Új Kelet, 1998. március (5. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-10 / 58. szám

1998. március 10., kedd Nagy volt a „kisfoki” Teremlabdarúgó NB I, 23. forduló Nyíregyházi KFC-DVSC-Great Tours 3-5 (2-1) Bujtosi Szabadidő Csarnok, 150 néző. V.: Ortó, Jakab. Nyíregyházi KFC: Krizsanovszki - Spisák, Virág Cs., Krasznai Zs., Nagy Cs. Cs.: Kiszely, Banka, Ablonczy. Edző: Darai Zoltán. Debreceni VSC-Great Tours: Kurtán - Balk, Nagy Zs., Lukács, Darányi. Cs.: Stefanik, Kovács, Nagy I., Tiszai. Csapatvezető: Szabó József. Gólszerzők: Kiszely, Virág Cs., Nagy Cs., illetve Stefanik (2), Balk, Kovács, Nagy Zs. Ladányi Tóth Lajos (Új Kelet)______________ „Befürödtek” a szlovének Tiszafüreden, amiben jelen­tékeny részt vállalt magára a nyírségiek ásza, Krasznai Zsolt. A szombati barátságos válogatott derbin a győztes magyarok egyik gólját ő je­gyezte, ez a tény kellő önbi­zalommal vértezte fel a játé­kost és csapattársait. Ősszel változatos, izgal­makban bővelkedő negyven perc után 7-7-re végeztek a fe­lek a hajdúsági székhelyen, és mivel a jelenlegi tabellán négy ponttal előzi meg ellenfelét a nyolcadik helyezett NYKFC, szoros ütközetre volt kilátás. 14. p.: A ritkaságszámba menő türelemjátékot Balk unta meg, aki jobbról, hat méterről suhintotta a hálóba a labdát. Darai edző rögvest időt kért... (0-1) 16. p.: Krasznai Zs. kever- getett a bal szélen, az alapvo­nalig hámozta magát, passzá- val Kiszelyt kereste, aki a pontos „csomagot” egy mé­terről küldte a „rendeltetési helyére”. (1-1) 20. p.: Ismét Krasznai Zs. adott gólpasszt: szabadrúgá­sát követően Virág Cs. pöc­költ eredményesen a játék­szerbe. (2-1) 28. p.: Alig hogy Darányi kritizálta a szögletnél Ste­fanik helyezkedését, „Stefi” labdát kapott, s hat méterről, balról látványosan a hosszú felső sarokba csavart. (2-2) 31. p.: Kovács jobbról, hat méterről, kapásból a kapufa segítségével kilőtte a bal alsó sarkot. (2-3) 34. p.: Prímán vette át a nagy ívben érkező lasztit/?«//:, jobbról centerezett, Stefanik pedig a kapuba talált. (2-4) 36. p.: Cicáztak a vendé­gek: Lukács átadása után Nagy Zs. a gólvonalig masírozott, az üresen tátongó kapu előtt fújt egy kicsit, majd megadta a kegyelemdöfést. (2-5) 39. p.: Nagy Cs. „tizenket­tesből” laposan helyezett a jobb alsó sarokba. (3-5) Edmundo vétkezett A brazil labdarúgó-váloga­tott szövetségi kapitánya, Mario Zagallo és segítője, Zico egyformán kritizálta Edmundót, aki négyéves szerződése ellenére otthagy­ta az olasz Fiorentinát. Az AP megjegyzi, hogy a nemzeti együttesben is szerepelt csa­tár azért tért haza Brazíliába, mert a firenzeieknél kevés Új Kelet-információ Röplabda NB II, nők: Gödöllő-Nyíregyházi Tanárképző 3-0 (7,4, 8). NyTK: Svecz, Szabóné, játéklehetőséget kapott. - Aláírta a szerződést, ezért pénzt kapott, aztán elhagyta a klubot. Ez nagyon súlyos vétség - mondta Zagallo, majd leszögezte, hogy ve­szélybe került a csatár helye a brazil válogatott keretben. Zico röviden így vélekedett az ügyről: - Edmundo tette fegyelmezetlenség. (MTI) Czabán, Orbán, Gyarmati, Szepesik. Cs.: Toronyicza. A bajnokaspiráns ottho­nában ennyire telt a téká- soktól az ötvenöt perces bajnokin... Színész romákat toboroz Új Kelet-információ Szűk hónap múlva Bel­giumba hivatalos a me­gyei roma labdarúgó­válogatott. A minél „ütő- sebb” csapat reményében a szerveződő társulat koordinátora, Horváth György (Színész becené­ven ismerszik Szabolcs- Szatmár-Bereg-szerte) ezúton kéri a tizennégy- harminc év közötti roma focistákat, amennyiben ambíciót éreznek, jelent­kezzenek Nyíregyházán, a Fazekas János tér 19. szám alatt (földszint, 2. ajtó), ugyanakkor utolér­hetik Gerliczki Jánost, a megyei területi labdarú­gó szövetség főtitkárát is ez ügyben... mm Ötvenöt perc Elvert „hajdúk” Új Kelet-információ Kosárlabda NB II, férfiak: Hajdúszoboszló FSG-Nyír- egyházi MGFSC 91-107 (51-59) MGFSC: Pál 22, Szmo- linka 8, Papp T. 13, Garai I. 25/9, Garai L. 9/3. Csere: Kőkerti 6, dr. Mészáros, Len­gyel 4, Papp Cs. 19/9. Az MG-s fiúk mindkét félidő utolsó szakaszában vert helyzetből fordítottak: ekkor jól védekeztek s pon­tosan dobtak. A mérkőzésen meghatározó volt Kőkerti Rolnad és Papp Csaba át­lagon felüli produkciója: a duó oroszlánrészt vállalt a nyíregyházi egylet győ­zelméből. Sport A Vasvári esélye: minimális... Kézilabda NB I, férfiak, nők A hét végén mindhárom NB l-es kézilabdacsapatunk pályára lépett. A begyűjtött pontok száma három. Egye­düli sikert csak a kisvárdai lányok értek el. Kitűnő mérkőzésen, hazai pályán Szekszárd együttesét győzték le. Ugyancsak hazai pályán játszott az ICN Al­kaloida együttese. A kiesési harcban az egyik rivális­sal, a ceglédiekkel vereséggel felérő döntetlent játszot­tak. A Kárpát-Hús Nyíregyházi KC legénysége Veszp­rémbe látogatott, ahol érvényesült a papírforma, és a Fotex nagyarányú győzelmet aratott. Fullajtár András (Új Keletje A csapatok vezetői így érté­kelték a szereplésüket: Kisvárda Papp-Ker KC ,Rácz Sándor edző:- Tartottunk ettől a mérkő­zéstől, mert a szekszárdiak sok­kal többek attól, mint ahogy a tabellán elfoglalt helyük mutat­ja. A félelmünk másik oka volt, hogy továbbra is kevesen va­gyunk. Ovtus sérülés miatti ki­esése továbbra is gondot okoz. Mindezekkel szemben a lányo­kat fantasztikus győzni akarás fűtötte, ami végül beigazolódott, és nyertünk. Meglepett bennün­ket, hogy az első félidőben úgy éreztük, mintha idegenben ját­szanánk. Keményen szorongat­tak bennünket a játékvezetők, de dicséretére legyen mondva já­tékosaimnak, nem roppantak össze. Már az első percektől har­cosan védekeztünk, semlegesí­tettük az átlövőiket, így a félidő végére feljöttünk. A szünet után szorítottam, hogy a második félidőben is bírjuk erővel. Az aggodalmam felesleges volt, mert a lányok továbbra is nagy erőbedobással küzdöttek, és az ellenfél kezdett elfáradni. Kitűnő egyéni teljesítmények színesítet­ték a játékunkat. Például Pál Ági tucatnyi átlövési hárított, ami át­csúszott az egyébként jól záró védőfalunkon. A védekezésben mindenkit csak dicsérni tudok, de Nádasi még a többieken is túltett. Nagy Krisztina góllal hálálta meg, hogy játéklehető­séghez jutott. Vass Gabi ezúttal is bizonyította, hogy ebben a szezonban a legjobbak között van a helye. Egyébként a máso­dik félidőben mindössze hat gólt kaptunk, ami szintén a kiváló vé­dekezésünket dicséri... A válogatott EB-selejtczője miatt két hét mérkőzésszünet következik. A kisvárdaiak leg­közelebb a sereghajtó Magyar Kábelhez utaznak, ahol újabb pontokat szerezhetnek. A hét végén Szeghalmon egy hatos tornán vesznek részt. Ellenfelük lesz Békéscsaba, Kiskunhalas, DVSC és két helyi, alacsonyabb osztályú csapat. A tornán min­den valószínűséggel már Ovtus is játszik. Kárpát-Hús Nyíregyházi KC, Köstner Vilmos edző: — Ahogy elterveztük, úgy kezdtünk. Bátran támadtunk, és megfékeztük a veszprémi roha­mokat. Sajnos, ez csak 15 percig tartott. Azt követően erőre kapott a kupákban megtépázott Fotex, és beindultak. Ráadásul az is súj­tott benünket, hogy Kiss megsé­rült, és kórházba kellett szállíta­ni. Csoknyai nem éppen sport­szerűen próbálta megfékezni a gól lövésben, és ormyergen ütöt­te. Agyrázkódást szenvedett, és csak tegnap engedték haza a veszprémi kórházból. Úgy tűnt, hogy a csapatot is érte az ütés, mert a továbbiakban nem tud­tunk egyenrangú ellenfelek ma­radni. A házigazdák első nekifu­tásra 7-8 góllal elhúztak. Külö­nösen Élest és Gulyást a védőink képtelenek voltak feltartóztatni. Tetszés szerint lőtték góljaikat. A támadásaink során jóformán csak Bécsire és Dengire lehetett számítani. Ezúttal Habuczki, Déváid és Kerekes dekoncentrál- tan kézilabdázott. így a veszpré­miek rátettek még egy lapáttal, és tovább növelték előnyüket. Számunkra mindenképpen ta­nulságos volt a mérkőzés. Sür­gősen rendet kell teremtenünk a fejekben, és szerdán bizonyíta­nunk kell a Pick-Szeged elleni kupavisszavágón. Bízom benne, hogy Kiss harcképes lesz, de Tóvizire továbbra sem számíthatok. ICN Alkaloida, Gazdag Jó­zsef szakosztályvezető:- A Cegléd elleni, kudarcnak mondható döntetlen után nem a legjobb a hangulat a csapat háza táján. Az utolsó tizenöt percben küzdött és játszott úgy a csapat, ahogy az elvárható lett volna tőlük. De akkor már késő volt. Ha végig azt a teljesítményt nyújt­ják, akkor akár tíz góllal is nyer­hettünk volna. így most minimá­lisra csökkent az esélyünk, hogy benn maradjunk. Latolgattuk a további esélyeinket, de csak hal­vány reményeink vannak. Példá­ul legalább hat góllal kellene megvernünk az Ózdot, illetve a borsodiaknak otthon pontokat kellene veszíteni a Komlóval vagy a Százhalombattával szem­ben. Ugyanez a helyzet a ceglé­diekkel is. Ők is fogadják hazai pályán a Komlót és a Százhalom­battát. Akkor van esélyünk velük szemben, ha mindössze egy pon­tot szereznek. Ennek is nagyon kevés a valószínűsége. Természe­tesen nekünk meg nyerni kellene az Ózd és a Százhalombatta el­len. Az sem lesz könnyű. Minden­esetre nem adjuk fel! Az NB I állása, férfiak: 1. Fotex KCV 18­2 548-407 36 2. Dunaferr SE 17 1 3 566-412 35 3. Győri ETO 15 1 5 560-515 31 4. Elektromos 14 2 5 543-429 30 5. Pick-Szeged 13 3 4 544-459 29 6. Nyíregyháza 12 2 7 513-486 26 7. Komló 9 2 10 546-508 20 8. Százhalombatta 10­11 526-544 20 9. Pécsi MKC 7 4 10 507-545 18 10. Szolnok 5 2 14 487-545 12 11. Ózdi KC 5 1 15 432-544 11 12. Cegép SE 5 1 15 449-565 11 13. Alkaloida 3 3 15 454-554 9 14. Debrecen 1 2 18 468-630 4 Az NB I állása, nők: 1. Dunaferr SE 17­­575-343 34 2. Herz-FTC 14 — 3 557-355 28 3. Győri ETO 13 1 3 467-344 27 4. Vasas-Dreher 11 2 4 423-350 24 5. DVSC-Symphonia 11­6 396-379 22 6. Békéscsaba 9 1 7 406-409 19 7. Cerbona 8 — 9 364-382 16 8. Kisvárda 7 1 9 375-424 15 9. Bp. Spartacus 7­10 377-460 14 10. Miskolc 5 3 9 357-451 13 11. Szekszárd 5 1 11 365-396 11 12. Kiskunhalas 4 3 10 369-417 11 13. Pécsi EAC 1 1 15 369-469 3 14. M. Kábel — 1 16 351-572 1 „Kézibírók” kerestetnek! Új Kelet-információ Aki bíró akar lenni, tanfolyamra kell annak menni... A kézilabda-játékvezetés iránt érdeklődők számára kurzus indul. Jelentkezni csütörtökön tizenhat órától érdemes a megyei sporthivatalban (Nyíregyháza, Mártírok tere 9., VUÍ. emelet). NYSI: három remek győzelem Új Kelet-információ _______ Ké zilabda NB I-es férfi ifjúsági eredmények: Cegép SE-Nyíregyházi Sportiskola 18-24 (10-12) Góllövők: Budai 6, Nagy 4, Harsányi 5, Bartha D. 4, Tancer 3, Ruha 1, Bihari 1. Az érettebben kézilabdázó vendégek különösen a máso­dik félidőben remekeltek, és megérdemelten nyertek. Nyíregyházi Sportiskola- Ózd 25-20 (15-10) Góllövők: Kiss 8, Harsányi 5, Budai 4, Braun 4, Bartha D. 3, Bartha I. 2, Bihari 1. Az első félidei játékának köszönhetően szerezte meg a két pontot a hazai együttes. Veszprém-Ny íregyházi Sportiskola 27-24 (13-13) Góllövők: Kiss 10, Bartha D. 5, Bartha 1.3, Harsányi 2, Biha­ri 2, Braun 1, Budai 1. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy a vendégcsapat elrabolja a két bajnoki pontot. Országos Serdülő Kupa Nyíregyházi Sportiskola- Szolnok 35-17 (19-9) Góllövők: Harsányi 9, Baitha 1.8, Kiss 6, Váradiő,Nagy Cs. 2,Kereszti 2, Nagy Z. 1, Nagyi. 1, Bojáki 1. Nem volt egy súlycsoport­ban a két csapat. A nyírségi „legkisebbek” ilyen arányban is megérdemelten nyertek. Vigh „Vigu” Jánkmajtison Új Kelet-információ^ A tragikus hirtelenség­gel elhunyt Gencsán Já­nos (szombati temetésén a család kérésére a csa­pat vitte a közkedvelt tréner koporsóját) után megüresedett a jánk- majtisi kispad. A megyei első osztályú csapatnál érthető traumát okozott a haláleset, de az élet nem állt meg, új edző után kel­lett nézniük az illetéke­seknek. Több jelölttel tárgyaltak, végül az öt­venkét éves Vígh József­fel állapodtak. A Steaua egykori játékosa ötven- szer öltötte magára Vigu néven a román válogatott mezét, edzőként pedig hét éven keresztül irányítot­ta az élvonalban az Olim­pia Satu Marét. A tekinté­lyes szakembertől azt vár­ják, hogy a Jánkmajtis az első tízben végezzen. Tegnap megtartotta első edzését, túl az ötödik „ik- szen” is bámulatosan bánt a labdával... Schumi a szultánnál MTI ___ A világ leggazdagabb emberének tartott brunci szultán fogádja a Forma-1 - es Ferrari csapat két ver­senyzőjét, a kétszeres vi­lágbajnok német Michael SchumacherI és a brit Eddie Irvine-1, valamint a csapatfőnök./«») Todttot— adta hírül a dpa. A szultán szenvedélyes Ferrari-gyűjtő, a gará­zsában több mint száz olasz sportkocsi találha­tó, köztük minden típus és korosztály képviselte­ti magát. A meghívottakra min­den bizonnyal értékes ajándék is vár majd, két éve például mindkét ver­senyző egy-egy órát és aranytollat kapott emlék­be - írta a német hírügy­nökség. Közel száz fa Új Kelet-információ Teke NB II: Szabolcsi Epítők- Hódmezővásárhelyi TE 5-3 (3137-3039). Pontszerzők: Márton- falvi 564 fa, Kosa 545 fa, Koleszár 538 fa. A Szabolcsi Építők csapata a Városi Stadion tekecsarnokában fogad­ta Hódmezővásárhely együttesét. A lejátszott mérkőzésen közel 100 fás hazai győzelem szü­letett. NB III : Ózdi Spartacus II.­Nyíregyházi Taurus 2-6 (2374-2453) Pontszerzők: Szlo- venszki 453 fa, Spisák 424 fa, Franczel 414 fa, Nagy 403 fa. Ózdon vendégszere­pelt a Nyíregyházi Tau­rus csapata a helyi Spar­tacus tartalékgárdája el­len, ahol kötelező jelle­gű győzelmet aratott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom