Új Kelet, 1998. január (5. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-16 / 13. szám
Háttér 1998. január 16., péntek Dalmay Árpád (Új Kelet) A Nyírbátori Határőr Igazgatóság Közösségi Szállása az ország egyik legkorszerűbb ilyen intézménye. Azok a külföldi állampolgárok kerülnek ide, akik illegálisan lépték át a Magyar Köztársaság határait, nem tudják igazolni személyazonosságukat, elvesztették irataikat, vagy éppenséggel börtönbüntetésük letöltése után várják az ország elhagyásához szükséges irataik beszerzését. Mozgalmas a közösségi szállás élete, amely az 1994. május l-jével hatályba lépett idegenrendészeti törvény értelmében nyílt meg az 1993. évi 86- os törvény alapján. Usztics Mihály határőr százados úrral, a közösségi szállás vezetőjével beszélgetünk az intézmény hétköznapjairól, itt megfordult érdekes emberekről. Magát a közösségi szállást szolgálati lakásokból alakították ki 50 millió forintos ráfordítással. Az igazgatóság vezetése felkészült az említett törvény végrehajtásából adódó feladatokra, az idegenrendészeti eljárások lefolytatására, a hatósági ügyintézésre. A személyi állomány ki-, illetve átképzésével, a technikai és információs rendszerek kiépítésével tettek eleget az új elvárásoknak. — Megnyitásakor, azaz 1994-ben 113 főt helyeztünk el itt — mondja Usztics Mihály. — Ez a szám azóta természetesen növekedett. 1997-ben például 602 külföldi állampolgár ügyével foglalkoztunk, ennyien kerültek hozzánk hosszabb- rövidebb időre. A megyével szomszédos országok - Ukrajna és Románia - állampolgárain kívül jugoszláviai menekültek, főleg koszovói albánok kerültek ide, tavaly kereken nyolcvanan. Ok a jobb megélhetés és a nagyobb biztonság miatt választják úticélul valamelyik nyugat-európai országot, elsősorban Németországot, Hollandiát, vagy Franciaországot. Voltak a szálláson ázsiai menekültek is szép számmal: afgánok, kínaiak, mongolok, irakiak, indiaiak, srí lankaiak, akik szintén tranzitországnak tekintették hazánkat, tovább akartak szökni, de fennakadtak a határőrök éberségének hálóján. A bűncselekmények elkövetői túlnyomórészt ukránok voltak, de akadt köztük lengyel és cseh állampolgár is. Ok büntetésük letöltése után várták itt a szükséges okmányokat. A közösségi szálláson hivatásos közalkalmazotti állomány látja el a szolgálati feladatokat. Az ide bekerülő külföldiek anyanyelvükön megkapják a szükséges írásos tájékoztatókat jogaikról és kötelességeikről s a közösségi szállás házirendjéről. A lakónak joga van használni az anyanyelvét szóban és írásban egyaránt, de van Sorsok, emberek menekültkérelem-előterjesz- tési, nyilatkozattételi, jogorvoslati, kárigény-érvényesítési joga is. Természetesen napi háromszori étkezést, és egészségügyi ellátást is kap. Kötelessége, hogy az eljárás alatt eleget tegyen a magyar hatóságok intézkedéseinek, segítse azok munkáját! Valamennyien határozattal kerülnek itt elhelyezésre. Előzetes meghallgatásuk után és általuk aláírt jegyzőkönyv alapján tájékoztatják őket további sorsukról. Annak ellenére, hogy az ajtókon rácsok vannak, a közösségi szállás nem börtön. Az itt lakók szabadon járkálhatnak az épületben, az udvaron, sőt a városba is kimehetnek reggel nyolctól este nyolcig.- Ezek a rácsok csak vészhelyzetben kerülnek alkalmazásra - folytatja a százados úr -, ha netalán ellenszegülés, vagy olyan eset fordul elő, ami indokolja a lakók elkülönítését egymástól. Például megesett, hogy az itt lakó afgán gyerekek civakodtak, majd összeverekedtek, s a perpatvarba a szülők is bekapcsolódtak. A tömeg- verekedés megelőzése céljából el kellett különítenünk a családokat egymástól. A közösségi szállás lakói ideiglenes fényképes tartózkodási engedélyt kapnak, amelyben szerepelnek az adataik, valamint az a bejegyzés, hogy a határőrség idegenrendészeti osztálya eljárást folytat az ügyükben. Ezzel az igazolvánnyal elhagyhatják a közösségi szállás területét, bemehetnek Nyírbátorba, de indokolt esetben, ügyeik intézése céljából távolabb is utazhatnak, például Budapestre, hazájuk nagykövetségére vagy konzulátusára. Az is előfordult, hogy a közösségi szállás vezetősége vette meg valakinek a vonatjegyét a fővárosba és vissza, mert az illetőnek nem volt pénze. Megnéztem a lakók társalgóját, amely egyben étkezőül is szolgál. Színes televízió, magazinok állnak rendelkezésükre. Műholdvevő antennával akár saját hazájuk televíziós adásait is nézhetik. Az étkezőjük önki- szolgáló, a használt edény elmosása is az ő feladatuk. Az ukrán állampolgárok idekerülésének okairól megtudtam, hogy elsősorban az úgynevezett megélhetési turizmussal élők, pontosabban visszaélők jutnak ide. Ilyenek azok a fiatal lányok, akik bártáncosok, konzumhöl- gyek, prostituáltak. Az őket alkalmazók, illetve futtatók alaposan kihasználják kiszolgáltatott helyzetüket. Ezek a nők persze nem Nyugatra akarnak menni, hanem nálunk keresik meg mindennapi betevőjüket. Megtudtam, hogy volt köztük már családanya is, aki gyermekei felneveléséhez kényszerült ily módon pénzhez jutni. A közösségi szálláson kötnek ki azok is, akik jövedéki termékek - cigaretta, vodka -, vagy éppenséggel dióbél, műszaki cikkek csempészése miatt kerülnek összeütközésbe a törvénnyel, de kiutasításuknak nincsenek meg a feltételei, mert nem rendelkeznek útlevéllel, vagy kis- határátlépővel. A közösségi szállás dolgozóinak legtöbb gondja az ukrán pénzbehajtókkal, verőlegényekkel van, akik agresszívak, követelőzők, bosszúállással is fenyegetőznek. Velük persze más a bánásmód. Persze nemcsak bűncselekményt vagy szabálysértést elkövetők veszik igénybe a közösségi szállást, hanem azok is, akik elveszítik úti okmányaikat. Ma is emlegetik a huszti Ombódi Éva nénit. A nagyon kedves nyugdíjas tanítónő, akitől a nyíregyházi piacon ellopták a táskáját az irataival és pénzével, el volt ragadtatva az itteni helyzettől, a katonák udvariasságától. ’’Csak az nem tetszett neki, hogy csúnyán beszélünk magyarul. Javítgatta hibáinkat, mert szívügye a szép magyar beszéd, előadásokat tartott nyelvünk szépségéről, árnyaltságáról” - emlékszik vissza mosolyogva Usztics Mihály. A gazdasági menekülteket természetesen visszaküldik hazájukba, de aki igazolni tudja, hogy otthon politikai, nemzetiségi, vallási, faji vagy más egyéb üldöztetésnek van kitéve, azt nem adják ki. Voit például egy iraki hölgy, akinek házasságtörés miatt a hazájában levágták volna a kezét, vagy megégették volna. Őt persze nem küldték vissza. Az ilyen esetekkel a menekültügyi és migrációs hivatal foglalkozik, ideiglenes tartózkodást biztosít számukra valamelyik karitatív, vagy egyházi szervezetnél. Érdekes eseteket mesél a százados úr. Például arról az afgán férfiról, aki ki-kijárt a bátori cigányokhoz, úgy volt, hogy nőül veszi az egyik roma leányt, de aztán meggondolta magát, és elment. Volt egy üzbég lakójuk is, mégpedig hosszú hónapokig, mert nagyon nehezen tudták megszerezni számára a hazautazásához szükséges iratokat. Kalandos úton került Nyírbátorba. Taskenlből utazott fel Moszkvába, mert epilepsziás volt. s otthon nem kapott orvosságot. Az orosz fővárosban aztán hallott a kiváló magyar gyógyszerekről, felszállt a Moszkva-Budapest vonatra, s a csomagtérben elrejtőzve érkezett a Keleti pályaudvarra. Ott fogták el a rendőrök a félmeztelenül, mezítláb sétálgató „utast”. Rövid farmernadrágban, papucsban, egy szál ingben került Nyírbátorba, ez volt minden tulajdona. Az itt töltött hónapok alatt alkalmi munkákat vállalt a városban, s amikor hazaindull, bőrdzsekiben, új farmernadrágban, több pár cipővel, két nagy bőrönddel szállt vonatra. Nagyon boldog volt, mert otthon az egész rokonságának sem volt ennyi vagyona. Aztán itt volt az a tizennyolc fős afgán menekültcsoport, amely három családból, és négy generációból állt. Velük volt egy 72 éves öregasszony, annak két lánya, egyik veje. (a másikat otthon kivégezték), 18 éves fiatalasszony unokája, (ennek férje katonaként esett el az afgán bel- háborúban) és a négyhónapos dédunokája. A közösségi szállás vendégei között volt egy mongol állampolgár is, akitől ellopták az iratait és minden pénzét. Hazája budapesti külképviselete nem volt hajlandó ingyen úti okmányokat adni neki. A debreceni orosz konzulátus segített — amellyel egyébként nagyon jó a nyírbátoriak kapcsolata -, ingyen adta ki az egyébként 50 dolláros vízumot. Usztics Mihály azt is elmondta, hogy lakóik többsége, főleg a koszovói albánok nagy része nem jön vissza a kimenőkről, eltűnik, makacsul kitart szökési szándéka mellett. Ilyen esetben a határőrség határkörözést rendel el 14 napra teljes körű személyleírással. Az így távozóknak körülbelül egyharma- da kerül meg, a többi eljut Nyugatra. Akiket elfognak, azokra rendőrségi őrizet vár, tehát nem kerülnek ide vissza. Kivétel persze nagyon ritkán fordul elő .Volt például egy két kisgyermekes iraki házaspár. Őket nem helyezhették el fogdában, ezért a közösségi szállásra kerültek vissza, de nem hagyhatták el annak területét. A katonatiszt és hivatalnok persze nem mutathatja ki érzelmeit. Nem beszélünk róla, de Usztics Mihály hangjából érzem, hogy lakóik többségével együttérez. Persze nem a bűnözőkkel, hanem a gazdasági és politikai menekültekkel, a meglopott külföldi állampolgárokkal. Elvégre ő is csak egy ember. S ahogy megismertem: lelkiismeretes és talpig becsületes. Papírok rendben? Az átmeneti szállás magánya Usztlcs Mihály, határozottan, keményen
