Új Kelet, 1998. január (5. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-30 / 25. szám
Világkrónika Otpárti koalíció négypárti kormánnyal Jevgenyij Jevtusenko, az ismert orosz költő két változatban elkészítette az orosz himnusz szövegét, és elküldte a művet az orosz elnök hivatalának. Erről az Egyesült Államokban tartózkodó költő maga nyilatkozott az 1TAR-TASZSZ tudósítójának. Jevtusenko részt vett a Moszkva nevű kétemeletes orosz étterem megnyitásán New York központjában. Jevtusenko beszélt arról is, hogy a mai Oroszországban igen nehéz komoly művészi alkotó tevékenységet folytatni, ezért tanít jelenleg külföldön, de gyakran hazalátogat: Bírálta azt a módot, ahogyan a művészekkel bánnak hazájában, példaként hozva fel a Nobel-díjas Alekszandr Szolzsenyicin esetét. Jevtusenko szégyennek minősítette, hogy a „nemzet lelkiismeretének” korábbi 15 perces televíziós műsorát eltüntették a képernyőről. Az algériai főváros El Biar negyedében szerda este felrobbant egy pokolgép, megölve készítőit, két feltételezett iszlám fundamentalistát - közölte az APS hivatalos algériai hírügynökség. A biztonsági forrásokra hivatkozó jelentés szerint a két férfi éppen szállította valahová a robbanóanyagot, amikor az a forgalmas Kennedy téren működésbe lépett. Egyetlen hét leforgása alatt négy pokolgép robbant fel véletlenül „tulajdonosai” kezében Algériában, három Algírban és egy Blidában. A robbanások következtében legkevesebb öten életüket veszítették - írta az AFP. Az orosz űrbázison négy napig együtt dolgozó tíz orosz és amerikai űrhajós szerda este elbúcsúzott egymástól, s csütörtök hajnalban lezárták a Mir űrállomás és az amerikai Endeavour űrsikló közti zsilipeket. Az amerikai űrhajó az alapos ellenőrzések után közép-európai idő szerint röviddel 18 óra előtt válik le a Mirről. Az Endeavourrel érkezett szombaton este a Mirre a David Wolfot felváltó Andrew Thomas, aki májusig dolgozik majd az űrállomáson. Az űrsikló emellett több mint három tonna hasznos terhet hozott a Mirre, s onnan visszaviszi a Földre a tudományos berendezések és kísérleti anyagok egy részét. Az űrhajósok az elmúlt napokban a jelentős mennyiségű utánpótlás és az új tudományos berendezések áthordásával, elhelyezésével voltak elfoglalva. Frederick de Klerk voltáéi -afrikai államfő szerdán este közzétett nyilatkozatában beismerte, hogy hosszabb ideje szerelmi viszonyban áll egy görög nővel. A 61 éves de Klerk a hét elején már kiadott közleményt arról, hogy 39 éve fennálló házassága válságba került. „Az első közleményemben említett személyes válság fő oka az, hogy beleszerettem egy másik nőbe, ő pedig belémszeretett. A szóban forgó hölgy egy tiszteletre méltó személy, külföldi állampolgár” - hangoztatta de Klerk a dél-afrikai lapokhoz eljuttatott szerdai nyilatkozatában. Több dél-afrikai újságban megjelent az az értesülés, hogy a nő neve Elita Georgiadesz, a család egyik barátjának felesége, akivel De Klerk és felesége, Marike többször együtt' töltötte a nyarat Londonban és a görög szigeteken. Panetta nem vallott... A román koalíciós pártok csütörtök hajnalban véget ért tanácskozásán született döntés lehetőséget teremt az 1996. novemberi választások nyomán létrejött koalíció megőrzésére, de megfigyelők szerint csak a továbbiakban válik el, hogy tartósnak bizonyul-e. MTI Leon Panetta, a Fehér Ház egykori személyzeti főnöke szerdán Washingtonban tanú- vallomást tett a Clinton ügyéi vizsgáló különleges vádesküdtszék (grand jury) előtt. A csaknem nyolcórás meghallgatás után újságíróknak nyilatkozva kijelentette, nincs tudomása arról, hogy az elnök és Monica Lewinsky, az egykori fehér házi gyakornoklány közölt bármilyen „tisztességtelen” viszony állt volna fenn. Panetlát azokkal a vádakkal kapcsolatban hallgatták meg, amelyek szerint Clintonnak szexuális kapcsolata volt az állítólagos románc idején 21, jelenleg pedig 24 éves Lewinsky vei. Még súlyosabban esik latba az a vád, amely szerint az elnök arra igyekezett rávenni a lányt, hogy tagadja le kapcsolatukat. Clinton cáfolta a vádakat. Az esküdtszék kedden csaknem három óra hosszat meghallgatta Betty Currie-t, Clinton titkárnőjét, aki az ovális iroda mellett dolgozik. Currie asszony, aki állítólag Monica Lewinsky leveleit és ajándékait átadta az elnöknek, segített a lánynak állást találni az elmúlt hónapban. A titkárnő nem nyilatkozott a meghallgatásról. A Bili Clinton amerikai elnök körüli botrányban főszerepet játszó Monica Lewinsky védőügyvédje szerdán a CNN televíziónak adott nyilatkozatában elismerte, hogy a védence tudta nélkül készült magnófelvételek „ellentmondhatnak” a fiatal nő eskü alatt tett vallomásának, A ma 24 éves Monica Lewinsky három évvel ezelőtt állítólag másfél éven keresztül titkos viszonyban állt Clintonnal, ezt azonban az ügyész előtt eskü alatt tett írásos vallomásában tagadta. Egy volt munkatársa tudta nélkül rögzítette beszélgetéseiket, amelyek során Lewinsky elismerte az elnökkel fenntartott viszonyt. Ginsburg megfogalmazása szerint a felvételek „a jelek szerint ellentmondanak” a hivatalos vallomásnak. Ha az ellentmondás beigazolódik, Monica Lewinsky ellen vádat emelhetnek hamis tanúzás miatt. Ginsburg azt szeretné elérni, hogy védence büntetlenséget kapjon az ügyésztől együttműködése fejében. MTI _____ ___ Az 1996 novemberében létrejött koalíció három pilléren nyugodott: a Demokratikus Konvenció, a Szociáldemokrata Unió és az RMDSZ kapott benne tárcákat. A Konvenció vezető ereje a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt, amely Victor Ciorhea - tavaly ősztől a párt alelnöke - személyében a miniszterelnököt is adja. A Konvenció részét alkotja továbbá a Nemzeti Liberális Párt, amely szintén több miniszterrel vesz részt a kabinetben, valamint a Románia Alternatívája Párt, amely elsősorban értelmiségieket tömörít, és nem kapott tárcát. Több, nem parlamenti szervezet, mozgalom szintén a Konvenció tagja. A koalíció másik pillérét a Szociáldemokrata Unió alkotta, amelynek vezető ereje a Petre Roman elnökletével működő Demokrata Párt, és kisebbik résztvevője a Sergiu Cu- nescu vezette Román Szociáldemokrata Párt. A harmadik pillér az RMDSZ, amellyel kapcsolatban a megfigyelők gyakran hangoztatják, hogy a gyakorlatban maga is egyfajta párt- vagy érdekszövetségnek tekinthető a romániai magyarság alapvető igényeinek szolgálatában. A koalíció válságát a reformok ütemével, a miniszterelnök teljesítményével és a párt kormányzati súlyával - azzal, hogy több minisztere is rövid időn belül különböző okokból távozásra kényszerült- elégedetlen Demokrata Párt és a legnagyobb súlyt képviselő KDNPP konfliktusa váltotta ki. A DP kebelében a többség a kormányból való távozást sürgette, egy kisebbség a feltételek újratárgyalása mellett a maradást szorgalmazta. A párt januFegyverkezés MTI Rejtett készleteinek köszönhetően Irak heteken belül képes felújítani bioló- giaifegyver-gyártási programját, ha az iraki leszerelést ellenőrző ENSZ-csoport munkája megszakad, és egy fél év elégendő vegyifegy- ver-programjának újjáélesztésére is - mondta az amerikai szenátus titkosszolgálati bizottsága előtt szerdán Washingtonban George Tenet, a Központi Hírszerző Hivatal (CIA) igazgatója. Az amerikai hírszerzés értékelése szerint hosszabb időbe telne azonban, amíg Irak az említett fegyverek bevetéséhez szükséges hordozórakétákra is szert tesz. Tenet leszögezte: el kell érni, hogy Szaddám Húszéin iraki elnök ne rendelkezzék tömegpusztító fegyverekkel, és ne legyen abban a helyzetben sem, hogy előállíthasson ilyeneket - idézte a Reuters a CIA igazgatójának szavait. Viktor P oszuvaljuk orosz közvetítő befejezte bagdadi tárgyalásait, és elutazott Irakból. ár 17-ei országos tanácskozásán a 450 küldött azzal „oldotta fel” a vitát, hogy a kormányban maradás feltételéül a kudarcokért, a reform késlekedéséért a DP által felelősnek nyilvánított Victor Ciorbea miniszterelnök távozását követelte a Parasztpártlól. A Demokrata Párt és az általa vezetett Konvenció határozottan elutasította ezt. Ez - bukaresti megfigyelők szerint - egyrészt a koalíció erőviszonyaiból következett: a nagyobbik partner nem engedhette meg magának, hogy a kisebbik határozza meg, kit jelöl a kormány élére; másrészt, a Demokrata Párt követelésének elfogadása magában a Parasztpártban, az általa vezetett Konvencióban, illetve az államfő és a Konvenció között teremthetett volna kényes helyzetet. Ciorbeát ugyanis, aki 1996- ban nem töltött be vezető pártfunkciót, a Parasztpárt éppen azért jelölte a kormány élére, mert saját vezetői között nem akadt olyan, akinek személye körül egyetértés alakult volna ki. A január 17-étől szerda estig eltelt időszakban azért nem sikerült megoldani a konfliktust, mert a Demokrata Párt attól tette függővé a kormány parlamenti támogatását, hogy induljanak tárgyalások új kabinet alakításáról, azaz Ciorbea távozásáról, ezt pedig a Konvenció következetesen elutasította. A továbbiak rövid távon attól függenek, hogy hétfőig sikerűbe létrehozni az új megállapodást. A koalíció működése nem volt könnyű akkor sem, amikor a kormányon belül kellett közös nevezőre jutni a kérdésekben, az új fórumon pedig a kormányban részt vevő pártoknak kell majd egyeztetniük a koalíciót a parlamentben táMTI Kisebb baleset történt szerdán az Egyesült Államokban#///Clinton amerikai elnök különgépé- vel. Az Air Force One az elnökkel a fedélzetén leszaladt a kifutópályáról. Clinton és kísérői sértetlenek maradtak, de át kellett szállniuk egy másik repülőgépre — közöltek amerikai kormányil- letékcsek. A Boeing 707-es gép az Illinois szövetségi állambeli Champaign-Urbanából indult Wisconsin államba, amikor a felszálláshoz készülődve egy éles kanyar után jobb oldali első kereke lecsúszott a betonról, és a fűvel borított nedves talajba ragadt. mogató demokratákkal. A programegyeztetéssel kapcsolatban az RMDSZ szempontjából fontos körülmény, hogy a Demokrata Párt csütörtöki sajtóértekezletén a DP vezetői megerősítették: tartják magukat az oktatási törvény kisebbségi előírásaival kapcsolatos decemberi koalíciós megállapodáshoz, amelyet Petre Roman is aláírt. A Demokrata Párt január 14-ei határozata március 3 l-éig adott időt a konnányváltozásról folytatandó tárgyalásokra, ekkor a párt kongresszusok közötti fő döntéshozó fóruma újra értékeli a helyzetei. Ezért a DP vezetői csütörtöki sajtóértekezletükön továbbra is időlegesnek nevezték a Ciorbea-kormány támogatását, és megismételték abbeli igényüket, hogy más, hatékonyabb vezetője legyen a kabinetnek. így az új felállás fölött továbbra is ott lebeg Petre Roman pártjának Damokles- kardja. A Demokrata Párt radikalizá- lódását megfigyelők szerint a kormányfővel kialakult személyes konfliktuson túlmenően az is magyarázza, hogy elsősorban a DP tábora zsugorodott a reform 1997-es kudarcai miatt: így a párt vezető politikusainak elégedetlensége csak felerősítette a területi szervezetekben emiatt kialakult nyugtalanságot, és viszont. A nacionalista ellenzék az eddigi kabinetet is „románmagyar kormánynak” minősítette, így ezen a téren várható a szélsőséges nacionalista támadások felerősítése (Valeria Tahara egységpárti vezető már követelte is az RMDSZ eltávolítását). Markó Béla, az RMDSZ elnöke nyilván erre való tekintettel is jelezte csütörtöki nyilatkozatában: a távozók helyébe lépő új miniszterek kijelölésénél a szövetség nem annyira a kormánybeli arányok megőrzését tartja a legfontosabbnak, hanem a programot. Ez természetesen magába foglalja az RMDSZ-nek tett ígéretek teljesítését is. Clinton ezt megelőzően az illi- noisi egyetem diákjai előtt tartott beszédei, és ugyanerre készült egy wisconsini egyetemen is. Az elnök és kísérete ezután egy Uir- talék gépen folytatta útját - jelentette az AP. Néhány órával korábban egy másik incidens is történt az elnök gépével. A Boeing 707-es a Washington melletti Andrews légitámaszpontról fel- szállva mindössze 2,9 mérl'öldny i- re repült el a Delta légitársaság egy utasszállító gépe mellett, jóllehet a repülési szabályok szerint a távolságnak legkevesebb 3 mérfól- desnek kell lennie. Amerikai légügyi illetékesek közlése szerint az eset vizsgálata megkezdődött. Gennagyij Zjuganov sajnálkozik Az orosz kommunista párt elnöke sajnálja, hogy egyes kelet-európai országok oly sietve igyekeznek a NATO-ba. Brüsszeli sajtóértekezletén Gennagyij Zjuganov rámutatott, hogy Moszkvának a szövetségbe tartókkal hagyományosan széles körű kapcsolatai vannak, és ezek kárt szenvedhetnek a keletiek kapkodó igyekezetével. Zjuganov brüsszeli látogatása alatt találkozott az Európai Bizottság külügyi felelősével, a NATO főtitkárával és az Európai Parlament vezetésével. A képviselő-testület épületében tartott sajtótájékoztatóján ellenezte a NATO bővítését, de támogatta az Európai Unió szélesítését. (MTI) Clinton kiilöngépe leszaladt a kifutópályáról A közel-keleti békefolyamat MTI Madeleine Albright amerikai külügyminiszter szerdai, washingtoni sajtóértekezletén rugalmatlansággal és csökönyösséggel vádolta az izraeli és palesztin vezetőket, amiért nem hozzák meg a szükséges döntéseket a közel-keleti békefolyamat újjáélesztésére. Albright úgy vélte, nem lesz könnyű feladat haladást elérnie a hétvégén esedékes közel- keleti látogatásán, amikor ismét tárgyal majd Benjamin Netanjahu izraeli kormányfővel és Jasszer Arafattal, a PFSZ elnökével. Mindazonáltal meggyőződésének adott hangot, hogy a térség népei békét akarnak, ő maga pedig, úgymond, se nem derűlátó, se nem borúlátó a tárgyalások újraindulását illetően. Albright Izraelbe, a Gáza-övezetbe és a Jordán folyó nyugati partvidékére látogat, hogy folytassa azokat a tárgyalásokat, amelyeket Bili Clinton elnök kezdett meg a múlt héten Washingtonban külön-külön Netán ja- huval és Arafattal. Ez lesz a második látogatása Izraelben és a palesztin területeken azóta, hogy egy évvel ezelőtt elfoglalta hivatalát. A külügyminiszter asszony elmondta, hogy látogatása során Clinton elképzeléseit terjeszti ma jd elő, és hangsúlyozni fogja, hogy haladást kell elérni a csapatkivonás, a biztonság, a zsidó telepek építésének befagyasztása és a végleges békeszerződést célzó tárgyalások elindításának kérdésében. Albright úgy vélte, hogy Arafatot érdekli Clinton javaslata a megszállt területek szakaszonként történő kiürítésére, annak ellenére, hogy keddi nyilatkozatában határozottan ellenezte ezt az elképzelést. Izrael közben kezdeményezte, hogy az Egyesült Államok fokozatosan csökkentse a számára nyú jtott nem katonai jellegű gazdasági segélyt, nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy ezzel párhuzamosan mérsékelje az amerikai politikai befolyást is - írta a Reuters. Jákov Neeman izraeli pénzügyminiszter szerdán Washingtonban amerikai törvényhozókkal tárgyalt a polgári célokra szánt évi 1,2 milliárd dolláros gazdasági segély fokozatos csökkentéséről - közölték kongresszusi források. Az 1,8 milliárd dolláros katonai segélyre a zsidó állam azonban változatlanul igényt tart.