Új Kelet, 1998. január (5. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-29 / 24. szám

Hazai krónika 1998. január 29., csütörtök Januárban kevesebb benzin fogyott Felkészülés a választásokra Miről lesz szó a kormány ülésén? MTI ____ Januárban - a megelőző év azonos időszakához képest - csaknem ezer tonnával keve­sebb volt a benzinfogyasztás Magyarországon. A MÓL Rt. hálózatában 2000 tonnával kevesebb benzint értékesítettek, ezt azonban ellensúlyozta az az import, amelyet más olajtár­saságok hoztak az országba - tájékoztatták a társaságnál az MTI-t. A fogyasztás enyhe vissza­esését a MÓL Rt.-nél a sze- zonalitáson kívül a jövedé- • * ki adó bevezetése miatti, ez év eleji 15 forintos benzin­ár-emeléssel összefüggő ke­resletcsökkenésben látják. Vélhetően az okok között szerepel az is, hogy decem­berben több nagyfogyasztó jelentős mennyiséget tartalé­kolt a még olcsó benzinből. Az MTI érdeklődésére Molnár István, aMOL Rt. üz­letág-igazgatója elmondta: a gazdaság várható élénkülé­sével párhuzamosan, a janu­ári enyhe visszaesés ellenére is idén a motorbenzinek és a gázolaj forgalmazásában 2- 2 százalékos bővülésre szá­mítanak. A szakember emlé­keztetett arra, hogy a kőlaj MTI ______ Sz eptembertől az óvodai dolgozók is részesülnek minőségi bérpótlékban —je­lentette be Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter az „óvoda az ez­redfordulón” címmel szer­dán, Budapesten megrende­zett konferencián. A minisztérium a megnö­velt összeggel szakkönyvek beszerzéséhez, különböző szakvizsgák letételéhez és az idegen nyelvek tanulásá­hoz nyújt támogatást. Ter­vezik - többek között - az óvónők továbbképzésére fordítható 5 ezer forint eme­lését is. Magyar Bálint utalt arra, hogy az óvodákban folyó ne­velési program átalakítása már a közoktatás reformjával együtt megkezdődött. Az óvodai nevelés alapprogram­ja 1996-ban elkészült, s ah­világpiaci árának tartós mély­repülésével párhuzamosan a MÓL, immár saját hatáskö­rében, januárban több alka­lommal, általában 3 forinttal mérsékelte a gázolaj, illetve 1 forinttal a benzinek árát. A MOL Rt.-ben a mediterrán árakat veszik alapul, és azok­hoz igazodnak a belföldi ár­korrekciók során. A gázolaj ára szorosabban követte a kőolaj világpiaci mozgását, e termé­keknél ezért volt nagyobb az engedmény. Az elmúlt évben a benzi­nek 71 százaléka ólommen­tes üzemanyag volt. A teljes fogyasztásból 53 százalékot képviselt a 95-ös oktánszá­mú, 16 százalékot a 91-es ok­tánszámú, míg 2 százalékot a 98-as oktánszámú benzin. A teljes benzinforgalom 29 szá­zalékát a 98-as ólmozott ben­zinértékesítés képezi. Ezt a motorhajtó anyagot - forgal­mának fokozatos visszaszorí­tása érdekében - 9-1 1 forint­tal drágábban adják, mint környezetkímélő társait. A MÓL Rt.-ben azt terve­zik, hogy az EU-követelmé- nyeknek eleget téve 1999-től megszüntetik a 98-as ólmo­zott benzin forgalmazását, és csak környezetkímélő motor hajtóanyagot árusítanak. hoz két speciális központi irányelv kapcsolódik: a fo­gyatékos gyerekek, valamint a nemzeti és etnikai kisebb­ségekhez tartozók óvodai nevelése. A jövő év szeptemberétől minden óvodában helyi ne­velési program szerint foglal­koznak a gyerekekkel, akiket nem szabad „kisiskolások­nak” tekinteni. A miniszter hangsúlyoz­ta: az óvodások életéből nem hiányozhat a játék, hi­szen ez az egyik legfonto­sabb, és a képességfejlesz­tés szempontjából a legha­tékonyabb tevékenység eb­ben a korban. A szülőknek a közoktatási törvény biztosítja az óvoda életébe való betekintést, a be­leszólás jogát, így közvetle­nül részt vehetnek az óvodai pedagógiai nevelésben. (Az anyaghoz az MTI-SAB grafi­kát készít.) MTI Az idei országos választá­sokra történő felkészülésről is tárgyal csütörtöki ülésén a kor­mány. A Miniszterelnöki Hivatal Kommunikációs és Sajtóirodá­jának szerdai tájékoztatása szerint a kabinet csütörtöki ülésén előterjesztést hallgat meg az 1998. évi országos vá­lasztásokra való felkészü­lésről, azok lebonyolításának költségeiről, valamint a helyi önkormányzati képviselők és MTI A közlemény szerint az em­lített diplomaták már számos alkalommal adtak hangot ag­godalmuknak a szlovákiai de­mokrácia és az ottani kisebb­ségek helyzetét illetően. Magyar Bálint kultuszmi­niszter a sajtóiroda útján úgy nyilatkozott: „A szlovák­magyar alapszerződés megkö­tésére többek között azért ke­rült sor, hogy közös normák alapján lehessen nyomon kí­sérni az abban foglaltak meg­valósulását, s amennyiben a diplomáciai protokoll elő­írásait betartva ez nem meg­oldható, akkor a jövőben is a nyilvánosság elé kell tárni a tényleges problémákat”. polgármesterek választásáról szóló törvény módosításáról. Ismét téma lesz az Alkotmány- bíróságról szóló 1989. évi tör­vény módosítása, és napirend­re tűzik a tömeges privatizá­ció lezárását, valamint a vagyon­kezelés szabályozási alapelveit. Törvény készül - de már nem ebben a ciklusban - az állami tulajdonú vállalkozói vagyon kezeléséről. A kormány tárgyal a büntető jogszabályok módosításáról, to­vábbá a helyi önkormányzatok átfogó pénzügyi-gazdasági el­A közlemény emlékeztet arra, hogy a magyar miniszter az elmúlt években számos al­kalommal jelezte aggodalmát a szlovákiai magyar kisebb­séget ért jogsérelmek miatt. Felidézi Magyar Bálint Po­zsonyban elhangzott azon ki­jelentését, hogy nem mehe­tünk el szó nélkül a szlováki­ai magyar kisebbség helyze­tének folyamatos romlása mellett, melyért a szlovák kormány olyan intézkedései felelősek, mint például: a két­nyelvű bizonyítványok meg­szüntetése, illetve újabban azok pénzért való árusítása; magyar gimnáziumi igazga­tók leváltása; több szlováki­ai magyar kulturális szervezet támogatásának megszüntelé­MTI Az ellenzéki pártok közül csak az MDNP készül arra, hogy a Házbizottság csütör­töki ülésén támogassa azt a korábbi szocialista felvetést, hogy az Országgyűlés már­cius 15-én üljön össze utol­jára. Szabó Iván (MDNP) az MTI-nek elmondta: illúzió lenne azt hinni, hogy a kam­pány ideje alatt valódi tör­vényhozói munka folyna a T. Házban, sőt a képviselők egyéni kampánya miatt még az Országgyűlés határozatké­pessége is veszélybe kerülne. Az MDNP szerint van reali­tása annak, hogy március 15- én záruljon le a parlamenti ciklus, ezért a párt ezt az ál­láspontot képviseli majd a Házbizottság ülésén. Lányi Zsolt (FKGP) úgy nyilatkozott, hogy a parla­mentnek addig kellene foly­tatnia a munkát, amíg meg nem születnek mindazok a nagy fontosságú törvények, amelyek a társadalom érde­keit szolgálják. A kisgazda politikusok szerint a tör­vényalkotás menetének kell lenőrzéséről és a helyi önkor­mányzatok 1998. évi új, címzett támogatásáról. Napirendre tűzik a kockázati tőkebefektetésekről, a kockázati tőketársaságokról, valamint a kockázati tőke­alapokról szóló előterjesztést is. Döntés várható az életüktől politikai okból jogtalanul meg­fosztottak után járó kárpótlás összegéről. Módosul az árak megállapításáról szóló 1990. évi törvény. Terítékre kerül a sport­ról szóló törvény módosítása, és szó lesz a sport területén időszerű egyéb intézkedésekről. se; a magyar feliratok levéte­le több múzeumban és közin­tézményben; rangos magyar nyelvű folyóiratok állami tá­mogatásának megszüntetése, valamint az oktatási intézmé­nyekbe anyanyelven történő felvételizés fokozatos ellehe­tetlenítése. A tájékoztató utal arra is, hogy a művelődési tárca veze­tője a magyar kulturális inté­zet megnyitására meghívta mindkét szlovák kollégáját, ám azok a meghívásnak nem tettek eleget, pedig ez jó al­kalom lett volna arra, hogy személyes megbeszélést foly­tassanak mindkét ország ki­sebbségi kultúrájának és ok­tatásának helyzetéről. Magyar Bálint bízik ab­ban, hogy a szlovák kulturá­lis miniszter a szlovákiai magyar kisebbség problémá­ihoz is ugyanolyan érzékeny­séggel kíván a jövőben vi­szonyulni, mint ahogy ezt teszi a diplomáciai formasá­gok tekintetében. meghatároznia, hogy mikor legyen vége a jelenlegi par­lamenti ciklusnak. Pokorni Zoltán (Fidesz) a távirati irodának elmondta, pártja azt szeretné, ha márci­us végén fejeződne be a je­lenlegi parlamenti ciklus. Így ugyanis nemcsak egyéni kam­pányra lehetne felhasználni az időt, hanem folytatódhat­na a törvényalkotás is. Csapody Miklós (MDF) úgy vélekedett, hogy az 1848-as forradalom 150. év­fordulójának méltó megün­neplése és az országgyűlési munka folytatása egyáltalán nem áll ellentétben egymás­sal. A parlamenti képviselők elsőrendű feladata ugyanis a választások előtt sem más, mint a törvényhozói munka folytatása. Ezért az MDF sze­rint az ünnep után is folytat­ni kell az országgyűlési munkát. A Házbizottság ülésén az MSZP a parlament tavaszi ülésszakának március köze­pén történő lezárását fogja javasolni. Az SZDSZ-frakció január 24-ei ülésén szintén ezt az időpontot tartotta megfelelőnek. igazat... Berki Antal (Új Kelet) Miközben az amerikai el­nök javában készül az Irak elleni végső leszámolásra, odahaza mennydörgős vil­lámok csapkodnak körülöt­te. Magyar szemmel nem is nagyon érthető az, ami most Bili Clinton körül kavarog. Úgy tűnik, az átlag ameri­kai szemében nem az a leg­főbb bűn, hogy az elnök — finoman fogalmazva - nem a házastársi hűség mintaké­pe, sokkal inkább azzal van gondjuk a választóknak, hogy a dolgok mostani ál­lása szerint bebizonyosod­hat a Fehér Ház uráról, hogy nem szavahihető ember, pa­rasztosan fogalmazva: ha­zug fráter. Ügyészek, ügy­védek hada kavarog Clin­ton körül, és ha a közvád- lóknak lesz igazuk, akkor bizony Bili Clinton cso­magolhat, szedheti a sátor­fáját, ahogyan annak ide­jén Nixon sem maradhatott az elnöki rezidencián. És ez az a pont, amikor a magyar választópolgár nem érti a dolgot. Ezen a tájékon, ami­óta világ a világ, nem oko­zott politikai vihart egy-égy államférfi ilyen vagy olyan lódítása. Az még sohasem fordult elő, hogy hazugsá­gért menesztettek volna va­lamilyen rangú államférfit. Nálunk a nagyotmondás meg a politika édcslcstvé- rck. Itt ígérhet a képvise­lőjelölt tejjel-mézzcl folyó kánaánt, senki sem fogja tőlc.számonkérni ígéreteit. Az is igaz, a választópolgár pontosan tudja, hogy az illető jelölt hazudik, nem is számít arra, hogy a hangza­tos dumáknak akár töredé­ke is beválhat valamikor. Nálunk jól megvannak vá­lasztók és választottak. Úri huncutság - mondja az egyik, úgysem emlékszik az semmire, mondja a má­sik. Olyan is az erkölcsi ál­lapotunk, amilyen. Valame­lyik reggel Horváth Balázs, az integetős belügyminisz­ter mondta a Napkelte Szem­besítés című műsorában: - De jó lesz, ha meglesz az ügynöktörvény, mert akiket illet, azok elszégyellik ma­gukat, és visszavonulnak a közélettől! Szegény Hor­váth Balázs, jobb volt né­ked a parlament ablakából pityókásan integetni, mint holmi jóslatokra vállalkoz­ni. Most itt az ügynökiör­vény, és mintha mi sem tör­tént volna. A piti kis tyúk­tolvaj joggal hivatkozhat a nagyokra. Ha a vezetők se tartják tiszteletben a köztár­saság törvényeit, akkor tőle milyen jogon kérik számon azokat? Itt tartunk most. Rendszert váltogatunk las­san nyolc esztendeje, demok­ráciáról papolunk ugyan­annyi idő óta, annak min­den morális tartalma nélkül. Most megint az ígéretek kora jön. Februártól máju­sig minden egyes képvise­lőjelölt azt mondhat, amit csak akar. De szép is lenne, ha a hazugságon fogott po­litikust ugyanúgy kipatc- rolnák a parlamentből, mint ahogy annak idején Nixon repült a Fehér Házból.- Azért azt még elgondolni is borzasztó, hogy a következő szilveszterkor ebből a jó kis olcsó, 165 fo­rintos benzinből majd teletankolhatunk. Bérpótlék az óvodákban Közös normák alapján Magyar Bálint válasza a szlovák vádakra Magyar Bálint örömmel vette tudomásul, hogy Ivan Hudec szlovák kulturális miniszter a pozsonyi a Magyar Kultu­rális Intézet megnyitásakor elhangzott kijelentéseit bí­rálva olyan személyekhez fordult, mint Hans van den Broek, az EU külügyi biztosa és Max van der Stoel, az EBESZ kisebbségi főbiztosa - tudatta szerdán az MTI- vel a művelődési tárca sajtóirodája. Mikor legyen az utolsó? Pártok a parlament zárásáról Leszerelés, bevonulás MTI Csaknem nyolcezer sorkatona szerel le csü­törtökön a honvédségtől, illetve a határőrségtől. Sajner Gyula ezredes, a Magyar Honvédség szóvivője szerdán az MTI érdeklődésére el­mondta: január 29-én 6700 sorkatona tér visz- sza a civil életbe. Közü­lük mintegy százan fe­gyelmi okok miatt csak később szerelhetnek le. A mundértól búcsúzók 70 százaléka átlagosan mintegy 6000-10 000 fo­rintos segélyben része­sül. Február 11-én és 12- én 7400 újonc vonul be a honvédséghez. Krisán Attila ezredes, a határőrség szóvivője arról tájékoztatott, hogy csütörtökön 1241 fiatal távozik a testülettől. így a határőrségnél már csak 1273 sorállományú ha­tárőr szolgál. Ok április végén szerelnek le, és ezzel a határőrségnél megszűnik a sorkatonai szolgálat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom