Új Kelet, 1997. december (4. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-09 / 287. szám

ingyen! Begyűjtötték az utcalányokat 3. oldal Munkatársaink FUJI alapanyagra és technikával dolgoznak 6. oldal IV. évfolyam, 287. szám - 1997. december 9., kedd Katonát gyanúsítanak Taxisrablás Szolnokon Szombatról vasárnapra virradó éjszaka húsz perccel tettének elkövetése után a rendőrség elfogta azt a fiatal­embert, aki Szolnokon fegyverrel a kezében napi bevé­telének átadására kényszerített egy taxist. Az utas, ami­kor pisztolyt szegezett a sofőrre, az átadott neki hatezer forintot. Ezt követően a rabló kiszállt, a taxis azonban az előzetes fenyegetés ellenére követte és szemmel tartotta időközben odaérkezett kollégáival együtt. A fiatalembert végül az értesített szolnoki rendőrök vették őrizetbe. Mindezt az érintett gépjárművezető mondta el a Magyar Rádió szolnoki körzeti szerkesztőségének. Az ügyben a rendőrség nem adott tájékoztatást, mert meg nem erősített információk szerint a rabló szerződéses katona, így az esetet a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Ügyészsé­gi Nyomozóhivatal vizsgálja majd. (MTI) Tiltott jelkép Neolux festékkel négy házra festettek Dávid-csillagot, ho­rogkeresztet és NATO-feliratot a hét végén ismeretlen tettesek Szentesen. Mint az MTI mun­katársa a Szentesi Városi Rend­őrkapitányságon megtudta: egyelőre nincs magyarázat a pingálók szándékára, ugyan­is a feliratokon egyenlőség- jelet tettek a „NATO”, vala­mint a Dávid-csillag és a ho­rogkereszt közé. A házak egy­mástól meglehetősen távol vannak, lakóik között sincs olyan azonosság vagy kap­csolat, amelyből következtet­ni lehetne bármire is. A rend­őrség egyelőre arra gondol, hogy jobboldali fiatalok cso­portja választotta az „éjszakai szórakozásnak” e formáját. Amenynyiben megtalálják őket, szabálysértési eljárást indítanak ellenük. Ködös utak Az Útinformtól kapott tá­jékoztatás szerint hétfőn haj­nalban országszerte köd ne­hezítette a közlekedést. A legsűrűbb volt a párásság Pest, Fejér, Bács-Kiskun, Hajdíí-Bihar, valamint Sza- bolcs-Szatmár-Bereg me­gyékben, ahol foltokban jó néhány helyen még 50 mé­ternyire sem láthattak el az autósok. Az ország többi me­gyéjében 100-200 méternyi­re láthatták be maguk előtt az utat a járművezetők. A fo­lyók, hidak, felüljárók kör­nyékén a páralecsapódás mi­att síkosság is nehezítette, lassította a forgalmat. Új képviselő Szabó János, az FKGP fővárosi frakciójának veze­tője, a párt egykori főpol­gármester-jelöltje, az FKGP választási irodájának jogi főigazgatója foglalja el a múlt héten elhunyt Rótt Nándor országgyűlési kép­viselői helyét. Erről a Füg­getlen Kisgazdapárt orszá­gos vezetősége döntött hét­főn. MindeztLány; Zsolt, az FKGP szóvivője közölte az MTI-vei. A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 49. játékhéten öttalála- tos szelvény nem volt. Négy találatot 50 fogadó ért el, ezekre egyen­ként 402 029 forintot fizetnek Három találata 4923 fogadónak volt, ezekre egyenként 4083 forintot fizetnek. Kéttalálatos szelvénye 110 736 fogadónak volt, ezekre egyenként 318 forintot fizetnek. A következő hétre átvitt 5 találatos-nettó- halmozódó nyereményösszeg 122 725 574 forint. A következő hétre átvitt - nettó - halmozódó jo­ker-nyereményösszeg: 48 442 048 forint. A hatoslottó nyereményei: Hattalálatos szelvény nem volt. öt plusz 1 találata két fogadónak volt, ezekre egyenként 2 788 969 forintot fi­zetnek. Az öttalálatos szelvények száma 68 darab, nyereményük egyen­ként 82 028 forint. A négytalálatos szelvények száma 3132 darab, nye­reményük egyenként 1781 forint. Három találatot 55 112 fogadó ért el, ezekre egyenként 354 forintot fizetnek. A következő hétre átvitt - net­tó - hattalálatos nyereményösszeg 142 582 068 forint. Jutalomelőadás a véradók tiszteletére Köszönet a gyógyulni vágyók és a meggyógyultak nevében Fekete Tibor (Új Kelet) A véradó mozgalom fejlő­désének fontos ösztönzője a véradók megbecsülése. E gon­dolat a jegyében nyitotta meg hétfőn este Szarkáné Kövi Már­ta, a Magyar Vöröskereszt Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezetének titkára a Móricz Zsigmond Színházban rende­zett Véradók-napi ünnepséget. A mozgalom jövőre ünnepli fennállásának ötvenedik évfor­dulóját. de csak 1988-tól tarta­nak minden évben Véradók Napját. Az idén nem adnak át külön jutalmakat a jubilánsoknak, ha­nem a véradók jeles táborának egy ingyenes színházi előadás a jutalma. Annyit azért sikerült megtudnunk, hogy Turbucz Sándor, aki a fehérgyarmati tér­ség állandó donora, több mint százszor tartotta a karját. Tíz embernek összesen nincs annyi vére, mint amennyit ő egyedül adott. Az ünnepségen megjelent és köszöntőt mondott dr. Andics László, a Magyar Vöröskereszt elnöke és dr. Kató Ernő, a szer­vezet főtitkárhelyettese is. Az elnök úrtól megtudtuk, hogy a rendszerváltást követően jelen­tős átalakuláson ment át a véradómozgalom, hisz meg­szűntek azok a nagyvállalatok, cégek, amelyek biztos donorhá­lózatnak számítottak, az új mun­káltatók pedig nem mindig néz­ték jó szemmel, ha a véradó élni kívánt azon jogával, hogy igényt tartott a pihenőidejére. Ezekben az években jelentősen csökkent a rendszeres donorok száma, de 1996-ban és ’97-ben már lelas­sult ez a tendencia. Dr. Andics László örömmel fogadta a megyei szervezet meg­hívását, hisz Szabolcs-Szatmár- Bereg megye a véradásban és egyéb segítségnyújtásban min­dig is az elsők közé tartozott. A tervekről annyit tudtunk meg, hogy hosszabb távra kell berendezkedni a szociálisan rá­szorultak megsegítésében, és még jobban oda kell figyelni a karitatív tevékenységekre. Töb­bet kell törődni az ifjúsággal is, mert közülük mind többen kal­lódnak el. Felvilágosító munká­val, egészségesebb életmódra neveléssel többet lehet elérni, mint az utólagos segítségnyúj­tással - fejezte be mondandóját a szervezet országos elnöke. Kardos G. György temetése Családtagjai, pályatár­sai, tisztelői hétfőn vettek végső búcsút Kardos G. György írótól a farkasréti temetőben. Az író-újság­író életének 73. évében, hosszan tartó, súlyos be­tegség után november 22- én hunyt el. A hamvasz- tás utáni gyászszertartá­son Békés Pál író idézte fel a pályatárs életútját. Egyebek mellett arról szólt, hogy Kardos G. György sokak számára kapaszkodó, mérce és visszanyitási pont volt. írói és emberi nagyságá­ról szólva kiemelte: a di­vathullámokkal nem szá­molt, az értéket tekintet­te mértéknek. (MTI) Holland tapasztalatcsere A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőr-főkapitány­ság több éve tart fenn szakmai kapcsolatot a holland Midden megye főkapitányságával. A megyénkhez ha­sonló nagyságú holland tartomány rendőrei és szabol­csi kollégáik évente több alkalommal szakmai cserelá­togatásokon vesznek részt. Legutóbb megyénkből egy ötfős csoport járt Hollandiában tapasztalatcserén. Ha­zaérkezésük után a kint szerzett tapasztalatokról Papp Judit sajtóreferens tájékoztatta lapunkat. Fullajtár András (Új Kelet)- A kölcsönös látogatások­nak mindig konkrét céljai van­nak. A mostani apropója az el­múlt évben elkezdődött bűn- megelőzési interregionális program folytatása volt. Ennek lényege az egyre jobban elsza­porodott lakásbetörések meg­előzése, illetve a különféle bűncselekmények áldozatai­nak és sértettéinek a védelmé­re alkalmazott holland tapasz­talatok tanulmányozása volt. A kint töltött közel egy hét alatt több szakmai programon és gyakorlati bemutatón vet­tünk részt. Többek között ta­pasztalhattuk, hogy milyen módszerekkel lehet megelőzni a lakásbetöréseket: például a lakás jó megvilágításával és olyan nyílászárók és ajtózárak alkalmazásával, melyeket biz­tosító társaságok is elfogad­nak. Természetesen ezeknek a biztonságtechnikai eszközök­nek a beszerzését a biztosító azzal támogatja, hogy mél- tányosabb biztosítási díjat állapít meg az ügyfeleknek. A delegáció tagjai - Herka Béla őrnagy, az MRFK meg­bízott bűnmegelőzési osz­tályvezetője, Szép Gábor őrnagy, a nyíregyházi rend­őrkapitányság forrónyomos és akcióosztály-vezetője, Illés Tamás és Cserhalmi János főhadnagyok - azon munkálkodnak hazaérkezé­sünk után, hogy a szerzett gyakorlati tapasztalatokat a mi lehetőségeink és viszo­nyaink között is alkalmaz­zuk. Szakmai csoportunkat Midden megye új főkapi­tánya is fogadta, aki ígére­tet tett arra, hogy a jövő év első felében ellátogat me­gyénkbe. Dr. Andies László I Dr. Kató Ernő

Next

/
Oldalképek
Tartalom