Új Kelet, 1997. december (4. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-24 / 300. szám

1997. december 24., szerda Sport A megye sportjának zászlóshajója Sydney felé navigál Év végi beszélgetés Pók Istvánnal, az NYVSC elnökével M egyénk sportéle­tének reprezen­tánsa, mondhat­nánk zászlóshajója a Nyír­egyházi Vasutas Sportclub. A nyíregyházi vasutas dol­gozók által 1928-ban alapí­tott sportegyesület össze­forrt a város és a megye sportéletével. A jövőre 70. születésnapját ünneplő klub életerős szakosztályai már az első húsz évben bizonyí­tották, hogy a sport, a ver­senysport iránt mekkora az érdeklődés környezetünkben. Aztán az 1950-es évektől a központilag kiemelten támoga­tott új egyesületek mellett kicsit háttérbe szorult a vasutas sportegylet. Igaz, ennek ellenére például atlétái és focistái a megyén belül a legjobbak közé tartoztak. A klub reneszán­sza az 1977-es évtől következett be, ami szintén egy admi­nisztratív döntés eredménye volt: a megye legnagyobb és több mint tíz éven keresztül központilag legjobban támoga­tott klubja lett az akkori NYVSSC egy fúzió kapcsán. A rend­szerváltás után a sportból visszahúzódó állam új helyzet elé állította a magyar sport mesterségesen feldusszatott sportklubjait, egyesületeit. Az NYVSC a finanszírozás el­maradása okozta hatalmas viharokat is átvészelte, néhány szakosztályától megvált, és most nyugodtabb vizeken hajó­zik. Hogy eredményesen, azt bizonyítja: Barcelonából és Atlantából is hoztak olimpiai érmet versenyzőik. Hogyan „hajóztak” ebben az évben a klub szakosztályai, sportolói, milyen „útitervekkel” készülnek 1998-ra, és hogyan érke­zik majd a szabolcsi zászlóshajó 2000-be, azaz Sydneybe az olimpiára? Erről kérdeztük Pók Istvánt, a „zászlósha jó kapitányát”, az egyesület idén újraválasztott elnökét.' Révay Zoltán (Új Kelet)- Mik voltak a lassan el­múló év legjelentősebb ál­lomásai, eredményei?- Februárban tartottuk a vezetőségválasztó közgyűlé­sünket, jelentősebb személyi változások nélkül dolgozunk tovább. Kialakult, egységes csapatunk van a szakosztá­lyoknál, a klubnál. Sajnos tovább szegé­nyedtünk, amortizálódtunk, őszintén mondva, csoda, hogy létezünk, élünk. A spor­tot felügyelő miniszter és az állami sportvezetők egy helyben topogása miatt a sport életterének rendezet­lensége ma már politikai kér­dés lett, de bízom abban, hogy a kormány négyéves időszakának végére - a vá­lasztásokig - alapvető, ked­vező döntések születnek. „Szakmailag megerősödtünk” I- Melyek a legszebb si­kerek? —Nagy sikernek tartom azt, hogy különösen a szakmai állományunk erősödött, Bo­tos Ferenc, Botos András, ide szerződött, Szűcs Csaba visszatért, és a legeredmé­nyesebb sportolóinkat is meg tudtuk tartani.- Mi lesz a jövője az NYVSC létesítménye­inek? — Az NYVSC-nek saját tu­lajdonú létesítménye nincs, és anyagi lehetőségeink mi­att a közeljövőben nem is lesz. Az általunk üzemelte­tett létesítmények esetében sikerült jó gazdának bizo­nyulnunk. A MÁV-létesít- mények használói rajtunk kívül az összes környező oktatási intézmény tanulói és a Sportiskola. Mi ezzel tá­mogatjuk Nyíregyháza vá­rost. A Bujtosi Szabadidő Csarnoknál most már arra kell vigyázni, hogy ne legyen ta­vaszi és őszi vásár, mert ak­kor a szakosztályok talán a Bujtosi sporttelepre szo­rulnak.- Az NYVSC hetedik éve üzemelteti a Városi Sta­diont. Hogyan lehetne ennek az időszaknak a legfontosabb tapasztala­tait, eredményeit megfo­galmazni?- 1991-ben nagy vitát vál­tott ki ez az üzemeltetési for­ma. Egy-két képviselő nem igazán bízott egyesületünk­ben. Ma már egyértelműen bizonyítani lehet, azoknak volt igazuk, akik kiálltak mellettünk. 1991 májusa óta mintegy 55 millió forintos üzemeltetési megtakarítást értünk el. A Sportkollégiu­mot döntően saját bevételből építettük. De nem kértünk önkormányzati támogatást az úgynevezett Coca-Cola- kapu több mint 4 millió fo­rintos építéséhez, s a kollé­gium megszűnése után a kis szálloda kialakításához sem. Az ifjúsági atlétikai Európa- bajnokság 20,6 millió forint­tal gyarapította az önkormány­zat vagyonát. Erre külön büsz­kék vagyunk, hisz az NYVSC szakemberei meghatározó szerepet vállaltak az Európa- bajnokság szervezésében. Ha mindezeket összeadom, kide­rül, ez az üzemeltetési forma, vagyis az egyesületünk több mint 100 millió forintos pozi­tív eredményt hozott az önkor­mányzatnak, Nyíregyházának. Ezalatt az idő alatt az üzemel­tetéshez 95 millió forintos tá­mogatást kaptunk a várostól. Ezeket az eredményeket mi úgy értük el, hogy az üzemel­tetésnél egyetlen szempont irá­nyította munkánkat: a stadion­ban készülő minőségi sport­ágak szakmai érdekei. No meg azok a kötelezettsé­gek, amelyeket az önkormány­zattal kötött megállapodásban vállaltunk.-Milyen pénzügyi elképze- j lésekkel és kondíciókkal j gazdálkodik a klub?- Az év kezdetekor akkori ismereteink alapján 78 millió forintra terveztük költségveté­sünket. Várhatóan 1997. de­cember 31-éig körülbelül 92 millió forint lesz a felhasználá­sunk. Legjelentősebb támoga­tóink voltak Nyíregyháza Vá­ros Önkormányzata, a MÁV Rt.. a Szabolcs Gabona Rt., és a szakosztályokat támogatók sora egyre növekszik. Ebben a legjelentősebbek a megye- székhely gazdálkodó szerveze­tei. Köszönet támogatásukért. Sajnos, az 1997-es év példa nél­küli, de bízom benne, több ilyen év nem fordul elő, hogy a megyei közgyűlés sem ben­nünket, sem más sportegyesü­letet nem támogatott. Ebben a kérdésben feltétlenül önvizs­gálatot kéne tartani, hogy szem­be lehessen nézni a megye spor­tot szerető állampolgáraival. Érem Sydneyből?- Az elmúlt héten az NYVSC elnöksége a klub olimpiai felkészülési tervét tárgyal­ta. Lehet-e egyáltalán a sport mai helyzetében két és fél évre előre tervezni?- Az előző két olimpián el­ért sikereink is tervszerű ke­mény munka eredményei vol­tak. Azóta tovább élesedett a nemzetközi színtéren a konku­rencia. Újabb és újabb orszá­gok egyre nagyobb pénzeket fordítanak olimpikonjaink eredményes felkészítésére. Mi azt tekintjük feladatunknak, hogy a legtehetségesebb ver­senyzőink számára megteremt­sük az esélyegyenlőséget. Ez a feladat meghaladja a szakosz­tályok és a klub mindennapi tevékenységét. Fontos, hogy új, elkülönített pénzügyi for­rást tudjunk biztosítani. Ebben számítunk a város és a megye gazdálkodó szerveinek, a városi és a megyei önkormányzat ha­tékony támogatására.- Elképzelhető-e, hogy akárcsak Barcelonában vagy Atlantában, NYVSC-s sportoló is felállhat az olim- piai dobogóra? Kikre számít?- Négy sportág képviselői nagy valószínűséggel ott lesz­nek Sydneyben. Ez az úszás, az atlétika, a súlyemelés és az ökölvívás. 2000. május 1-jén meg­mondom, hogy kitől várok érmet.- Az idei súlyemelő vb az NYVSC súlyemelőinek a sikereit nem szaporí­totta. Ez a tény nem ag­gasztja?- Nem sokan láttak a Kos­suth téren, hogy a mellemet döngettem, amikor súlyeme­lőink érmeket szereztek az olimpián, illetve a világbaj­nokságokon. Ma sem vagyok elkeseredett. A versenysport, az élsport egy ilyen terület, ahol vannak sike­rek, illetve vannak sikertelen­ségek. Nagyon fontosnak tartom, hogy továbbra is bízzunk ver­senyzőinkben és szakembere­inkben. Együtt a súlyemelő szakosztály vezetőivel kell elemeznünk az esetleges fel­készülési problémákat, hogy a németországi Eb-n majd új­ból eredményes legyen az a szakosztály, mely az elmúlt három évben a legfőbb sikert biztosította sportklubunk ré­szére. „Megtartjuk sportolóinkat”- Nem fél attól, hogy a mos­tani olimpiai reménysé­geink 2000-ben ott lesznek az olimpián, de nem az NYVSC színeiben?- Valamennyi élverseny­zőnkkel 2000. december 31- éig szóló szerződéssel rendel­kezünk. Még Pécsi Anettel kell szerződést kötnünk, ami, bízom benne, hogy rövidesen realizálódik.- Rendelkezésre áli-e mind­az - a klubban és a város­ban -, ami a sikeres elő­készületekhez szükséges?- Személyi állományban és létesítményben igen, kivétel talán az, amit körülbelül 3 év­vel ezelőtt javasoltam a polgár- mester asszonynak, egy 50 mé­teres uszoda építése a Bujtosi Szabadidő Csarnok mellett. Ez nélkülözhetetlen, és előbb- utóbb úgyis kell foglalkozni vele a város vezetőinek. Ha én városi vezető lennék, biztos, hogy megterveztetném még a választási ciklus előtt. A pénzügyi háttér- és felté­telrendszerben talán el kellene fogadni azt a városatyáknak, hogy azok a sportágak, ame­lyek kiemelkedő eredményeket hoznak, a jelenleginél jóval nagyobb támogatást igényel­nek és érdemelnek. NYVSC- vonatkozásban itt gondolok az említett egyéni sportágakra és, a röplabdára, mivel mai isme­reteim szerint ezekből a mű­helyekből kerülhetnek ki olim­piai résztvevők. Külön siker­nek tartom, hogy röplabda­szakosztályunk elnöki posztját Lakatos András országgyűlési képviselő, ismert gazdasági szakember vállalta el.-Az NYVSC röplabdaszak- osztályát támogatja-e a MÁV Rt.?- A röplabdaszakosztálynál 1998-tól három támogatónak kellene lenni: Nyíregyháza Város, a MÁV Rt. és a Szabolcs Gabona Rt. A sportszakmai ismereteim alapján állíthatom, hogy a közeljövőben a magyar baj­nokság megnyeréséhez a röp­labdacsapatnak van a legtöbb esélye, mivel a vasút sportjá­ban egyedüli férfi röplabdacsa­patról van szó, biztos vagyok a MÁV Rt. nagyobb arányú tá­mogatásában. — Várható-e változás a MÁV sporttámogatását il­letően? — Jelenleg a MÁV Rt. igaz­gatótanácsa előtt van egy új­fajta sportfinanszírozási rend­szer. Ebben döntés csak 1998. első negyedévében várható. Az azonban biztos, hogy a MÁV létesítményeit, azok fejleszté­sét, karbantartását és üzemelte­tését támogatja elsődlegesen. Kiszámíthatóság, tervezhetőség || - Mit vár 1998-tól? — Kiszámíthatóságot, ter­vezhetőséget és eredményes­séget. Azt jó lenne tudni, hogy a szakmai elképzeléseinkhez megkapjuk-e azt a hátteret, ami feltétlenül szükséges lenne. Nekünk vannak olyan sport­ágaink és szakosztályaink, amelyekkel kiemelten akarunk foglalkozni. A város sportjának hasonló eredményessége és finanszíroz­hatóságának fenntartása érde­kében a következő sportágak támogatását kell a városnak magas szinten megoldani. A csapatjátékok közül a labdarú­gás, a kézilabda és a férfi röp­labda oldja meg a polgárok magas színvonalú szórakozta­tását. Az egyéni sportágak, az atlétika, az úszás és a súlyeme­lés pedig biztosítják a sport­ágak széles bázisát és a város nemzetközi eredményességét. Koncz Tibor (Új Kele t) A Nyírlugoson sikert siker­re halmozó Opre Mihály nem vált állomáshelyet. Mert bár a tréner neve felvetődött Újfehértón, ő az ajánlatot kö­szönte szépen - de nemmel felelt rá. így amíg a fehértói­ak tovább keresgélik a le­mondott Czeczeli Károly utódját, addig Lúgoson elhá­rult a „veszély”, immáron nem téma az edzőkérdés. Annál inkább az: hogyan, kivel erősítsen a megyei első osztályú bajnokság negyedik helyén telelő legénység? Eme ügy már csak azért is sürgős megoldásra vár, mivel időköz­ben két labdarúgó is kivált a keretből. Nem is akárkik... Az Ugyanez vonatkozik a Sportiskolára is, melynek fenntartása nélkülözhetetlen a város sportjának jövője szempontjából, annyi módo­sítással, hogy a súlyemelő sportág utánpótlása a sportis­kolái rendszeren kívül mű­ködhet. Várom azt továbbá 1998- tól, hogy egészséges ön­bizalom, egymás segítése lesz a legfontosabb filozófi- ánk^és azt, hogy a kormány- végre eldönti, milyen jogsza­bálykörnyezettel és -változ­tatással segíti a sportot. Az állami támogatások megszűnése ellenére mű­ködőképesek maradtunk, ezért köszönetét mondok az egyesület tagjai nevében Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése tagjai­nak, akik nélkül az NYVSC már nem működne. Köszö­netjár a MÁV Rt.-nek, spor­tolóinknak, edzőinknek, a társadalmi munkásoknak, a szponzoroknak, a sajtó kép­viselőinek és annak a renge­teg szülőnek, akik időt nem kímélve támogatták és segí­tették ifjú versenyzőink fel­készülését, sportolóink ered­ményességét. Külön köszö­net jár a Szálkai Paliknak és a Virtics Ferenceknek, akik szurkolnak sportegye­sületünk sikeréért. Minden kedves szurko­lónknak és támogatónknak kellemes karácsonyi ünne­peket és boldog új évet kí­vánok! Opre-team tankszerű csatára, Krcsmarik Tibor bejelentette: hazavágyik Mezőbercnybc, az ottani NB IU-as gárdában kép­zeli el káderjének folytatását. Ugyancsak elillanni készül Nyírlugosról Nagy Tibor, ám­bátor ezen szándékát egyelő­re pusztán félhivatalos módon jelezte. Noha a játékos közöl­te ugyan, hogy távozni óhajt, új csapatáról azonban nem szolgáltatott információt „fe­letteseinek”. Ahogy az kiszivárgott: az egyesület vezetősége csatár után „szaglászik”, mi több, Opre Mihály már két főre szű­kítette le a választékot. Neki tehát megvannak a jelöltjei, csak a szignó hiányzik az át­igazolás nyélbeütéséhez. A Nyíregyházi Vasutas Sport Club szakmai eredményei 1997-ben Magyar bajnoki címek száma: atlétika 20, ökölvívás 3, súlyemelés 4, tájfutás 3, tollaslabda 1. Összesen 31. Érmek: ezüst 22, bronz 27. Nemzetközi eredmények: Kovács Rita - Eb I. és III. hely; Farkas Zoltán - Éb 3x11. hely, Popa Adrian - Eb III. hely, lökés, V. hely összetett; Szentgyörgyi Katalin - ifi Eb I. hely; Pécsi Anett - ifi Eb II. és III. hely; Ádám Róbert és Schmidt Gábor serdülő Eb V. hely. Válogatottak: ökölvívás 2, atlétika 11, sülyemelés 6 (esb I. hely, sikeres OB-t rendeztünk), röplabda 2, tájfu­tás 2, úszás 2. Az év felfedezettje: Pécsi Anett (úszó), Mester László (ökölvívó), Szentgyörgyi Katalin (atléta). Röplabda: IV. hely az 1996/97-es szezonban a közön­ség visszanyerése. Opre marad Lúgoson a Pók István

Next

/
Oldalképek
Tartalom