Új Kelet, 1998. február (5. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-06 / 31. szám

1998. február-március Mezőgazdaság Százmillió magyar termék Kelet-magyarországi tejbe­szerzési forrásokra alapozva megközelítőleg százmillió forintos beruházással elké­szült a Szabolcstej Rt. má­tészalkai üzemében egy kávé- tejszíngyártó sor. Tervezetten február közepétől juttatja pi­acra a nyíregyházi központú cég a hosszú idő óta az első, magyar alapanyagból, hazai hozzáadott értékkel előállított kávétej színt. Korábban egymás után két fővárosi vállalkozás próbált betömi a hat-nyolc külföldi, elsősorban német érdekeltsé­gű importőr uralta piacra. Márföldi István, a cég vezér- igazgatója elmondta: a célul kitűzött, négy hónapos eltart­hatósági időt produkálta a ká­vétejszín próbaüzeme, a ko­rábbiakhoz hasonlóan most is jól vizsgázott az új, zárt rend­Önerőből A térségben mező-, il­letve erdőgazdálkodással több mint 2600 gazdasági szervezet, ezen belül közel 700 társas vállalkozás, egy szerű, csíramentesített techno­lógiai gyártósor. A kereskedel­mi mennyiségű gyártás meg­kezdődött, s a kapacitás lehe­tővé teszi, hogy a teljes felfut­tatás után évi 80-100 millió da­rab kávétejszínt állítson elő a gyártósor. A valamivel több mint 23 ezer tehenet számláló megyei alapanyag-beszerzési piacon integrátorként részt vevő vál­lalat olyan cég, amelyben egy tavalyi részvény-kárpótlási jegy-cserét követően megszű­nő állami tulajdon közel hat­száz részvényes kezébe került. Az árbevétellel jellemzett pia­ci részesedés tekintetében az ország ötödik legnagyobb tej- feldolgozója az egyetlen olyan a térségben, amely az új érték­papírtörvény értelmében nyil­vánosan jegyzett céggé válhat a Budapesti Értéktőzsdén. költségvetési szervezet és va­lamivel több mint 70 non­profit szervezet foglalkozik. Mellettük több mint száz­ezer kistermelő meghatáro­zó hányadát termeli meg az ország többmilliárdos ex­portbevételéből. Fejlesztés Lakatos András ország- gyűlési képviselő, a megyei agrárkamara elnökének meg­látása szerint az elfogadott te­rület- és vidékfejlesztési tör­vény hosszú távon nagy lö­kést adhat Szabolcs-Szatmár- Bereg megye mezőgazdasá­gának. Arra kötelezi a min­denkori kormányzatot, hogy kiemelten kezelje a térséget. A termelők, feldolgozók, kereskedők számára ez üze­net értékű. Egy olyan lehető­ség, amellyel élnie kell az ag- rárium valamennyi szereplő^ jének! A hangsúlynak az in­formáció szükségességének igényére és a szervezettségre, a termelői társulásokra, vagy az integráció kiszélesedésére kell helyeződnie! A mezőgaz­daság kitörési lehetőségei között említette az elnök a tudatos, intenzív - például alma­- növénytermesztést és állatte­nyésztést, a piacképes tájtennék- spárga, gyógynövény, mák - előállítását, a kézimunka-igé­nyes kultúrák elterjesztését. A gazdálkodás mennyiségi kibo­csátásával párhuzamosan a minőségi követelményeket szükséges előtérbe helyezni! METRISOFT Mérleggyártó Kft. 6800 Hódmezővásárhely, Jókai u. 30. Tel ./fax: (62) 346-657, 346-651. E-mail: metrisoft@mail.datanet.hu Budapesti iroda: 1105 Budapest, Lámpagyár u. 6. Tel ./fax: 262-6302 — Hiteles mérlegek gyártása az ipar és kereskede­lem igényeinek teljes körében — Egyéb technológia (ellenőrző, kiszerelő, össze­mérő) mérlegek nyomtatással, számítógépes kimenettel — Vállaljuk régi mechanikus mérlegek elektroni­zálását, számítógéphez való illesztését — Elektronikus közúti, vasúti hídmérlegek gyártása — Előre csomagoláshoz ipari kivitelű, árazó, címkéző mérlegek — Szalagpályába építhető gyors, ellenőrző mérlegek — Zsákoló-, átfolyás-, tartály- és szalagmérlegek — Extralapos kocsimérlegek, valamint „U" alakú rakiapmérlegek (rozsdamentes kivitelben is) — Portai mérlegkezelő program, mérlegjegy, mérlegnapló nyomtatás, kártyás járműazonosítás — Mobil és beépíthető darumérlegek Országos szervizhálózat. Referenciák az ország egész területén. Dohányipar Negyvenezer tonna hús Magyarország egyik legmodernebb, húskészítményt előállító üzeme épül - mintegy 750 milmió forintos be­ruházással - a záhonyi vállalkozói övezetben talál­ható Aranyosapátiban. A legszigorúbb, amerikai egészségügyi szabványok szerint megtervezett, 1998-ban vágóhíddal is kiegészülő feldolgozóüzem december végére elkészült, s az idei év első negyed­évében kezdi meg az iparszerü termelést. A kilencvenes évek ele­jén a dohánytermesztők egy része kölcsönökből technikai és technoló­giai fejlesztésbe kezdett. 1997-ig fokozatosan csök­kent a termőterület, de az elmúlt évben megállt ez a tendencia. Az ország összes dohánytermő terü­lete a múlt évben ismét 5200 hektár fölé emelke­dett. A dohánygyárak és a -fermentálók ismét felvál­lalják az integrátor szerep­körét. Az évi termelési muta­tókat legalább évi 14-15 ezer tonnára kellene nö­velni. A tapasztalatok azt mutatják, hogy megyénk­ben terem az ország do­hánytermésének közel harmada. A kihasználat­lan kapacitások mozgósí­tásával könnyen telje­síthető Szabolcsban az évi 5-6 ezer tonnás ter­mésmennyiség. A beruházás január eleji mű­szaki átadása sikeres volt. A tel­jes egészében „zöldmezős” be­ruházás alapkövét egy évvel ezelőtt George Pataki, az Egye­sült Államok New York államá­nak kormányzója helyezte el. Az építtető, a három és fél mil­liárd forintos forgalmat bonyo­lító, időközben részvénytársa­sággá átalakult Kárpát-Hús Kft. vezetője, Baráth László a fej­lesztéssel kapcsolatban el­mondta: — Azért a kiemelt gaz­dasági övezetben épül fel a negyvenezer tonna húskészít­mény előállítására alkalmas új üzem, mert így törvényileg ga­rantáltan tíz évig adómentessé­get élvez majd a vállalkozás. Az alapanyag beszerzését a Szabolcs-Szatmár-Bercg me­gyei, valamint Magyarország északkeleti régiójának tenyé­szeteire alapozza. Aranyos­apátiban a teljes kapacitás ki­használásakor háromszáz-há- romszázötven embernek ad majd munkát a feldolgozó, s a nagy létszámú foglalkoztatás miatt nem kell iparűzési adót fizetni. A húsüzem és a vágó­híd idén kibővül egy saját szennyvíztisztító teleppel, amely egy holland kivitelező referenciamunkája lesz. A gyártási hulladékból kommu­nális helyiségek fűtésére al­kalmas biogázt fejleszt majd a rendszer. EDEEUttlöiEIl Nyír-Berger Kft. » Poclain építő gépek Megnyitotta vevőszolgálatát: Qp mezőgazdasági gépek (traktor, kombájn stb.) KATÓ daruk EIHIAB JONSERED teherautóra szerelhető daruk; ______villás targoncák (elektromos, diesel, gázos).______ Ez en gépek értékesítése: tartós bérlet, lízing, vállalati kölcsön, ________igazodva az Ön igényéhez._______ Te ljes körű szervizelés, garanciális javítás, alkatrészbiztosítás rövid határidővel. Jó minőségű olajok biztosítása. Telephely: Nyíregyháza, Dugonics u. 8. Telefon: 36-42/341-715, mobil: 06-30/781-530, 06-30/781-531, tel./fax: 36-42/341-716. Burgonya A 60-as évek kedvelt bur­gonyafajtája a gülbaba volt, amelyet a holland fajták ki­szorítottak. Az alkalmazko­dó kártevők lecsökkentet­ték ezek termésátlagait is. Jól felfogott érdekből Kisvár­dán, a Teichmann-telepen új­rakezdték nemesíteni á güi- babát és a rózsakrumplit. Ter­vezik, hogy saját márkanév­vel és védjeggyel forgal­maznák a szabolcsi szapo­rítóanyagokat. Fajtasertés Felszálló ágban van ser­téstenyésztésünk, ezt na­gyon jól bizonyítja a te- nyészsertések iránt megnö­vekedett igény. A hibridser- tés-előállítás anyai vonalát hazánkban is, mint Euró­pában bárhol máshol, a ki­váló tenyésztési teljesít­ményt, valamint a közepes vagy annál jobb hízási tel­jesítményt és vágóértéket nyújtó fehér hússertések, il­letve a lapály fajták képvi­selik. Megyénkben Kis­várdán működik országo­san is elismert magyar nagy fehér (MNF) és magyar la­pály (ML) törzstenyészet. A törzstelep a Szabolcs Gabo- . na Rt. tulajdonában van, nemrégiben felújították, napjainkban a hígtrágya­elhelyezés, belső úthálózat, csapadékvíz-elvezetés re­konstrukciója folyik. A te­lep állatállománya a priva­tizációval járó tulajdonos- változásokat nagyon meg­sínylette, minősége lerom­lott, de a gondos tenyésztői munka eredményeként kezdi visszaszerezni a ko­rábbi vezető pozícióját. Je­lenleg a tenyészet a besoro­lási index alapján MNF faj­ta tekintetében (402) a má­sodik helyen áll országos viszonylatban, míg a ML fajtát vizsgálva a harma­dik, 403-as tenyészetin- dex-értékkcl. A törzstenyé- szetben 160 MNF- és 20 ML-kocát tartanak, a telep állategészségügyi helyzete nagyon jó, állománya né­gyesmentes. A szelektálá- si munka az anyai tulajdon­ságok emelésére irányul. Méhészet A megyei méhészegyesü­let garantálja: a térségben so­hasem hamisították „Szabolcs fehér aranyát”. Az évente ezer tonna, többnyire akác-, keve­sebb vegyes mézet, a közel 40 ezer méhcsalád termeli meg. Hétey Miklós, a térségi méhész­egyesület elnöke szerint a nagybani felvásárlók már két- három évre előre megkötik a szerződéseket. A térségi méz­piac keresleti, és a megyei aká­cosok kihasználtsága ötven százalékos. Az erdőtelepítések miatt tíz-tizenöt év múlva óri­ási lehetőségek lesznek majd a méhészetben. A megyei munkaügyi központ támoga­tásával az egyesület veze­tősége munkanélküliek részé­re tervez méhészeti tanfolya­mot, valamint országosan egy­séges méhészigazolvány be­vezetését szorgalmazza. Malomipar A régióban megtermelt több mint 320 ezer tonna kalászos gabona be nem tárolt részét több mint 27 malomipari vál­lalkozás dolgozza fel. A jel­lemzően térségi piacvezető két-három nagyvállalat mel­lett a kisebb üzemek, takar­mány- és keverékelőállító cé­gek a kistérségenként válto­zó beszerzési árak miatt állják a versenyt. Szabolcs-Szatmár- Bereg megyében is megkez­dődött a gabonatermék-pálya résztvevői közötti stratégiai in­tegráció, ez az ágazatok egyide­jű fejlesztésével jár együtt. Ä ko­rábbi, piaci zavarokból eredő feszültségek az integrációs te­vékenységek kiszélesedésével megszűnőben vannak. A melaszalapú lizingyártás során képződött tápoldat, nitrogén-, mikroelem- és biológiailag aktív anyag-tartalma miatt kiválóan alkalmas a növények tápanyagellátására. A BIOFERT felhasználása hatékony és gazdaságos. PRÓBÁLJA KI ÖN IS! FELHASZNÁLÁS ELŐTT KERESSE AGYÁRTÓT, ÉS KÉRJEN SZAKTANÁCSOT! AGROFERM^ • MAGYAR-JAPÁN FERMENTÁCIÓIPARI RT. • • HUNGARIAN-JAPANESE FERMENTATION INDUSTRY LTD. • H-4183 KABA, NÁDUDVAR ÚTFÉL • H-4181 NÁDUDVAR PF.: 4 • • TEL.: (36-54) 480-560, (54) 480-548 • FAX: (36-54) 480-518, (54) 480-528 • • H-1027 BUDAPEST, HORVÁTH U. 14-24. CBC. • TELEFON: (36-1) 214-0774 •

Next

/
Oldalképek
Tartalom