Új Kelet, 1998. március (5. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-11 / 59. szám

Ünnepi hét a tél évszázados iskolában Megyei krónika 1998. március 11., szerda Több pénz a polgárőröknek Hatházi Andrea (Új Kelet) A nyíregyházi Bem József Általános Iskola (régebbi nevén 3. Sz. Általános Is­kola) ebben az évben ün­nepli fennállásának 50. év­fordulóját, 35 éve viseli Bem József nevét, és 10 éve költözött jelenlegi helyére. Ez a hármas évforduló arra ösztönözte az iskola peda­gógusait, hogy ebben az évben különleges program- sorozattal emlékezzenek a neves dátumokra. A ren­dezvények sora március 5-én, azaz a múlt héten csütörtökön kezdődött, amikor a város és környéke általános iskolásai mérhet­ték össze matematikatudá­sukat. Március 6-án és 7-én a kézilabdás fiúk küzdhet- tek a Bem Kupáért. A hét első napján, március 9-én technikaversenyt tartottak a „Bem” falai között, ked­den pedig a biológia-, az angol-magyar fordítási verseny, a kerékpáros köz­lekedési vetélkedő és a cso­portos műveltségi verseny, K. 2. (Új Kelet) ________ A tavaly november 1-jén életbe lépett ifjúsági és gyámügyi törvény jelentős javulást hoz(hat) a neve­lőszülők munkájának elis­merésében. Együd János, a megyei közgyűlés alelnöke ezzel kapcsolatban azt a tájékoztatást adta, hogy a törvény hatályba lépése előtt az országban térségen­ként eltérően 6-9 ezer forin­tot kaptak a nevelőszülők gyermekenként és havonta. November 1-jétől az emlí­tett feltételek mellett ez az összeg 20 ezer forint. A tör­vény megfogalmazza, hogy a támogatásnak infláció- követőnek kell lenni, tehát januártól újabb 19 száza­lékkal emelkedett. A meg­emelt pénz kifizetése ne­hézséget okozott a me­gyei önkormányzat veze­tőinek, hiszen a jogszabá­lyok változása az elmúlt év valamint az alsó tagozato­soknak meghirdetett próza­mondó verseny adott lehe­tőséget a megmérettetésre. A Bem-hét programja, ame­lyen közel háromszáz álta­lános iskolás gyermek mér­heti össze tudását, a márci­us 13-ára tervezett szobor­avatással és az esti kulturá­lis gálával zárul. A iskola névadójának, Bem József­nek í{ szobrát avatja fel 14 órakor Iványi Tamás ország- gyűlési képviselő, régi 3-as iskolás diák a iskola előtti udvaron. Az esti ünnepi gála öt órakor veszi kezde­tét az iskola sportcsarnoká­ban. A fél évszázados múlt­ra visszatekintő intézmény még a hónap utolsó napjai­ra is kínál programot a nyír­egyháziaknak. Március 21- én rendezik meg a hagyomá­nyos tavasznyitó jótékony- sági bált, valamint március 24-én, a művelődési köz­pontban jótékonysági hang­versenyt szerveznek, ame­lyen a budapesti Liszt Fe­renc Zeneművészeti Főisko­la hallgatói lépnek fel. utolsó két hónapjában kö­zel 20 millió forint többlet- kiadást jelentett, amelyre nem volt fedezet. Együd János elmondta, hogy a megyei önkormány­zat és az Életerő Alapítvány segítségével március 20-áig kifizetik az elmúlt évi elma­radást. Keresik továbbá azo­kat a forrásokat, melyek se­gítségével januárig vissza­menőleg az ez évi díjazási különbözetet is kiegyenlítik, a tervek szerint még 1998 első felében. A megyében 700 nevelőszülő 1200 gyermeket nevel. Az alelnök elutasítja a Népjóléti Minisztérium vezetőinek azon állításait, hogy az állami gondozottak­ra gyermekenként adott 400 ezer forint állami támogatás elég a költségek 80 százalé­kára. A szakember szerint megyénk régi és korszerűt­len intézményi háttere az említett összegnél jóval töb­bet igényelne. K. Z. (Uj Kelet) ________ A n yíregyházi Közbizton­sági Alapítvány vezetői érté­kelték tegnap Nyíregyházán, a városházán a szervezet el­múlt évi munkáját, és meg­határozták az 1998-as felada­tokat. Felbermann Endre, a kuratórium elnöke elmond­ta: az alapítvány 1997-ben nyolc és fél millió forintból gazdálkodott. A teljes össze­get nem használták fel, 625 ezer forintot kapott a megye- székhely hét polgárőrszer­vezete, négymillió forintot a nyíregyházi rendőrkapi­tányság. Az utóbbi testület az alapítvány pénzéből vásárolt egy új NIVA terepjáró gép­kocsit, valamint különleges felszereléseket, és folytatta a DADA, azaz a dohányzás, az alkohol, a drog és az AIDS elleni programot. Jutott még az alapítvány anyagi segít­ségével vásárolt eszközök fenntartására, működteté­sére és a rendőrök jutalma­zására. Felbermann Endre az ez évi tervekről kifejtette: az ala­pítvány 1998-ban több mint nyolcmillió forintból gaz­dálkodik. Az igények be­jelentése alapján a polgár­őr csoportok a járőrözések benzinköltségére, technikai eszközökre a tavalyinál 400 ezer forinttal többet, ösz- szesen 1 millió 25 ezer fo­rintot kapnak. A rendőr­ségnek juttatott 4 miljió fo­rintból a testület vezetői újabb .számítógépeket, a jár­művek festését vizsgáló be­rendezést vesznek, és tár­gyalnak az önkormányza­tokkal közös járműbeszer­zésről. Pásztor Miklós alezredes, a nyíregyházi rendőrkapitány­ság vezetője arról adott tá­jékoztatást, hogy az új te­repjáróval a külterületeken járőröző rendőrök jelenlété­nek köszönhetően a bokorta­nyákon lényegesn javult a közbiztonság. E feladatra a jövőben is nagy hangsúlyt fektetnek. Az alapítvány tá­mogatása nélkül a rendőrök nem tudták és nem tudnák folytatni az oktatási intéz­ményekben a DADA-progra- mot. Az alezredes szavaiból kiderült, hogy a polgárőr csoportok akkor kapnak tá­mogatást, ha együttműködé­si megállapodást kötnek a rendőrséggel. Munkájukat a rendőrség minősíti, az „osz­tályzattól” függ, mekkora a támogatás összege. A kuratórium titkára, Bu­dai Gábor reményét fejezte ki, hogy az adózók ez év­ben is legalább akkora ösz- szeggel segífik szja-juk egy százalékával az alapítványt, mint a tavalyi 215 ezer forint volt. (Adószámuk: 19207779-1-15) Megyei hírcsokor Babus Andrea (Új Kelet) Fábiánházán március el­ső napjaiban megtartották a falugyűléseket, melyeken beszámoltak a lakosságnak az elmúlt év eredményeiről, valamint tájékoztatást adlak az idei elképzelésekről. Az egyik legnagyobb tervezett beruházás a térségi összefo­gással létrehozandó szenny­vízhálózat, melynek meg­építésére öt község társult. Az előreláthatóan három éven át húzódó beruházás költségeire céltámogatást szeretnének nyerni. A csapa­dékvíz-elvezetés megoldá­sához tizenöt közmunkás alkalmazására nyújtottak be pályázatot. A település köz- igazgatási területéhez tarto­zó Előtelek belterületén egy négyszáz méteres földutat terveznek bevonni szilárd burkolattal. A 7,5 millió fo­rintos beruházáshoz ötven százalékos támogatásra len­ne szükségük, a költségek fe­lét a község maga állná. Március 13-án, pénteken a fábiánházi általános iskolá­sok kosárlabda- és futball­mérkőzésre mennek Csen- gerbe, ahová több telepü­lésről s Romániából is érkez­nek vendégcsapatok. *** Geszteréden ez évben szeretnék átadni az új egész­ségügyi központot. A közel harmincmillió forintos be­ruházást egyelőre önerőből finanszírozzák. Tavaly pá­lyáztak, de nem nyertek, s az idén újra megpróbálnak támogatást szerezni a Me­gyei Területfejlesztési Ta­nácstól. A régi rendelőnek már elavult az épülete, szol­gálati lakás pedig eddig egyáltalán nem volt a tele­pülésen. Az egészségügyi központban kezelőt, váró­termet és rendelőt alakíta­nak ki a földszinten, az eme­leten pedig két szolgálati lakás kap helyet. Tervezik egy fogászati és egy fiziko­terápiás rendelő megépíté­sét is, de ezeket valószínű­leg nem tudják majd saját erőből fenntartani. Nemré­giben kapták meg az enge­délyt gyógyszertár létesíté­sére is, melyhez az önkor­mányzat bocsátotta rendel­kezésre a telket. * * * Panyolán elfogadták az éves költségvetést. Több mint tízmillió forint forráshiány terheli az önkormányzatot, melynek pótlására pályázatot nyújtanak be az önhibáján kívül hátrányos helyzetbe jutott települések között. A közmunkaprogram kihasz­nálásával szeretnék enyhíte­ni a munkanélküliséget, s en­nek elérése érdekében két pá­lyázatot nyújtottak be. Már­cius 15-étől új háziorvosa lesz a településnek. Dr. Szántó Ist­ván Fehéigyarmatról jár majd át naponta Panyolára. A köz­ség tízmillió forint tartalék pénzzel is rendelkezik, me­lyet csak fejlesztésre költhet­nek. Arról, hogy mire fordít­ják ezt az összeget, a későb­biekben dönt a képviselő- testület. *** Nyírjákón az általános is­kola március 13-án délután három órakor ünnepélyes keretek között veszi fel Jó­kai Mór nevét. A tanulóifjú­ság egész hetes rendez­vénysorozatot készített erre az alkalomra. AGROKER RT. NYÍREGYHÁZA Kinizsi u. 2. Tel.: 42/342-211 Tevékenység:- Mezőgazdasági gép, alkatrész, növényvédő szer, műtrágya, fólia, raschelzsák, vegyesáru­kereskedelem- Hűtőházi- tárolás, finanszírozás, termeltetés. ESZAT KFT. MÁTÉSZALKA Jármi út 57. Tel.: 44/312-204 Tevékenység:- Almafeldolgozás, almasűrítmény-gyártás, almaaroma-gyártás, száraz, nedves almatörköly gyártás, almaintegráció. AGROGAZDA KFT. NYÍREGYHÁZA Kinizsi u. 2. Tel.: 42/342-211 FEHÉRGYARMAT Szatmári u. 1. Tel.: 44/363-545 Tevékenység:- Mezőgazdasági gépimunka-szolgáltatás, mezőgazdasági gépjavítás, gépkereskedelem, SAME területi képviselet. Fizetnek a nevelőszülőknek I Megadjuk?... Megadjuk!

Next

/
Oldalképek
Tartalom