Új Kelet, 1998. január (5. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-27 / 22. szám

m M­Labdarúgás 1998. január 27.. kedd Pásztor László nem Rakamazon „terel”! Hátra arc! - katonásan Péntek óta nem harsan vezényszó Kállósemjénben. Ka­tona Györpyugyanis - katonai nyelven szólva-kihir­dette a napi parancsot: „Hátra arc!” No persze nem a megyei első osztályú csapatnak. Az edző saját magá­nak adta ki a jelszót. Ő és segítője, Nyisztor Antal a játékosok előtt jelentette be lemondását. Koncz Tibor (Új Kelet) Az előzmények... A Semjén köztudottan zsenge őszt zárt: az űjoncgárda a tizennegye­dik helyen köt; tt ki. Vagyis: az egyletet megcsapta a kiesés szele. S minthogy ettől a gon­dolattól irtózik a falu meccsre járó népe, a Katona-stáb erősí­tésért kiáltott. Nos, ebből szár­mazott a konfliktus. Az egyesület vezetése so­kallta a tervezett igazolások­ba fektetendő summát. Mert­hogy ennyi pénz nincs a kasszában. Az edzőpáros hat új futballistát nézeti ki - ők jöttek is volna. Csakhogy...- Katona Gyuriék azt kér­ték, hogy hat játékost igazol­junk. Ez azonban jelen anya­gi viszonyainkat figyelembe véve nem teljesíthető. Emi­att nézetkülönbség adódott, mire közölték: így nem vál­lalják a további munkát - fedte fel a szakításba torkol­lott tanácskozás részleteit Lipcsei Miklós polgármester, a kállósemjéni egyesület el­nöke. így hát ideiglenesen tréner nélkül maradi a társulat. A le­hető legrosszabbkor. A felké­szülés dandárjában minden elfecsérelt perc duplán „üt vissza”. Elgondolkoztak a játé­kosok is... A középpályás Kovács József például máris Máriapócs felé vette az irányt, Király Csaba pedig a Csengerrel egyezkedik. Információnk szerint a sú­lyos sérülése után lábado­zó Mányák Csaba (a csa­tár az utóbbi fél évben egyszer sem húzott fut- ballcsukát) Nagykállóba tart...- Szerdára megbeszélést hívtunk össze, amelyre vár­juk a játékosokat is. Ekkor mindenki nyilatkozhat ar­ról: hogyan képzeli a foly­tatást. Aki menni akar, meg­teheti... Az biztos: én nem tudok nagy pénzeket garan­tálni senkinek sem. Az nem megy, hogy havonta súlyos ezreseket fizessünk a fut­ballra - nyomatékosította Lipcsei Miklós. Illés Naményban töltődik Nagy reményekkel igazolt ’96 nyarán Illés Norbert Rakamazról Békéscsabára. Tizennégy első osztályú mér­kőzéssel a lábában mégis hátat fordított a Viharsarok­nak a huszonegy éves védő, és télen Vásárosnaményba szerződött. L. Tóth L. (Uj Kelet) Stabil pont (volt?) a raka- mazi védelemben! Ősszel csupán egy bajnokit ha­gyott ki, tizennégy fellépé­se során a Mátészalka ellen kétszer, az Enccsel szemben pedig egyszer volt ered­ményes. A minap bejelentet­te az NB III-as együttes szakvezetőinek, hogy tá­vozna, a jövendőbeli köte­lékét illetően a gyanú a K. T. (Uj Kelet) ________ Cs end és nyugalom. Erre a módszerre esküsz­nek Tuzséron. Nincs hangos­kodás, ahogy nincsenek ügyek sem. Ámbátor akit illett, teszi a dolgát. A csapat a pályán, a vezetőség pedig a háttér­ben. így van ez rendjén — tart­ják arrafelé. S eleddig tö­kéletesen klappolt min­den. A megyei első osztály­ba nyáron berobbant bri­gád lecövekelt a középme­zőnyben (a nyolcadik hely kecsegtető pozíció). Nem is óhajtják lejjebb adni a tavaszi idényben sem. Er­ről testületileg döntött a vezérkar. Merthogy a minap össze­dugta fejét az elnökség. A békés diskurzust követően kimondatott: a végelszámo­láskor tízen belül szeretnék látni az Oláh-legénységet. Aztán jöhet bármilyen át­szervezés, azt páholyból néz­hetik a tuzsériak. Legyen mások gondja a kiesés kér­dése. Új Kelet-információ _____ Él tek az eséllyel a „Szpari” veteránjai, egyetlen vereség­gel (a három győzelem és az egy döntetlen mellett...) zár­tak, így ezüstpozícióban vé­geztek szombaton Debrecen­ben. Az Esély az Egészségért Alapítvány támogatására ki­talált tornán hat csapat vett részt (a diósgyőri öregfiúk és az országgyűlési képviselők együttese lemondta a szerep­lést). A nyíregyházi öregfiúk (Bernáth Zoltán, Czeczeli Károly, Kállai Ede, Kál- mánchey Ferenc, Kemecsei György, Kléninger László, MTI _________ Me goszlottak a vélemé­nyek a török Galatasaray manőveréről. A „Gala” ke­vesebb, mint egy éve másfél millió angol fontért szerződ­tette a román támadó Adrian Iliét a Steaua Bucuresti-től, majd a minap 4.5 millióért adta el a spanyol Valenciá­nak. Egyesek szerint okosan üzletelt a-Galatasaray veze­tése, de mások úgy gondol­ják, a gólképes 23 éves légi­Gávavencsellőre terelődik. Pásztor újabb alanya lenne a két fél kapcsolatának. Ta­valy Csorna igazolt Ven- csellőre, utóbb Kassai (Nyír­telekről rakamazi „vargabe­tűvel”), onnan pedig Baka került a Tisza-csoport ne­gyedik helyezettjéhez. Pásztor lépését tudomásul veszik Rakamazon, ugyanak­kor ebben az ügyben még senki nem kereste meg a Spartacust. Mindeme vágyakhoz biz­tonságot nyújt az őszi bizo­nyítvány. No meg a keret mi­nősége.- Ez idáig nem igazoltunk senkit, s nem is szándékozunk később sem - szögezte le Ré­vész László polgármester, egyesületi elnök. Hacsak... Egyik játékosunkat, Kozics Tamást a Záhony kerülgeti, tudomásunk szerint tárgyal­tak is a támadóval. Egyelőre ő is velünk készül, miként a többi fiú. A korábbi nyilat­kozatok alapján remélhető, nem lesz lényeges változás: együtt marad a társaság. Egyedül Babincsák Ferenc sorsa miatt aggódnak a tuzséri elöljárók. A huszonnégy esz­tendős kapus, akinek produk­ciójával maradéktalanul elé­gedettek. hosszabb ideje bete­geskedik. A gerincbántalmak- kal kínlódó portás jövőbeni szerepeltetése kétséges, ekép- pen a nemkülönben kiválóra teljesített párja, Bata Lajos mostanság magányosan repked az edzéseken. Ha Babincsák felépül — lenuészetesen számí­tanak rá. Amennyiben elhúzó-' dik a kúra, Bata új társat kap... Kondor József Moldván Mik­lós és Papp Zoltán) 1-4-ről éledtek fel a Polgármesterek ellen, egalizáltak, és 4-4 maradt a végeredmény. A DVSC-öregfiúkat és a deb­receni képviselőket egya­ránt 3-1 -re győzlek le, majd ádáz küzdelemben éppen csak kikaptak az újságírók csapatától (5-4-re, a firká- szok, már 5-1-re is vezet­tek...). Az utolsó meccsen az Orvosokat 6-1-re tángálták el a nyírségiek,-így tíz pont­tal a zsurnaliszták mögött zártak. Kálmánchey Ferencet a torna legjobb kapusának ti­tulálták az alkalmi ítészek! ósl kár volt eladni; még ekko­ra haszonért is. *** Miután a legutóbbi vb-n bronzénnes svéd válogatott nem jutott ki a nyári, franciaországi döntőbe, szövetsége kapitány­cserét eszközölt. Az új szakveze­tő, Tommy Söderberg szerint a Martin Dahlin-Kennet Anders- son csatárduó ugyan jól tette a dolgát, de ő frissít. A 28 éves - korábbi háromszoros válogatott - Metts Lilienberg (Halmstad) szerepeltetése kerül előtérbe. Barczi Róbert (Új Kelet)- Hogy került másfél éve kapcsolatba a csabaiakkal?- Egy ismerősöm segítségé­nek köszönhetően próbajáté­kon vettem részt Békéscsa­bán, és miután elégedettek voltak a teljesítményemmel, 1+1 éves szerződést kötöt­tünk. Kezdetben nem is volt gond, az első félévben rend­szeresen játszottam. A téli fel­készülés alatt azonban sajnos megsérültem, és nem tudtam alapozni. Mivel közben ki­alakult a keret, a tartalékcsa­patban vagy a Kecskeméti Koncz T. (Uj Kelet) A halásziak tehát cseppet sem gyengültek. Mi az, hogy! A Vásárosnaménytól elszip- kázotl Cselószki Tibor, vala­mint a Mátészalkáról „expor­tált” Sípos János csatasorba állításával joggal nyújthatják be igényüket a bajnoki cím­re. Ebbe persze a Kisléta- Ibrány duónak is lesz bele­szólása... A kósza hírek ellenére im­máron tényként kezelendő, hogy Vitkai Elemér is a Ma- dalina-gárda tagjává avan­zsált. A Baktalórántházáról frissen érkezeti hálóőr Kor­mány Lászlóval vív majd ádáz harcol az egyes számú dresszért.(Eközben az eddig tartalékkapusként foglalkoz­tatott Újhelyi János áttelepült Kállósemjénbe, ám a „kiké­rő” miatt még nem kopogta­tott a semjéni vezetőség... SC-nél lett volna lehetőségem játszani. Én az előbbit válasz­toltam. mert a kecskemétiek- kePnem tudtam megegyezni. Nyáron Pásztor József került a csapathoz, s mivel marasz­talt, meghosszabbítottuk a szerződésemet.- Mégsem lehetett a nevét a csabaiak összeállításában ol­vasni...- Igen, mert nyáron ismét megsérült a térdem, cs azóta háromszor is megműtötték. Az elmúlt idényben nem tudtam pályára lépni, így nem sok esé­lyem lett volna a csapatba ke­rülni. Én azonban mindenkép­Ami viszont hivatalosnak te­kinthető: Földi József a Ke- mecse állományába lépett. No és maradt Majchrovics Zoltán. A becses „portéka” sokáig a Nyíregyházi FC-vel tréningezett, izgalomban tart­va a halászi gárda körül szor­goskodó személyeket.- Természetesen nagy öröm számunkra, hogy Majchrovics visszatért, s mint mondta: az idény végégig biztosan nem távozik. Őszintén szólva, nagy bajban lettünk volna, ha elmegy, ilyen kaliberű csatárt nem tudtunk volna csak úgy, egyszerűen leakasztani a fal­ról - sóhajtott nagyott Lippai Lajos szakosztályvezető. Messzire hallatszott, mek- korra megkönnyebbülést vál­tott ki a gólkirályi cím váro­mányosának ismételt felbuk­kanása. Ennél halkabbra sike­rült Bihari László újbóli be­lépője: a középpályás még­pen játszani akarok. NB 1 B-s és NB 11-es ajánlataim is vol­tak, mivel azonban fel akartam egy kicsit töltődni, hazajöttem Naményba.- Milyen állapotban van most a térde?- Bedagadt egy hete, de a pihenő után már újra tudok edzeni. Remélem, minél hama­rabb utolérem magam, és segí­teni tudok abban, hogy az első hatba kerüljünk. A tehetséges fiatalok szerintem megfelelően pótolják majd a távozókat, és elérjük a célunkat.- Gondolom, nem tett még le arról, hogy magasabb osz­tályban játsszon.- Persze, szeretnék még az első vagy a másodosztályban játszani, de ez egyelőre attól függ, hogy mennyire bírja majd a lábam a terhelést. sem igazol el Nagyhalászból, bár néhány hétig a Keme- csével „szemezett”. A Madalina György irányí­tásával hangoló egylet hétfő délután lejátszotta második előkészületi mérkőzését. A Demecser után ezúttal az ASE Tiszavasvári ellen meccseit a csapat. Nagvhalász-ASE Tisza­vasvári 1-5 (1-4) Nagyhalász, 200 néző. V.: Kiss. Nagyhalász: Kormány- Borza, Cselószki, Oláh, Nagy B. (Hegyes), Bihari, Kovács, Spisák, Sipos (Budaházi), Adámszki, Majchrovics. ASE Tiszavasvári (1. félidő): Szabó A-Havelant, Lcnkcy, Homan-Szcmán, Schuchmann, Veres. Stark, Bohács-Balogh, Németh. (2. félidő): Simon-Sinka. Rékasi, Homan-Szemán, Búr, Erdei, Szarka, Hege­dűs-Fazekas, Kocsis. Gólszerző: Ádámszki (11- esből) illetve Balogh,. Sze­mén, Veres, Németh. Erdei. Aggódó bolgárok MTI __________ A bolgár válogatott erősségei ugyan igazán neves európai kluboknál szerepelnek, de a közvé­lemény aggodalmasko­dik, mert elég sok válo­gatott főként cseresorban kap helyet. így Hriszto Sztoicskov is alig játszik. Pontosabban igen. csak éppen az edzéseken. A Barcelona holland ve­zetőedzője, Louis van Gaal jószerével észre sem veszi a veterán játé­kost. Tétmérkőzés nélkül vb-re menni pedig koc­kázatos. Csengerí tornadömping Új Kelet-információ Pezseg akispályás futball- élet Csengerben, immár hu­szonnégy együttes vesz részt a városi bajnokságban. (Ősz­re további négy csapat indu­lása várható.) A második félidő előtt a következő sor­rendben szerepelnek a részt­vevők: 1. Szamos Kft. 19,2, Csengeri Önkormányzat 17 (73-29), 3. Csenger-Ker Kft. 17 (52-21), 4. Max-Méva Kér Kft. 11,5. Drink Tyúkod 8, 6. Csikasz Csapat Fehcr- gyarmat 7 (30-33), 7. Csen- gersima FC 7 (24-44), 8. Ura FC 5 (30-42), 9. Gólvágók 5 (19-74), 10. Joker Söröző 2, 11. Csegöld FC 0, 12. Fla­mingó „97" 0. Az amatőr öregfiúk külön bajnokságban vesznek részt. Ott következő a helyzetkép: 1. Csenger Baráti Kör 18,2. Csengerújfalu, Agroholding 14, 3. Csengeri Vaddisznók 10 (38-29), 4. Gólvágók 10 (58-49), 5. Tornádó 9, 6. Drink Tyúkod 8, 7. Juliász- Seibei Kft. 7.8. Szamosbccs 4, 9. FeSs-S 2 (6-0), 10. Winterberg Kft. 2 (23-62), 11. Blue-Stones TE 0 (3-8). 12. Csegöldi öregfiúk 0 (0-6). Pénzdíjas farsangi tornát rendeznek a határ menti vá­rosban február 14-én és 15- én. Kétszer tizenöt percben, 5+1 -es rendszerben kerü 1 sor a meccsekre, amelyekre bár­ki nevezhet. Nevezni febru- ár 9-éig lehet a 44-341-526- os és a 44-341-662-es lelc- fonszámokon, illetve szemé­lyesen... Nevezési díj: 4000 forint/csapat. Az első helye­zett jutalma tízezer, a máso­diké hétezer, a harmadiké ötezer forint. Öregfiúk számára is adott a lehetőség a megmérettetés­re. Február 21-én, szomba­ton kétszer tízperces játék­időkkel bonyolítják le a tor­nát. Csapatonként tizenkét nem igazolt játékos nevez­hető be, illetve a harmincöt évnél idősebb futballisták is „labdába rúghatnak”. Neve­zési határidő: február 16. A fent megadott telefonszá­mokon lehet jelentkezni, mégpedig kettőezer-ötszáz forint fejében. Az első négy helyezett együttes tárgyjuta­lomban részesül. Ha hat a Babincsák-kúra... Egészséges ezüst Futballmorzsák Elmaradt a halászi „akasztás” Három új szerzeménnyel dicsekedhet a Nagyhalász. Emelett úgy „erősített” a megyei első osztályú elitcsa­pat; hogy megtartotta Majchrovics Zoltánt, s visszatért a kalandozó Bihari László. így hát a jelszó a régi: arccal a feljutás felé!

Next

/
Oldalképek
Tartalom