Új Kelet, 1998. február (5. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-07 / 32. szám
Sport 1998. február 7., szombat 9 Még minden lehetséges Kézilabda NB I, férfiak Fullajtár András (Uj Kelet) Nagy várakozás előzte meg a Kárpát-Hús Nyíregyházi KC Pick Szeged elleni, csütörtök esti rangadóját. Mint ismeri, mindkét csapat az élmezőnyben tanyázik. A szegediek célja, hogy a dobogó harmadik fokán végezzenek, míg a nyíregyháziaké a negyedik hely. Éppen ezért a küzdő feleknek a két pont megszerzése lett volna a legideálisabb. Ez végül egyikőjüknek sem sikerült, az eredmény ismert, az összecsapás pontosztozkodással ért véget. A gyors számítások szerint még mindkét csapat elérheti a vágyát, de ahhoz a tervezettől - különösen a mieinknek - még több pontott kellene idegenből csipegetni. A rangadó után Köstner Vilmos: — Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, bár a feltérképezett taktika szerint játszott a Pick. Különösen védekezésből vizsgázott jelesre mindkét csapat, ez a gólok számából is látszik. Bécsi kiesése miatt teljesen át kellett alakítani támadáss/.erkczctün- ket, ugyanis a magas szegedi falat az átlövő hiánya miatt nem tudtuk bevenni. Ehelyett megpróbáltuk elmozdítani a védőiket, befutásokból, betörésekből, vagy szélről próbálkoztunk. Sajnálatos, hogy a ziccerek kihasználtsága gyatra volt részünkről, bár szerencsére az ellenfél is sokat hibázott. Tyetyák például megoldatlan feladat elé állította Szergyukot, de mások lövéseit is bravúrral hárította. Emiatt soha nem tudtunk előre lépni, jóformán végig mi mentünk az eredmény után. Csalódást okozott Petrusevszkij, aki nem tudott megfelelő helyettesítő ember lenni. A találkozó vége felé más támadótaktikát kellett bevetni, volt mikor Kiss irányított, vagy két beállóval játszottunk, de a védekezésünket is volt, amikor 5- 1-ről 4-2-re szerveztük át. Ezek a húzások jónak bizonyultak, mert labdákat tudtunk szerezni, és ledolgoztuk a négygólos hátrányunkat, sőt esélyünk volt a győzelem megszerzésére is, hiszen az utolsó percben mi támadhattunk. Én mindenképpen értékesnek tartom az egy pont megszerzését, főleg ha azt nézem, hogy ezt a Szeged ellen és Bécsi nélkül értük el. A kapuban Lencsés és Szabó kiegészítette egymást, de azok az igazi nagy bravúrok hiányoztak. Kiemelkedőt teljesített Tóvizi, és elégedett voltam Szakács teljesítményével is, aki igen pontos gólokat lőtt. Ha- buczki, Medve, Kerekes az átlagot nyújtotta, viszont nem voltam elégedett a már említett Petrusevszkij és Szer gyük játékával. Nem adjuk fel, remélem, rövidesen kiegészül a keret, és tovább harcolunk a kitűzött céljainkért. Most továbbléphetnek: Kézilabda, nők, 15. forduló Kisvárda-Papp-Ker SE-Kiskunhalas Kisvárda, szombat, 18 óra. V.: Atkári, Herczeg. F. A. (Uj Kelet) Első tavaszi hazai bemutatkozására készülnek a kisvárdai lányok. Mint ismert, a bajnokság második körét egy héttel ezelőtt a Vasas otthonában kezdték, ahol érvényesült a papírforma, kikaptak. Ennek ellenére továbbra is jó pozícióban várják a halasiak elleni rangadót. A vendégek jól kezdték az idényt, hiszen hazai pályán két góllal megverték a Debrecent, bár ezzel a kisvár- daiak is dicsekedhetnek. A magyar kupában is alaposan meglepték a ferencvárosiakat, hazai pályán 3 góllal, míg az FTC otthonában csupán eggyel kaptak ki. Több junior válogatottal rendelkeznek, akik igen gyors kézilabdát játszanak. Nagy biztonsággal birtokolják a labdát, és mérkőzésenként képesek 6070 akciót vezetni. Kellemetlen harcmodorú csapat, és mindig van közülük valaki, aki kiemelkedő teljesítményt nyújt. Ősszel a mieink kikaptak Halason, de biztató, hogy Kisvárdáról még nem vittek el pontot. Rácz Sándor a középmezőny rangadója előtt bizakodó volt.- A héten kemény terhelést kaptak a lányok, közben sikereAZNBI ÁLLÁSA: sen túljutottunk a hódmezővásárhelyiek elleni kupapárharcon, és bejutottunk a legjobb nyolc csapat közé. Amúgy a kupameccset edzőmeccsnek szántuk, hogy kellően felkészüljünk a mai összecsapásra. Mindannyian elszántak vagyunk, szeretnénk folytatni azt a jó játékot, amit az utóbbi időben mutat a csapat. Úgy vélem, okos, taktikus és fegyelmezett játékkal nyerni tudunk, de azzal is tisztában vagyunk, hogy ezt el is várja tőlünk a közönség. 1. Dunaferr SE 14 — — 468-285 28 2. Győr 11 1 2 390-283 23 3. Herz-FTC 11 — 2 448-268 22 4. Vasas-Dreher 9 1 4 354-294 19 5.DVSC-S. 86 309-315 16 6. Cerbona 7 — 7 289-308 14 7. B.csaba 6 1 6 309-332 13 8. Bp. Spartacus 68 311-351 12 9. Szekszárd 5 1 8 306-318 11 10. Kisvárda 5 1 8 307-362 11 11. Miskolc 4 3 7 294-368 11 12. K.halas 4 2 8 308-347 10 13. Pécs 1 1 12 303-383 3 14. M. Kábel — 1 13 289-471 1 Nagyok ellen nem lesz könnyű Kézilabda NB I, férfiak, 17. forduló ICN Alkaloida-Dunaferr SE Tiszavasvári, szombat 17 óra. V.: Brecska, Halmai. Fullajtár András (Új Kelet) Nehéz két mérkőzés előtt áll a tiszavasvári legénység. A kieső helyen tanyázó Alkaloida ma a dobogó második fokán álló dunaújvárosiakat fogadja, majd a következő fordulóban az Elektromoshoz utaznak. A reális esélyeket latolgatva nem valószínű, hogy bármelyik mérkőzésen is babér teremhet Bo- czákéknak. A mai mérkőzésen is a Dunaferr a két pont várományosa. Ősszel 13 góllal kaptak ki Újvárosban a mieink, talán most van esély egy szorosabb eredmény elérésére. Bár a csapat háza táján elég rosszak az előjelek, ugyanis a korábbi sérültek, Berényi és Alexa mellé csatlakozott a győri kupameccs után Danes. Jankovics és a kubai játékos, Puertas is, így Ökrös István edző egyikőjükre sem számíthat. Egyetlen jó hír, hogy felépült sérüléséből Szrdano- vics, és teljes értékű harcosként állt csapata rendelkezésére. A találkozó előtt Ökrös István elmondta: - Ha teljes csapattal állnánk ki, akkor is az ellenfelünk az esélyesebb a találkozó megnyerésére, hiszen a kézilabdát kedvelők táborának nem kell bemutatni a több válogatottat és kiváló képességű játékosokat felvonultató Du- naferrt, akik a legjobbak közé tartoznak. Nálunk az a fontos, hogy a csapat játékosai törekedjenek egy tisztes helytállásra, és csak a kézilabdával foglalkozzanak. Vannak még mérkőzések, amikre összpontosítanunk kell, és addigra igazi csapattá kell hogy érjünk. Már ezen a mérkőzésen elvárom a fiúktól, hogy javuljon a helyzetkihasználásunk, és hatvan percig egy emberként küzdjenek. Viszont a túlzott akarástól óvakodnunk kell, mert széteshet a játék. Mindenesetre megpróbáljuk megnehezíteni nagynevű ellenfelünk dolgát. Ma kezdődik a téli olimpia Naganóban A XVIII. téli olimpiai játékokat szombaton nyitják meg Naganóban. A magyar színek képviseletében elsőként három versenyző - Bozsik Annamária és Szemcsék Éva a női biatlon 15 km-es számában, Baló Zsolt a férfi gyorskorcsolyázók 500 méteres távján - hétfőn kezdi meg a küzdelmeket. Az olimpia első két napjának műsora (közép-európai idő szerint): február 7., szombat: 3.00: megnyitó ünnepség jégkorong, férfiak: 8.00: Ausztria-Szlovákia (A-csoport) 8.00: Olaszország-Kazahsztán (A) 12.00: Németország-Japán (B) 12.00: Franciaország-Fehéroroszország (B) február 8.Lvasárnap (4 DÖNTŐ): 1.00: női 15 km-es SÍFUTÁS (klasszikus stílus) 1.30- 5.00: SNOWBOARD, férfi óriás-műlesiklás 1.30- 2.40: síakrobatika, női és férfi ugrás, selejtező 2.15: ALPESI SÍ, férfi lesiklás 6.00-7.30: szánkó, férfi együléses 1. és 2. futam 7.00: GYORSKORCSOLYA, férfi 5000 m 12.00: műkorcsolya, páros rövidprogram jégkorong, nők: 4.00: Svédország-Finnország 8.00: Kanada-Japán 12.00: Kína-Egyesült Államok jégkorong, férfiak: 6.00: Ausztria-Kazahsztán (A) 10.00: Szlovákia-Olaszország (A) Időjárási fohász MTI A naganói olimpia szervezői két nappal a XVIII. téli játékok megnyitó ünnepsége előtt azért fohászkodtak a Znekodzsi szentélyben, nehogy hóvihar vagy eső tönkretegye a nevezetes eseményt. A kétórás ceremóniát egy nyitott stadionban rendezik, de nem elsősorban az ötven- ezres közönség miatt aggódnak a szervezők, hanem amiatt, hogy esetleg nem lesz szinkronban az Örömóda. Beethoven IX. szimfóniájának kórusa hangzik majd fel pekingi, berlini, fokvárosi, New York-i és sydneyi kórusok együttes - műholdas kapcsolaton át hallható - éneklésével. Mint mondják, az időjárás befolyásolhatja a műholdas közvetítés minőségét. Az időjáráson a versenyek idején is sok múlik majd, nem véletlen, hogy a meteorológusok a rendezvény egyik főszereplői lesznek. Megítélésükön múlhat egyes versenyek elhalasztása, időzítése, és így a nemzetközi tévéközvetítések tervezése is. Nagano meterológiai központjában 27 szakember „lesi az eget”, óránként készítenek kétnapos előrejelzéseket. Hosz- szú távú jóslataik egyelőre beváltak, hiszen januárban még a szokásos hőmennyiségnek csak a fele esett le - az El Nino hatását okolták emiatt -, de azután a viharok egyméteres hóval borították be a vidéket. Az olimpia idejére változékony időjárást, tehát csak heti két-három napsütéses napot jósolnak, ezt jelzik a 14 megfigyelő állomásról begyűjtött adatok. A sinto istenek befolyása talán változtat ezen. MTI A görög kormány nemzetközi központ felállítását kezdeményezte, amely nyomon követné, hogy az ötkarikás játékok alatt mennyire tartják be világszerte a fegyvernyugvást -jelentette Naganóból az AP. Jeórjiosz Papandreu külügyminiszter-helyettes azt mondta, fő céljuk az, hogy a 2004- es athéni nyári olimpia idején az ellenségeskedést a világon mindenütt szüneteltessék. Előzőleg a NOB és az ENSZ együttes erővel szólította fel tagállamait, hogy a naganói téli olimpia ideje alatt tartózkodjanak a hadviseléstől. Kérdéses, hogy lesz-e foganatja a felhívásnak, miután az Egyesült Államok katonai lépéseket helyezett kilátásba Irak ellen. Papandreu kijelentette, hogy tragédiának tartaná, ha a naganói játékok idején háború törne ki, és ígéretet tett arra, hogy az elkövetkezendő két hétben minden diplomáciai eszközt latba fog vetni az öböl-válság békés rendezésének érdekében. A görögök elképzelése szerint Athénban működne az „Olimpiai Fegyverszünet" központ, ahol kétévente tartanának nemzetközi konferenciákat. Papandreu nem volt hajlandó konkrét összegekről beszélni a felmerülő költségekkel kapcsolatban, de meggyőződése, hogy nem lesz nehéz anyagi támogatást szerezni a nemes eszmék szponzorálásához. *** A téli olimpia ideje alatt csaknem hatvan külföldi méltóság látogatását várják a naganói szervezők. Az olimpia helyszínére érkezik többek között I. János Károly spanyol király, XVI. Károly Gusztáv svéd király, János luxemburgi nagyherceg, továbbá Aleksander Kwasniewski lengyel, Mart ti Ahtisaari finn és Michal Kovac szlovák elnök. A neves vendégek közé tartozik majd Anna brit hercegnő és az Egyesült Államok alelnökének, Al Gore-nak a felesége, Tipper Gore is. A szombati olimpiai megnyitón részt vesz Akihito japán császár és felesége, Michiko császárné. Lesz-e fegyvernyugvás?