Új Kelet, 1997. december (4. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-03 / 282. szám

Világkrónika Koszovóban dörögnek a fegyverek Ariel Sáron, az infrastruktúra ügyeivel foglalkozó izraeli miniszter hétfőn úgy nyilatkozott, hogy Izraelnek „jó­zanul” bele kell egyeznie a palesztin állam létrehozásába. A kijelentés nemcsak a keményvonalas politikusként ismert Sáron eddigi pályafutásának fényében feltűnő, hanem azért is, mert ellentétben áll a kormány hivatalos álláspontjával. „Nem dughatjuk a homokba a fejünket... Az oslói megálla­podások nyomán létre fog jönni a palesztin állam, - jelen­tette ki Sáron az izraeli televízió második csatornáján su­gárzott nyilatkozatában. — Józanul kell szemlélnünk ezt a fejleményt, és meg kell tennünk a szükséges lépéseket an­nak érdekében, hogy az állam létrejöttéből fakadó veszé­lyek minimálisak legyenek. „Ez egyebek mellett azt jelen­tené, hogy Izrael megtartaná a biztonsága szempontjából fontos területeket, valamint a Jordán-vidék vízkészletei feletti ellenőrzést — fejtette ki Sáron. Irak el fogja utasítani a most megújítandó „élelmiszert olajért” programot, ha az ENSZ nem gondosko­dik arról, hogy az Egyesült Államok ne akadályozhassa a meg­állapodás által lehetővé tett humanitárius célú vásárlások le­bonyolítását. Ezt Mohamed Szaid asz-Szahaf iraki külügymi­niszter jelentette ki, hozzáfűzve: Bagdad „biztosítékokat ka­pott” más országoktól arra, hogy Washington kordában tartá­sa érdekében változtatni fognak a program végrehajtásának módozatain. Ez utóbbi közlését a miniszter nem fejtette ki bővebben. Mint az AP emlékeztet, Irak gyakran vádolta az Egyesült Államokat azzal, hogy az ENSZ szankcióbizottsá­gában élvezett befolyásával visszaélve a program első két szakaszában késleltette az élelmiszerek és más cikkek vásár­lására benyújtott iraki igények jóváhagyását. II. Alekszij, Moszkva és egész Oroszország pátriár­kája kész együttműködni II. János Pál pápával való találko­zójának előkészítésében. Az orosz ortodox egyház vezetője meg van győződve arról, hogy a két egyházfő találkozója történelmi esemény lesz. Mindamellett úgy véli, hogy felelősségteljes előkészítő munkára van szükség, egyebek kö­zött a két egyház között jelenleg meglévő problémák áthidalá­sára - jelentette ki az ITAR-TASZSZ-nak adott interjújában Vaszilij Lihacsov. Az orosz törvényhozás felsőházának alelnö- ke azt követően nyilatkozott, hogy hétfőn a Vatikánban há­romnegyed órás négyszemközti megbeszélést folytatott a pá­pával. Áz orosz politikus beszámolt arról is, hogy a pápa „ki­nyilvánította készségét” a Borisz Jelcin elnökkel való találko­zóra, az orosz államfő jövőre tervezett római látogatása idején. Az India keleti részén fekvő Bihar államban hétfő este felsőbb kasztbeli földbirtokosok felbérelt fegyvere­sei meggyilkoltak ötven földművest — jelentette a PTT indiai hírügynökség rendőrségi források alapján. Az UNI indiai hír- ügynökség harminc halottról tud a Bihar államban Jehanabad körzetben történt vérengzésben. A UNI hírügynökség jelentése szerint az alsóbb kasztokhoz tartozó áldozatok az Indiai Kom­munista Párt (Marxista-Leninista) hívei voltak. (A CPI-ML-t az Indiai Kommunista Pártból kivált Kína-barát csoport alapítot­ta.) Bihar állam India egyik legszegényebb állama. Hetven terroristát öltek meg annak a mű­veletnek a során, amelyet az algériai hadsereg indított a múlt hét szerdáján Larba térségében, Algírtól 20 kilométerre délre — számolt be kedden két algériai lap, a Liberté és a El-Khabar. A La Tribune című lap ötvenben adta meg a megölt terroristák számát. A L'Authentique című lap szerint a hadseregnek a múlt szerdán indított akciója vasárnap már véget is ért, és annak során 35 kazamatát is leromboltak. Kedd reggelig hi­vatalos forrásból nem erősítették meg a nagyszabású akció tényét. Egyes lapok hírül adták azt is, hogy Hattatbánál meg­ölték a legrettegettebb szélsőséges muzulmán szervezet, az Iszlám Fegyveres Csoport (GIA) vezetőjét, Antar Zuahrit is. Más források szerint Tala Asánál esett el. Hivatalosan semmit sem közöltek Zuabriról. A GIA egy közleményében cáfolta vezetője halálát. Vedel a svéd elit MTI Svédországban - Magyar- országhoz hasonlóan - állan­dó téma az alkoholizmus és a lakosság ivási szokásai. Egy közelmúltban elvégzett fel­mérés megcáfolta azt a koráb­bi feltételezést, hogy az alsóbb társadalmi rétegek több tö­mény szeszt fogyasztanak, a felső „tízezer” pedig inkább bort iszik. A vizsgálatot Göte­borgban, több ezer felnőtt fér­fi bevonásával végezték el. Az eredmény azt mutatja, hogy a munkahelyi hierarchi­ával párhuzamosan ugrássze­rűen növekszik az alkohol fo­gyasztása. Tizenkét középko­rú munkás közül alig egy iszik hetente egynél több alkalom­mal bort, míg a hasonló kor­osztályú, vezető értelmiségi­eknek közel fele. A tömény szesz esetében nyolc munkás közül egy, míg ezzel szemben minden ötödik értelmiségi fo­gyaszt hetente egynél több­ször ilyen italokat. A felmérésből az is kiderült, hogy a magas beosztású alkal­mazottak minden alkalommal nagyobb mennyiségű bort isz­nak, mint a kétkezi munkások. A vizsgálatok azt is feltárták, hogy a közép- és felsővezetői beosztásban dolgozó nők is sokkal gyakrabban isznak bort és tömény szeszt, mint a hason­ló korosztályú, alacsony vég­zettségű munkásnők. Gy. Z. Szeptember vége óta pattaná­sig feszült a helyzet Szerbia déli, kétmillió albán lakta tar­tományában, ahol a kisebbség­nek nevezett többségi albán nemzet immár egy évtizede minden kisebbségi és emberi jogaitól megfosztva éli elle­hetetlenített életét. Már akkor érezhető, tapasz­talható volt a feszültség, a levegőben lógott a fegyveres incidensek kitörésének a veszé­lyei, amelyek hamarosan be is következtek. Hiába próbálko­zott Ibrahim Rugóvá, a mérsé­kelt albán vezér józanságra és megfontoltságra inteni, hiába hangsúlyozta szinte naponta, hogy továbbra is békés úton kell megkísérelni Koszovó kiválását Szerbiából. Az albánok azon­ban kilátástalannak látták a to­vábbi békés küzdelmet saját szabadságukért. Megelégelték a tíz éve tartó elnyomatást, a jog- fosztottságot. Az elmúlt évek folyamán ahogy csökkent Ru­góvá hatalma, úgy erősödött Azem Dematyinak, az illegális Koszovói Köztársaság szélsősé­ges, fegyveres harcot hirdető vezérének politikai befolyása a tartományban. Ezt látszik iga­zolni a tartomány területén ál­lomásozó jugoszláv biztonsági alakulatok 11 laktanyája ellen elkövetett terrortámadás-sorozat Bánya* katasztrófa MTI Az orosz bányamentők eddig 59 ember holttestét hozták ki a kemerovói területen lévő Zir- janovszkaja szénbányából, ahol a hétfőről keddre virradó éjszaka metánrobbanás történt. Nyolc bányász után még mind­ig folyik a kutatás. A bányarob­banás helyi idő szerint éjszaka 1 óra 17 perckor következett be. Oroszország kemerovói terü­letén háromnapos gyászt ren­deltek el a bányakatasztrófa miatt. Aman Tulejev kemero- voi kormányzó is a helyszínre érkezett a mentőmunkálatok koordinálására. Viktor Csernomirgyin orosz miniszterelnök kedden kor­mánybizottságot hozott létre a bányaszerencsétlenség okai­nak kivizsgálására. Az orosz konnányfő részvétét nyilvání­totta az elhunytak hozzátarto­zóinak, s arról biztosította őket, hogy a hatóságok min­dent megtesznek az érintett bányászcsaládok megsegítése érdekében. A kuznyecki szénmedence Zirjanovszkaja bányáját még 1946-ban nyitották meg, s egykor évente egymillió ton­na kokszolható szenet termel­tek itt ki. Az ágazat átszerve­zése nyomán itt is csökkent a bányászat, de az itt kitermelt ipari szén iránt stabil maradt a kereslet. A 14. számú tárna - ahol a feltételezések szerint be­következett a robbanás - az egyik legveszélyesebb részleg­nek számított (de itt található a leggazdagabb szénlelőhely), ahol elég intenzív szellőztetést végeztek már évek óta. A kemerovói terület szénbá­nyáiban, ahol évente csaknem 100 millió tonna energiahordo­zót termelnek ki, idén eddig - nem számítva a keddi katasztró­fát -, 62 ember vesztette életét bányaszerencsétlenségekben, míg tavaly egész évben 46-an. is. A terroristák akcióit követően az állig felfegyverkezett szerb rendőrség hajtóvadászatot indí­tott az elkövetők kézrekerítésére. Az egész tartományra kiterjedő rendőri megtorlás rövidesen si­kerrel járt. A gerillákat elfogták, ügyükben most folyik a bírósá­gi tárgyalás. Az őket terhelő bi­zonyítékok összegyűjtésekor került napvilágra az a már szin­te senkit sem meglepő hír is, hogy az emberi jogaiktól meg­fosztott albánok megalakították Koszovó Fölszabadító Hadse­regét. A bejelentett, új helyze­tet teremtő esményt hamarosan egy, a tartomány albán férfiai- nak körében végzett közvéle­mény-kutatás eredménye tette még kacifántosabbá. A megkér­dezettek 93 százaléka arra a kér­désre, hogy belépne-e a koszo­vói Fölszabadító Hadseregbe - igennel válaszolt. Novemberben tovább súlyos­bodott a helyzet a Szerbiához tartozó tartományban. A fővá­rosban, Pristinában, valamint Kosvska Mitrovicán és az Al­bániához közeli, határ menti falvakban szintén a rendőr- állomások voltak a felkelők célpontjai. Az éj leple alatt vég­rehajtott fegyveres támadások­nak több rendőr esett áldozatul, és még több súlyosan megsebe­sült. A szerb Belügyi Titkárság (a rendőrség) az ellenük elkö­vetett terrortámadásokra határo­MTI Várhatóan a külügyi bizott­ságjavaslatának megfelelően a közös tárgyaláskezdés mel­lett foglal ma jd állást az Eu­rópai Parlament csütörtökön, amikor szavaz a bővítési fo­lyamatról - értesült az MTI nem hivatalos forrásból. A határozatban alighanem ben­ne marad az a háromszoros megfogalmazás, amely kétfé­le tárgyalási típust képzel el, és Szlovákián kívül vala­mennyi tagjelölt államot kö­zös startvonalról indítaná el. Az Európai Unió tagorszá­gaiból választott képviselő- testület plenáris ülése szerdán vitatja meg a határozatterve­zetet, a szavazása várhatóan csütörtökön délben lesz. A ha­tározatnak nincs kötelező ér­zottan és erélyesen reagált. No­vember végétől már nem csak az állig fölfegyverzett, gyalogo­san és terepjárókon közlekedő rendőrök csoportjai járják a ko­szovói települések utcáit és azok sikátorait. A belügymi­niszter rendeletére a jugoszláv (szerb) rendőrség páncélozott járműveket, tankokat, harcko­csikat és helikoptereket is be­vetett a gerillák elleni kímélet­len harcokba. Több bekerített albán települést szálltak meg és fésültek át, felkelők és fegyve­rek után kutatva. Akcióiknak „köszönhetően” több tucatnyi albán szeparatista került szerb börtönökbe. A rendőrség „rend­csinálásának” több halálos ál­dozata és még több súlyos se­besültje lett. A feldühödött al­bánok a soraikban élő, a hata­lomnak behódoló és azt kiszol­gáló kollaboránsok ellen is több merényletet hajtottak végre. A jugoszláv hadsereg teljes készültségben, de még a lakta­nyák kapuin belül várja a fegy­veres leszámolások további fej­leményeit. Amennyiben a rend­őrség képtelennek bizonyul az albánok ellen irányuló határo­zott és erélyes fegyveres akciók további végrehajtására, úgy nem kétséges, hogy a hadsereg beavatkozása lesz a következő lépést. Az pedig még tovább sú­lyosbítaná a most is válságos ko­szovói helyzetet. vénye, csupán véleményezi a bővítéssel kapcsolatos hivata­los elképzeléseket. A külügyi bizottságban a csatlakozási tárgyalások megkezdését illetően hármas megfogalmazás került a ter­vezetbe. A parlament egy­részt deklarálja, hogy a bővítési folyamat mindenki számára nyitott. Másrészt úgy foglal állást, hogy a tár­gyalásokat minden tagjelölt országgal - Szlovákiát le­számítva-egyszerre kell el­indítani. Megkülönbözteti viszont a tervezet az inten­zív tárgyalások fogalmát: effajta tárgyalásokat a leg­felkészültebbekkel javasol kezdeni, és a legfelkészülteb­bek kiválasztását bizonyos feltételekkel a brüsszeli vég­rehajtó szervre bízza. Gorbacsov reklámszerepben MTI A szovjet peresztrojka nagy öregje, Mihail Gorbacsov rek­lámember lett. A Szovjetunió egykor nagyhatalmú pártve­zetője a Pizza Hut cég termé­keinek népszerűsítésében vál­lalt szerepet, de az egész ho­noráriumot- amelynek össze­gét csak feltételezni lehet - alapítványának működtetésé­re utalja át. A Szovjetunió exelnöke már korábban is kapott felkéréseket rekíámszereplésre az utóbbi években, de ezeket szinte kivé­tel nélkül elutasította. A rossz­nyelvek szerint most a pizzák népszerűsítéséért kapott jelentős összeg késztette mégis arra Gorbacsovot, hogy szerepet vál­laljon a reklámfilmben. A Gorbacsov nevét viselő moszkvai alapítvány ugyanis komoly anyagi gondokkal küszködik, bérelt épületben működik, s a jelentős költségek miatt most saját irodát szeretne vásárolni. Itt kapna otthont a peresztrojka éveinek szentelt könyvtár és archívum is. A Gorbacsov-alapítvány sajtóközleményében a rek­lámszereplésről beszámolva kiemeli azt is, hogy az alapít­vány sohasem kapott állami támogatást, s most sem tart igényt ilyen segítségre. Az alap eddigi tevékenységét a Gorbacsov által könyveiért, cikkeiért és előadásaiért ka­pott honoráriumokból, illetve szponzori befizetésekből fi­nanszírozta. A reklámklip forgatókönyve szerint Mihail Gorbacsov egy darab pizzát ajánl az ebédelő közönségnek, amely öröm- újjongásban tör ki: „Éljen Gor­bacsov, aki elhozta nekünk a Pizza-Hut-ot!” Bővítési folyamat ^ Hírről V hírre Fekete Tibor (Új Kelet) Európában szinte min­den országnak megvan a maga keresztje. A spanyo­loknak a baszk kérdés, a briteknek Észak-írország helyzete, Európa testében pedig a Balkán-félsziget az igazi daganatos megbete­gedés. Úgy tűnik, Bosznia sorsa, ha lassan is, de ren­deződik, ugyanakkor Ko­szovóban tovább fokozó­dik a feszültség, amit az al­bánok még tovább ger­jesztenek. December elsejétől hiva­talosan is életbe lépett a Schengeni-egyezmény. Európa fejlettebb része a valóságban is egységes. Egy kicsit talán kilóg a sor­ból Törökország, mely val­lásában és kultúrájában nem igazán nevezhető eu­rópainak, gazdasága azon­ban megfelel a feltételek­nek. Ahhoz, hogy Közép- Kelet-Európa is majdan ré­szese lehessen az Uniónak, sokat kell még tenni. Csehország sokáig a csat­lakozás első számú esélye­sének kiáltotta ki magát. Még kapóra is jött nekik annak idején a szlovák na­cionalisták elszakadási tö­rekvése. így megszabadul­hattak a kevésbé fejlett országrésztől, és akkor azt hitték, ezzel a posztko- munistának nevezett orszá­gok között övék a vezető szerep. A Visegrádi Hár­mak, majd Négyek együtt­működését nem vették ko­molyan, csak önös érdeke­iket tartották szem előtt. Azt hitték, és el is hitették a világgal, hogy a munka- nélküliség és az infláció jelentős emelkedése nélkül is lehet rendszert váltani. Mára kiderült, hogy a ka­póitokkal nem vagyonré­szeket, hanem felhalmozott csődtömeget osztogattak. Kiderült az umbulda, szét­pukkadt a léggömb. A cseh kormány bukása már a levegőben lógott. A gazdasági mutatók stagnál­tak, és az első kilenc hónap­ban még annyi külföldi tőke sem áramlott az or­szágba, mint a korábbi év hasonló időszakában. A hanyatlás, vagy legalábbis a stagnálás jelei már nyár végén mutatkoztak, de az igazi bukást a koalíciós pártok elfordulása jelentet­te. Vaclav Klaus-nak nem maradt más választása, mint benyújtani lemondását. Nincs irigylésreméltó helyzetben a következő kabinet. Véghez kell vin­nie a valódi rendszervál­tást, amivel minden bi­zonnyal magára vonja a nép haragját. Megszorító intézkedések, bankkon­szolidáció nélkül elkerül­hetetlen a cseh gazdaság hanyatlása. Ráadásul elke­rülhetetlen a cseh korona igazi értékre történő leér­tékelése. Egy szó mint száz, kiderült a nagy um­bulda, mert kilógott a nagy varázsló köpenye alól az odakészített kellek. A végén még a varázspál­ca is kettétört.

Next

/
Oldalképek
Tartalom