Új Kelet, 1998. február (5. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-27 / 49. szám
Megyei krónika 1998. február 27., péntek Legány Andrással, a Le- gány és Társa GM Nyomda egyik vezetőjével több olyan beszélgetést olvashattak már lapunkban, melyből kiderült, hogy Tiszavasváriban és környékén, vagyis a 3. számú választókerületben szeretne indulni a tavaszi országgyűlési képviselőválasztásokon. Mindeddig úgy tűnt, hogy kizárólag a független jelöltséghez ragaszkodik. Legfrissebb információink szerint ez mára megváltozott: az eddig eltökélt független jelölt a Vállalkozók Pártja tagjaként indul. F. Sipos József (Új Kelet)- Úgy tűnt, hogy határozott fellépése a függetlenség mellett végleges és megdönthetetlen...- Lelkiekben ugyanúgy függetlennek érzem magam, mint eddig, de közben rájöttem, hogy a parlamenti munkához mégis csak szükséges valamelyik párthoz tartozni. Én személy szerint egyik pártnál sem kopogtattam, viszont engem több párt és egyesülés is megkeresett, hogy vállaljam képviseletüket. Azért döntöttem a Vállalkozók Pártja mellett, mert ez az egyetlen olyan szervezet, amely programjában nem ideológiákat képvisel, hanem kemény gazdasági szempontokat vesz figyelembe, hasonlóan az Együtt Magyarországért Unióhoz. Sajnálom, hogy a két párt nem tudott megegyezni közös jelölt állításában, holott nézeteik szinte azonosak. Ennek oka az lehet, hogy kásőn „találtak egymásra”, és az egyezség az idő rövidsége miatt nem jöhetett létre. Nagyon nagy gond, hogy a sok jelölt miatt tortaszeletekre Másodlagos a párttagság vágjuk az egész megyét, így a mi választókerületünket is. Sajnos ezzel nagyobb lehetőséget adunk a baloldal győzelmének. A Maczó Agnes-féle vonal is megtisztelt bizalmával. A jelölőgyűlésen a tiszadobi emberek példamutató tenni akarásról tettek tanúbizonyságot. Sajnos, itt ismét szervezeti problémák miatt nem sikerült megegyezni, bár azokat az embereket, akik akkor jelen voltak, büszkén képviselheti bárki a parlamentben. Ezen a választáson meg kell próbálni - nagy összefogással - azt elérni, hogy olyan jövőnek nézhessünk elébe, melyet egy keresztényi alapokon nyugvó becsületes magyar nép épít. Erre az összefogásra nagyon nagy szükség van, mert nem szabad hagyni, hogy a baloldal olyan győzelmet arasson, mint ’94-ben. Ehhez szükséges belátni annak célszerűségét, hogy olyan ember jusson a parlamentbe, aki szellemiségével és tenni akarásával e célok felé mutat. Én elsősorban magyarnak születtem, csak másodlagos és szükségszerű a párttagság. Ezt megbeszéltem a párt vezetőségével is: ennek szellemében indulok a választásokon. Sikerre számítanak Új Kelet-információ ______ A PRIMOM Vállalkozásélénkítő Alapítvány Kuratóriuma csütörtökön ülésézett. Tájékoztatót tartottak az alapítvány elmúlt évi tevékenységéről, eszerint az 1997-es év legnagyobb beruházása az inkubátorház bővítése volt, jó eredménnyel zárták a mikro- hitel-programot is, hiszen eljutottak az ezredik kihelyezésig. Az 1998-as esztendő legfontosabb feladatának a PHARE és az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgami Minisztérium kis- és középvállalkozói programjának sikeres folytatását tartják. Milliós csempészet Új Kelet-információ Valótlan nyilatkozatot adott a vámosoknak egy megyénkbeli vállakozó, ezért 65 millió forint elkövetési értékben csempészet bűncselekménye miatt indított ellene eljárást a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyomozó Hivatal. Az ügy előzménye, hogy a gazdálkodócég 108 darab MTZ vontatót hozott be az országba. A vámkezelésnél azonban az import teljes költségét nem jelentették be, csak a berendezések árait tüntették fel. A pénzügyőrök az ügyet még vizsgálják. A lakosság védelméért Dal may Árpád (Új Kelet) Immár hetedik alkalommal rendezik meg Vásáros- naményban a Polgári Védelmi Nemzetközi Napot. A hivatalos megnyitót ma 11 órakor tartják a Polgári Védelmi Kiképző és Együttműködő Bázis Objektumán, a Jókai u. 51. sz. alatt. Ugyanitt egy hétig tartó kiállítás is nyílik. Előzetes beszélgetésünk során Jászay Sándor polgári védelmi alezredes, körzeti parancsnok elmondta, hogy komplex kiállítás nyílik, amely nemcsak polgári védelmi, hanem gazdasági, társfegyveres szervi, tűzoltósági bemutató is. A gazdálkodó egységek termék- bemutatóval fűszerezik e rendezvényüket. Láthatók itt gépi eszközök is. A Polgári Védelmi Nemzetközi Nap rendezvényeire és a kiállításra szerettei várják az érdeklődőket. A március 7- éig nyitva tartó kiállításra elsősorban csoportosan célszerű bejelentkezni, így az objektum vezetői minél több emberrel tudnak elbeszélgetni. A gyakorlati tapasztalat azt bizonyítja, hogy nemcsak az iskolások körében tart nagy érdeklődésre számot az ilyen jellegű kiállítás, hanem a lakosság is szívesen látogatja. A korábbi években ötszáz és ezer fő között tekintettek meg egy-egy ilyen bemutatót. A rendezők remélik, hogy hasonló számban jönnek el az idén is Vásárosnaményból és a város vonzáskörzetéből a látogatók.- A múlt évi Polgári Védelmi Nemzetközi Nap alkalmából a belügyminiszter úr a körzeti polgári védelem tevékenységéért csapat- zászlót adományozott nekünk - mondta az alezredes úr. — Ez a megtisztelő kitüntetés kétszeresen is arra kötelez minket, hogy minden évben megemlékezzünk hagyományos ünnepünkről. Jászay Sándor körzeti parancsnok és helyettese, Illés Gyula megmutatta a már majdnem kész kiállítást, amely jól szemlélteti a polgári védelem felkészültségét, és a lakossággal, az önkormányzatokkal, a civil szervezetekkel való együttműködését. Nem kétséges, hogy a mai rendezvény és a jövő péntekig megtekinthető kiállítás érdekes színfoltja lesz Vásárosnamény és a környék életének. Százmilliárdot költöttek reklámra K. Z. (Új Kelet) ___________ A reklámpiac helyzetét elemezte tegnap Nyíregyházán Nagy Péter, a Magar Reklám Szövetség főtitkára. AII. világháború utáni helyzetről a főtitkár nemes egyszerűséggel annyit mondot, hogy termelés híján nem volt mit reklámozni. Ez a szféra 1970-ben a volt szocialista országok között viszonylag szabadon mozgott. A Reklám gmk. 1985-ben, az ezzel foglalkozó nemzetközi cégek 1988-ban jelentek meg az országban. A rendszerváltás után két okból növekedett meg a reklámok száma: be kellett mutatni az új termékeket, és csökkent az életszínvonal, így a vásárlók információt vártak az áruk minőségéről és főképpen áráról. Nagy Péter adatokra hivatkozva elmondta, hogy a reklámpiac 35 százalékával részesedik az írott sajtó, 47 százalékkal a televíziók, a fennmaradó rész a rádiók, plakátok és neonok „jussa”. A mozikban bemutatott reklámok részesedése ma már elhanyagolható, 500 millió forintot költöttek az érintettek az elmúlt évben e célra. A főtitkár számításai szerint 1995-ben 50 milliárd, egy évvel később 70 milliárd, 1997-ben 102 milliárd forintot költöttek a cégek reklámok megjelentetésére. r----------------------------| | E xkluzív esküvői I meghívók nagy vá- I lasztikban! A pályázaton részt- | vevők nálunk meg- | rendelt meghívók I árából I I ÍO % kedvezményben I részesülnek. I PAHRSZAKUZLET Nyíregyháza, Szarvas utca 48. Tel.: 42/315-910 Március 15-éig tartó akciónk: 10 000 Ft kedvezmény minden esküvői ruha foglalásakor! (Kérjük, ezt a hirdetést és hozza magával!) ’98. évi modellek széles választékával várjuk a kedves menyasszonyokat! Üzleteinkben lakodalmas sátor is megrendelhető! menyasszonyiruha-szalon Nyíregyháza, Galéria Üzletház fsz. Telefon: 42/408-755 (A Városi Művelődési Központtal szemben) menyasszonyiruha-szalon Kótaj, Szent I. u. 7. Telefon: 42/208-340 Vasárnap is nyitva! Esküvői Kellékszaküzlet- léggömbdekoráció- menyasszonyi csokor- teremdíszítés- meghívó készítés- fejdísz, kiegészítők, kellékek Cím: Nyíregyháza-Oros, Nyíregyházi út 38. Tel: 42/451-091 Video Produkció Művészi igényeket is kielégítő esküvői videofilmkészítés! Te 1^42/451-381, Mobil: 30/3894)53_ j Fantázia WELIA Fodrászszalon Sorbánná Varéba Mónika Mesterfodrász Esküvői frizurák, kontyok készítése. Nyíregyháza, Bethlen Gábor u. 11. Tel.: 42/318-830, 409-346 A megye ifjú párja ’98 Nevezési lap Keressük a megye ifjú párját! Az Új Kelet Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei napilap és a ROMANTIKA esküvőikellék-szaküzlet rendezésében várjuk minden jegyespár jelentkezését, akik 1998. május 15. és szeptember 15. között tartják esküvőjüket. A résztvevők között az alábbi díjakat sorsoljuk ki:- Menyasszonyi ruha és kiegészítők az ÁMOR menyasszonyiruha-sza- lontól,- Videófelvétel elkészítése a DÖME Videó gondozásában,- Esküvői frizura elkészítése a FANTÁZIA fodrászszalon által,- Esküvői dekoráció a ROMANTIKÁTÓL. Kedves menyasszony és vőlegény! A jelentkezésnek annyi a feltétele, hogy a nevezési lapot kitöltve eljuttassák a szerkesztőségünk címére, mellékelve hozzá egy színes fényképet. Beküldési határidő: 1998. március 31. Menyasszony neve:................................................................................. Vőlegény neve:.......................................................................................... A házasságkötés tervezett időpontja:.....................................................-h elye:.....................................................- tervezett létszám:.................................. Értesítési cím:........................................................................................... Kérjük levelüket az Új Kelet szerkesztőség címére beküldeni, Nyíregyháza, Árok u. 15. A borítékon kérjük, tüntessék fel: „A megye ifjú párja *98”. ■ J