Új Kelet, 1997. november (4. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-08 / 261. szám
Elítélték az éjjeliőr gyilkosát (Folytatás az l.-s oldalról) A bíróság az alábbi tényállás alapján hozta meg ítéletét. Az elsőrendű vádlott, B. József szeretett nagylábon élni, s ezért korábban mintegy 45 rendbeli betöréses lopást követett el. Néhányban a másodrendű vádlott B. Ede is társa volt. A sertéstelepen történt bűncselekmény előtt a tiszadadai polgármesteri hivatalba törtek be, és onnan több mint 100 ezer forintot zsákmányoltak. A pénz hamar elfogyott, így újabb pénzszerzési lehetőség után néztek. B. József tudomást szerzett arról, hogy a tiszadobi sertéstelep irodájában több millió forintot tartanak. A „füles” után azonnal munkához látott, és megszervezte az akciót. Az álcázáshoz szükséges sapkát készíttetett, fegyvert és rádióadóvevőt is beszerzett. Társként bevette barátnőjét, a büntetett előéletű K. Hajnalkát és B. Edét, akinek az volt a feladata, hogy a betöréshez szükséges szerszámokat, eszközöket beszerezze. Amikor minden együtt volt, elhatározták, hogy november 2-án éjjel elindulnak a portyára. Tervük végrehajtásába már az elején hiba csúszott, mert a telep hátsó kerítése helyett a portát voltak kénytelenek választani, hogy bemenjenek a sertéstelepre. Ennek oka volt, hogy a területet kutyák őrizték. Éjfél után néhány perccel kocsival megérkeztek a telep közelébe. Ekkor úgy döntöttek, hogy K. Hajnalka azzal az ürüggyel, hogy a kocsija lerobbant, eltereli az éjjeliőr figyelmét, és addig társai ártalmatlanná teszik. A harmadrendű vádlott eljátszotta a pórul járt gépkocsivezetőt, de a portás nem tudott segíteni, viszont társai sem csináltak semmit. így visszament a leshelyre. B. József közben átmászott a kerítésen. A portásfülke ablakán bekopogott, és a széken ülő, de az álarcos látványára már menekülni szándékozó őrt az ablakon keresztül nyakon lőtte. Majd szólt a többieknek: „Az őrt elintéztem”. Kihúzták a telefonzsinórt, és a portásfülkében lévő kulcsok segítségével elindultak az áhított pénzt megkeresni. (Ami valójában nem is volt.) A keresés és kutatás eredménytelen maradt, és az idő is előrehaladt. így 2 óra után pár perccel felhagytak a próbálkozással és zsákmány nélkül elhagyták a helyszínt. Jó félóra múlva fedezték fel a bűncselekményt, és az életveszélyesen sérült portást kórházba szállították. A bíróság az ítélet kiszabásánál jóformán csak súlyosító körülményeket tudott figyelembe venni. Az ítéleteket az ügyész tudomásul vette, míg a vádlottak és védőik enyhítésért fellebbeztek. így a jogerős ítélet kimondása a legfelsőbb bíróságra vár. Beváltak a jóslatok Soós Károly Attila (balról) Iványi Tamás társaságában K. Z. (Új Kelet) ________ — A Szabaddemokraták Szövetsége választási ígéretei, előrejelzései teljesültek -jelentette be tegnapi sajtó- tájékoztatóján Nyíregyházán Soós Károly Attila, a liberális párt gazdasági szakértője, a parlament költség- vetési és számvevőszéki bizottságának tagja. A liberális párt vezetői 1994-ben azt jósolták, hogy a megszigorító intézkedések, a privatizáció után megkezdődik a gazdaság tartós növekedése, és Magyarország az ezredforduló tájékán csatlakozhat az Európai Unióhoz. A szabaddemokraták küldöttgyűlése a közeljövőben tárgyalja gazdaságpolitikai programját. A célok között szerepel a versenyképesség növelése, amelyet nem az alacsony munkabérekre kívánnak alapozni. A termelés növelésével együtt kívánják megvalósítani a vasút továbbfejlesztését. Az elképzelések szerint a későbbiekben a társadalombiztosítási járulékokat is csökkentenék. Ez kemény feladat lesz - fogalmazta meg véleményét a politikus, aki megyénk ez évi gazdasági eredményeiről igen elismerően beszélt. Az országos átlagnál jobban emelkedett Szabolcs- Szatmár-Beregben az építő- és a vegyipar teljesítménye. A területfejlesztésben továbbra is a keleti régiók kapnak kiemelt szerepet. A szakember szerint a Záhonyi Vállalkozási Övezet az ukrán gazdasági stabilitás hiánya miatt nem a korábbi terveknek megfelelően fejlődött. Soós Károly Attila tegnap délután gazdasági szakemberekkel vitatta meg az SZDSZ 1998-as választási programját, majd részt vett a párt nyíregyházi szervezetének gyűlésén. Megyei krónika 1997. november 8., szombat Kitelepítették Panyola lakóit Munkatársunktól_________ Te gnap este a résztvevő szervezetek vezetőinek jelentésével, a munka értékelésével befejeződött a Felső-Tisza ’97 árvíz- és belvízvédelmi gyakorlat. Az alaphelyzet az volt, hogy a szomszédos országok határ menti térségeinek esőzései miatt a Tiszán az eddig mértnél is magasabb, a Szamoson azt megközelítő árhullám érkezett. A természeti katasztrófa miatt Zilahi József elnök vezetésével összeült a megyei védelmi bizottság. A vízügyi igazgatóság vezetői árvízvédelmi készültséget, majd kérésükre a kormány vészhelyzetet rendelt el. Közel negyven település lakóinak kitelepítéséről, befogadásáról, ellátásáról kellett gondoskodni. Az ezzel járó feladatokat oldották meg a megyei, a helyi védelmi bizottságok vezetői, a munkálatokban közreműködő szervezetek munkatársai és a települések polgári védelmi parancsnokságai több mint ezeren. A gyakorlat részeként Panyola községet az árvíz miatt az elöntés veszélye fenyegette. A település lakóit a polgári védelem riasztotta, telepítette ki. A község lakói fegyelmezetten végezték el feladatukat, sokan közülük átélték az emlékezete - ses árvizet. A Felső-Tisza-vidé- ki Vízügyi Igazgatóság műszaki egysége a gátszivárgás megakadályozására falakat épített, emellett bemutatták még a töltésmagasítás fortélyait, a gátak megerősítésének módozatait, vezetékes és vezeték nélküli hírközölő eszközeiket, a védekezéstechnikai berendezéseiket és táborukat, amelyet valós helyzetben is felállítanak. A gyakorlaton a kormányt képviselő közlekedési, hírközlési és vízügyi államtitkár érdeklődésünkre elmondta: a jószándék kevés, a résztvevőknek ismerniük kell feladatukat, és ezen a gyakorlaton ez tapsztalható volt. A közös munka rávilágított arra is, hogy a jogi szabályozók összhangját át kell az illekéseknek gondolniuk. Ötven évvel ezelőtt a Tisza tivadari gátszakadása miatt 4500 épület lakóit kellett kitelepíteni. A szomorú esemémy alkamából a település lakói és a Felső-Tisza ’97 gyakorlatvezetői emlékhelyet avattak fel. Beszédében Kovács Kálmán, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium államtitkára elmondta: a gátszakadásra egy árvízvédelmi gyakorlat keretén belül tudtak méltóképpen megemlékezni. Hiszen az illetékes szakemberek a gyakorláson bebizonyították, hogy egy természeti katasztrófa esetén feladatukat oylan hatékonyan tudják ellátni, hogy a jövőben hasonló emlékhelyet nem kell felavatni. A gátszakadás emlékére Adómanipulációk a sírok körül K. Z. (Új Kelet) Holló Jánosné, a felügyelőség vezetője arról tájékoztatta lapunkat, hogy októberben munkatársai nyolc temető üzemeltetését, a kegyeleti szolgáltatások színvonalát vizsgálták. A hatályos jogszabályok szerint az önkormányzatok egyik alapfeladata - a helyi viszonyok figyelembevételével - a temetkezési helyek kialakítása, a köztemetők fenntartása. Ezt a feladatot az érintettek rendeletileg szabályozták, de annak betartását sok esetben mellőzik. A jogszabályokat nem igazítják a változásokhoz. Voltak olyan települések, amelyeknél a rendelet szerint csak a temetkezési vállalat munkatársai temethetnek, gyakorlatilag azonban e szolgáltatást bármely vállalkozó elvégezheti. Az önkormányzatok általában az üzemeltetési feladatokat pályázat útján vállalkozóknak adják, de a szerződésben foglaltakat nem kérik számon. Megállapodások rögzítik azt is, hogy a vállalkozónak kizárólagos joga van a temetési szolgáltatásban, így monopolhelyzetet teremtenek. Égy 1970-es miniszteri rendelet tartalmazza a temetőkkel, temetkezési szabályokkal ösz- szefüggő szabályokat. Az előírások a vizsgálat alapján teljes körűen nem érvényesülnek. Holló Jánosné utalt a kerítések minőségére, a belső sármentes utak és belső területek megvilágításának a hiányára. A ravatalozók az előírásnak megfelelők voltak, a hűtőkamrákat az utóbbi időben mindenhol kiépítették. Az üzemeltetők többsége nem tesz eleget tájékoztatási kötelezettségének. Hiányoznak a temetők rendjét szabályozó táblák és a térképek vagy vázrajzok. Általános hiányosság a sírhelydíjak és a nyitvatartásiidő kiírása. Ugyancsak hiányzik-vagy hiányos a kötelező nyilvántartó könyv vezetése, a betűsoros névmutató, a sírboltkönyv, amely - elvileg - pontosan és naprakészen tartalmazza az elhunyt és az ő temetőben való elhelyezésének azonosító adatait. A vállalkozók e feladattal nem bíznak meg senkit. Gyakran előfordul, hogy az elhunyt szállításáról a hozzátartozók nem kapnak bizonylatot. A tulajdonosi, szolgáltató viszonyok a megrendelők számára általában áttekinthetetlenek - tudatta a felügyelőség vezetője. A fogyasztóvédelmi szakemberek elmélyült elemző munkával sem tudják feltárni, hogy az adott szolgáltatást ki miért és milyen színvonalon nyújtaná. Képtelenség a részszolgáltatások különböző elnevezéseiben, tartalmában, árainak ösz- szehasonlításában eligazodni. A díjmentes szolgáltatások számai eltérők, azok az üzleti érdekekhez, a piaci viszonyokhoz igazodnak. Például az egyik helyen a hűtőkamra használata, a virágkoszorúk sírhoz szállítása, a sírkő szétbontása ingyenes, a halott öltöztetését és a koporsóba helyezését térítés ellenében végzik. A fogyasztói érdekek védői általánosságban kifogásolták az ártájékoztatást, azok áfa nélkül voltak feltüntetve. Volt olyan, hogy egyes kegytárgyakat a szolgáltatásoknak megfelelő forgalmi adóval terhelnek, de ennél nagyobb arányú áfa-visszaigényléssel éltek a szolgáltatók. A fogyasztóvédelmi szakemberek intézkedéseik során kötelezték a vállalkozókat a jogszabályban előírtak betartására. Négy esetben kezdeményeztek szabálysértési eljárást, és öt polgármesteri hivatalnak és egy egyház- közösségnek jelezték: tartsák be a jogszabályban előírt kötelezettségüket. Holló Jánosné hangsúlyozta: a visszaélések elkerülése érdekében jogi úton kell szabályozni, hogy egészségügyi intézményekben (kórház) és azok közelében temetkezési vállalkozók ne kapjanak helyet. Jogilag kell szabályozni, hogy egészségügyi intézmények területén vagy közelében temetkezési vállalkozók ne kapjanak helyet. A kegyeleti szolgáltatások ártájékoztatója kifogásolható, áfa-visszaigénylési manipulációkra is módot ad. Egyebek mellett ezt állapították meg a megyei közigazgatási hivatal fogyasztóvédelmi felügyelőségének munkatársai. Blokád Csengersimán Munkatársunktól Román állampolgárok blokádja miatt a napokban néhány órára fennakadás volt a csengersimai határátkelőhely forgalmában. A történtekről Katona Gyula vámparancsnok elmondta: román állampolgárok autóbusszal tértek haza. A jánnűveken kereskedelmi menynyiségű zöldség és gyümölcs volt. A pénzügyőrök nem engedték így ki a buszokat. A vámosok felszólították az utasokat, hogy forduljanak vissza, és a kereskedelmi mennyiség fölötti részt tegyék le. A autóbuszok egy idő múlva visszatértek anélkül, hogy utasaik a vámosok kérését teljesítették volna. A buszokról a románok leszálltak, és az átkelőhely be- és kilépési oldalát gyalogostul eltorlaszolták. Az ügyet a rendőrség, a vámszabályokat liberálisan kezelő vámosok oldották meg, és az, hogy a románok az áru egy részét letették Csengersimán. A pénzügyőrök és határőrök megerősített szolgálatot vezettek be, és néhány óra alatt a forgalom ismét helyreállt. Internet* adatok befektetőknek Kézy Béla (Új Kelet) __ Mag yarország kiemelt célpontja a külföldi befektetéseknek. ám közismert, hogy ebből az ország keleti régióinak százalékban is alig kifejezhető töredék jutott. Ha lassan is, de érezhető egy olyan tendencia, hogy a külföldi befektetések elérik a keleti megyéket. Ahhoz azonban, hogy a tőkével rendelkezők tájékozódni tudjanak, megfelelő információforrásokra van szükség. Ezt ismerte fel a nyíregyházi Rutinsoft Kft., s pályázott a Területfejlesztési Tanácshoz. Pályázatuk - amelyet a tanács pozitívan bírált el - Internetre kívánja felvinni mindazt, ami a külföldi befektetőket, de a magyarokat is érdekelheti. Ebben a megyei statisztikai adatok mellett az iparés a mezőgazdaság-fejlesztés területeiről, a vállalkozási kedvezményekről, támogatási lehetőségekről, a segítő gazdasági szervezetekről szerepelnek alapinformációk. Bemutatják a megye 60 legjelentősebb és legígéretesebb cégét, s olyan hasznos információkkal is szolgálnak, amelyek nemcsak a befektetőknek, hanem az ide utazóknak is hasznosak lehetnek. A jövőben Internetről tájékozódhatnak az érdeklődők a határátkelő- helyekről, a megközelíthetőségről, bevásárlási és pénzváltási lehetőségekről, látnivalókról, utazási irodákról, bankokról, szállodákról, éttermekről. Az anyagot térképek, hangulatos fotók színesítik. A Rutinsoft Kft. szívesen veszi mindazoknak a jelentkezését, akik alapinformációkat szolgáltatnak a fentiekről. Az információbázis - melyet folyamatosan karbantartanak - CD-ROM-on is elkészül.