Új Kelet, 1998. január (5. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-27 / 22. szám

Városlátogató Üj szövetség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye hét kis térségében már jól-rosszul, de működik az egyfajta közös akaratot meg­testesítő térségi iskolaszövet­ség. Azt a célt tűzte ki maga elé Újféhértó is, hogy össze­fogja a környékbeli települé­sek iskoláit, azok tanárait, szakmai vezetőit. A pillanat­nyilag gondolati szinten meg­fogalmazódott igényt követő­en sok munka van még hátra, amíg megvalósul ez az elkép­zelés. Nem kell messze menni, ugyanis néha a város oktatá­si intézményeinek képviselői sem egykönnyen találják meg a közös hangot. Emellett vi­szont az is biztos, hogy a cél mindenhol azonos: jobbá és hatékonyabbá kell tenni a kép­zést. Ez a tanulókért tenni aka­ró iskolai vezetők feladata. A városi döntéshozók pozitívan álltak a kezdeményezés mellé, s remélik, hogy amire az előze­tes elképzelések szerint a kul­tusztárca vezetője átadja az új általános iskolát, a szalagát­vágással egy időben bejelent­hetik az iskolaszövetségi kez­deményezés megvalósulásá­nak elindulását. Iskolai NAT*olgatás A város valamennyi általá­nos iskolája, így a inály- váskerti oktatási intézmény is a Megyei Pedagógiai Intézet által összeállított, úgyneve­zett nyíregyházi tantervcsa­ládot vette alapul a helyi tan­terv kialakításához. Minder­ről Pallai Ágnes igazgatónő elmondta, hogy a Tolnai-féle módszerrel kívánják oktatni- nevelni a kisdiákokat. Elve a Nemzeti Alaptanterv (NAT) adta lehetőségekkel, helyi sa­játosságként emelt szintű testnevelési, valamint hagyo­mányőrzési blokkot tervez­nek beépíteni a szeptember­ben beinduló programba. A mozgáskultúra fejleszté­sét kiemelt feladatnak és az adottságokhoz legjobban il­leszthetőnek tekintik a mály- váskerti iskolában. A terve­zés alatt álló emelt szintű programban az atlétika, a lab­darúgás, valamint a kosár­labda szerepel. Ugyan az is­kola az állami támogatásban szereplő sporttámogatást másra kénytelen fordítani, de a képviselő-testület jóváha­gyott egy diákonkénti ezer forintos támogatást, amelyet a diáksportkör kap meg. Régi vágya az intézmény­nek, hogy hagyományőrző iskolává váljon! Ehhez ma már az országos képzési jegy­zékben szereplő szakmák kö­zül sok más mellett például a bőrdíszművességet és a hím­zést is elsajátíthatják a diákok, egyelőre szakköri szinten. Adóaszfalt, A Nyíregyháza-Ujfehértó stasztikai körzet valamennyi, szám szerint negyvenkilenc településének többsége sike­resen vett részt a megyei terü­letfejlesztési tanács elmúlt évi pályázatán. Újfehértó 1997- ben közel harmincmillió fo­rintot fordított közútjainak modernizálására. Ebből 15 millióba került a 4. számú fő- közlekedési út tehermentesí­tését célzó belső, városi utak felújítása. A megyeszékhely irányába tartó Sóstói út több járulékát mint egykilométeres szakasza 18 millió forintos saját erő fel- használása mellett elkészült. A közlekedésbiztonságot szol­gáló útrchabilitációs program az idén folytatódik, mert a vá­rosi belutak közel negyven százaléka egyelőre burkolat­lan. Ezt az tervet támogatja az az elképzelés, hogy az egyé­nenként a mindenkori befi­zetett iparűzési adóból há­romszáz forintot kizárólag csak közútkorszerűsítésre lehet fordítani. Ffoorball - ez évtől kezdve a diákok kipróbálhatják a „teremhoki” sportágat is 1998. január 27., kedd Újfehértó Terhek és kedvezmények A város vállalkozói szeren­csére rendszeresen eleget tesz­nek az iparűzési és gépjármű­adó-fizetési kötelezettségeik­nek. Annak ellenére, hogy az adóügyi hivatal bármilyen át­meneti pénzügyi zavarba került vállalkozón részlet- vagy ha­lasztott fizetési lehetőséggel pró­bál segíteni, elenyésző hánya­duk mégis megpróbál kibújni kötelezettsége alól. Velük szem­ben természetes módon behaj­tást kezdeményez a hivatal. Az önkormányzatnak a gép­járműadóból tavaly közel 13,3 millió forint bevétele volt. Eb­ből természetesen a saját bevé­tel az összegnek csak ötven szá­zaléka, mert a befizetések fele az állami költségvetésbe kerül. A kötelezettség nem drasztikus, száz kilogrammonként 500 fo­rint, vagy a tételes elszámolású adózók esetében évi 3500 fo­rint. Külön kedvezményben ré­szesülnek a katalizátoros jármű­vek, illetve az alacsony zajki­bocsátású nehézgépjárművek. Erre az esztendőre az önkor­mányzat tervei között szerepel 600 forintra felemelni a gépko­csik adóját. Az 1993-ban bevezetett ipar­űzési adóból származó, közel öt­száz vállalkozó által befizetett bevétel ennél lényegesen több volt, meghaladta a huszonegy- millió forintot. A szakmunkás- tanulókat vagy a megváltozott munkaképességűeket foglal­koztatók kedvezményben ré­szesülnek, a mezőgazdasági te­vékenységet folytatók másfél millió forint árbevételig men­tesülnek Újfehértón a helyi adó fizetése alól. Szerelem és gyász Az elmúlt évben a városi anyakönyvvezetők előtt a szerelmespárok nyolcvan­két alkalommal mondták ki a boldogító igent, s ki- lencvenegyszer kondult meg a harang, enyhítve a gyászolók fájdalmát. Csatlakozási dilemmák Nélkülözhetetlenné váll egy térségi, új lakossági szilárdhulladék-gyűjtő meg­építése Újfehértó környé­kén. A régi telep hamaro­san betelik. Dilemma elé került a képviselő-testület, ugyanis két kínálkozó al­ternatíva közül kell válasz­tani. Az egyik, hogy a Nyír­egyház-térségi építési el­képzelésekhez, vagy pedig a szomszéd megye északi kistérségéhez csatlakozva vegyenek részt a program­ban. Az előbbi esetben mintegy 25, az utóbbinál legalább százezer ember hulladékkezelési gondja lenne megszüntetve. Pilla­natnyilag úgy tűnik, hogy a környezetvédelmi szak­tárca azokat a közös prog­ramokat támogatja, ame­lyek a lehető legtöbb em­ber életkörülményeit befo­lyásolják, így várhatóan a testületi döntés ez utóbbi tervet fogja támogatni. En­nek beruházási költsége elérheti az egymilliárd fo­rintot is. Százmillió a gyerekekért Pontosabban százötvenmil­lió. Ennyibe kerül az a tíztan­termes iskolaberuházás, amely az idén fog befejeződni Újfehér- tón, a nyíregyházi Kelet-Speeck Kft. kivitelezésében. Az önkor­mányzat az életveszélyessé vált II. Számú Általános Iskola épülete helyett építteti. Az álla­mi célpályázaton nyert 124 millió forintot majdnem 20 milliós saját erő, valamint a megyei területfejlesztési ta­nácstól elnyert közel tizenöt- millió forint egészíti ki. A leen­dőoktatási-nevelési intézmény a január 14-ei műszaki szem­lén megfelelt, s átadása febru­ár elején várható, miután elké­szül az iskola melletti sportlé­tesítmény. A város II. számú iskolájának diákjai ez idáig öt (!) különböző, rendkívül rossz állapotban lévő épületben ta­nultak, s valamennyi helyről az újba fognak költözni. Az isko­lát várhatóan Széchenyiről ne­vezik el, ugyanis a telek a leg­nagyobb magyar nevét viselő utcában van. Döbbenetes szociális tételek A szabadságharc tiszteletére gatla, s a Képző- és I parin ű­Az önkormányzat hitelfel­vétel nélkül tartotta egyen­súlyban az elmúlt esztendő pénzügyeit. Nem volt egysze­rű, mert az egymilliárd forin­tos teljes költségvetés mint­egy negyven százaléka szo­ciális kiadásokra fordítódott. A szociális programban több mint 1200 család részesül gyermekvédelmi támogatás­ban. Havonta mintegy hétmil­lió forint összegben támogat a város több mint 2500 kis­gyermeket. Újfehértón ez idáig tizenöt nyugdíjas igényelte az újsze­Az Első Nyírségi Fejlesztési Társaság pályázatot nyújtott be Napkor gesztorságával az érin­tett települések nevében sze­lektív hulladékgyűjtési-prog­ram beindítására. Az elképze­lés sikeres volt, így a napkori önkormányzattal történő szer­rű időskorúak járadékát. Az egyedülálló, megélhetést biz­tosító jövedelemmel nem rendelkező egydülállók ha­vonta 13 015, a családban élők 10 960 forintra tarthat­nak igényt. A kevés, nagyobb létszámot foglalkoztató mun­kahely hiányában jelentős tételt tesz ki a munkanélküli segélyt, illetve jövedelem- pótló támogatást igénylők száma. Az utóbbi kategóriá­ba sorolható városlakók szá­mára rendszeresen pályázik az önkormányzat közhasznú munkahelyek létesítésére. ződéskötést követően elindul­hat a munka. Újfehértón, a GAMESZ udvarán lesz a lakos- sági hulladék átvevőhelye, emellett külön konténerek áll­nak majd rendelkezésre arra, hogy az üvegeket fajtájuknak megfelelően lehessen gyűjteni. Új, szabadságharcos közté­ri emlékművel fog hamarosan gazdagodni a város. Az 1848— 49-i forradalom és szabadság- harc 150. jubileuma tisztele­tére a képviselő-testület úgy határozott, hogy Orr Lajos nyíregyházi szobrászművészt kéri fel a szobortervek elké­szítésére. Az alkotó három pá­lyamunkát nyújtott be, ezek közül választottak a Képző- és Iparművészeti Lektorátus szakértői. A képviselő-testület a jóvá­hagyott elképzelés megvaló­sulását kétmillió forinttal támo­vészeti Lektorátus járult hoz­zá a társadalombiztosítási ter­hek által megnövekedett ki­adásokhoz. Ennek összege hatszázezer forintra rúgott. Az emlékművet a belvároshoz közeli, egyelőre egy elgazo­sodott útkereszteződésben állítja fel a város, amely terü­letet a tereprendezést követő­en parkosítani fogják. A mun­kák legkésőbb március 12-én befejeződnek, s idén elsőként saját szobor előtt emlékezhet­nek meg a település lakosai a szabadságharc hőseiről. Az oldalt írta és összeállította: Vitéz Péter A felvételeket Csonka Róbert készítette Szelektív hulladékgyűjtés Pallai Ágnes

Next

/
Oldalképek
Tartalom