Új Kelet, 1998. január (5. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-17 / 14. szám
íjj\ UlÍ-Cü mm* ) ....................... In terjú 1998. január 17., szombat SzrtiUfiT. S okféle hír jelent meg a Móricz Zsigmond Színházról. Verebes István igazgató úr bejelentette távozási szándékát, és nagy valószínűséggel az ezredfordulót már új vezetővel kezdi meg a társulat. Mint ilyenkor lenni szokott, nevek sora lát napvilágot, a közönség találgat: ki is lehetne a megfelelő? Sokan szeretnék, ha a mostani együttesből kerülne ki a következő vezető, mint ahogy mások szívesebben vennék, ha idegenből jött igazgató irányítaná Verebes után a színházat. Sok az önjelölt, megindult valamiféle választási küzdelem is, miközben Verebes István bemutatta utódját a társulatnak Cseke Péter személyében. Fölröppent a posztra várományos jelöltek között Hetey László neve is, aki lassan tizenöt esztendeje dolgozik a színházban,és helyi születésűként jó eséllyel pályázhatna az igazgatói posztra. Hétvégi beszélgetés Hetey László színművésszel arról, hogy a színi direktor élete sem fenékig tejföl, és a gyermekkori emlékek egy egész életre meghatározzák az ember sorsát. Berki Antal (Új Kelet)- Isten őrizzen engem ettől. Valamikor voltak színházvezetői ambícióim, de a mostani világban ingoványos talajra lép az, aki direktornak szegődik bármelyik színházhoz. Iszonyatos harc folyik a posztokért, különféle, magukat nagymogulként elkönyvelt budapesti színházi vezetők igyekeznek saját embereiket vidéki teátrumokba elhelyezni, az egész szakmát egységes klikk irányítása alá helyezni, nem törődve azzal, hogy nagy múltú intézményeket tesznek tönkre rövid idő alatt még a főiskolát is alig elvégzett pártfogoltjaik...-Annak idején Szinetár Miklós, Turján György, Ádám Ottó vagy Vámos László szintén huszonévesen, közvetlenül a diploma átvétele után lett színházi vezető...- Ez igaz, de ők tehetséges emberek voltak. És ez óriási különbség. Egyetlen egy szakmában nem volt olyan kontraszelekció, mint nálunk, mint éppen a rendező-képzésben, arról nem is beszélve, mennyien bedőltek annak a tévhitnek, hogy aki rendezői diplomával rendelkezik, az egyben a színházvezetői jogosítványokat is megszerezte. I- Most is vannak tehetséges fiatalok....- Egyetértek, de nem biztos, hogy igazgatóként is beválnak. Nem akarok a kecskeméti példára hivatkozni, de ott véleményem szerint évek munkájára lesz szükség, amíg egy rátermett igazgató újra megteremti a színház és a közönség közötti jó kapcsolatot, amit egyébként a tényleg tehetséges ifjú rendezők mélypontra juttattak az elmúlt három évben. A színházvezetést nem lehet iskolapadban tanulni, az pedig egyenesen nevetséges, hogy csak rendezők lehetnek jó igazgatók. Megint csak kecskeméti példára hivatkozom, Radó Vili bácsi semmiféle főiskolát nem végzett, mégis legendák keringenek igazgatói működéséről. Kecskeméten soha nem volt olyan jó színház, mint éppen az ő idejében. Verebes mondta, és abszolút módon igazat adok neki: Az igazgató legfontosabb kötelessége a társulat szellemi kondícióit megőrizni, amihez nagy élettapasztalatra és pszichiáteri bölcsességre van szükség! - Ön nyíregyházi születésű, mégsem lett alapító tagja a társulatnak...- Nagyon egyszerű magyarázata van a dolognak. Beteg voltam, több mint egy évig jártam orvostól orvosig. Amikor Bozóky elkezdte szervezni a társulatot, kórházba kerültem, és amikor úgy-ahogy gyógyultan kikerültem onnan, akkor már megkezdődött a Móricz Zsigmond Színház első évada. Végül is a második évben kapcsolódtam be a munkába. Valamikor évad közben A három testőr című darabban debütáltam a nyíregyházi közönség előtt. Túl azon, hogy tulajdonképpen hazajöttem amikor a színházhoz szerződtem, az itteni orvosok két hét alatt kigyógyítottak minden nyavalyámból.- Ön nagyon jól ismerheti a nyíregyházi orvoslás történetét, hiszen orvosok között nőtt fel. Nevelőapja...-Igen, Bahicz Béla... Fájdalmas dolog rá emlékezni, úgy tűnik, mintha a város sem akarna tudomást venni arról, hogy élt itt valamikor egy főorvos, aki nemcsak attól vált híressé, hogy 1956- ban vezető szerepet játszott a forradalom városi történéseiben, de orvosként is maradandó emlékeket hagyott hátra. Annak idején sok ember kompromittálódott a Dohnál Jenő, Gábriel Aurél, Babicz Béla ügyben, olyanok, akik ma is itt élnek közöttünk, vagy ha már ők nem is, de hozzátartozóik, leszármazottaik mindent elkövetnek azért, hogy ez a szégyenletes per a feledés homályába merüljön. Haragot senki iránt nem táplálok, ez butaság lenne, hiszen akkoriban mindenkit zsaroltak. A tanúkat nem sok választotta el a vádlottak padjától, és az ítélkezők sem érezhették biztonságban magukat.- Gondolja, hogy egy posztumusz díszpolgári címmel valamit törleszteni lehetne az akkori megpróbáltatásokért?- Nagyon szép lenne egy ilyen gesztus! Elég nagy baj, hogy eddig még egy hivatalos személynek sem jutott ez eszébe. Úgy gondolom, a városnak sem jó, hogy egy ízig-vérig nyíregyházi polgárt Dunakeszi tüntetett ki díszpolgári címmel. Amikor a Babicz-ház falán felavatták apám emléktábláját, megkönnyeztem. Örülök, hogy nem felejtették el, és sokan vannak, akik ápolják emlékét. Margócsy Jocó bácsi mesélte, érkezett olyan kérelem is, hogy a Kertvárost róla nevezzék el.- Mennyire befolyásolta a gyermekkorát az, hogy Babicz Béla volt a nevelőapja?- Akkoriban az apák cselekedeteiért a gyerekeknek is felelni kellett! Orvos szerettem volna lenni, de annak is örülhettem, hogy a gimnáziumból nem rúgtak ki! Érettségi után szó sem lehetett továbbtanulásról. Dolgoznom kellett, ami azért - ezt most felnőtt fejjel látom igazán - nagyon kemény iskola volt. Sok vargabetű után kultúrház-igazgató lettem Csengerben, ami a párttitkáros világban nem volt életbiztosítás. Minden megmozdulásunkhoz a felsőbb- ség engedélye kellett. Emlékszem, valamilyen sátoros ünnepség forgatókönyvéből a városi pártvezér Petőfi elvtárs verseit hiányolta. Innen kerültem a Bábszínházba. Soós Jóska barátom - szegény tavaly halt meg — értesített, hogy a Bábszínház felvételt hirdet, és én jelentkeztem bábszínésznek. Úgy látszik, ott már nem számított szüleim múltja, mert felvettek. Elvégeztem a bábszínészképző stúdiót, és húsz esztendőt töltöttem a bábok világában.- Nem bánta meg, hogy hiányzik a neve ellől a két betű, és az orvoslás helyett színész lett?- Úgy van ez, hogy amikor találkozom Szabó Gyuszival, - aki orvos és előadóművész egy személyben -, én elmondom, mennyire sajnálom, hogy nem lettem orvos, ő pedig azt fájlalja, hogy nem színésznek tanult...- Az orvoslás melyik ága érdekli a legjobban ? — Ennek ma már nincs sok jelentősége, de azt hiszem, a belgyógyászat áll a legközelebb hozzám. Kora gyermekkoromtól kezdve mindent elolvastam, mindent meghallgattam, ami az orvosi hivatással kapcsolatos, sok minden ragadt rám. Valamit konyítok is hozzá, ami aztán az életkorommal tudatosodott is bennem. Az igazán jó orvosok a saját állapotukból is rengeteget tanulnak, valahogy így volt ez velem is. Persze ezzel nem akarom azt mondani, hogy én képzett gyógyító volnék, inkább csak azt, hogy az ember sohasem felejti el gyermekkori álmait, és amit akkor tanultam, az egy életre megmaradt bennem. I-Elég jó orvosi tanácsokat ad a kollégáinak is...- Szoktam ilyesmivel foglalkozni, de csak azzal a megszorítással, hogy utána menjen el a páciens egy igazi orvoshoz is. Az már csak nekem öröm, ha tanácsaim beválnak.- Térjünk vissza a színházhoz. Első igazán kiugró sikere Tevje volt, a Hegedűs a háztetőn című musicalben. Mi adott Önnek ahhoz bátorságot, hogy szakítva a hagyományokkal kicsi, esendő, örök vesztesnek formálta meg a főszerepet?- Maga a darab. Tudom jól, hogy elődeim robosztus, győztes figuraként ábrázolták Tevjét, de hát nem erről van szó a musicalben. Topol ma már legendás alakítását alapvetően az határozta meg, hogy a film Amerikában készült, és Hollywoodban csak | a győzteseknek van létjogosultságuk. A film nyomán ez a felfogás'terjedt el az egész 0 világon, ilyen volt Bessenyei 1 alakítása is. A történetnek, LL. üldözött zsidók a szereplői, és Tevje magánemberként is elveszít mindent. Családját, egzisztenciáját, annak is örülnie kell, hogy az életét sikerül megmentenie. Schlangen András szakított a hollywoodi elképzeléssel, a darabot eredeti környezetbe helyezve osztotta rám a főszerepet, és aztán minden ment a maga útján. Az előadás óriási siker lett, olyannyira, hogy a Madách színházbcli Kerényi- féle előadás is a mi produkciónk alapján mutatták be. Kerényi Imre ugyan a sepsiszentgyörgyi előadásra hivatkozik mint példára, de mert azt is Schlanger rendezte, nyugodtan mondhatom, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház játszotta el először autentikusan a musicalt.- Hiába volt a Hegedűs nagy siker, mégsem keresték meg a színház vezetői azokat a darabokat, amik igazán önnek valók...- Én béketűrő ember vagyok. Öregszem is, azt tartom, hogy inkább legyen kétévente egy igazán jó szerepem, minthogy végigdolgozzam az évadokat, és csak epizódfigurákat alakíthassak. Nem szeretek veszekedni, és az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a Verebes-érában igen jó szerepeket is játszhattam. Hízelegni sem szeretek, és ha úgy éreztem, hogy a színház nem törődik velem, akkor magam kerestem meg a nekem való szerepet. Segíts magadon, az Isten is megsegít alapon. Lásd a Szomorú vasárnap című darabot, amiben Seress Dezső figuráját alakíthattam.- Önnek a magánéletében is fordulópontot jelentett a Hegedűs...- Abszolút! Szabó Tünde volt a darabbéli feleségem, és úgy alakult, hogy a magánéletünk is összekapcsolódott. Elég későn kerültünk össze, talán ennek is köszönhető, hogy boldogan élünk. Ahogy az ember öregebb lesz, úgy vetkőzi le az ostobaságait. Azt is mondhatnám, hogy az idő múlásával bölcsebbek leszünk. A szeretetnek, az egymás iránti megértésnek sokkal nagyobb szerepe van az életünkben, mint a robbanó érzelmeknek. A kívülállók számára is harmonikus a kapcsolatunk, de igazán csak mi tudjuk, hogy mit jelentünk egymásnak.- Művészként, szak- szervezeti vezetőként milyennek látja a színházi életünket?- Nem a magam akaratából lettem szakszervezeti vezető, de ha már belecsöppentem, csinálom legjobb lelkiismeretem szerint. Fortyog minden körülöttünk. A régi módon egyre nehezebb a társulatokat fönntartani. Finnország is összeomlott gazdaságilag, mégsem ment tönkre náluk az oktatás, a színházművészet, vagy bármi, ami a tá- gabban vett kulturális élethez tartozik. Sőt! A legnagyobb bajban többet költöttek ezekre az ágazatokra, mint akkor, amikor viszonylagos jólétben éltek. Ez meg is látszik a mostani Finnországon. Nem szabadna megfeledkezni arról, hogy csak kiművelt emberfők képesek kivezetni Magyarországot a gazdasági válságból! I- És a Móricz Zsigmond Színház jövő je...? — Mi szerencsés csillagzat alatt és helyen alakultunk meg. A város és a megye presztízs okokból sem mondhat le a színház működtetéséről. Ismerik a „sötét Szabolcsról” szóló legendákat. Kölcsey, Móricz és sorolhatnám azokat a ma már legendás alkotókat, akiket éppen szűkebb pátriánk adott a nemzetnek. Mindez kevés volt ahhoz, hogy ezt a tévhitet sikerüljön eloszlatni. Egy esetleges színház bezárás csak ezt az igaztalan köz- vélekedést konzerválná. Szerencsére a városi és a megyei vezetőség politikailag is szükségesnek tartja a színház megőrzését, és ez elegendő biztosítéknak látszik, hogy a színházunk túlélje a mostani gazdasági válságot, és egy gazdaságilag stabilabb közegben még sok örömet szerezzen közönségének.
