Új Kelet, 1997. december (4. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-27 / 301. szám
1997. december 27., szombat Háttér Világunkból mind fájóbban hiányzik a szépség és a harmónia. Az ember és a természet sérülékeny egyensúlya korunk égető problémája, ám olyan ez, mint a dohányzás: mindenki beszél az ártalmairól, de a dohánygyáraknak még soha nem ment ennyire jól. Persze vannak akadékoskodó, töprengő figurák, itt vannak például a természetfotósok, akik hisznek a képek varázslatában, a megörökített szépség és harmónia lélekre ható mitikus erejében, és képesek percekre, órákra, napokra vagy talán hosszabb időre is visszacsempészni sérülékeny világunkba egy kis reményt. Bozsó Katalin reprodukciói Találkozás a természettel Harminc év a köz szolgálatában Három évtizedet töltött el a közigazgatásban Vastagh Mihályné, Szabolcsbáka jegyzője. Munkájának jutalmául két évvel ezelőtt a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztje kitüntetést kapta meg. Most abból az alkalomból kerestük fel, hogy átadták a település üj iskoláját, amelyhez sok köze van. A lakásba lépve szembeötlik az iskolaavató alkalmából kapott rengeteg virágcsokor, melyek még sokáig az ünneplésre, a megbecsülésre emlékeztetik majd a jegyző asszonyt. Baráth Andrea- Ön 1967 óta tevékenykedik a közigazgatásban. Tudomásom szerint több területen is dolgozott. Melyik volt az eltelt harminc év legnehezebb időszaka?- A rendszerváltást követő évek voltak a legnehezebbek, mert az általános elszegényedés következtében elszabadultak az emberi indulatok. Egyre kevesebb állami pénzből kellett az évek során fenntartani magukat az ön- kormányzatoknak, és ez még 1990-ben frissen kivívott önállósággal is párosult, bizony keservesen meg kellett szenvedni a pénzhiányt. Két településen, Szabolcs- bákán és Laskodon dolgozom, mindkettő társközség volt a rendszerváltás előtt, következésképp az „önálló élethez” az alapoktól kellett kezdeni mindent. Amikor Szabolcsbákára kerültem, nem voltak aszfaltutak, a járhatatlan földutakra pedig nem ment be sem a mentő-, sem a tűzoltóautó. Életveszélyes középületeket örökölt a község: az óvodának például olyan elavult telőszerkezete volt, hogy a termekben az áramcsatlakozókból folyt a víz. Nem volt a fiataloknak semmilyen szórakozási lehetőségük, és végül, de nem utolsósorban a hivatalnak sem voltak szakemberei.- Huszonötmillió forintot nyerni pályázatokon bizony nem kis teljesítmény. Az Ón által az évek során készített tíz pályázat közül kilenc sikeres volt.- Pályáztam a polgármesteri hivatal külső-belső felújítására, a védőnői szolgálat részére tanácsadó és váróhelyiség kialakítására, a háziorvosi szolgálatnál és az óvodánál épületfelújításra és gázbevezetésre, az általános iskolai tanulók részére étkezőhelyiség kialakítására, a ravatalozó gázfűtésére és parkosítására. Ezek eredményeként fél évig harminc munkanélkülit tudtunk közhasznú munkásként foglalkoztatni, amivel jelentős költségmegtakarítást értünk el a szociális célokra betervezett összegnél. Elmondhatom, hogy az önkormányzatot a csődközcli helyzetből a pályázatokkal nyert pénzek segítették ki két évvel ezelőtt.- Ón verset szavalt az is- kolaavatón a gyermekeknek a gyermekekért. Beszélgetésünkből is ki der it I, mennyire szíven viseli a sorsukat.- Valóban. Az óvoda udvarán pancsolómedencét is alakítottunk ki nekik. Amelyik településen csökken a gyermeklétszám, az előbb- utóbb halálra van ítélve. Az önkormányzat felelőssége, hogy megfelelő körülményeket teremtsen a gyermekek alapvető intézményi és szociális ellátására, mert akkor csökken az elvándorlás, illetve nő a gyermekvállalási kedv.- Az idei év tette fel a koronát eddigi pályafutására. Milyen tervei vannak a jövőre nézve?- A volt tűzoltószertárat szeretnénk átalakítani kéthe- lyiséges étkezővé. A hátrányos helyzetű gyermekek ebédeltetését lehetne ezzel megoldani, hogy ne kerüljenek éhesen az utcára, ezáltal csökkenjen a veszélyeztetettségük. Szintén pályázattal nyert pénzen munkanélküli óvónőt tudunk főállásban foglalkoztatni ezeknek a gyermekeknek az ellátására. Tervezzük a munkanélküliek foglalkoztatását, például úgy, hogy erdőtelepítésre és -művelésre is szeretnénk pályázni, hiszen jelentős földterület van ön- kormányzati tulajdonban. Folytatni kell az utak aszfaltozását, csapadékcsatornával való ellátását. Utóbbit korábban is úgy oldottuk meg olcsóbban, hogy a polgármesteri hivatal udvarán öntötték ki-hozzá a betonlapokat, így sokkal többet tudtunk ugyanannyi pénzből elkészíteni.- Honnan ered ez a megszállottság, ez az örökös tenni vágyás?- Már gyermekkorom óta megszoktam, hogy mindenért meg kell küzdeni, és soha nem szabad feladni a harcot. Kemény küzdelembe került, hogy itt, Sza- bolcsbákán elfogadjanak az emberek, és hogy a képviselők ne az egyéni harcra koncentráljanak, hanem a beadandó pályázatokat elősegítő döntéseket hozzanak. Mára, úgy érzem, befogadtak, szakmai útmutatásaimat elfogadják. Talán ennek is köszönhető a település ilyen látványos fejlődése. Szennyvízcsatorna és utak Eltelt fél év Nagyecsed városi rangra emelése óta, és a település a korábbinál is gyorsabb tempóban halad azon az úton, amely városi arculatának, infrastruktúrájának kialakulásához, az „összkomfortos” élethez vezet. Az ónkormányzat aktuális feladatairól Szűcs Gusztáv polgármestert kérdeztük. Dojcsák Tibor (Új Kelet)- Próbáljuk azokat az elmaradásokat pótolni, amiket a korábbi vezetés hagyott ránk. A település életében döntő fordulat zajlott le július elsején, amikor Nagyecsed város lett. Pillanatnyilag a legnagyobb feladatunk a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése. Már 1992-ben elkészítettük pályázati anyagunkat, és azóta folyamatosan pályázunk állami támogatásra, sajnos mind ez idáig sikertelenül. Most új felállásban próbálkozunk, térségi összefogással. Tiborszállás, Mérk, Vállaj, Fábiánháza és Nagyecsed együtt pályázik szennyvíz- csatorna építésére. Ha ezúttal sem nyerünk, akkor az utakra fogunk az eddigieknél is nagyobb figyelmet fordítani. A 7500 lakosú Nagyecsed nagyobb területen fekszik, mint Mátészalka, ahol közel 20 ezer ember él! A rendszerváltás óta mintegy 30 utca kapott útalapot vagy szilárd burkolatot, esetleg új réteget a régi aszfaltra. Nagyon sok utunk van, közülük sok esős időben szinte járhatatlan, sürgős lenne a rendbetételük, de szerettük volna ezt a szennyvízberuházás után elvégezni, mert értelmetlen pénzkidobás lenne idén utat építeni, jövőre pedig feltörni, hogy a csatornát lefektethessük. Ha azonban ezúttal sem kapunk pénzt a szennyvízcsatornára, akkor a lakosság igényének eleget téve utakat akarunk építeni, bízva abban, hogy nem kell a közeljövőben sok helyen feltörni. A városnak számos közintézménye épült a hatvanas években, ezeket folyamatosan fejleszteni, karbantartani kell. Szinte mindegyik intézményünkben gáz- vagy központi fűtés van, kivéve két óvodánkat, de oda is korszerű fűtést szeretnénk. Külsőbelső felújításokat végeztünk és tervezünk, ez egy hosszú folyamat. Felújítjuk szolgálati lakásainkat, ezek is gázfűtést kaptak. Az ön- kormányzat a református egyházzal közösen alapított egy középfokú oktatási intézményt. Ennek szakmai munkájába nem avatkozunk bele, de támogatjuk az iskolát, anyagilag és erkölcsileg egyaránt, mert meggyőződésem, hogy egy ilyen jellegű intézményre szükség van térségünkben. Nagyecscden komoly létszámú református gyülekezet van, hagyományai vannak az egyház településformáló munkájának. Vannak kisebb feladataink, amelyekre szintén sok pénz kell, mint például hidak, buszvárók építése, parkok kialakítása emlékműveinknél. Támogatni kell a sportegyesületet, mert különben elsorvad a sportélet. Beszélhetnénk még a szociális feszültségről, ami mind a cigány, mind pedig a magyar lakosság körében jelentkezik. Foglalkozni kell a munkanélküliséggel, segélyeket, jövedelem- pótló támogatást juttatni a rászorulóknak. Próbálunk pénzt szerezni, vállalkozókat, ipart hozni Ecsedre, de ez nem megy egyik napról a másikra. Akármilyen nehéz is lesz, már ráléptünk a várossá váláshoz vezető útra, és eltökéltük, hogy végigme- gyiink rajta. » Élménynek se kutya! Bürget Lajos jegyzete Meredten ülök a képernyő előtt. A nyíregyházi városi közgyűlést közvetítik. A kép időnként elsötétül. Aztán a beszélőt nem hallani. Minden olyan, mint egy némafilm. Várom, mikor szólal meg a zongora, mikor bújnak elő a tapőr kezei alól a dallamok. Aztán újra visszajön a hang. Már ez maga izgalmas, ki kell találni, kimit mondhatott azalatt, amíg nem lehetett hallani. Aztán urak, akikről nem tudni, kik. Majd a negyedik felszólaló említi ezt az ismeretlent, akiről akkor derül ki, hogy kicsoda. Az egyik képviselő eszik. A másik homlokára tolt szemüveggel olyan, mint egy breki. A harmadik megpróbál szellemes lenni. Időnként a felek intik egymást, hogy ne egy leendő választás jegyében csináljanak hangulatot és propagandát. Ha nem mondják, észre sem lehetett volna venni, hogy ilyen is történik. Aztán valaki kimegy. Más bejön. A számlálógép elromlik. Nyomozzák, ki volt, ki nem, hányán is vannak. Aztán valaki feláll, átmegy a terem másik asztalához, és egy alá nem írt okmányt aláír. A másik letolja, ne csináljon teátrális jeleneteket. Ez se volt érzékelhető, de hát a liliomlelkű városatya meg- irigyelhete, hogy valaki tovább volt a képernyőn, mint ő. Az ember eközben igyekszik a témára figyelni, de' mint kiderül, a vita tárgya egyesek szerint nem is alkalmas a vitára. Röhej, de még az előterjesztő párt frakció- vezetője is a saját előterjesztőjét bírálja. Láthatóan nem beszélte meg önmagával. Ott feszül bennem a kérdés: ki kit támogat? Ki kit győz le? És főleg meg... Setesuta ülésvezetés. Az elnök sem tudja, mi a teendő, így aztán parttalanná válik az egész. Elnöklő személy váltása. Kerékvágás újra. A felszólalók a képernyőnek beszélnek. Aztán új kérdés: elnapoljuk? Ne napoljuk? Szavazzunk. Szavazzunk? Az egész egyre szórakoztatóbb. Vannak, akik ironizálnak. Aztán ügyrendi kérdés. Kiderül, nem is az. De az. Szavazzunk. Már egészen jól érzem magam. És ekkor robban a bomba. Amiről vitáznak, az nem is vitatható, mert a megfogalmazás nem egzakt. Hát tegyék azzá. Azzá teszik. Fellélegzés. A kép megint elmegy. A hang is. Valami történik. Megegyeznek arról, hogy amiről megegyeznek, az nem a végső megegyezés, mert ezt ki kell egészíteni ahhoz, hogy működőképes legyen. Már több mint egy óra eltelt. Notóriusnak sincs kedve újra megszólalni. Szavaznak, győz a többség. És belekezdenek az új témába. Bizottságok: igen. Igen, de nem érdemes. Minek tárgyalni, amikor e témában új rendelet várható ? De mégis érdemes. Aztán minden külön értesítés helyett az egész adás megszakad, olyan, mint egy coitus interruptus. Sose fogom megtudni, mi is lett a vége. Hát ennyit a közgyűlési közvetítésről. Élmény-' nek se kutya!
