Új Kelet, 1998. február (5. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-28 / 50. szám
1998. február 28., szombat Programok, hobbi Most induló sorozatunkban minden héten itt, fél oldalon mutatjuk be a megye horgászvizeit, újabb és újabb nyereményekkel szeretnénk megajándékozni az ügyes pecásokat, és egyben kellemes hétvégi programot ajánlunk az egész családnak. A Bujtosba a Balatonból Ülünk Nyíregyházán, a Hunyadi utcai kis bárban, és csak soroljuk, hogy „amikor a kapás után bevágtam, látom, hogy csak úgy burjánzik a víz, húznám kifelé és semmi. Megint bedobom, megint kapás, megint hatalmas örvény, s megint semmi. Aztán egy öreg horgász csak annyit dörmö- gött mellettem: nem a horogra kapott, hékám, az a nagy hal, hanem az etetőkosárra. Kössön arra is horgot!” Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez a történet a V ígke- délyű Postásé volt, akinek egyetlen meséjéből sem hiányzott, hogy néhány sör nélkül nem horgászat a horgászat. De tőle hallottam először egy nagyon megszívlelendő mondást: ha horgász vagy, akkor ne azt nézd: az engedélyek árából mennyi halat tudnál venni, azaz mennyi hal kifogásánál éri meg. Ez hobbi, ez egy szórakozás, erre költeni kell. Elmaradhatatlan Sapkás Társa csak bólogat, látszik, ő keveset szól, de ugyanúgy szereti a vizet, ezt a csendes őrületet, a horgászatot. Nem véletlenül ülnek most itt, a bárocskában, nem egy pofa sör csalta őket egy kupacba. Várakoznak. Most érkezik a hal. Méghozzá a Balatonból, egyenesen a Bujtosi tavakba. Tizenkét mázsa dévérkeszeg és egyéb fehér hal, amelyek nem engedik majd, hogy egyetlen horgász is üres kézzel menjen haza, ha csak tíz percig is áztatja damilját itt.- Csak a rabsicok hagyjanak benne eleget - mondja a Másik Postás, akin látom, hogy szíve szerint ma egész éjjel itt lenne, hogy a kábán a vízbe érkező halakat ne fogdossák ki kosárszámra a nem sportból horgászó sötétlelkűek. Már túl vagyunk az esti kilenc órán, amikor jő a telefon, Albert Attila, a horgászegyesület fő motorja, a Bujtos házigazdája jelentkezik Tiszavasváriból, hogy hamarosan érkeznek, a halak a három nagy tartályban jól bírják, készíthetik a csúzdát a 4-es tóhoz. Ez a tó egy halparadicsom lesz, ha majd később a 3000 darab süllő is ide érkezik. A többi tóban olyan sok a csuka, hogy alaposan megritkítaná a süllőket, de a 4-es ebből a szempontból szűz, idejöhet a másik kedvelt ragadozó. Tizenegy mázsa ponty került tavaly nyár végén a vizekbe, jócskán akad még belőle. Ahogy az 500 kilogramm horogérett am úr is csak csalira vár.- Van néhány olyan példány - mondja a Másik Postás -, amely csak úgy szaggatja a vékony damilokat. Legény legyen a talpán, aki „harmincassal” kiszedi őket! S megint repkednek a számok. Húszezer darab egynyaras amúr, 2000 darab egynyaras ponty. Ez mind ebben a kis vízben? Igen, s a helybeli horgászok remélik, hogy nagyon sok megéri a horogra való kort. Befut a teherautó a hatalmas tartályokkal, vagy harmincán bámuljuk a csütörtöki késő éjszakában a lezúduló hallavinát. Pezseg tőlük a víz, egymás he- gyén-hátán menekülnek a mélyebb részek felé. A nagy távolságot mindössze vagy tíztizenöt darab dévér nem élte túl. Hatalmas példányok, egytől egyig kéttenyémyiek. Albert Attila megpróbál néhányat a fotó kedvéért kézbe fogni, de alaposan becsapják vízzel. Ahogy körbenézek a horgászszemeken, alig várják már a reggelt, illetve a hétvégét, hogy csontijukkal, kukacukkal horogra csalják a friss jövevényeket. Amit feltétlen tudni kell... Rekordlista A Bujtos Bajnoka Ezúton keressük 1998 legsikeresebb horgászát, aki Nyíregyházán a Bujtosi tavon a legnagyobb halat fogja az idén. Érdemes tehát a kapitális amúrokra, pontyokra tömi, s ahogy a horogra akadt máris rohanjon a szerencsés pecás a Hunyadi utcán található Bujtos Horgászboltba, ahol lemérik és igazolják a fogást. Minden héten ezeken a hasábokon közöljük a lista első tíz helyezettjét, míg év végén a teljes lista olvasható lesz. Az ajándékokat a Bujtosi Horgászbolt és a Nyír-Sorbus Bt. ajánlotta fel. Az első helyezett egy nagyértékűű profi sportbotot mondhat majd magáénak, de a többi helyezett is kap horgászcikkeket. Az összdíja- zás többb tízezres nagyságrendű lesz! Ki lesz a Bujtos Bajnoka? Rekordlistás fogás esetén fényképfelvétel is készül! Munkatársunktól A Bujtosi tavon nem szabad etetőkosarat használni, tilos a beetetés is. A profik az úszós készséget ajánlják és a lágy eleségekre esküsznek. Aki napijegyet szeretne váltani - amely 1000 Ft - az ezt a következő helyeken teheti meg Nyíregyházán: Belvárosi Sport Játék és Horgászbolt (Kossuth tér), Sellő Horgászbolt (Rákóczi utca), Bujtosi Horgászbolt (Hunyadi utca), Géza utca, Belső körút sarka (magánház), Tó büfé (Belső körút), Drynk Story Bár (Hunyadi utca). A Bujtosi Sporthorgász és Tájvédelmi Egyesület fogadóóráit a Fazekas János tér 20. szám alatt tartja minden kedden és csütörtökön 17 órától 19 óráig. Területi engedélyt csak azok válthatnak a négy tóra, aki az egyesület tagja, mások csak napijeggyel horgászhatnak. A tilalmak az országos előírásoknak megfelelők, bár egyeztetés alatt van, hogy a 4-es számú tó esetében megszűnne a szokásos ponty tilalom, s míg máshol védetten ívhatnak a „tükrösök”, itt horogra lehet csalni őket. Május elsején egy látványos versenyre kerül majd sor, amikor harminc, egyenként három fős csapat (újságírók, országos politikusok, egyesületi tagok, meghívottak) aprítják az apró és kevésbé apró halakat. Főszponzor a Bujtosi Horgászbolt és a Nyír-Sorbus Bt. Az oldalt szerkeszti: Tapolcai Zoltán $ 1 01 l?i ba t február 28. RADIO-ESTV- MŰSOROK # KOSSUTH KV M T V 1 4.30—8.05 Reggeli krónika 4.40 Határok nélkül 5.40 Házunk tája 8.06 Kopogtató 8.30 Fúvóm az énekem... 8.35 Kerek-perec 9.00 Hírek 9.05 Családi tükör 9.35 Pótkerék 10.00 Hírek 10.05-11.55 Szombat délelőtt 12.00 Déli krónika 12.30 Mezőgazd. műsor 13.00 Hírek 13.05 Ú j Zenei újság 13.40 Háló—társ 14.01) Hírek 14.05 Oxigén 15.00 Hírek 15.05 Irodalmi újság 16.00 Hírek 16.00-17.30 Tizenhat óra 17.30 Népzenei portré 18.00 Esti krónika 18.20 Előfutam 18.25 Szemle 19.00 Hírek 19.05 Sporlvilág 19.29 Az ötöslottó nyertes számai 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Miska bácsi levelesládája 20.00 Hírek 20.05-21.59 A Rádiószínház bemutatója. Pirandello: Hat szerep keres egy szerzőt 22.00 Késő esti krónika 22.20 A 23. óra. Gyermekszáj - csak felnőtteknek... 23.00 Hírek 23.05 Diszkotéka 24.00 Hírek URH: 9.00-11.00 Körzeti információs magazinok 18.20 Könynyű- zene 18.30 Szlovák nyelvű műsor 19.00 Román nyelvű műsor 19.30 Német nyelvű műsor 20.00 Horvát nyelvű műsor 20.30 Szerb nyelvű műsor 21.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 23.00 A BBC késő esti magyar műsora PETŐFI 4.30 Hírek 4.33 Hajnali dallamok 6.00 Hírek 6.03 A szeretet közösségei 6.35 Sportszombat 8.00 Hírek 8.03 Zenezóna 9.00 Hírek 9.04 Hoppá! 10.00 Bécsi szelet 11.00 Hírek 11.07 Operettparádé 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hírpercek 13.15 Daráló 13.45 Hang-dominó 14.00 Szívküldi... 15.00 Hírek. Sport. Körkapcsolás bajnoki labdarúgó mérkőzésekről 15.05 Páratlan óra 16.00 ízes történetek I6J0 Emberek és egyéb állatfajták... 16.55 Hatoslottó-sorsolás 17.00 Hírek 17.04 Zenezóna 18.00 Sport 18.01 Családban marad 19.00 Hírek 19.03 Varázs- naptár 20.00 Sportkoktél 21.00 Hírek 21.03 Magyar folkritmusok 21.50 Magyarán szólva 22.00 Világgége 23.00 Hírpercek 23.15 Ennyi... 24.00-5.50 Éjfél után... BARTÓK 6.00-6.03 Hírek 6.00-7.58 Muzsikáló reggel 8.00 Hírek 8.10 Pódium 9.02 A Kalevala napján. Rádiómontázs az 1968-ban sugárzott öt részes sorozatból 10.00 Hírek 10.05 Hang- felvételek felsőfokon 11.34 Szimfonikus költemények 12.00 Hírek 12.05 Repríz 14.00 Hírek 14.05 Kamarazene 15.00 Opera-művészlemezek 16.00 Hírek 16.05 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Klasszikus jazz kb. 16.35 Ez van! kb.17.30 Barokk operákból 18.00 Hírek 18.05 Aranyalbum 19.05 Haydn: D-dúr vonósnégyes Op. 20. No. 4. 19.30 Kapcsoljuk a New York- i Metropolitan Operaházat. Saint- Saens: Sámson és Delila. Három- felvonásos opera kb.22.35 Fúvósmu- zsika 22.50 Emil Gilelsz (zongora) és az Amadeus vonósnégyes tagjainak felvételeiből 24.00 Hírek NYÍREGYHÁZI radio 5.55—7.20 Reggeli hírmagazin 6.00-7.00 Kossuth ki írni ka 6.15 Útinform 6.20 Regionális lapszemle 6.30 Regionális krónika 7.20 Agrárváltó 8.05 Érintés. Magazin látás-, hallás- és mozgássérülteknek 8.35 Hétvége egy csésze kávé mellett 9.00 Hírek 9.05-9.30 Színe-java, válogatás 9.30-10.30 Üzenetrögzítős kívánság- műsor 10.30-11.57 Kabaré 12.00 Kossuth-krónika 12.45 Regionális krónika 13.05 ..Mindent bele” a körzeti stúdiók közös hétvégi magazinja 15.05 Bárpult. Sport, szórakozás, játék 18.00 Kossuth-krónika 18.3022.00 Nemzetiségi műsorok PB RADIO 0.00-5.30 Lámpafénynél 5.308.00 Reggeli információs összeállítás 8.00-9.00 Dj-slágerlista 9.00-12.00 Szombat délelőtt sok zenével JONATÁN RÁDIÓ 12.00-14.00 Jó ebédhez szól a (Balogh) Béla 14.00-15.00 Tinimix — az ifjúság műsora 15.00-15.30 ..Hiteles" 16.00-17.00 Deszka - színházi magazin 17.00-18.00 Szabadidős magazin 18.00-21.00 Dance-party DJ Fii civel. Közben 19-21: Rádió a TV-bcn! A Jonatán TV és Rádió közös műsora 21.00-24.00 Zárock - Huszla Péter 5.50-8.00 Nap-kelte 8.00 Jó reggelt adj, Istenem! 8.10-9.05 Cartoon Network: Rajzfilmsztárok parádéja (ism.) Gyerekeknek! 9.05 Ficánkoló (ism.) 9.15 Utazás Hóperenciába. Mesejáték (ism) 9.35 Kincskereső kisköd- mön. Ifjúsági filmsorozat. Az égbelátó (1968., ism., ff!) 10.00 Emberkék. A Bella testvérek története. Dók.film 10.25 Csalogató, II. KÖZKÍVÁNATRA! 11.05 Szenvedélyek. Olasz tévé- filmsorozat, 42/8. (ism.) 12.00 McKenna. Amerikai filmsorozat, XIII/12. Az ismeretlen (ism.) 12.45 Válaszolunk... 12.55 Energia ABC, XX/5. Fürdőszoba 13.00 Híradó 13.10 Népzenei magazin 1330 Családorvos 14.00 Jani házhoz megy... 14.35 FILMMÚZEUM - GÉGÉT GEGGEL. Azok a csodálatos férfiak. Angol film (1965.) 16.55 Vers - mindenkinek 17.00 Manőver 17.30 Zóna 17.55 Minden, ami zene 18.00 Jelenségek az állatvilágban. Angol ism.terj. filmsorozat. A hulmánkölykök viszontagságai 18.35 Kamaszkorunk legszebb nyara - Amerika. Bayer Zsolt, Légrádi Gábor és Nemes Tibor sorozata, 5. Arizona 19.05 Lottóshow 19.30 Híradó 20.00 Fura farm. Amerikai film (1988.) 21.45 Showbálvány 23.20-0.45 Az Isten bal keze. Amerikai film (1955.) M T V 2 6.00 Híradó 6.15 Aktuális (ism.) 6.45 Határtól határig 7.00 Híradó 7.15 Holmi? 7.45 Határtól határig 8.00 Zöldövezet 8.30 Magyar Alma Materek. Sárospatak II. A hűség iskolája (ism.) 9.00 A hely szelleme. Balassi Bálint (ism.) 9.15 Arborétumok, gyűjteményes kertek. Pusztazámor, Barcza Arborétum (ism.) 9.30-12.00 Nemzetiségi magazinok 930 Horvát nyelvű magazin (ism.) 9.55 Német nyelvű magazin (ism.) 10.20 Román nyelvű magazin (ism.) 10.45 Szerb nyelvű magazin (ism.) 11.10 Szlovák nyelvű magazin (ism.) 11.35 Cigánymagazin (ism.) 12.05 Rondó (ism.) 13.00 Európa Ablak 15.00 Szülőföldemen. Illyés Gyula műsora (ism.) 16.30 Telesport 18.25 Interoperett-gála. Részletek az Interoperett 1994. gálakoncertjéből 1930 Híradó 20.00 Família Kft., 329. Sultz Sándor: Don Juan de Kövér 2030 Gyurkovics Tibor: Szálka, hal nélkül, VI/1. Halászlé csípősen (1984., ism.) NAGY SIKER VOLT! 21.05 Kórház a város szélén. Csehszlovák tévéfilmsorozat, XX/7. Emma 22.10 Bors, XV/7. A Magdolna-bál (1971., ism., ff!) 23.15 Mélyvíz 6.45 Teo. Tip és Tap. Belga rajzfilmsorozat 7.00 Pufóka. Belga rajzfilmsorozat 7.30 Egérfogó 8.00 Nekem nyolc! 8.55 Kölyökszínpad 9.50 Klik. Szóra-késztető informatika 10.15 Hétxhét. Kulturális ajánlóműsor 10.40 Top 10 11.05 Fehér farkasok. Német film (ism.) 13.00 Gazdagok és szépek. Amerikai sorozat 15.00 Mephisto 1. Magyar film (ism.) 16.30 A tv2 és a Discovery Channel bemutatja: Machu Picchu. Amerikai természetűim 17.30 A hegyi doktor 18.30 Szerencsekerék 19.00 Tények 19.30 Szerelem első látásra 19.55 Állj, vagy lő a mamám! Amerikai vígjáték 21.35 A 13. emelet. Amerikai sci-fi 22.00 Kedvencek temetője 2. Amerikai film 23.40 A hívő. Amerikai sci-fi 24.00 Engedd el magad! Amerikai erotikus film DUNATV 8.05 Szimba, az oroszlánkirály 16. 8.30 Győztesnek születtek, 26. 8.50 Bert, a kamaszok kamasza, 8. 9.20 Nyelvőrző 9.50 Tarkabarka 10.50 A bors-part. Ném. film 11.55 Vers 12.00 Déli harangszó. Műsorismertetés. Lapozó. Hírek 12.20 Két királynő. Olasz dók.film 12.40 Egy magyar nábob. Magyar film 14.20 Élő egyház 1435 Dunakorzó 16.05 Pop-sa-rock 16.30 Ziccer. Ifjúsági magazin 17.10 Szállodai rapszódia. Charlie kisasszony. Amerikai burleszk 17.40 Susogó vadon 17.50 Műsorajánlat 18.00 Híradó 18.20 Színházi Élet 19.05 Modern Monte Cristo. Fr.-olasz film 20.40 Gershwin: Kubai nyitány 20.50 Műsorajánlat 21.00 Híradó. Sportpercek 21.35 Méregzsák. ír film 23.05 Jazzperanto 23.45 Híradó 0.20 Az elveszett Capone 5.30 Képzelt bűnök 7.15 Véndög- ség. Amerikai vígjáték 9.05 Három kívánság 11.00 Melrose Place 11.50 Gilbert Grape 13.45 Felejtsd cl Párizst! 15.30 Bundcsliga-ford. 24. 17.35 Hófehérke 18.30 Tiszta Hollywood 7. 19.05 National Geographic 20.00 Tegnap és ma. Amerikai film 21.40 Sztárközelbcn: Brendan Fraser 22.05 Alkonyaitól pirkadatig 23.50 Érzékek iskolája. Magyar filmdráma 1.20 Dracula 2.25 Meztelen lelkek 3.55 Egy füst alatt - Beindulva. Amerikai film w szív tv 11.00 NASA - Az amerikai űrhajózás története 20. 11.30 Az orosz vadon 13. (ism.) 12.00 Autósport 12.30 Egészségmagaziii 13.00 Celeste. Sorozat (ism.) 14.00 Őrangyalok. Amerikai sorozat. Dolláreső 16.00 A csodagyerek. Am. film 18.00 Konyhashow 18.30 Show City 19.00 Az orosz vadon 14. 19.30 G.l. Joe 20.00 „Nem boszorkányság” 20.30 Hívd Andreát! 21.30 Utolsó csengetés. Am. film 23.30 Sztárbár 24.00 Madam. Am. film SPEKTRUM 8.00 Fangio, az autóversenyző 9.00 Folyók és népek 10.00 Dühöngő föld 11.00 Kirándulás a jövőbe. A jövő energiája 11.30 Egy új világért. A Lapala-rezervá- tum 12.00 ínyenctúrán Franciaországban 12.30 A vadon szívében. A cápák foglya 13.00 A történelem fordulópontjai 13.30 Állati élet 14.30 Az éjféli nap nyomában 15.30 Érintetlen Amazónia 16.00 Heuréka! Tévedtem! 17.00 Szív küldi szívből... 18.00 Helikopterek 18.30 11. Miklós cár és Alexandra. A cárgyikosság 19.30 Az Északi-sark 20.00 A pápák története 21.00 Pikáns piaci körséta 22.00 Bőrünkre megy TV3 9.10 Zöld Pont (ism.) 9.35 72 óra (ism.) 10.05 Cinema (ism.) 10.35 National Geographic 11,35 Tiny Toons. Öröm-orom stadion 12.00 A hóbortos Twist család. 18. 12.25 Lassie. 18. 12.55 Alf, 57. 13.25 Az Angyal. 18. 14.20 Star Trek, 18. 15.15 NBA kosárlabdamérkőzés (ism.) 17.15 Profilvadász 17.45 Beverly Hills 90210, 18. 18.45 Hír3 19.15 Csak kétszer élsz. Angol film 21.30 Egy rém rendes család, 53. 22.00 Avanti. Am. vígjáték 0.45 Melrose Place. 17.) 1.40 Beverly Hills 90210 (ism. - 18.) M S AT 1.10 Music Box 10.10 Mosó- macik 11.10 Popeye 11.40 Parti sétány, Ausztrália 12.10 Parti sétány, Ausztrália 12.40 Sztárok civilben 13.10 Rocktükör 13.40 J.F.K. Az ifjúság évei 15.20 Szelep. Sportműsor 16.20 J. F. K. Az ifjúság évei 18.00 Mit les, Mr. Beadle's? 18.30 Tol vaj i rtók. 4. 19.30 A szokás rabjai. Am. film 21.30 Minden lében két kanál, 24.) 22.30 Los Angeles utcáin 0.10 Electric Blue 11. RTL KLUB 7.00 Kölyökklub - rajzfilmsorozatok. Az elveszett világ, I 1. 11.05 Lassie, 35. 11.30 Mágusok, 3. 12.00 Gepárd - Versenyfutás az életért. Angol dók.film 13.00 Híradó 13.10 Bravó Tv. Ifjúsági magazin 14.50 Klip-klub (ism.) 15.20 Gyilkos sorok. Angol sorozat (ism.. 16.) 16.10 Fiú vagy lány? Magyar film 17.45 Hetedik mennyország. Amerikai sorozat, 8. 18.30 Kész átverés. Kandi kamera 19.00 Híradó 19.30 RTL Sport Klub 20.00 Senki bolondja. Amerikai film 21.50 Fuss az életedért! Amerikai film 23.20 A kíméletlen. Francia film (ism.) fvTvl NYÍREGYHÁZI VÁROSI TELEVÍZIÓ 16.00 Kávéházi péntek délután a KINGS-szel 18.15 Sztárrandevú 19.00 Szemfüles 19.30 íz világa 20.00 Természet TV 20.30 Valaki az ajtó mögött. Amerikai film Sz*v| SZAMOS TELEVÍZIÓ 9.00 A pénteki adás ismétlése 16.00 Családi album 20.00 ATV 47