Új Kelet, 1997. november (4. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-15 / 267. szám
Aki utolsóként érkezik, mindig megkapp nr ukázt: Csukd be magad mögött a kaput! Igen ám, de ez nem mindig olyan egyszerű, ahogy hangzik, és főleg nem akkor, ha kívülről többen is nyomják az ajtószárnyakat. Az utolsót, a végül érkezőt mégis valami furcsa kényszer hajtja: megvédeni a házat, amely befogadott. így aztán élete nem más, mint a harcok sorozata. Békét hiába is akar. mert az utolsó magánya örökkön csábítja a betolakodót... Volt, amikor könnyen álltuk a sarat. „Nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára”... A Hunyadiak országa a kor csodája volt, így aztán nem is tartott sokáig. Mert csodák - ugyebár - nincsenek... Csak realitások... Vérző sebekkel borítva, rongyokba burkolva mégis valahogy megmaradtunk. Feltrancsírozva, majd újra összerakva, és ismét feldarabolva, de él a nemzet, mert valahogy mindig lerázta magáról a barbarizmus mocskát... A hordák eltakarodtak, és mi kezdtünk mindig, mindent elölről. Egyedül és magányosan. Igaz, lábraálltunk megint, de fogytán az erőnk. A világ meg eközben még kíméletlenebb lett, mint valaha... És itt állunk Európa szívében a szabadság hőseként tisztelve, de megint csak egyedül... Pedig több csodára már nem futja. Azonban valami mégis megmozdult a világ szívében! Tán megunta önmaga eddigi nemtörődömségét? Meglehet. Az ok hadd maradjon az ő titkuk. A lényeg az a - végre ezer év után - kitárt kapu, amely bebocsátásunkra nyittatott! Hogy ne legyünk immár az örökös utolsók, hogy ne legyünk többé magányosak, hogy immár Európa is védjen minket, ne csak mi Európát! Hogy legyen végre béke! És nyugalom. Hogy gyermekeink jövője ne aggasszon, és nyugodtan hajthassa álomra a fejét, akinek lejárt az ideje. Hogy végre Európa keblére ölelhesse kissé ugyan szertelen, de tehetséges fiát... Válasszatok! Palotai István (Új Kelet) Fotók: Lázár Zsolt A Magazint szerkesztette: Kanda Ferenc • Levilágítás: START-Foto Csutkái Kft. ■
