Új Kelet, 1997. november (4. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-01 / 255. szám
Kultúra 1997. november 1., szombat Múlásom napjai Naplójegyzetek Verebes István ________ Az emberek többségében él egy csúnya vágy: a rajtakapás kényszere!... Az ember kíváncsi, s többnyire a látszat érdekli, mert a látszatot igencsak könnyű feldolgozni, avval nincs munka, ahhoz nem szükséges szembesítenie magát saját esendőségévei. Az embertől a teremtés csak kevés tudást zárolt, ám az a néhány titok olyan fölfedhetetlen számára, hogy bármiféle talmi bizonyság nyomára is akad, ahhoz ki- elégületlensége gyógyításáért elvetemült megszálottsággal keres „bűnjeleket”. Egy másik ember rajtakapása győzelem. Te nem akartad, hogy én tudjam, de lám, most itt a kikezdhetetlen tanúság, saját szememmel látom, hallom, szagolom, tapintom, ízlelem. Szerintem csak annak a kíváncsiságnak a kielégítése értelmes, ami épít. Még csak ne is a kíváncsiság alanyát vagy tárgyát építse, hanem kizárólag az én legbelsőbb, személyes logika tapasztalati tartományát. Más- iránt, ami rajtakapható, vagyis könnyen feltárható, ami gond nélkül meglephető, ami csupán a lélekjelenlét aktivizálásával válik szembetűnővé, az természetes és óvatlan esetlegessége okán is- s főleg azért! - kizárólag a hulladék-észle- letek körébe utalható. Nem érdekel semmitől és senkiről, ami feltételezhető belőle. Csak a rejtekező meglepetések izgatnak, mert azok céloznak alapvető mérlegelésekre. Ha az idő rossz, az jó. Rajongok a borult égboltért, esőért, hűvösért, szélért, szóval mindazért, amivel szemben a többség kibékíthetetlen. A rossz idő fegyelemre szorít, visszatérít magadhoz. A napsütés csábítás. Épp ezért egész életemben ellenálltam a nyárnak, s abból sohasem az úgymond „szabadságot” használtam ki, hanem kizárólag a több szabad időt. A szabad idő sem arra való, hogy vérbe borult szemmel kajtassuk az örömöt. A nyár, a napsütés többet ígér, mint amit teljesíteni képes. A habzsolásra felbujtó időjárás csak alkalom, s a maga lehetőségei szerint képtelen kiszolgálni a telhetetlenséget. Miért is muszáj nekem akkor „jól éleznem” magam, amikor össznépi az igény, csak mert nyáron mindenki mindig jól érezni akarja magáti!... Csak mert magasabb a hőmérséklet - számomra sokkal kellemetlenebb, mint a hűvös, hideg idő! -, csak mert a nyár felszabadulásra kijelölt intervallum, miért is kellene nekem is erre a pár hónapra összeszorítanom szükséges kedély igényemet?!... Az esős idő, jelesül az ősz, az igazságos, őszinte, nem kertel. Azt mondja: „...azt hitted, mindig süt a nap?! Nos, készülj fel az elmúlásra és vedd tudomásul!” Be- látatja velünk a valót. És arra ösztökél, hogy visszaforduljunk az ajtóból saját magunkhoz. A szépséges szürkeségben egyszerűen kötelez rá, hogy fölszítsuk legbelső színeinket. Isépy Tamást kizárták a KÜMP-ből. Nyilvánvaló. Ritka értelmes, ritka logikusan érvelő, ritka jó humoní politikusi. Csoda, hogy eddig húzta...! „A szarhoz nem lehet viszonyítani” mondta egy ízben nekem Fehér Gyuri, filmrendező. Evvel az egyetlen mondatával egyszer s mindenkorra leszoktatott arról, hogy mentségképpen olyan rossz példákhoz való különbségtételekkel éljek, amelyek egy minőségelvű emberhez méltatlanok. Teljesítményt vagy erkölcsöt, de bármit, csak az ellenálló ido- l(ok)hoz dicséretes arányítani, mert csak a legkiválóbbhoz mért elmaradásom mérve mutathatja meg, mit értem el, s főleg mennyi még a tennivalóm. Az „elszarulásnak” ma már olyan tömegesek és agresszívek a mutatói, és ráadásul annyira könnyedén, nyeglén, annyira cinikusan mennek el komoly hatásfokú személyiségek is a silányosodások mellett, hogy ha számon kérek akármilyen helytállást akár másoktól, akár - s főleg! - magamtól, én bizony kifejezetten csakis az idealista, a megvalósíthatatlan magasságok mércéjét vagyok már hajlandó képviselni. A krisztusi mentalitás mint kitűzött cél, a tízparancsolat mint betartásra előírt törvényegyveleg épp azért kell, hogy kötelezővé, de legalábbis „reklámo- zottá” váljék, mert megvalósíthatatlan!... Abban a világban, ahol bűnök, vétségek, csalások és hamisságok, jellemtelensé- gek és imitálások révén szinte minden lehetséges, ott már csak a lehetetlenhez szabad és kell mérni a tennivalót, mégpedig épp a célból, hogy végre is egyszer már egyöntetűen kellő eréllyel legyen felülvizsgálva körünkben minden pocsék- ság!... Igen, a legkisebb is!... A magunké és másoké egyaránt!... Ugyanis kizárólag a mások ilyeténvaló, tökélyhez igazított megítélése mit sem ér az önmagunk iránti, hasonlóan rigorózus szigorunk nélkül. Miről jutott ez most eszembe?!... Hát arról, hogy Hankiss Elemér a televízióban - többször hozzá- toldva mondandójához, hogy amit mond, az persze egyáltalán nem ad felmentést a rossz számára! - a múlt századi Egyesült Államokban helyzetbe került kapitalisták, köztisztviselők és intellektuelek törvényszerű korrumpálódását emlegette föl, mintegy tudatosítva, hogy ami ma a politikai, gazdasági és egyéb értelmiségi elit bűnlajstromára írható, az társadalmilag, történelmileg és gazdaságilag - talán még spirituálisán és erkölcsileg is! - velejárója a változásoknak. Tényszerűen lehetséges, hogy helytálló a párhuzam, de felelős gondolkodónak ilyet ma Magyarországon ki nem szabadna ejtenie a száján, hacsak nem maszatolódik személyiségrajzában neki is valami apróbb- cseprőbb, vagy épp esetleg egy-egy nagyobb mocsokság. Mondjuk olyan hangulata gyanánt, hogy valakiről, akinek elfogultan muszáj megbocsátania, akiről ezért vagy azért tud valamit, annak számára szívesebben várna a közvélekedéstől elnézést, mint erélyt. Ha csak bármennyire is értékelhető művészként akarok meghalni, jezsuita kérlelhetetlenséggel kell felülvizsgáljak minden mulasztást, lettlégyen az másé vagy az enyém!... A tökéletességet elérni - belátom! - hiábavaló óhaj, de a szándék, az önellenőrzés igenis lehet tökéletes, és muszáj is volna egy egész ország, az egész szerencsétlen nemzet közfelfogásában annak lennie. Apor püspök vértanúhalála A szolgatárs-szemtanú visszaemlékezése Ritka eseményre készülünk 1997. november 9-én, ugyanis Krisztus földi helytartója, a pápa ekkor szándékozik ünnepélyesen a boldogok sorába iktatni Apor Vilmos vértanú győri püspököt. Apor püspök élete árán védte meg a szovjet katonák erőszakoskodásától a kiszolgáltatott és megfélemlített győri nőket. Vértanúságát nemcsak egyházi körökben övezi különleges tisztelet, hanem a legújabbkori magyar történelem egyik kiemelkedő eseménye is. F. Sipos József (Új Kelet) „Az egyházban már a második századtól kezdve bizonyítékaink vannak arról, hogy szemtanúk írásba foglalták és megőrizték kiváló keresztények halálának történetét, akiket hitükért végeztek ki. Hogy vallási értelemben kit lehet vértanúnak nevezni, azt végső fokon az egyházi vizsgálat dönti el, hiszen tisztázni kell a körülményeket. Az alapelv már Szent Ágostonnál megtalálható az V. században: Azt kell nézni, hogy milyen ügyért vállalja a halált, nem pedig azt, hogy milyen kínokat szenvedett el. A lényeg mindig az volt, hogy az igazság mellett tanúskodtak, és a halál elfogadásában is Krisztust követték. Az egyház az első századtól kezdve a szenteknek kijáró tiszteletben részesíti a vértanúkat. Példájukra szükség van, hiszen tanúságot tesznek az igazság szeretetéről, a lelki bátorságról, az Isten iránt való engedelmességről, és nem utolsósorban az emberek szeretetéről. A győri püspök halálát követő évtizedekben a hit megvallása és a hit szerinti élet sokaktól követelt áldozatot. Az evangélium erejét mutatta azoknak a magatartása, akik készek voltak lemondani anyagi előnyökről, és kellemetlen zaklatásokat is elviseltek azért, mert igazi keresztények akartak maradni. Emlékük tovább él családjukban, barátaik és ismerőseik körében. Sőt azóta valószínűleg korábbi ellenfeleik is bevallják lelkűk mélyén, hogy nekik volt igazuk, ők képviselték az emberi eszményt. Apor püspök nemcsak hitét és lelki erejét bizonyította, hanem a magyar nők becsületét is védelmezte. Erre 52 év távolából is rá kell ébreszteni a társadalmat." (Gál Ferencnek, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektorának gondolatai) Fent az ajtó kis résnyire nyitva maradt, azon keresztül riadt női sikoly hallatszott le: Segítség, segítség! Tehát ott fent az előtérben rejtőzködő fiatal nőre akadtak az orosz katonák, őt hurcolták éppen el a résnyire nyitott ajtó előtt. Erre a segélykiáltásra a püspök még határozottabb lett. Erélyesen próbálta az útját elálló kapitányt félretolni, hogy felmehessen a lépcsőn segítséget nyújtani. Ettől a kapitány is ingerültebb lett. Durván, erélyesen két kezével visszanyomta a püspököt, az ott szorongok első sorához, közvetlenül nekem. A kapitány szertartásosan, fenyegető jelleggel lépett hátrafelé egy-két lépést. Közben jobb kezével hátranyúlt a farzsebéhez, vagy az oda felszíjazott táskához. Onnét kiemelte pisztolyát. Még hallottam, amint mindkét kezét a zubbonya alatt tartva élesre, lövésre készre állította fegyverét. A következő pillanatban már jobb kezét kinyújtva, abban tartva pisztolyát célzott is a püspökre és ránk, akik mögötte, mellette szorongtunk. Életem egyik legborzalmasabb pillanata volt ez. Arra gondoltam, elérkezett a földi életem vége. Rettegve vártam, hogy mikor villan fel a fegyver torkolattüze. Apor püspök vértanúhalála A könyv szerzője, dr. Cseh Sándor győri kanonok, kezében az Apor püspök véres ingjének darabját őrző ereklyetartóval Apor Vilmos rövid életrajza ahogy a szemtanú átélte Dr. Cseh Sándor egykori titkár emlékezései Alterrs Svájci-Magyar Könyvkiadó S egesváron született 1890. februárjában. Apja ekkor Nagy-Kü- küllő megye főispánja volt. A gyermek születése után hamarosan minisztériumi államtitkárrá nevezték ki, ezért a család átköltözött Bécsbe. így Vilmos az iskoláit elemitől kezdve Bécsben és német nyelven végezte. Később jól megtanult magyarul, és a gimnázium három utolsó évét már Kalocsán, a jezsuiták gimnáziumában töltötte el. Itt határozta el, hogy a papi. hivatást választja. Papnövendékként Győrben szolgált, majd mikor Széchenyi Miklós győri püspököt áthelyezték Nagyváradra, magával vitte az ifjú teológust. Pappá szentelése 1915. augusztus 24-én történt Innsbruckban. Itthoni első állomáshelye a nagyváradi szeminárium volt, ahol dogmatikát tanított, és tanulmányi felügyelői feladatokat látott el. Egy évvel később Gyulára került, s hamarosan ő lett a plébános. Győri püspöki kinevezését 1941 januárjában kapta meg, és február 24-én felszentelték a gyulai templomban. Győri beiktatása pedig március 2-án volt. Itteni működése .sajnos, csak alig több mint négy évet tett ki, mert 1945. március 2- án belehalt egy orosz katona golyóitól kapott sérülésbe. P üspöki szolgálata a háborús évekre a német-orosz megszállás idejére esett, nyilvánvaló, hogy ezek az idők sok okosságot, leleményességet és bátorságot követeltek, amelyhez párosulni kellett az Istenbe vetett hitnek és szeretetnek. $ I ♦ Lövedéknyomok a falon I Az ajtót becsukta maga mögött, hogy hívei ne hallják a lövések zaját