Új Kelet, 1997. december (4. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-05 / 284. szám

1997. december 5., péntek Információk, sport KRÚDY MOZI: 4-étől 10-éig: Álljon meg nászmenet. Ea.: 16, 15 18 és' 20óra! BÉKE MOZI: o '< 4-étől 10-éig: Hercules. Ea.: 16,18 óra! Halál­£ < hajó 20.00 óra! MONTÁZS MOZI: 4-én: A cigányok ideje. Kik legyenek 1997 legjobb sportolói, csapatai, edzője Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében? Ahogy az elmúlt három év­ben, úgy most is sor kerül a megye legjobb sportolóinak megválasztására. Ezúttal is a Szabolcs-Szatmár-Bereg Me­gyei Testnevelési és Sport­intézettel közösen szervezzük akciónkat. A megyei sporthi­vatal szakemberek bevonásá­val választja meg az év leg­jobb sportolóit, míg a sport- kedvelők az újságokban meg­jelenő szavazólapokon sza­vazhatnak. (A szervezők csak újságból kivágott szavazóla­pot fogadnak el!) Az olvasók által beküldött javaslatok összesítése után az Új Kelet szerkesztősége a legjobbakat serleg-díjazásban részesíti. Előzetesen ahivatal megkér­te a sportági szakszövetségek és az egyesületek javaslatait, melyet újságunkban folyama­tosan közlünk, közülük lehet választani. Ezúttal a szakem­berektől a férfi és női kategóri­ákra érkezett javaslatokat olvas­hatják. Felsorolásunkat a hétfői számunkban folytatjuk! A sok név ellenére felsoro­lásunk nem teljes, mert kéré­sünket a mai napig nem min­den sportvezető teljesítette, így előfordulhat, hogy néhány sportág - hibánkon kívül - nem szerepel a listán. Ettől függetlenül a kedves olvasó bárkire leadhatja a szavazatát, de azt kérjük, hogy csak olya­nokra szavazzanak akik jelen­leg is megyénk sportéletét rep­rezentálják. Szavazni a mellékelt szava­zólapon lehet. A szavazólapot 1997. december 15-éig kell beküldeni a Megyei Testne­velési és Sport Intézet címére (4400 Nyíregyháza, Mártírok tere 9. VIH. PF. 136.). Az ünnepélyes díjátadásra Nyíregyházán, a Bent József Általános Iskola tornacsar­nokában kerül sor 1997. de­cember 22-én (hétfőn). Szavazó olvasóink között sportkönyveket sorsolunk ki. Javaslatok: Női felnőtt sportolók: Huszti Katalin (sportlövé­szet), Vass Gabriella (kézi­labda), Oláh Anikó (tájéko­zódási futás), Nyéki Tünde (tollaslabda), Ignáth Szilvia (Kick-Box), Miló Viktória (Kung-fu), Zubor Ildikó (te­nisz), Kovács Rita (távúszás), Erdősné Balogh Erika (röp­labda), Kürti Éva (atlétika), Farkasinszki Gyulámé (ko­sárlabda), Simon Mónika (súlyemelés), Fekete Anikó (asztali-labdarúgás), Hor­váth Judit (rádióamatőr). Férfi felnőtt sportolók: Bécsi János (kézilabda), Wagner István (tájékozódá­si futás),Nagy Attila (tollas­labda), Szatke Zoltán (labda­rúgás), Tokai Tamás (model­lezés) Kertész István (triat- lon), Kása István (teke), Gönczi János (Kick-Box), Nagy Zsolt (Kung-fu), Tájt a Ákos (tenisz), Mázsári Lász­ló (úszás), Szőllősi Tamás és Laczkó Sándor (asztalite­nisz), Bugyi József (röplab­da), Kocsis György (sakk), Gyöngyi András (atlétika), Gergely Tamás (kosárlabda), Farkas Zoltán és Feri Attila (súlyemelés),Ling Attila (lo­vas), Ángy Lajos (asztali-lab­darúgás), Hajnács Tamás (rádióamatőr), Molnár Mik­lós (veterán súlyemelés), Tóth István (mozgássérült erőemelés), Szedlár János (íjjászat), Bencze Antal (kyo­kushinkai), Sápi Imre (sza­badidőspori). Szavazólap 1997. Kik voltak megyénk legeredményesebb versenyzői, csapatai, edzői 1997-ben? Legeredményesebb női versenyző neve: .............................................. sportág:............................... Legere ményesebb férfi versenyző neve:.............................................. sportág:............................... Leger edményesebb utánpótláskorú női versenyző neve:.............................................. sportág:............................... Leger edményesebb utánpótláskorú férfi versenyző neve:.............................................. sportág:............................... Legeredménye sebb női csapat neve:.............................................. sportág:.............................. Legeredm ényesebb férfi csapat neve:.............................................. sportág:............................... Legeredményesebb edző neve:......................... sportág:............................... Olvas ható név:............................................................................. Pontos cím:.................................................................................. aláírás A győzteseknek a serlegeket felajánlotta: |fcí[t)et$0X Vadász, fegyver és serleg szaküzlet Nyíregyháza, Kossuth tér 8. Metropol Üzletház A jelöltek további listáját hétfői szá­munkban olvashatják, s hogy minél többen adhassák le voksukat, a szavazólapot is közöljük majd még egyszer. KOSSUTH PB RÁDIÓ HB® HBO 4.30 Hírek 4.30-9.00 Reggeli krónika 4.40 Határok nélkül 5.38 Falurádió 9.00 Hírek 9.05-10.59 Napközben 11.00 Hírek 11.05 Ci­gányfélóra 11.35 Kosztolányi Dezső: Esti Kornél, X/5.12.00 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.00 Hírek 13.05 Vendég a háznál 13.20 Barokk szerzők korálelőjátékaiból 13.30 Egy az Isten! 14.00 Hírek 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.35 Gion Nándor: Ez a nap a miénk (ism.) 14.54 Irodalmi műsorajánlat 15.00 Hírek 15.06 Parlamenti ütköző 15.55 Kamatozó forintok 16.00 Délutáni krónikal6.10 Min­dennapi gazdaság 16.20 Hasznos tudnivalókl6.25 Talpalávaló 17.00 Hírek 17.05 „Magyarországról jö­vök...” 18.00-193)0 Esti krónika 19.00 Hírek 19.06 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Kosz- tolányiné emlékiratai 20.00 Hírek 20.05 Magyar daloskcrt20.30 Hat­árok nélkül21.00 Hírek21.05 Ka­rácsony János felvételeiből 21.25 Fórum 21.55 Szóló 22.00 Késő esti krónika 22.30 Szellemtörténetek 23.00 Hírek. KENŐ 23.05 Hang­versenymúzeum 24.00 Hírek URH: 6.55-9.00 Körzeti infor­mációs magazinok 9.00-18.30 Azonos a középhullámú műsorral 18.30 Szlovák nyelvű műsor 19.00 Román nyelvű műsorl9.30 Némcl nyelvű műsor20.00 Horvát nyelvű műsor 20.30 Szerb nyelvű műsor 21.00- 22.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 22.00-23.00 Azo­nos a középhullámú műsorral 23.00- 23.30 A BBC késő esti ma­gyar műsora PETŐFI BARTÓK 6.00-6.03 Hírek6.00-7.58 Mu­zsikáló reggel 8.00 Hírek 8.10 Pó­dium 9.12 Zenekari muzsika 10.00 Hírek 10.05 Helyettem írták,2. bef. 11.05 Operaslágerek 11.40 Magyar régiségek 12.00 Hírek 12.05 Hang­verseny délidőben 14.00 Hírek 14.05 Marienbád. Sólem Aléhem levélregénye (ism.) 15.02 Magyar zeneszerzők 15.55 Poggyász 16.00 Hírek 16.05 Muzsikáló délután 18.00 Hírek 18.05 Operatéka 18.55 Ez van! 19.05 A kamarazene kedvelőinek 20.30 Kapcsoljuk az Ely Katedrái ist kb.21.30-21.45 “Az áramló időben...” Kálnoky László verseit Papp Zoltán és Végvári Ta­más mondja el kb.21.45-21.50 Hí­rek kb.22.30 Chopin-művek 22.50 A bűvös vadász. Részletek Weber operájából 24.00 Hírek 6.00 Műsorismertetés 6.05 Hír­összefoglaló 6.30 H írek 6.45 Mik­rofon előtt 7.00 Hírösszefoglaló 7.15 Ügyeleti hírek 7.20 Aktuális 7.30 Hírek7.35 Délutáni műsorelő­zetes 7.45 BBC-hírek 7.55 Műsor­zárás. 17.00 + 1 rádió 18.00 H írma­gazin 18.30 Magazinműsor, prog­ramajánló, műsorelőzetes 0.00-5.30Lámpafénynél -éjsza­kai zenés szórakoztató műsor5.30­8.00 Reggeli információs összeállí­tás 8.00-9.00 DL-stúdió 9.00-12.00 Hétvégi magazin M T V 1 5.30 Gazdatévé 5.50-9.00 Nap­kelte 9.05 Bor és hatalom. Spanyol (katalán) tévéfilmsorozat, 192/22. 9.35-11.00 Még egyszer! 9.35 Ötszemközt (ism.) 10.20 Unokáink sem fogják látni... (ism.) 11.10 Sa­vannah. Amerikai filmsorozat. Nin­csen füst tűz nélkül 12.00 Déli ha­rangszó 12.05 Dallamkoktél. Volt egyszer egy TEVÉ-Presszó. Részle­tek a népszerű sorozatból, 2. (FF!) 13.00 Híróra 14.05 Szívtipró gimi. Ausztrál tévéfilmsorozat, 85-86. (ism.) 15.40 Bor és hatalom. Spanyol (katalán) tévéfilmsorozat, 192/22. (ism.) Gyerekeknek! 16.05 Jövő 7 16.30 Ürgammák. Sci-fi sorozat, 108. Harc az urnákért 17.00 Tv-Doktor. A pánikbetegség 17.10 Vers minden­kinek (ism.) 17.15 Évgyűrűk 17.45 Körzeti híradók 18.00 Ablak 19.00 Mikulás '91.19.30 Híradó 20.00 Sa­vannah. Amerikai filmsorozat. Nin­csen füst tűz nélkül (ism.) 20.50 Le­hetetlen?! Mai vendég: Bercmcnyi Géza 21.45 Exkluzív 22.05 KENÓ 22.15 Isadora. Angol film (1968)0.35 TeleJazzPódiunt - a HARD LINE TRIÓ a Globe Royal mulatóban 1.05 Híradó KV MTV2 4.30 Hírek4.33 Hajnali dallamok 6.00 Hírek 6.03 Reggeli csúcs7.38 Zöld/sport/reggel 8.00 Petőfi- délelőtt 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hírpercek 13.15 Biztonság­ban 13.45 Korkérdés 14.00 Pén­tektől péntekig 17.00 Hírek 17.04 Petőfi-délután 18.30 Segíthetünk? 19.00 Hírek 19.03 Zenezóna 19.30 Kölyökrádió 20.00 Húszas stúdió 21.00 Hírek21.03Zenezóna21.30 „Füst a víz felett...” 22.00 Szegedi Jazz Napok 197. VII/3. 23.00 Hír- percek 23.15 Ennyi... 5.30 Gazdatévé 5.50-9.00 Nap­kelte 5.30-9.00-ig Azonos az MTV 1 műsorával 15.05 Hol-mi? 15.30 Orson és Olivia. Francia rajzfilm­sorozat, XXV/23. A rózsaszín sza­lag 16.00 Civil kurázsi 16.30 Fride- rikusz (talkshow, ism.) 18.35 Szen­vedélyek. Olasz tévéfilmsorozat, 42/ 42.19.30 Az Onedin család. Angol tévéfilmsorozat, 182/138. Születésna­pi meglepetés20.00 Kodály művelt­ségi verseny, 1. középdöntő 21.00 Telesport 22.00 Aktuális 22.25 Hír­adó 22.45 KI ip-mix 22.55 Telesport 23.55 MC (ism.) t v2 6.00 Kacsintások 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.25 Délelőtt a tv2- vel 10.25 Egy kórház magánélete 11.15 Maíienhofll.40Mindent vagy semmit! 12.00 Stádium 12.15 Sze­rencsekerék 12.40 Egy kórház ma­gánélete 1335 Csupa-csupa élet 14.05 Mozard Band 1430 Top 10 (ism.) 15.00Csipsz 15.55 Aki bújt, aki nem 16.20 Remington Steele 17.10 Ma- rienhof 17.40 Csupa-csupa életl8.05 Az Acapulco-öböl 18.30 Szerencse- kerék 19.00Tények 19.30Gazdagok és szépek 19.55 Kifutó 21.40 Min­dent vagy semmit! 22.00Jó estét, Ma­gyarország! 23.00 A beugró 1.00 Haj­naliéi napcstigl.!5Tények DUNA TV DUNA TV 5.00-tól Óránként Híradó és Ké­pes krónika 7.45 A Vatikáni Rádió adása 8.00 Reggeli muzsika 10.50 Váltó (ism.) 11.25 Dunatáj (ism.) 12.00Déli harangszó 12.25Esti kér­dés 12.40 Popeyc, a tengerész 13.10 Útjelző 13.15 A hamis vak 13.20 Ú (jelző 13.35 Anna 15.10 Az Ázsia- sztráda népei és országai 16.05 La­káskulcs 16.45 A jólétalapjai 17.00 Az óceán lánya 17.25 Mese 17.50 Műsorajánlat 18.00 Híradó 18.20 A karácsonyi pulyka 19.35 A népmű­vészet örökösei 20.05 Közép-euró­pai magazin 20.40Esti kérdés20.55 Műsorajánlat 21.00 Híradó 21.20 Sportpercek 21.35 A szicíliai (ism.) 23.55 H íradó 0.25 Dupla vagy sém­in i 2.10 Közép-európai magazin 2.45 Esti kérdés (ism.) SZÍV TV SPEKTRUM 13.00 Háborgó egek 14.00 Nem­zeti parkok 15.00 A gyó-gyulás mű­vészete 16.00 Századunk rejtélyei 17.00 Állatlesen 18.00 National Geographie Atlasz 19.00Bcnyovszky Móric és a malgasok földje 19.35 Ün- nepek és szokások 20.05 Marvin Minsky és a mesterséges intelligen­cia 21.00 Cyberspace 22.00 Fazonok. frizurák, formák 22.30 A szex 1 m me 3 13.30 Kisasszony 14.00 Egy rém rendes család 14.30Ki a főnök? 15.00 Hegylakó 16.00 Fejvadász 17.00 Cream 211730AÜI8.00 Hegylakó 19.00 Ki a főnök? 1930 Hír3 20.00 Dinasztia21.00 A test melege23.10 Drága testek 0.15 A boszorkány lel- ke2.00NBA: PortlandTrailBlazers- Ulah Jazz profi kosárlabda-mérkőzés M S AT 1.15 Music Box 7.00-9.00 Vek­ker 13.10 Autó-motor (ism.) 13.40 Parti sétány, Ausztrália. Sorozat (ism.) 14.10 JáLszd újra... 14.40 Folytassa, Kolumbusz 1630 Music Box Top Ten 17.00 Pacific Blue 18.00 Poirot 19.00 Parti sétány, Ausztrália 19.30 Minden lében két kanál 21.30Poirot 2130 Cinkosok közt vétkes 23.55 Autó- motor extra RTL KLUB 6.30 Jó reggelt! 8.30Candy, Candy 8.55Randevú Edittel 9.55 Klip-klub 10.15 Pumukli 1030 Sweet Valley ll.lODragon Ball 11.40 A pálya ör­döge 12.10 Sliders 13.00 Randevú Edittel 14.00 Klip-klub 14.30 Rajz- film-klub 16.15 Sweet Valley 16.40 Sliders 1730100-ból egy 18.00 Meri vagy nem meri? 18.05 Falcon Crest 1835 Meri vagy nem meri? 19.00 Híradó 19.30 Fókusz 19.53 Meri vagy nem meri? 20.00 Dzsungelláz 22.10 Gyilkos sorok 23.10 Mentő­angyalok 0.10 Fókusz (ism.) VTV NYÍREGYHÁZI VÁROSI TELEVÍZIÓ 18.00 Péntek délután a KINGS- szel 18.05 Programajánló 18.40 EZ+AZ 19.15 Híradó 19.25 Meg­szállottak 19.45 Klip-tipp 20.30 Hahó, Öcsi! Magyar ifjúsági film S,Ty»RffiS 9.00 Faluképek 10.00 Képújság 16.00 Zenés kívánságműsor 17.30 Szamos Stop 17.40 A hét sportolója 17.50 Egészségünk 18.05 Mozi-mix. Játék 18.15 Baráti kávézás 18.30 Bő­vebben 18.40 Reklám 18.45 Sza­mos-* * híradó 19.00 Reklám 19.05 Rovatainkl9.15 Politika20.00 ATV 47 22.30 Számos-híradó (ism.) LlcLci 17.00 A nagy ábránd 19.00Egész­ségmagazin 19.30 Bodobácsfalvi rosszcsontok 19.45 Hogyan növeked­nek? 20.00 Az északi erdőrengeteg 21.00A nemek harca23.00 „Párosán szép...” 23.30 Emmanuelle 24.00 Vámpírlovagok 1.45 Napraforgó Ö 5.45 Matiné 7.25 Miami rapszó dia. Amerikai film 9.00 Jég véled! Amerikai vígjátékl0.35 Sztárközei­ben: Dan Aykroyd 11.00 Két tojás száz bajt csinál 12.35 Mr. Wonderfu I 14.15RocketGibraltar. Amerikai film 15.55 Sebességzóna 17.30 A1 f. Ame­rikai vígjátéksorozat 18.00 Kung-fu 19.05 Rudolf, a rénszarvas 20.00 Trainspotting. Amerikai film 21.35 Sztárközeiben: Kenneth Branagh 22.00 Halálos érintés 23.40 Szerel­mes történetek 1.05 Kocsisor New Yorkban. Amerikai dokumentumfilm 1.50Las Vegas, végállomás 3.40 He­kusok 2. CONTINUE bt. Nyíregyháza, Kossuth u. 19. Tel.: (42) 406-706 Új CD-ROM lemezek érkeztek! > CD R < 796 Ft + Áfa/db-tól Továbbá a hirdetés felmutatója 10% kedvezményt kap! CONTINUE BT. Nyíregyháza, Kossuth u. 19. Tel.: (42) 406-706 AKCIÓI ^MŰANYAG DOBOZBAN TDK 3,5" HD FORMÁZOTT > MÁGNESLEMEZ < 792 Ft + Áfa/doboz Továbbá a hirdetés felmutatója i 0% kedvezményt kap! Gondo! az ünnepekre? Az ünnepekre gondol? Ajándékozzon írószert! Ajándéka a legjobb kezekbe kerül! PAPIRSZAKUZLET 4400 Nyíregyháza, Szarvas u. 48. Telefon: 42/315-910 ROMI Méter-, Rövidáru Nagy-és kis­kereskedés —Mintás és sima polárok — Kordbársonyok, steppeltek —Gabardinok, selymek —Gombok, cérnák, cippzárak stb. ÓRIÁSI VÁLASZTÉKBAN Nyíregyháza, Szent István u. 17. Telefon: 42/403-681. Nyitva: hétfő—péntek 8.30—17.30 szombat 8.30—12.00 CÍDŐ^ R Ruházat D FF 0 IIUIlMkUI \ Bútora R KOMPLETT Bőr és Cipőkellék Kereskedés 4400 Nyíregyháza, Vasvári P. utca 4. Ha olcsó és szép a vágya — jusson eszébe a TaUódiné és Társa Kft. Or oson, a Csermely u. 5-ben. Tel.: (42) 480-215 Kínálatunk: • 3 hazai gyár több mint 200-féle terméke, • ezenkívül olasz, spanyol és török áruk bö választéka, • valamint tükörcsempék, színes fugaanyagok és ragasztók. Hirdessen az Új Keletben!

Next

/
Oldalképek
Tartalom