Új Kelet, 1998. február (5. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-14 / 38. szám

Megyei krónika 1998. február 14., szombat Terítéken a költségvetés Jávor Zoltán Tiszavasvári képviselő­testülete soron következő ülésén hosszan tartó vita után megalkotta a város ön- kormányzata 1998. évi költ­ségvetéséről és a költségve­tés vitelének szabályairól szóló rendeletet. László András könyvvizs­gáló többek között megálla­pította, hogy a költségvetés egyensúlyban van, melynek 84 százalékát működtetésre, 16 százalékát pedig fejlesz­tésre fordítja az önkormány­zat. Megfogalmazta azt is, hogy az önkormányzatnak leadott többletfeladat és a hatáskörből eredő kiadások - például gyermekvédelmi támogatás, időskorúak szo­ciális ellátása, jövedelem- pótló támogatás, oktatási törvény végrehajtása - év végére hogyan fognak reali­zálódni pénzügyi szempont­ból, ami előre még pontosan nem látható. A képviselők módosították a közterület használatáról szóló rendeletet, melynek alapján a közterület-haszná­lati díjat 20 százalékkal emel­ték. A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló rendeletet is módosították, így változik a személyes gon­doskodás körébe tartozó el­látások intézményi térítési díja. A képviselő-testület kiegé­szítette a Szociális Szolgál­tató Központ alapító okiratát azzal, hogy alaptevékenysé­gi körébe sorolta a gyermek­jóléti szolgálatot. Elfogadták a Városi Sza­badidő Központ intézménye­inek - Városi Művelődési Központ, Városi Sportcsar­nok, Ifjúsági tábor, Városi Könyvtár - 1998-ra vonatko­zó szabályzatát. Felülvizsgálták a piactér bérleti díját. Döntöttek a volt józsefházi iskola értékesíté­se ügyében is. Alumíniumot csempésztek Új Kelet-információ Vélhetően a következe­tes ellenőrzésnek köszön­hetően nagyobb fogás nél­kül telt el az elmúlt hét a vámosoknál. A Vám- és Pénzügyőrség Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Parancsnoksága helyettes vezetőjétől, Tóth János századostól kapott tájékoztatás szerint a zá­honyi vámhivatal munka­társai az elmúlt héten 52 vámszabálysértés elköveté­se, három alkalommal pe­dig csempészet bűncselek­ménye miatt kezdeményez­tek eljárást. Lefoglaltak 1 millió 400 ezer forint éték­ben 10 330 doboz cigaret­tát, 80 kilogramm alumíni­umhulladékot, 115 kilo­gramm rézhulladékot, 100 liter üzemanyagot és 187 darab járműalkatrészt. El­ső-fokú hatósági jogkörben 1 váttíszabálysértés miatt két alkalommal 1500 forini pénzbírságot szabtak ki és szedtek be. A beregsurányi vámhivatal kirendeltségein négy esetben vámszabály- sértés, hatszor devizasza­bály-sértés miatt intézked­tek a pénzügyőrök. Az eljá­rások során lefoglaltak száz­ezer forint értékű élelmi­szert, ruházati és tisztálko­dási cikket, üzemanyagot, dióbelet és cigarettát. ­A csengersimai határátke­lőhelyen a pénzügyőrök az ellenőrzések során 36 sza­bálysértést derítettek fel. Román állampolgárok pró­báltak az országba behozni egymillió forint értékben egyebek között rézhulladé­kot, rágógumit, üzemanya­got, szeszes italt, élelmi­szert, ruházati cikkeket. A Szabolcs-Szatmár-Be­reg Megyei Nyomozóhiva­tal munkatársai négy sza­bálysértést fedeztek fel, az elkövetési érték valamivel több volt, mint 165 ezer fo­rint. Ha nem a víz támad Új Kelet-információ Az árvízvédelmi műtár­gyak rongálásának vissza­szorítása érdekében írtak alá együttműködési meg­állapodást tegnap Vásá- rosnaményban a Felső-Ti- sza-vidéki Vízügyi Igazga­tóság (Fetivizig) és a Ti­szai Vízirendészeti Rend­őrkapitányság (TVRK) il­letékes vezetői. Az igazga­tóság vezetője, Fazekas László elmondta, hogy az utóbbi időben jelentősen megnövekedett a védmű- veket ért „támadások” száma. A jövőben a Szol­noki Vízirendészeti Rend­őrőrs alárendeltségébe tartozó dombrádi és vásá- rosnaményi csoport a Fe­tivizig illetékességi terüle­tén fokozottan ellenőrzi a vízi munkákat, a vízhasz­nálati szabályok betartá­sát, az igazgatóság kezelé­sében lévő folyómedreket, műtárgyakat, a védművek használatának jogosságát. Szabálysértés és bűncse­lekmények esetén a rend­őrök szükség szerint intéz­kednek. A nagyobb bűncse­lekmények esetén a do­kumentumot aláíró felek közösen teszik meg a szük­séges lépéseket. Az ellen­őrzések eredményeiről folyamatosan és kölcsö­nösen tájékoztatják egy­mást. A szerződés alapján a vízügyesek és a rend­őrök közösen is tartanak majd ellenőrzéseket. A vízügyi igazgatóság szük­ség szerint technikai se­gítséget is ad a rendőr­ségnek. Fazekas László ab­ban bízik, hogy az együtt­működés révén növekedik a térség árvízvédelmi biz­tonsága. A TVRK vezetőivel a vásárosnaményi önkor­mányzat vezetői is együtt­működési megállapodást írtak alá a város illetékes­ségi területén a víziren­dészeti feladatok ellátásá­ról. Autós szemle Hol vagytok, Zimmer Ferik? Tapolcai Zoltán_________ Remélem, még nem védett az új magyar sikerfilmből származó név, és e sorok író­ja szabadon használhatja f azokra a nyíregyháziakra, akik „Zimmer Frei”-osok, azaz fi­zető-vendéglátói engedéllyel rendelkeznek. Hogy hányán vannak, nem tudom megmon­dani, mert nagyon sokan elfe­lejtették nyilvántartásba vetet­ni magukat. Pedig súlyos tízez­reket kell fizetniük mulasztásu­kért, ha időben nem pótolják a hiányosságot. Tavaly júliustól ugyanis, amikor az erre vonat­kozó kormányrendelet hatályba lépett, a szálláshely fekvése sze­rinti település jegyzőjénél kel­lett volna jelentkezniük. A mu­lasztásért az illetékes hatóságok (APEH, ÁNTSZ, Idegenrendé­szet, Fogyasztóvédelmi Felü­gyelőség) helyszíni bírságot vet­hetnek ki, ezenkívül további bír­sággal is sújthatok, amelynek mértékét 30 és 50 ezer forint között állapítják meg. Aki a tevékenységét már nem gyakorolja, annak ezt a tényt is be kell jelentenie, és csatolnia kell a korábban ki­adott engedélyt. A bejelentési kötelezettség illetéke 1000 fo­rint. Érdemes tehát felkeresni a nyíregyházi polgármesteri hi­vatal hatósági ügyosztályának ügyfélszolgálati irodáját a vá­rosháza B épületének föld­szintjén. F.A. (Új Kelet) A megyei rendőr-főkapi­tányság közlekedési osztálya tegnap déli 12 órától közleke­dési akciót tartott az egész me­gye fő- és mellékútjain. A foko­zott ellenőrzés célja a „szoká­sos” volt, igyekeztek kiszűrni a durva szabályszegőket, az ittas 5 vezetőket, és nem utolsósorban £ vizsgálták a járművek műsza­ki állapotát is. Az akció késő estig tartott, részletes eredmé- 3 nyéről lapunkban később tájé- I koztatjuk olvasóinkat. Aláírások a sérült emberekért A fogyatékossággal élő emberek nyolc éve várnak arra, hogy törvényi megerősítést kapjanak jogaik érvényesí­tésére. Két parlamenti képviselő önálló indítványként előterjesztést tett arra, hogy a Mozgáskorlátozottak Egye­sületeinek Országos Szövetsége és a Népjóléti Minisz­térium által előkészített törvénytervezetet a parlament még ebben a ciklusban tárgyalja. Babus Andrea (Új Kelet) Balogh Zoltánná, a Mozgás- korlátozottak Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Egyesületének el­nöke kérdésünkre elmondta, hogy az országban működő, több mint hatvan szervezetük segítsé­gével aláírásgyűjtést szerveznek — nem pénzt és nem adományt gyűjtenek -, azt bizonyítandó, hogy az esélyegyenlőségről szó­ló törvény megalkotását széles társadalmi igény is indokolja. Az íveket kellő számban sokszo­rosítva, az adott egyesület bé­lyegzőjével hitelesítve február végéig minél több emberrel alá­íratják. A listákat nemcsak a sérült emberek írhatják alá, hanem min­denki, aki tudatában van annak, hogy bármikor bárkit érhet olyan baleset, szerencsétlenség, mely­nek következtében maradandó egészségkárosodást szenvedhet. Aki szeretné aláírni az ívet, meg­teheti a helyi csoportoknál és a nyíregyházi, Körte utcai központ­ban. A fogyatékosság elsősorban nem szociális, hanem emberjogi probléma. Balogh Zoltánná el­mondása szerint a tervezet legfon­tosabb eleme, hogy végre ki­mondja, a fogyatékossággal élő emberek a társadalom teljes jogú tagjai, s jogaik nem csupán a dek­laráció szintjén léteznek, hanem azoknak a tényleges gyakorolha- tóságát az állam köteles garantál­ni. A sérült emberről nem gon­doskodnia kell az államnak, ha­nem abba a helyzetbe kell hozni, hogy képes legyen önmagát el­látni. Szeretnék, ha a jogainak gyakorlásában akadályozott em­ber ezentúl törvényes úton is kényszeríthetné az államot köte­lezettségének teljesítésére, s a tör­vénytervezet az egyes problémák - mint például az építészet, a köz­lekedés -, megoldására kötelező határidőket is szab. Az elnök asszony hangsúlyozta, ideje len­ne olyan középületeket emelni, ahová st tolókocsiba kényszerült emberek is bejuthatnak, s a forgal­mas csomópontokon további hang- és fényjelzéseket felszerel­ni, melyek segítségével a csök­kentlátók is biztonságosan közle­kedhetnek. Ez túl nagy többlet- költséget nem jelent, csupán egy kis odafigyelés szükséges hozzá. A közlekedési támogatások igénylésének benyújtása a na­pokban esedékes. A támogatás összege a nem dolgozó rokkant­nyugdíjasok számára 7000 forint, az iskolába járó vagy dolgozó sérült akár 24 ezer forintot is kap­hat, s az a mozgássérült, aki csa­ládfenntartó és dolgozik, 28 ezer forint összegben is részesülhet. A gépjárműszerzési támogatások­kal kapcsolatos félreértések kikü­szöbölése érdekében az elnök asszony felhívja a mozgássérül­tek figyelmét, hogy a gépjármű­utalvány a vásárolt jármű árának hatvan százalékát fedezi. A meg­jelölt 300 ezer forint a hozzájá­rulás lehetséges maximuma, s ha valaki egy 100 ezer forintos au­tót vásárol, az nem azt jelenti, hogy még pénze is marad az utal­ványból, hanem a kedvezmény akkor 60 ezer forintot jelent, s 40 ezer forintot a sérült köteles fizetni. Mindenkit óvnak az utalványok­kal való manipulálástól, mert saj­nos megyénkben is előfordultak visszaélések. Amennyiben valaki­nek nincs pénze, inkább ne vált­sa ki az utalványt, majd csak ak­kor, ha lesz fedezete rá. 9 Árverés, tartozás (Folytatás az I. oldalról) Az ügyfél az első nemfi­zetés után egyszeri felszó­lítást kap, amelyben felké­rik a tartozás rendezésére. Amennyiben ez nem követ­kezik be oly módon, hogy egy összegben kifizeti a hát­ralékot, vagy részletfizetési megállapodást köt az OTP- vel, a pénzintézet felmondja a lakáskölcsönt. Ha ekkor sem adja meg tartozását, az ügy bírósági útra terelődik. Ez a kérdéskör azonban már nemcsak szociális, ha­nem társadalompolitikai kér­déseket is felvet. Természe­tesen van, akinek kényszení- ségből elárverezik a lakását, mások viszont rendszeresen fizették tartozásaikat, még ha nehéz helyzetben voltak is. A pénzügyi tárca állásfog­lalása szerint a lakáskölcsö­nök állami garanciája a köl­csönt nyújtó bank, az OTP veszteségét enyhíti, s nem a hitelt fizetni nem képes lakás- tulajdonosok terheit csök­kenti. Draskovics Tibor ál­lamtitkár szerint bizonyára vannak olyan adósok, akik nehéz körülményeik miatt képtelenek fizetni, ezért olyan megoldásokat kell ta­lálni. amelyekkel segíteni le­het azokon, akik minden erőfeszítés ellenére sem képe­sek rendezni a hiteleket és a kamatokat. Lapunk szívesen helyt ad azon olvasók véle­ményének, akik ilyen hely­zetbe kerültek, s hajlandók megosztani problémájukat a közvéleménnyel. Félmilliárdos hitelfelvétel (Folytatás az I. oldalról) A képviselők elvi döntést hoztak arról, hogy anyagilag támogatják a Nyíregyházi Waldorf Egyesületet. Egy ha­tározat értelmében az önkor­mányzat egy rakamazi ingat­lana és a rajta lévő épület tu­lajdonjogával csatlakozik a Spori-Sport Közalapítvány­hoz, és annak kuratóriumá­ban a vagyoni hozzájárulás­nak megfelelő arányban kér helyet. A képviselő-testület rendeletet fogadott el egyes helyi jelentőségű természeti emlékek védetté nyilvání­tásáról. A jogszabály célja, hogy több értékes és ritka fa és fasor károsodását meg­előzzék. A zárt ülés napirendi pont­jai közül Csabai Lászlóné polgármester javaslatára nem döntöttek arról, hogy ki kap­ja a Nyíregyháza Város Dísz­polgára kitüntetést. Informá­cióink szerint a város ország- gyűlési képviselője, Baja Fe­renc környezetvédelmi és te­rületfejlesztési miniszter neve is szóba került. A nyilvános­ság kizárása mellett határozott úgy a testület, hogy a mező- gazdasági szakközépiskola igazgatói teendőivel átmene­tileg Keresztes Istvánt bízzák meg, és a posztra pályázatot írnak ki. Elődje, Göndör Ti­bor egészségi állapotára hivat­kozva kérte vezetői megbíza­tásának megszüntetését. Az il­letékes vezetők pályázatot ír­nak ki a Jókai tér és az Örö­kösföld egy-egy területének értékesítésére. A közgyűlésről további részleteket lapunk egy ké­sőbbi számában olvashatnak. Balogh Zoltánné

Next

/
Oldalképek
Tartalom