Új Kelet, 1997. november (4. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-06 / 259. szám

Megyei krónika 1997. november 6., csütörtök Kihallgatták a volt főkapitányt Fullajtár András (Új Kelet) Tegnap újabb állomásá­hoz érkezett a Hajzer-ügy. Mint ismert, dr. Hajzer Lász­ló volt megyei rendőrfő­kapitány saját kérésére 1997. július 15. napjától nyugállo­mányba vonult. Ennek oka volt, hogy hónapokon ke­resztül titkosszolgálati mód­szerekkel megfigyelték, hi­vatali irodájának, lakásának telefonjait lehallgatták, elle­ne titkos nyomozást folytat­tak. Ezen eszközök alkalma­zásának a célja az volt, hogy munkáját lehetetlenné te­gyék és végül távozásra kényszerítsék. A sajtóból érr tesült arról, hogy ellene hb vatali vesztegetés és hivatar li visszaélés miatt kezdett el nyomozást a Miskolci Ügyész­ségi Nyomozó Hivatal - tet­te közzé lapunkban a fenti indokokat nyugdíjba vonu­lásakor a volt főkapitány. Azóta az ügy kivizsgálását átvette a Csongrád Megyei Ügyészségi Nyomozó Hiva­tal, és tegnap a vizsgálat le­folytatása óta először dr. Hajzer Lászlót is kihallgatták az ellene felhozott vádpon­tokkal kapcsolatosan. A ki­hallgatás után Hajzer László arról tájékoztatta lapunkat, hogy egyelőre nem kíván nyilatkozni a kihallgatás részleteiről és fejleményeiről, de ígéretet tett arra, hogy na­pokon belül sajtótájékoztatói tart, és akkor részletesen in­formálja a közvéleményt az üggyel kapcsolatosan. Városhálózat a fiatalokért Kozma Ibolya (Új Kelet) Együttes erővel pályázik európai uniós forrásokra a CINTE-városhálózat, amely hét évvel ezelőtt alakult a franciaországi Massy és az olasz Ascoli részvételével. Öt évvel ezelőtt vették fel Nyír­egyházát a hálózat tagjai sorá­ba, a szervezet azóta még két spanyol és egy portugál város­sal bővült. A városhálózat cél­ja, hogy együttműködjenek régióik és országaik kölcsönös megismeréséért. Tevékenysé­gük kulturális és oktatási, gaz­dasági kapcsolatok kiszélesí­tésével kezdődik, majd áttevő­dik a gazdasági szférára is. A városok képviselői a na­pokban az Ascoliban tartott őszi összejövetelen döntöttek arról, hogy a tavaszi konferen­ciát május 14-17. között Nyír­egyházán tartják. Ezzel egy időben nemzetközi biztonság­technikai tanácskozást tarta­nak a hat város szakemberei­nek részvételével. A rendez­vényre Nyíregyháza önkor­mányzata ukrán, román szak­embereket is meghív. A kon­ferenciáról Felbermann Endre alpolgármester számolt be szer­dán sajtótájékoztató kereté­ben, a nyíregyházi polgármes­teri hivatalt ő képviselte a nem­zetközi rendezvényen. A szervezet megbízásából Nyíregyháza készíti elő azt a pályázatot, amire jelentős tá­mogatást kaphatnak a brüsz- szeli központtól. A Szókratész oktatási projekt mellett a Fia­talok Európáért mozgalom­ban is részt vesznek. Ennek alapján tíz-tizenkét fiatal utaz­hatna az egyesület városaiba, hogy megismerkedjenek a helyi önkormányzatok mun­kájával, a település történel­mével, és személyes kapcso­latokat építsenek ki. A Ka­leidoszkóp-program alapján négy diák utazhat a CINTE- hálózat városaiba zenetanulás céljából. K. Z. (új Kelet) Hangsúly az alapfokon A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közoktatási Közala­pítvány tegnapi kuratóriumi üléséről a szervezet titkára, Hajdú Sándor sajtótájékozta­tóján elmondta: szakmai cso­portok vizsgálják azokat a pá­lyázatokat, amelyekben egyé­ni vagy csoportos tehetség- gondozás fejlesztésére kértek intézmények, szervezetek különböző összeget. Az el­Földrajzi napok a tanárképzőn Új Kelet-információ A Magyar Tudományos Akadémia Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Tudományos Testületé, a TIT Jurányi Lajos Egyesülete, a Magyar Földraj­zi Társaság és a Bessenyei György Tanárképző Főiskola földrajz tanszéke Nyírségi Földrajzi Napokat szervez. A rendezvény keretében novem­ber 11-étől 15-éig előadá­sokat hallgathatnak az ér­deklődők a főiskola földrajzi előadótermében. A történeti földrajz témakörében elhang­zó előadásokon november 11- én, délelőtt kilenc órai kez­dettel vehetnek részt, s dr. Frisnyák Sándor beszámoló­ját hallhatják Borsod várme­gye történeti földrajzáról, dr. Boros László az ásvány- és gyógyvizeknek a Zempléni­hegység gazdasági életében betöltött szerepéről beszél, dr. Dohány Zoltán a Csereháti- dombvidék mező- és erdőgaz­daságának XVm-XLX. század­beli helyzetével ismerteti meg a közönséget, valamint Kákái Sándor a történelmi Szabolcs megye XIX. századi gazdasá­gi központjairól tart előadást. A régiókutatás témakörében hallhatnak előadásokat no­vember 12-én délután két órá­tól. Dr. Göó'z Lajos a Nyírség és a Felső-Tisza-vidék termé­szeti erőforrásairól beszél, majd dr. Kormány Gyula a Rétköz humán erőforrásairól tart előadást, dr. Hanusz Árpád pedig Szabolcs-Szatmár-Be­reg megye gazdasági helyze­téről és fejlesztési stratégiá­járól szól. Jegesmedvék, zebrák, elefánt • •• cirkusz Babus Andrea (Uj Kelet) Nyíregyházán járva lépten- nyomon szemünkbe tűnik a hatalmas plakát, mely a Ma­gyar Nemzeti Cirkusz műso­rára hívja fel a figyelmet. Ma­gyarország legkorszerűbb, legszebb és legnagyobb uta­zó cirkusza hatalmas sikerrel vendégszerepei a megyeszék­helyen. Előadásuk november 9-éig, vasárnapig tekinthető meg. A Magyar Nemzeti Cir­kusz az idén kezdte meg har­madik évadját, s teljesen új műsorral áll a közönség elé. A hatvanfős személyzettel dolgozó óriási utazócirkusz porondján először látható a világ legnagyobb és legkáp­rázatosabb jegesmcdverevüje, a műsor egyik fénypontja, mely eddig csupán Német­országban, a világhírű Ur­sula Bötter idomításával lé­pett fel. Richter József, a Jászai Ma­ri-díjas artista, cirkuszigazga­tó elmondta, az előadás egyik büszkesége a Dél-Afrikából származó nyolc zebra, s nem hiányzik a tíz tigrist felvonul­tató, lélegzetelállító vadállat­produkció sem. Látható a „lo­vagló tigris”, a világhírű Já- szai-díjas érdemes művész, Donner Károly tigrisszáma, valamint a „borotváló elefánt” a cirkuszigazgató előveze­tésében. A kutyarevü és a lovasszámok méltán kedven­cei felnőtteknek és gyerekek­nek. Szerepelnek a közel két és lel órás programban külföl­di vendég artisták is, melyhez a sátor porondját és kupoláját is igénybe veszik. A teljes mű­sort nyolctagú zenekar kíséri, melyben maga az igazgató szólót trombitál. Az estét a bohócok felvonulása zárja. Richter József kiemelte, hogy a cirkusz technikai fölszerelt­sége vetekszik a nyugati na­gyobb cirkuszok eszközbő­ségével, s a fűtött nézőtéren elkülönített kagylóülésekből csodálhatja a publikum a fer­geteges előadást, valamint a közönség kényelmét szolgál­ja a büfésátor is. A szünetben lehetőséget kapnak a vállal­kozó szelleműek arra, hogy a díszesen felöltöztetett elefánt hátán, azonnal készülő fotó­val megörökíthessék magu­kat. Richter József kérdésünk­re elmondta, hogy három éve hozta létre Közép-Európa leg­nagyobb utazó cirkusztársula­tát, minden idők legnagyobb állatseregletével. A negyven­hat éves igazgató az 1832 óta jegyzett Richter Cirkusz ge­nerációs hagyományait foly­tatva hozta létre intézményét. Richter József beleszületett a cirkusz világába. Nagyapjá­nak, dédapjának is volt már társulata, s most húszéves fia a diplomamunkáját a Richter-di- nasztia történetéből írja. Az igazgató mozgalmas életében részt kapott a filmezés is, hi­szen Roger Moorral forgatott Londonban, ahol Richter Jó­zsef közreműködésével készült az elefánt-jelenet. A család 1965-től 1993-ig a világ nagy cirkuszait járta, osztatlan sikert aratva Amerikában ugyanúgy, mint Japánban vagy Koreában. A huszonnyolc éves külföldi tartózkodás után hazatértek, s immár harmadik éve aratnak elsöprő sikert mindenhol, ahol fellépnek. Érdemes kihasznál­ni az alkalmat, hogy most ép­pen nálunk vannak... Közügy a minőség Munkatársunktól Minőségügyi szakmai nap kezdődött szerdán a megyei kereskedelmi és iparkamara szervezésében Nyíregyházán, a Szakszervezetek Székhazában. A tavalyi, első Minőségügyi nap központi problémája a mi­nőségbiztosítási rendszerek bemutatásán túl az volt, hogy a szavatolt termék-gyártási fo­lyamat ellenőrizhetősége mind­inkább a leépülő vámok he­lyébe lépő új típusú importkor­láttá válik. Ma, az uniós csat­lakozási tárgyalások küszö­bén, valamint a keleti piacok visszaszerzéséért folytatott vesenyfutásban mindinkább létfontosságúvá válik, hogy a lehető legtöbb cég és vállalko­zás megszerezze a nemzetközi tanúsítványt. A rendezvény szakelőadói rámutattak arra, hogy ez ugyan költségekkel terheli meg a vállalkozásokat, viszont az ehhez igénybe ve­hető állami támogatások mel­lett vagy megtarthatják az idá­ig megszerzett kereskedelmi partnereiket, vagy újabb pia­cokhoz juthatnak. Az idei konferencia közép­pontjában az ISO 9000-es mi­nőségbiztosítási rendszer állt. A rendezvényen a szakavatott előadók tájékoztatást adnak e rendszerekről, a központi elle­nőrzés szerepének fontosságá­ról, a termékfelelősségről, illet­ve kiegészítésül az iparjogvé­delemről, valamint a szabadal­makról. Szabó József, a közjo­gi testület műszaki bizottságá­nak elnöke megnyitójában a rendezvény céljáról elmondta, hogy a gyakorlati példákkal és megvalósult programokkal alátámasztott előadásokkal szeretnék felkelteni azoknak a megyei cégeknek és vállalko­zásoknak az érdeklődését, amelyek ez idáig még nem ren­delkeznek semmilyen minő­ségbiztosítási tanúsítvánnyal. Ezt követően dr. Huszay Gá­bor, a Kermi Kft. ügyvezetője nyújtott tájékoztatást a minő­ségbiztosítás szerepéről, s sok hozzászóló mellett a Mcrt- controll Rt., a Magyar Szaba­dalmi Hivatal munkatársai ad­tak elméleti háttérismeretet ahhoz a gyakorlati bemutató­hoz, amelyet Záimoli István, az MSG Kft. fejlesztési és mi­nőségbiztosítási főmérnöke tartott. Megyei hírcsokor Babus Andrea (Új Kelet) Beregdarócon a pol­gármesteri hivatal tető- szerkezete felújításra szo­rul, mivel a jégverés ko­moly károkat okozott. A pala helyett cseréppel fe­dik be az épület tetejét. Október végén átadták a Márokpapit Beregdaróc- cal összekötő utat, mely­nek segítségével a daróci­ak gyorsabban jutnak Vá- sárosnaményba. Novem­ber 23-án, vasárnap délu­tán adják át a községben a második világháborús emlékművet. A Vincze Ist­ván megyei főépítész ál­tal még 1994-ben terve­zett emlékmű Koncz Ist­ván keze munkáját dicsé­ri, s a lakosság kérésére az áldozatok nevei is szere­pelnek egy márványtáb­lán. ami nemrégiben ké­szült el. *** Fülesd és Sonkád ösz- szefogott, s vásárolt egy iskolabuszt, mely október végétől szállítja rendsze­resen a két község iskolá­sait a közös üzemeltetésű Kölcsey Általános Iskolá­ba. A beruházásra a Köz­oktatási Minisztériumtól pályázat útján nyertek 12,5 millió forintot, a to­vábbi költségeket saját erőből állták az önkor­mányzatok. * * * Sényő önkormányzata egy régi épület átalakítá­sával családsegítő köz­pontot hoz létre, melyben kialakítanak egy klubot az idős emberek számára. A saját erőből finanszíro­zott létesítményt a tervek szerint december végére már át is vehetik az idő­sek. A helyi képviselő­testület a jövő héten dönt abban a kérdésben, hogy a háziorvos a közalkalma­zotti működés helyett ezentúl vállalkozóként álljon-e a lakosság szolgá­latára. Vámosoroszi huszonhat közmunkása szociális és köztisztasági munkálato­kat végez a településen, s az iskola felújítása, a hiva­tal karbantartása és a belte­rületi árkok tisztítása is az ő feladatuk. Október 3 l-ére befejeződött a ravatalozó helyreállítása, festése. A beruházás költségeit az önkormányzat saját erőből fedezte. November végén nagy megmozdulás várha­tó a községben, hiszen 28- án rendezik az idősek nap­közi otthonában az Öregek Napját, ahol a szervezők egész napos program­mal várják a település idős lakosait. Hatvan-hetvcn résztvevőre számítanak a rendezők. Másnap, 29-én az immár hagyományos sportbálon mulathatnak a vámosoroszi emberek, mely rendezvénnyel a spor­tolóknak köszönik meg az eddigi munkát. A falu fut­ballcsapata s az ifjúsági csoport is harmadik helyen áll a városkörzeli rangsor­ban. osztható pénz 5 millió forint, az igény annak ötszöröse. Vég­leges döntést december 19-én hoznak a kuratórium tagjai, a nyertesek a pénzt még ez év­ben megkapják. Az elképzelé­sek között szerepel a pedagó­giai szakszolgálatok kialakítá­sa, illetve a meglévők fejlesz­tése, a bázisiskolák kialakítása és a nyelvtanítás hátterének fej­lesztése. Tervezik az általános iskolák számítógép-parkjának bővítését.

Next

/
Oldalképek
Tartalom