évfolyam, 67. szám - 1998. március 20., péntek Hússzor húszban Mit lehet kifejezni hússzor húsz centiméteres felületen? Sokat nem, de a kevésnél lényegesen többet. Ha a miniatűrök alkotóira gondolunk, vagy azokra, akik kolostorok magányában vetették papírra a kódexek iniciáléit, igazán nem szégyenkezhetnek a Városi Galéria mostani kiállításának alkotói. Berki Antal (Uj Kelet) Mostani, inkább szomorúságot sugalló világunkban igazi felüdülés végignézni ezt a miniatűrökből álló kavalkádot. Van itt minden, ami ingere a szemnek, olyan gazdagságban, hogy csak győzze befogadókészséggel a látogató. Jó humorú képzőművészek - fittyet hányva divatos áramlatoknak, vagy azokat integrálva - produkáltak hússzor húsz centiméteren óriási vászonra kívánkozó mondanivalót. És mindegy, hogy merrefelé látta meg a képzőművész Isten szép napját, Németországban, Hollandiában vagy a mostanában barátinak nem mondható Szlovákiában, a lecke azonos. Négyszáz négyzetcentimétert kell megtölteni tartalommal, és ez nem semmi, mert az elkészült művekből egységes hangulatú fesztivált is kell szervezni. Ez meg csak úgy jöhetett létre, ha ismerik is egymást az alkotók, és van olyan közös élményanyaguk, amit, ha másban nem kötelezően, de méreteiben egyformán kellett megvalósítaniuk. Végül is közös élményanyagnak ott a zempléni varázslatos táj, a hegyköz érintetlen természeti világa. Ott, mindjárt Korlát után más dimenzióba érkezik az utazó. Nem is csoda, ha ott fogant meg a hússzor húszas ötlet. Szellemesen, vidáman, odamondogatva a világnak, Fóny- ból üzenik az alkotások: fel a fejjel, a főnyi zászló bizonyosan nem enged mindenféle széljárás akaratának jobbra vagy balra kilengeni. II LENKST! L [ÜFOA || VÁLLALKOZÓ. KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. || Iroda: 4400 Nyíregyháza, Mártírok tere 9. 1. emelet. ÉDÍtöanvao-kereskedés: Nyíregyháza. Bocskai u. 14 Telephely, raktár: Nyíregyháza, Kinizsi u. 1/a. EPITOe e TARSAS HÁZÉPÍTÉS Nyíregyháza, Holló u. 53-55. sz. alatti társasházunkból 90%-os készültségű lakások - garázsok májusi beköltözéssel eladók. Meglévő használt lakását beszámítjuk! A jelenleg érvényben lévő OTP-hitelek, támogatások (szocpol) igénybe vehetők! Nyíregyháza, Holló-Dob-Sólyom utcán lakások, irodák, üzlethelyiségek, garázsok építését kezdtük meg. Átadás: 1998. november, illetve 1999. április Bővebb felvilágosítás: személyesen vagy telefonon H—P.: 9.00—17.00 Telefon/fax: (42) 314-032, 314-103. Megyénkben az ukrán nagykövet Kétnapos látogatásra érkezett megyénkbe Oreszt Klimpus, az Ukrán Köztársaság magyarországi nagykövete. Tegnap délelőtt fogadta őt hivatalában dr. Zilahi József, a megyei közgyűlés elnöke, majd vendégünk a sajtó képviselőivel találkozott. Dalmay Árpád (Új Kelet) Dr. Zilahi József köszönetét mondott a nagykövetnek Ukrajna példás nemzetiségi politikájáért, amely etalonul szolgálhat más szomszédaink számára. A rendkívül baráti légkörben folyt beszélgetésen szó volt Magyarország és Ukrajna nemzetközi szerepéről, Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja gazdasági és kulturális együttműködésének további lehetőségeiről, valamint az országainkat és térségeinket érintő közös problémákról. Zilahi úr sajnálattal említette, hogy a magyar tőke még nem képviselteti magát kellő súllyal keleti szomszédunknál, aminek elsősorban kereskedőink és vállalkozóink visszafogottsága az oka. Az ukrán fél határozottságának köszönhető, hogy elkészült a Záhony és Csap közötti közúti híd. Kapcsolatainkat némileg bonyolítja, hogy nem azonos európai fejlesztési programokban veszünk részt. Hazánk a PHARE-prog- ramban, Ukrajna pedig a TACIS-programban kapja a támogatást. Szomszédunk azonban nem részesül olyan mértékű támogatásban, mint ahogy azt joggal elvárhatnánk. Dr. Zilahi József felvetette a határátkelők korszerűsítése szükségességének kérdését is. (Folytatás a 4. oldalon) 6. oldal SZI-KO TRflDE NYOMTATÓ CENTRUM Oros, Csermely u. 8. Tel.: 42/480-217,20/616-987 CANON BJC 250. UJ: 29 100 Ft HP 690 C+: 54 900 Ft: HP 670 C: AKCIÓ! 39 900 Ft: 51626: 4080 Ft; PRIMAX A/4 színes 4800 dpi síkágyas lapscanner: AKCIÓ! 23 900 Ft Fénymásolópapír: Copyrex 539 Ft: EPSON STC 400 2 fejes nyomtató: AKCIÓ! 38 900 Ft: EPSON STC 300: 29 9«) Ft: EPSON ST 200: 25 900 Ft Araink az áfát nem tartalmazzák. Házhoz szállítás megoldható. Viszonteladóknak, oktatási intézményeknek kedvezmény! Nyomtatóinkat ' megvásárolhatja még TEC COMPUTER Nyíregyháza. Egyház a 7. SHARP Márkabolt Nyíregyháza. Zrínyi 1. il 6-8. (a sávház alatt) Béremelést! KZ. (ÚjKelet) ______ Re ndezett munkaviszonyok a kereskedelemben címmel tartott tegnap előadást érdekvédelmi vezetőknek Nyíregyházán a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) alelnöke, Mátraházi István. Az alelnök beszélt az ünnepi nyitva tartást szabályozó megállapodásról is. A dokumentum 11 napot érint. A munkáltatók ebből hat ünnepet tiszteletben tartanak, a többinél lehetségesnak tartják az üzletek nyitva tartását. Az érdekvédelmi vezetők ezen alkalommal a munkavállalóknak a napi bér háromszorosát követelik. A tanácskozáson szó volt arról, hogy a kollektív szerződésekben meg kell szüntetni azok törvénysértő bekezdéseit. Az alelnök elmondta: a Kereskedelmi Alkalmazottak Szak- szervezete ragaszkodik 18- 20 százalékos béremeléshez és ahhoz, hogy az ágazatban a minimálbér 20 200 forint legyen. A béremelési követelésüket az indokolja, hogy az elmúlt évben az ágazatban 3 százalékkal volt kevesebb a bérek növekedése az országos átlagnál. Nem egy kereskedelmi egységnél évek óta nem volt béremlés. Világnapi rajzpályázat Munkatársunktól A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság és a Magyar Hidrológiai Társaság Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Szervezete által a Víz Világnapja alkalmából korábban Az évszakok és a víz című rajzpályázat eredmény- hirdetését tegnap tartották a szervezők Nyíregyházán, a Bem József Általános Iskolában. A pályázatra a megye 61 iskolájából 651 tanuló összesen 1041 szabadon választott technikájú alkotását küldte el határidőre. A műveket a Székhelyi Edith és H. Németh Katalin alkotta képzőművészzsűri bírálta el. A díjakat Bodnár Gáspár, a vízügyi igazgatóság helyettes vezetője adta át az iskolában. Az alsó tagozatosok kategóriájában az első helyen Pap Oszkár és Dohai Tamás, a mátészalkai Képes Géza Általános Iskola tanulói végeztek. Második helyet a tiszakerecsenyi általános iskolából Varga Ágota, harmadik helyet Pusztai Diána, a mátészalkai Képes Géza Általános Iskola tanulója ért cl. A felsősöknél a legeredményesebb Rajkó András, a komorói általános iskola diákja volt. A második helyen Pelyvás Sándor, a mátészalkai Képes Géza Általános Iskola tanulója és Lecza István, a tuzséri Lónyay Menyhért Általános Iskola tanulója végzett. E kategóriában a bronzérmet Molnár Nikolett, a mátészalkai Képes Géza Általános Iskola diákja vitte el. A díjazottak és további 34 nyertes alkotás készítőjének jutalma, hogy rajztanáraikkal együtt egy felső-tiszai hajókiránduláson vesznek részt. A nyertes pályamű- veket, összesen 54 alkotást az érdeklődők március 19- étől tekinthetik meg a nyíregyházi Bem József Általános Iskolában.