Új Kelet, 1997. december (4. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-10 / 288. szám
Határon innen és túl 1997. december 10., szerda Népszámlálási frász? Új Kelet-információ Ukrajnában a Miniszteri Kabinet eldöntötte, hogy 1999 januárjában népszámlálást tartanak. Ez lesz az első ilyen felmérés a függetlenné vált országban. A hírrel kapcsolatban a kijevi Ekszpresz című lapban egy Anatolij Vlaszjuk nevű szerző félelemmel ír arról, hogy kiderülhet: Ukrajnában az ukránok kisebbségben vannak. Mire alapozza félelmét? Arra, hogy az ukrán sze- mélyi igazolványban már nem szerepel a nemzetiség rovat, mint a szovjetben volt. Népszámláláskor ugyan az emberek önként mondják be a számlálóbiztosnak nemzetiségüket, anyanyelvűket, de eddig legalább tartottak tőle, hogy valahol összevetik azt a személyi igazolványban szereplő adatokkal. Most már nem fenyegeti őket az ilyen ellenőrzés veszélye. S mert Ukrajna keleti és déli részén, valamint az ország központi vidékein, a nagy ipari területeken és bányavidékeken orosz anyanyelvű a lakosság (amelynek jelentős részét ukrán nemzetiségűként tartották nyilván), adott az a lehetőség, hogy népszámláláskor olyan nemzetiségűnek vallja magát, amilyen nyelven beszél. S akkor bizony nagy meglepetések érhetik az ukrán nacionalistákat. (Kicsiben hasonló a helyzet a kárpátaljai görög katolikus magyarokkal is, akik nagy része hivatalosan ukrán nemzetiségű. Ugocsában ezért több magyar faluban nem volt, illetve nincs is magyar iskola, mert hát minek az az „ukránoknak”.) A cikkíró persze nemcsak az ukránok lélekszámának drasztikus csökkenésétől tart, hanem attól is, hogy Oroszország benyújtja igényét az oroszok lakta ukrajnai területekre. Ezzel szemben a Szabadság Rádió hírelemzője egy Steven Rapavij nevű, Amerikában élő szociológus felmérésére hivatkozva arról ír, hogy Ukrajnában erősödik az ukrán öntudat. Az utolsó, 1989-ben tartott - még szovjet - nép- számláláskor a lakosság 72,7 százaléka vallotta magát ukránnak és 22,1 százaléka orosznak. A szociológus szerint azóta az ukránok számaránya 77,7 százalékra nőtt. míg az oroszoké 18,4 százalékra csökkent. Jó egy év múlva kiderül, kinek van igaza. Amerika mindenesetre messze van... Tömeggyilkosság az évfordulóra D. Á. (Új Kelet) ________ La ssan elülnek Ukrajnában is a nagy októberi szocialista forradalom 80. évfordulója keltette hullámok. Mintegy végszóként idézték fel a jobboldali lapok azt a tavaly felderített borzalmas tömeggyilkosságot, amelyet 1937-ben, a „forradalom” 20. évfordulója „tiszteletére” (így állt az írásos parancsban!) hajtottak végre Sztálin közvetlen utasítására. A „népek nagy vezére és atyja” 1937. október 27. és november 4. között 1111 gu- lágos foglyot lövetett agyon Karéliában, közvetlenül a finn határ közelében, a Szan- dormoh nevű dűlőben. A parancs személyes végrehajtója egy Matvejev nevű NKVD- százados volt, aki naponta legalább kétszáz embert végzett ki pisztolyból leadott tarkólövéssel. A tömegsírt a múlt évben fedezték fel, és megállapították, hogy több mint 9000 egykori fogoly végső nyughelye ez a ma már fogalommá vált dűlő. Tudósok, színházi és filmrendezők, írók, költők, politikusok (köztük 20 tatár), egyházi személyiségek (például négy pravoszláv püspök és 30 római katolikus pap), földművesek, kétkezi munkások élete ért véget ilyen borzalmas módon az agyondicsért Szovjetunióban. Közülük nem egy világhírnévre tett szert tevékenységével. Különösen az ukrán értelmiséget tizedelte meg a világ alighanem eddigi legnagyobb gonosztevője, de voltak a legyilkoltak között lengyelek, oroszok, grúzok, udmurtok, cserkeszek, koreaiak és több tucat más nemzetiség képviselői, még egy cigánykirály is. A belügy belügye? Nyíregyházán élő kedves régi ismerősöm, egy idős hölgy (barátom édesanyja) keresett meg a minap. Ungvárról települt át az év elején férje halála után a fiához. (A férje Kárpátalja egyik legismertebb magyar személyisége volt, akit hitéért 25 év munkatáborra, 5 év jogvesztésre és vagyonelkobzásra ítéltek Sztálinék, 7 évig volt szibériai fogságban, magas magyar állami kitüntetést kapott, halálakor Göncz Árpád táviratban fejezte ki részvétét a gyászoló családnak.) A hölgy Mátészalkán született 1921- ben, házasságkötése után, 1941-ben követte a férjét Ungvárra. Most, hogy Nyíregyházára költözött, remélte, hogy magyar állampolgárságát automatikusan visszaállítják. Az anyakönyvi hivatalban is ezt mondták neki. Legnagyobb meglepetésére nemrég olyan állampolgár- sági bizonyítványt kapott, amely azt „igazolja”, hogy magyar állampolgárságát elvesztette... A Belügyminisztérium Állampolgársági Főosztálya kísérőlevélben fűzött magyarázatot a bizonyítványhoz. Az állampolgárság elvesztésének két oka volt: 1941-ben elhagyta az országot, illetve 1958-ban egy magyar-szovjet egyezmény lehetővé tette volna, hogy lemondjon szovjet állampolgárságáról, de ő nem élt jogával. Dalmay Árpád (Új Kelet) Hihetetlen. A BM főosztályán ne tudnák, hogy 1941- ben (1938 novembere óta) Ungvár de jure és de facto Magyarországhoz tartozott? Aki tehát Mátészalkáról oda, körülbelül 90-100 kilométerrel északabbra költözött, nem hagyta el az országot. (Ja, hogy a környező országok nem ismerik el a bécsi döntést? Attól még megtörtént!) Ki tudott, ki tudhatott 1958-ban Kárpátalján az említett magyar-szovjet egyezményről? De ha tudott is, ki mert volna lemondani szovjet állampolgárságáról? Alig két évvel a magyar forradalom leverése után? Aki akkor erre vállakozott volna, rövid úton Szibériában találja magát. Barátom édesapja 1956 augusztusában tért vissza Vor- kutából. Mehetett volna vissza, de már a feleségével együtt! De ha minden jogszerűen történik is, akkor el kellett volna válnia a többgyermekes házaspárnak, mert a férjet nem engedték volna ki Magyarországra. Sem a Szovjetunió, sem az akkori Magyarország nem volt jogállam. Ezt itt nálunk nem tudják? Joggal érzi úgy az idős hölgy, hogy Magyarországon gúnyt űznek belőle. Állampolgárságát egyébként visszahonosítással megszerezheti. Újabb utánajárás, újabb kérdőívek, a szerény nyugdíjból újabb illetékbélyeg... Más. Saját esetem. Magam is betelepülő vagyok, szüleim magyar állampolgároknak születtek még a monarchia idején, nagyapámat Budapesten anyakönyvezték. Engem Beregszászon, már szovjet időben. A nyíregyházi népességnyilvántartó hivatalban sikerült meggyőznöm a kedves és segítőkész hölgyeket, hogy Beregszászt írjanak a fejlapomra. A rendőrségen már nem jártam ilyen sikerrel. Ott a külföldieknek járó személyi igazolványomba a születési hely rovatnál ez áll: Beregovo. Igaz, zárójelben a Beregszász helynevet is beírták, s szabadkoztak, hogy ez az utasítás. Elhir szem, mert láttam az asztalon sorstársaim névsorát. A születési helyek mellett végig Clu- jok, Oradeák, Uzsgorodok sorakoztak. Nem az idegenrendészet valóban kedves és figyelmes munkatársait hibáztatom, hisz ők utasítást teljesítenek. Az utasítóknak viszont tudniuk kellene, hogy a magyar helyesírás szabályai szerint azokat a helységeket, amelyeknek magyar nevük is van, így, magyarul kell írni. Főleg, ha egykori magyar(országi) településekről van szó. Vagy a magyar hatóságra nem vonatkoznak a magyar helyesírási szabályok? Na meg aztán Beregszász esete különleges. Ott 1990. november 25-cn népszavazás döntött arról, hogy a város neve minden nyelven Beregszász legyen. A szavazáson megjelent 14 478 választópolgár (a jogosultak mintegy 85 százaléka) közül 12 457 voksolt erre. Tessék kiszámítani az arányt! (E sorok írója a városi önkormányzat tagjaként kezdeményezte és a járási önkormányzat alclnökeként irányította, illetve felügyelte a referendumot. Ezért veszi zokon a leberegovózást.) Igaz, az ukrán parlament máig sem ratifikálta a beregszásziak döntését a járási és a megyei tanács (önkormányzat) támogató határozata ellenére, mint ahogy ignorálja a magyar autonóm körzet megalakításáról 1991. december 1-jén tartott népszavazás határozatát is. Született viszont egy íratlan kompromisszum: magyarul mindenütt — városnévtáblán (lásd a képet), intézmények (köztük a rendőrség) nevében, sajtóban stb. - kizárólag (s nem zárójelben!) a Beregszász név szerepel, ukránul pedig a Beregovo. Ezt Ukrajnában tudják, úgy látszik, Magyarországon nem. A személyi igazolványomban feltüntetett „Beregovo” névalak angol vagy francia szövegben fordulhat elő (németben nem, mert ott Bere- gowo lenne), esetleg oroszból fonetikusan átírva. Csakhogy az én személyim magyar nyelvű, sőt magyar! Jut eszembe: az ukrán sajtóban többször találkoztam olyan írásokkal, amelyek Debrecent - Dobrocsin néven - ősi ukrán városként emlegetik. Legutóbb egy ungvári ukrán lap arról írt, hogy 150 évvel ezelőtt, 1847 nyarán a feldarabolt Ukrajna területén megjelent az első ukrán ábécéskönyv. Az egyébként ruszin nyelvű könyvecskét történetesen Budán nyomtatták. Nem azt mondom, hogy kövessük az ukrán „hazafiak” példáját, mert az a ló másik oldala. De mi miért vagyunk mindig ezen az oldalán a paripának, ahelyett, hogy ülnénk rajta? Szerény véleményem szerint az egykori magyar település- nevek használatának módja sem lehet a belügy belügye... Bolsevik bestsellerek MTI Grúzia nemzeti könyvtára a bolsevik és a szovjet éra irodalmának árverésével enyhít égető készpénzgondjain. Az első ilyen aukción A helyes bolsevik magatartás 1926-os kiadású útmutató könyve bizonyult az egyik legértékesebbnek, 25 dollárt adtak érte. A KGB-nek sem kellett szégyenkeznie, az 1938-as műveleteit összefoglaló kötetért 50 dollárt adott a legtöbbet ígérő. Sztálin kilenc különböző könyve kelt el, mindegyik grúz nyelven íródott és mindegyikért 9 dollárt adtak. A könyvtár - amely 18 millió kötelével Európában az egyik legnagyobb - végül is 2 ezer dollár bevételre tett szert a kommunista kiadványok jóvoltából. Az aukció előtt egyébként ugyancsak 2 ezer dollárt hozott számára a szovjet irodalom. Igaz, nem egy nap alatt, hanem egy teljes hónapon át kellett árulni ezért a bevételért a NOSZF (Nagy Októberi Szocialista Forradalom) 80. évfordulója alkalmából a műveket. MafSiózóhalál a határon Tudósítónktól Súlyos csapás érte néhány napja az ukrán alvilágot: Beregszász közelében meghall a dnyepropet- rovszki maffia egyik vezére, Olekszandr Milcsenko. Az 50 éves gengsztert, akit „Matróz” néven ismert az alvilág, nem lelőtték vagy felrobbantották, ahogy az afféle körökben szokásos. Egészen prózai volt a halála. A veséje és a mája mondta fel a szolgálatot, minden bizonnyal hosszú évekig tartó alkoholizálás következményeként. (Alighanem a magyar barackpálinka tette be az ajtót, mint az a történlek alapján feltételezhető.) Történi pedig mindez röviddel azután, hogy a maffiavezér testőrei kíséretében Beregsurány- nál átlépte a magyar-ukrán határt. (Szerencsére már a túloldalon, Asztélyban halt meg, így nem lett nemzetközi bonyodalom a dologból.) Beregszászról Ungvárra magántaxi vitte a holttestet, ahol már várta egy JAK- 40 típusú repülőgép. (Egy ilyen magánrepülőút Ungvárról Dnyepropetrovszk- ba 50 ezer hrivnyába, azaz körülbelül 5,5 millió forintba kerül.) A kárpátaljai rendőrök most eszik a kefét, hogy nem tudtak a hírhedt bűnöző látogatásáról a megyében és Magyarországon. (Vajon a mi határőreink sejtették-e, milyen díszes társaság lépett be, majd ki az országból? Hol járhatott, mit csinált nálunk a maffiavezér és kísérete? Alighanem örök titok marad.) Megbízható források- 'ból kiszivárgott, hogy Mil- csenkónak diplomataútlevele volt hét (!) országba, köztük Izraelbe, Görögországba, Törökországba szóló vízumokkal. (Az ukrán állampolgárok a legtöbb országba csak vízummal utazhatnak - Magyar- országra nem -, amit hosz- szas procedúra után kapnak meg az illető állam kijevi diplomáciai képviseletén.) A repülőgép Ungvárra érkezése körül is sok a talány. „Matrózt” Dnyepropet- rovszkban, az ukrán alvilág fővárosában több mint két és félezren kísérték el utolsó útjára. Milcsenko gyakran szerepelt az egykori szovjet, majd a későbbi ukrán, orosz sajtóban. A volt Szovjetunióban sikerrel kamatoztatta a maffia és a közigazgatási, jogi, valamint pártapparátus összefonódásának elősegítésében szerzett tapasztalatát. Országos visszhangja volt az 1983- 84-ben ellene folyt bírósági eljárásnak, amelynek végén 12 évi börtönbüntetésre ítélték. Szabadulása után ott folytatta, ahol abbahagyta. Borzalmas bűn- cselekményeiről sokszor írtak az újságok.
