Új Kelet, 1998. január (5. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-07 / 5. szám
Rakamazi „hetek” Veigli Géza noteszlapját teleírta... Labdarúgás 1998. január 7., szerda 11 Németh Gyula „várat” váltott A pőre valóság az: üres kasszával bajos dolog erősíteni. Kissebb csoda kell hozzá. Nos, valami hasonló történik a Nyíregyházi FC esetében, merthogy a klub - s ez természetes igény - szeretne igazolni. De nincs miből. Illetve csakis egy módon lehetséges, mégpedig, ha a csapat áruba bocsátja játékosait. Az értük kapott pénzből aztán körülnézhet a piacon. Imhol a mese vége: Bozai Gyula után kedden Németh Gyulát is elengedte az NYFC. Koncz T. (Uj Kelet) A megállapodás értelmében a csatár fél évre - kölcsönstátusban - Tisza- vasváriba távozott. Emí- gyen jöhetne az „utánpótlás” - csakhogy ez nem ilyen egyszerű. Itt van mindjárt Plókai Mihály, aki szívesen áttelepülne Szombathelyről, a Haladás-Milos azonban jelentős summát kér a futballistáért. Oly sokat, ami pillanatnyilag a piroskékek számára megfizethetetlenné teszi az üzletet. Magyarán: nincs ennyi guruló forintja Kulimár János ügyvivő elnöknek. A csapat első embere amúgy is sötéten látja a jövőt, mint mondta: jelét sem látja az NYFC felvirágoztatásának. Emígyen, bár Csehi Zoltán ügyében újra kezdődnek a tárgyalások, Kulimár János csupán a hétvégéig töri magát a támadó megszerzése érdekében. Onnantól a közgyűlés összehívásáig „csendet” fogad... A nyíregyházával kapcsolatos hír, hogy Milos Janies kedden sem érkezett meg a Sóstói útra, holott az Oze-gárda időközben elkezdte a felkészülést. Va- lerij Czap sem jelentkezett, ámbátor a védő kimentette magát: legújabban szerdára ígérve betoppanását. Ugyanerre a napra várják a veszprémi Varga Tamást, a kapus vélhetően aláka- nyarítja nevét a Nyíregyháza által kínált szerződésre. Nagy fogások, csúfos bukások Szezon végi mérleg, Közin veszt megyei I. osztály 11. Nyírmeggyes 15 5 1 9 28-33 16 Sok jel árulkodik arról: miért nem sírják vissza az őszi szezont Nyírmeggyesen. A szatmári brigád alig fél esztendő alatt két edzőt „fogyasztott el”, ennél is riasztóbb, hogy otthonról kimozdulva minden fellépésén „gyufázott” (nyolc meccs, ugyanennyi vereség)! A kulisszák mögött dúló ellentétek hatására Krizán Sándor bedobta a törülközőt, majd amilyen hirtelen érkezett Vojtkó István, olyannyira sebesen állt fel ő is a kispad- ról. Nagy baj csak azért nem történt, mert otthon „harapott” a Meggyes. Ladányi Tóth L. (Új Kelet) A Rakamazi Spartacus elnöke számára „pirosbelűs” ünnepnek számított a hétfő, hiszen az újévi koccintás után ezúttal a névnapi jókívánságokat fogadhatta. Szász Simon nem kertelt, bevallotta: kellemesen kezdődött az esztendő. Ami pedig az NB III negyedik helyén virító csapatát illeti: a játékosok vegyes érzésekkel láthatnak hozzá az alapozáshoz. Ugyanis az edző, Veigli Géza noteszlapjára hét nevet írt fel, ez a tény sürgető keretszűkítésről árulkodik. Szász Simon „vette a lapot”, minden érintettel időben közük az „elbocsátó szép üzenetet”. Nevesíteni még tilos, az okok a munkahelyi elfoglaltságokban cs a nagy utazási távolságokban keresendők. Magyarán, korántsem amiatt válnak meg ennyi játékostól, mert nem ütik meg az osztály szintjét.- Ami névhez köthető konkrétum, a következő: Gerliczki Máté és Varga Szabolcs is a Nyíregyházi K. T. (Uj Kelet) _______ Tú rricsén azon mesterkednek, hogy tavasszal „acélos” legyen a megyei első osztályú alakulat. És tesznek is erről... A Mester Attila—Magyar Róbert duó például máris az egylet szerelésében „pompázik”: ugyanis mindkét csengeri játékos elkötelezte magát a ricsei gárdához. A Baglyok becenévvel illetett szatmári csapat tehát eredményesen vadászott - a hajtásnak pedig még nincs vége. Jóllehet, Lengyel János egyesületi elnök véleménye az... — Ahogy mondani szokás: számunkra az lenne a legnaÚj Kelet-információ Hókuszpókusz nélkül, hétfőn megkezdte az alapok „lerakását” a Fehérgyarmat. A felkészülés startjakor csak annyi vált bizonyossá: nincs, és nem is lesz pénz nagyágyúk igazolására. S minthogy sztárokra nem futja a költségvetésből, a megyei első osztályú együttes vezetése a fiatalokhoz „nyúl”. Három, legfeljebb négy játékost szeretne Gyarmatra csalogatni a szakmai stáb - a kiszemeltek csapatskálája széles: az NB III-tól a megye „kettőig” kíván bevásárolni Elvert Gabona A nyíregyházi városi te- remlabdabarúgó-bajnokság 1. fordulójának eredményei, A-csoport: Zöld Asz SE- Isobau Borbánya 4-0, Szate Nagykálló-Stadion Büfé 2-5, M.R.F.K.-Dunapack Rt. 6-2, Vitamin-Gólvágók 5-1, Voest Alpin-Bartha Team 1-2. B-csoport: Mirage FC-Bra- zil SC 2-1, Borsodi Sörgyár- Elektronct 1-8, Danubius Bulls-Vis Maior 5-1, Marsó Kft.-Szabolcs Gabona 10-2, Vectigália-Casino 1. 5-3. FC-nél alapoz, utóbbiért két élvonalbeli klub bejelentkezett. Az a legvalószínűbb, hogy mindketten nálunk folytatják a bajnokságot. Rékasi Csaba Tiszavasváriban készül a továbbiakban - sorolta a távol levő trió tagjait a rakamazi boss. -Már korábban megpendítettük, hogy volt játékosainkat, Gáspárt és Kassait visszahozzuk Nyírtelekről. Ez így lesz, aztán az ifiből felhozzuk Bernáthot, valamint Cserjést. Szeretnénk leigazolni Gávavencsellőről Bakát, illetve van egy pálházi kiszemeltünk is: Szabó. Csupa ti- zennyolc-huszonkét év közötti labdarúgó jönne hozzánk, ezekben a fiatalokban igenis látunk fantáziát! Holnap Tokajba „gyalogol át” a keret, ahol felidézik teremfutball-tudá- sukat, teszik ezt azért, mert szombaton harcba indulnak Baktalórántházán a Tyl- sped-kupáért. Flétfőtől már a szabad ég alatt készülődnek, idővel pedig szép lassan fellebben a fátyol a „hetekről”... gyobb igazolás, ha együtt maradna a keret. Az ősszel látott gárdából - el ne kiabáljam - senki nem akar távozni, ugyanakkor talán az eddig megszerzett két futballistán kívül még egy fővel gyarapodunk. De nem mindenáron... Amennyiben nem kényszerülünk egyéb változtatásra, ezzel az egy játékossal lezárjuk az erősítési akciót. A Czuprák László vezényelte társulat nem kapkodjad a felkészülést, Túrricsén csak január 20-án indul az érdemi munka. Na, azért nem tunyulnak a fiúk, tornatermi „döngetéssel” hangolódnak a Joma Kupa selejtezőjére. a kieséstől rettegő klub. A tavaszi hadjárat előtt mindenképpen biztató jel, hogy senki nem óhajt „lelépni”. Helyesebben szólva: noha egyeseket kóstolgatnak, eddig még mindenki ellenállt a csábításnak... Ami a jelent illeti: heti négy edzéssel melegít a Má- té-csapat a néhány nap múlva esedékes Joma Kupa teremlabdarúgó torna selejtezőjére. A társulatnak nem lesz gondja az alkalmazkodással: a Fehérgyarmat hazai parketten kísérelheti meg a továbbjutás kiharcolását. C-csoport: Határos Kft.-Per- fekl Baráti Kör 4-2, East Cre- dit-Tudlik SC 2-2, Joma FC- Térinfo 8-3, Termi-Camel- Spirodent 3-2, NCS Dinnye- Hőtransz2-1. D-csoport: Pepita FC-Cor- ner FC 3-11, Nyír-Flop FC- Salewa Alpin 5-4, Argentum- Young Boys-Bujtosi Bútorszalon 1-2, Argentum FC- Nyírtávhő FC 1-1, Szabolcs- tej—Fortissimo FC 7-3. A szervezők hozzánk eljuttatott közleménye szerint január 10-én, szombaton munkanap lesz, emiatt nem lesz forduló. Koncz Tibor (Új Kelet) Nagy győzelmek és csúfos bukások - eképpen tömöríthető szavakba a „leketyegett” idény. — Gondolom, nem tévedek, ha aztfeltételezem: ennél többre, jobbra számítottak... — Sajnos, így van. Habár a nyári igazolások nem igazán sikerültek, ettől azért lényegesen jobb szereplésre számítottunk - mondta ki hangosan érzéseit Jakó Józsefszakosztály - vezető. - A harmadik fordulóban, Ibrányban elszenvedett 8- 2-es vereség például ma is nyomja a lelkemet... Már ez sem sok jót sejtetett, jelzésértékű volt, hogy valami nincs rendjén a csapattal. Érdekes egyébként, hogy rögtön utána 3-0-ra megvertük azt a Nyírlugost, amely viszont végig remekelt az ősszel. De, mint kiderült, ez csupán fellángolás volt... — Mivel magyarázza a tragikusan gyenge idegenbeli szereplést? — Elhiheti, egymás közt mi is sokat beszéltünk erről. Tény: vendégként maga alatt futballozott az egész társaság, és a sztárok is sorra betliztek. Sem Szelihov, sem Piros, sem Illák nem tudott húzóemberré válni, noha meg kell jegyezni: őket mindenhol nagyon szorosan őrizték. Ettől függetlenül általában ijedten, érthetetlenül visszafogottan játszott a csapat, no és nem egyszer könnyen elkerülhető gólok miatt ment el meccs. Miként Túrricsén, ahol akár nyerhettünk volna, ehelyett a mérkőzés vége felé kapott góllal kaptunk ki. Ideilleszthető a Fehérgyarmat elleni hazai kudarc is, hisz egy olyan együttes győzött le bennünket, amely addig egyetlen egy pontot sem szerzett! — A hírek szerint nem volt éppen felhőtlen a viszony Krizán Sándor és a vezetők között. Ez mennyiben járult hozzá az edző lemondásához?- Sanyi azt hangoztatta: profi mentalitású játékosokkal akar dolgozni, ami szép elgondolás, igen ám, csakhogy ez a megyei első osztály, és nem az NB I... Tudomásul kell venni: nem azonosak a körülmények, ebből pedig konfliktusok adódtak. A már említett Fehérgyarmat elleni „zakó” után szakítással zárult a kapcsolat.- Az eredmények azonban később sem javultak...- Nem, ámbátor legalább otthon kitettek magukért a fiúk. Itthon „jöttek” a meccsek, az edzőváltás után elkaptuk a Nagyhalászt, az a 4-1-es győzelem valamelyest gyógyírt jelentett számunkra. Azt hittük, ettől feltámad a csapat, nem utolsósorban rend lesz. Aztán megint csalódnunk kellett. A következő fordulóban vereséget szenvedtünk Nyírkárászban, újra felszínre törtek a régi hibák. Nem segített az sem, hogy elbeszélgettünk a játékosokkal, magyarán, nem sikerült felrázni őket.- Vojtkó István sem tudott hatni a csapatra?- Arra a bizonyos Nagyhalász elleni találkozóra nagyon összeszedte magát a gárda, amúgy kevés biztató momentumot láttam. Pistát szeretjük, tiszteljük, jó edzőnek tartjuk, viszont roppant kevés időt töltött a csapattal, ami kiütközött a játékon. Képtelen volt megoldani az átjárást Ukrajnából, talán három-négy tréningen volt személyesen jelen, így a közös munka hiánya megmutatkozott az eredményeken. Odáig fajult a helyzet, hogy az utolsó mérkőzésre már nem engedték át a határon.- A játékosok közül senki nem lett kegyvesztett?- Kifizettük a prémiumot, valamennyi labdarúgó kézhez kapta a neki járó pénzt. Egyébként pedig: senkitől nem kívánunk megszabadulni. A vezetőség minden játékosra igényt tart, mi senkit nem küldünk el.- Milyen feladat vár a télen kinevezett új trénerre, Unchiás Demeterre?- Ismerjük a múltját: Romániában NB I-es játékos volt, s edzőként is dolgozott odakint az élvonalban, továbbá Nyírbátorban. Amikor mellette döntöttünk, sokat nyomot a latban tapasztalata, valamint az, hogy nyilván nálunk is bizonyítani akar. Amennyiben valóra válnak az erősítési terveink, vagyis: meg tudjuk szerezni azt a két-három játékost, akit kiszemeltünk, Unchiás Demeterrel a hatodik hely elérését sem tartom lehetetlennek. Ettől jelenleg hét pont választ el minket, ami behozható. Előnyt jelent, hogy tavasszal több mérkőzést játszunk hazai pályán, s elképzelhetetlen, hogy idegénben még egyszer ilyen rosszul szerepeljünk. Kemecsei változások Barczi Róbert (Új Kelet) Kemecsén továbbra is a megyei első osztály a cél, és ezért mindent meg is tesznek a vézetők. A téli változásokról Molnár György elnökhelyettes számolt be.- Amint már korábban is szó volt róla, Korpái és Knoblok Szentgotthárdon folytatják a pályafutásukat, ők már ott is kezdik a felkészülést. Rajtuk kívül Drigánt sorkatonai szolgálata miatt vagyunk kénytelenek nélkülözni, Jakab pedig befejezte pályafutását. A távozókat természetesen megpróbáljuk pótolni, ezért hozzánk került Nagyhalászból Bihari, Földi, valamint Levelekről Bukta és Molnár. Kilencedikén kezdjük a felkészülést a Joma-kupá- ra, majd utána 20-ától folytatjuk a tréningeket. A bajnoki rajtig nyolc edzőmérkőzést terveztünk, s mivel még nincs teljesen kész a pályánk, úgy gondoltuk, hogy csak az utolsó három hazai mérkőzésünkön vesszük birtokba. Piatini tippel... MTI A szingapúri Football Expo '98 elnevezésű nemzetközi kiállításon Michel Piatini, a nyári franciaországi labdarúgó vb- döntő rendezőbizottságának társelnöke azt mondta, Brazília lesz a világelső.- A legnagyobb esély- lyel a címvédő gárda bír - mondta Piatini, aki a múltban 72 alkalommal viselte a francia válogatott mezét. — További négy együttes (Argentína, Olaszország, Németország, Anglia) is jó reményekkel készülhet az eseményre. Megkérdezték tőle: a rendező franciák kilátásai nem „aranyosak”?- Bizakodunk. Úgy gondolom, az utóbbi tíz év során valamit veszített az együttesünk a nemzetközi rutinjából. Piatini ezen azt érti, hogy az igazán forró légkörű vb-mérkőzéseken valahogyan „megremegtek” a francia gárda tagjai, ezért nem tudták állni a kihívást 1982-ben és 1986- ban. A rutinhiány pedig komoly gond, és ebben a vonatkozásban most is sebezhető a „gallkakasos” legénység.- A leglényegesebb az, hogy egy válogatottban legyenek gólszerzésre bár- mikor képes játékosok. Szeretném, ha együttesünk első világbajnoki címét éppen odahaza harcolná ki -jegyezte még meg Michel Platini. Pihentetett Sándorcigy Új Kelet-információ Úgymond „technikai okok” miatt meghiúsult az a keddre hirdetett találkozó, amely Sándor Csaba Tiszavasvá- riba való szerződéséről lett volna hivatalos dönteni. Mint arról már beszámoltunk, a DVSC-Epona játékosával kapcsolatba lépett az ASE-ve- zérkar: a kiesést félő egyesület nem csupán védőként, kettős állásban, vagyis: pályaedzőként is foglalkoztatná a Loki-alkalmazottját. Miután a tegnapi randevú elmaradt, Tamás Géza szakosztályvezető szavaival élve: „Egyelőre pihentetik a Sándor- ügyet”. Ez persze nem jelenti azt, hogy Vasváriban letettek volna a harminckét éves labdarúgó átigazolásáról. Idevágó úiformáció az is, hogy az NB I B-salakulat ukrán futballistákat vár próbajátékra. Két kijevi (no nem a híres-neves Dinamo, hanem egy másodosztályú csapat labdaművészei kerültek „képbe”...) labdarúgóról van szó, akik néhány nap múlva érkeznek a Szikszai-tár- sulathoz. Eme duó jövetelének pontos idejéről faxüzenetet remél a vasvári apparátus... Mesterkedik a Túrricse Nagyágyúk nélkül