Új Kelet, 1997. november (4. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-14 / 266. szám
Hazai krónika 1997. november 14., péntek Perelik a minisztert A Pesti Központi Kerületi Bírósághoz nyújtott be keresetet az Álba Kör csütörtökön annak megállapítását kérve, hogy Kovács László külügyminiszter megsértette a médiatörvényt, közvetve pedig az alkotmányt, amikor az általa vezetett tárca NATO-val kapcsolatos televíziós és rádióműsorokat támogatott. MTI ___________ Er ről Csapody Tamás, a tömörülés szóvivője tájékoztatta közleményben a távirati irodát. Emlékeztetett arra is: az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) panaszbizottsága már többször megállapította, hogy NATO-műsoraival a Magyar Rádió, illetve a Magyar Televízió megsértette a médiatörvényt. Az említett adók ugyanis a pártatlan tájékoztatás elvét figyelmen kívül hagyva egyoldalúan informáltak, tevékenységükhöz ráadásul pénzbeli támogatást fogadtak el állami szervtől - jelen esetben a Külügyminisztériumtól. Az Álba Kör álláspontja szerint azonban nemcsak a támogatást elfogadó, hanem az azt nyújtó is jogsértést követett el, súlyosbítva azzal, hogy ehhez állami költségvetési pénzt használt fel. Márpedig - mutat rá a szóvivő - a hatályos jogszabályok szerint a miniszterek önállóan járnak el saját feladat- és jogkörükben, az ott történtekért felelősséggel tartoznak, így ez megállapítható Kovács László esetében is. A MÁV Rt. visszautasítja A MÁV Rt. megalapozatlannak tartja azt a bejelentést, amely szerint sztrájkbizottságot alakított a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének Pájya-, Híd- és Magasépítményi szakági szervezete. A MÁV Rt.-hez november 11-én, kedden eljuttatott bejelentés szerint a szak- szervezet 110 millió forintnyi, úgymond bérmegtakarítás kifizetését követeli a MÁV-tól. Új Kelet-információ Az üggyel kapcsolatban a MÁV Rt. szükségesnek tartja leszögezni, hogy a sztrájkbizottság megalakítására az ugyancsak kedden kezdődött bértárgyalásoktól függetlenül került sor. A munkáltató kijelenti azt is, hogy a 6500 pályafenntartási dolgozó 1997-ben ugyanúgy 18 százalék körüli átlagos bérszínvonal-növelésben részesül, ahogyan a tavaly december 29- én megkötött megállapodás alapján a MÁV Rt. valamennyi munkavállalója. A MÁV Rt. kifejezetten szokatlan szakszervezeti magatartásként kénytelen minősíteni azt a törekvést, hogy egy érdekképviseleti szervezet év közben kíván beavatkozni a gazdálkodási folyamatokba, s olyan összegek kifizetését követeli, amelyekre az év hátralévő részében még szükség lesz. Téves ugyanis az az információ, hogy a PHM szakigazgatóságnál 110 millió forint bérmegtakarítás jelentkezik éves szinten. A jelzett érték az I-IX. havi adatok figyelembevételéből származik. Az év hátralévő három hónapjában azonban többletfeladatokat kell megoldani, egyebek között a téli forgalomra való felkészülés miatt. Az említett összeg nagyobb részét erre használja fel a MÁV. Kisebb hányadát a vasúti pályák téli körülmények közötti biztonságos üzemeltetése érdekében kell tartalékolni. A MÁV Rt. határozottan visszautasítja azt a szakszervezeti követelést, amely teljesítménnyel alá nem támasztott bérek kiáramlására irányul. Ez a magatartás ellentmondana annak a törekvésnek, hogy a MÁV-nál - a piacgazdasági követelményeknek megfelelően - a bér és a létszám a tényleges teljesítményekhez igazodjék. Az említett kérdésekről egyébként a szakág vezetése és a szakági szakszervezet csütörtökön tart megbeszélést. Hogyan adják-veszik Ezredes úrnak jelentem, a hadtáp már NATO-kompatibilis! A mai ebéd magyaros tarhonyaleves hamburgerrel! Kezdődik a felvásárlás MT[____________ Az ingatlanközvetítő irodák szolgáltatási színvonala igen eltérő - állapította meg a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség (FVF) országos vizsgálata. Az MTI-hez eljuttatott összefoglaló jelentés szerint a fogyasztóvédők 106 ingatlanforgalmazással foglalkozó cég közül harmincöt gazdasági társaságnál, harminc- három egyéni vállalkozónál állapítottak meg hiányosságot. Leginkább a szakképesítés, a tevékenységi kör bejegyzése hiányzott, sőt több még az ingatlanközvetítői névjegyzékbe sem volt regisztrálva. A fogyasztóvédők megállapították: az ingatlanközvetítők nagyon különböző díjakat alkalmaznak. Van aki csak az eladótól, mások a vevőtől is kérnek pénzt munkájukért. A jutalék általában 1-2 MTI __________________ Mi nderről Tekeres Miklós, a Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság elnöke nyilatkozott az MTI-nek abból az alkalomból, hogy a társaság csütörtökön tanácskozást rendezett az intenzív ellátás helyzetéről. A népjóléti miniszter rendeleté szerint 1999-től csak olyan kórházak, illetve kórházi osztályok működhetnek, ahol adottak a betegek biztonságos gyógyításának a minimális személyi és tárgyi feltételei. Ezeknek a követelményeknek ma az ország 112 intenzív osztályának többsége nem felelne meg - mondta az elnök. A társaság közelmúltban készített felmérése ugyanis azt mutatja, hogy például az altatógépek 82 százalékát százalék, de előfordult 3-6 százalékos is. Találkoztak olyan esettel is, amikor a közvetítéssel kapcsolatos ügyvédi feladatok díját is külön felszámították, esetenként a megrendelőt kötelezték arra, hogy a cég ügyvédjét vegye igénybe magas honoráriumért. A vizsgált ingatlanközvetítők - kevés kivétellel - nem tájékozódnak kellőképpen az ingatlan per- és tehermentességéről. A tulajdoni lap beszerzése általában a megbízó feladata vagy külön térítés ellenében vállalja az iroda. A vizsgálat tanulságait levonva az FVF javasolja, hogy az ingatlanközvetítő cégeknek tegyék jogszabályban kötelezővé a tulajdoni lap beszerzését, ameny- nyiben megbízási szerződést kötnek. A felügyelőség szükségesnek tartja az ingatlanközvetítők egységes nyilvántartását is. több mint tíz éve használják, és nagyon sok közülük már a „20. életévét is betöltötte”. Tekeres Miklós rámutatott: mindez nem jelenti azt, hogy a gépeket ne lehetne használni, de működtetésük korántsem biztonságos. Ez pedig valós probléma akkor, amikor Magyarországon évente nagyon sok bal- esetes, vagy daganatos beteget operálnak, illetve, amikor az orvostudomány egyre bonyolultabb beavatkozásokra képes. Az elnök szerint a helyzeten csak úgy lehet változtatni, ha az elkövetkezendő években folyamatosan lecserélik ezeket a gépeket és minden egyéb feltételt biztosítanak az intenzív osztályok biztonságos működéséhez. Minderre legalább 6-8 milliárd forintot kellene fordítani. Csökkenő biztosítás MTI ______________ Jó llehet az Állami Biztosításfelügyelet még nem hagyta jóvá az ÁB-Áegon Általános Biztosító Rt. által javasolt jövő évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjakat, a társaság azt tervezi, hogy több mint félmillió ügyfelének 85 százaléka jövőre kevesebbet fizet, mint az idén. Kepecs Gábor, a cég vezér- igazgatója csütörtökön sajtó- tájékoztatón elmondta: a 34 év feletti gépjárművezetőknek a megengedett 5 százalékkal csökkentik, a 34 év alattiaknak ugyanennyivel növelik a biztosítási díját. A vidéki autósok kedvezményt kapnak a nagyvárosiakhoz képest. Elmondta azt is, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás az elmúlt évben nyereséges volt, így módjuk nyílik arra, hogy 366 ezer, balesetmentesen vezető ügyfelüknek összesen 200 millió forintot visz- szatérítsenek. A napokban megkötött megállapodás alapján november második felétől a vidéki postahivatalokban is meg lehet kötni a gépjárműfelelősségbiztosítást, ameny- nyiben az autótulajdonos az ÁB-Aegon ügyfele. További kedvezményi is nyújtanak az autósoknak. Akik az ÁB-Aegonnal kötnek gépjármű-felelősségbiztosítást, jövő év végéig ingyenes balesetbiztosításban is részesülnek, amelynek a díját a cég állja. MTI _____________ Mi nderről Kiss Elemér kormányszóvivő, a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkára számolt be a tanácskozást követő sajtótájékoztatón. A kormány jövőre is folytatMTI___________________ Megkezdődik a 300 ezer tonna kukorica állami felvásárlása, 14 ezer forintos tonnánkénti áron ajánlhatják fel a terményt a gazdák - jelentette be csütörtökön a salgótarjáni agrárfórum résztvevői előtt Kis Zoltán, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára, megnyugtató rendezést kínálva a jó ideje húzódó kérdésre. Mint mondta, a pályázati felhívás a napokban jelenik meg a tárca értesítőjében, valamint a napilapokban. A felvásárlási akció bonyolítására három, közraktározással foglalkozó cég kap megbízást. A termelőnként felajánlható legkisebb mennyiséget 300 tonnában szabták meg, míg a maximumot 5 ezer tonnában limitálták. Csak saját termelésű szem jöhet szóba, s további feltétel a terméktanácsi tagság. Nem szükséges a kukoricát közraktárba szállítani abban az esetben, ha a termelő rendelkezik tárolási lehetőséggel. Erre az az irányadó, hogy művi táni kívánja az energiaár növekedésének részbeni kompenzációját az Energia Alapítvány keretei között, azzal a feltétellel, ha az energiaszolgáltatók a költségvetéssel megegyező arányban járulnak hozzá az ellentételezéshez. rolásba veszik, a rendelkezési jogot az állam gyakorolja felette, a termelő pedig hetente és tonnánként tíz forintot kap a raktározásért. Miután azonban a legkisebb felkínálható mennyiség is 40 hektárnyi termésnek felel meg, Kis Zoltán a gazdák figyelmébe ajánlotta az egymás közti szövetkezést. November végén indul a második - 50 milliárd forintos forgóeszköz-hitelcsomag - tudatta továbbá a fórum résztvevőivel az FM államtitkára. Az első 50 milliárdos részből eddig 38 milliárd forintra kötöttek szerződést a bankok, az igény azonban meghaladja a 60 milliárd forintot. Aggodalomra azonban nincs ok, a harmadik lépcsőre is sor kerül: a jövő év tavaszán indul útjára a következő 50 milliárd forintos hitelakció. Nincs kizárva, hogy abból újfent kaphatnak azok, akik már az első csomagból is részesültek. Hozzáférhetnek a forgóeszköz-hitelhez a kistermelők is, a még kisebbek pedig integrátori szerződést kötve juthatnak hitelgaranciához. Kiss Elemér elmondta azt is, hogy a kormányülésen a miniszterek foglalkoztak a költségvetési törvényjavaslathoz benyújtott főbb módosító indítványokkal is. Ennek során a kabinet úgy döntött, hogy a költségvetés 1100 órányi adás sugárzási díját finanszírozza havonta a közszolgálati televíziók számára, amelynek felosztásáról az érintett három médiumnak egymás- között kellene megállapodnia. Az intenzív ellátás A hazai műtőkben használt mintegy 1500 altatógép csaknem fele 15 évesnél régebbi. Ahhoz, hogy az elavult készülékeket lecserélhessék, legalább három- milliárd forintra lenne szükség, és ugyanennyi pénz kellene ahhoz, hogy az intenzív osztályok minden szempontból megfeleljenek a biztonságos betegellátás feltételeinek. Fociról, árakról, televízióról A kormány csütörtöki ülésén úgy határozott, hogy elvben támogatja a 2004-es labdarúgó Európa-bajnokság magyar-osztrák közös megrendezését, de ehhez a költségvetés csak akkor nyújt támogatást, ha a Magyar Labdarúgó Szövetség decemberi ülésén elfogadja a labdarúgás gyökeres megújítását tartalmazó, a Belügyminisztérium által előterjesztett programot. UU'dd iForgószél után MTI Alaptalan a kunszentmártoni polgármesternek a Magyar Rádió csütörtöki Reggeli krónikájában elhangzott véleménye, miszerint a biztosítók kárszakértői borzolnák a kárt szenvedett lakosok idegeit — mondta az MTI érdeklődésére cége nevében Katona Béla, az ÁB-Aegon dél-magyarországi régióigazgatója. Tájékoztatása szerint eddig ugyanis sem a régió- központba, sem a kunszentmártoni fiókhoz nem érkezett panasz. A CSOB vagy a CSOB 2000 biztosítással rendelkezők fölöslegesen aggódnak, mert a viharkár alapkockázati elem, tehát nem kell emiatt kiegészítő biztosítással rendelkezni. Az előírt 15 méter/sec szélsebességet pedig - mint a vihar egyik kritériumát - ebben az esetben magától értetődőnek veszik. A viharkár kiterjed a portán lévő melléképületekre is, ha ezt a biztosítási szerződés magában foglalja. Ami esetenként feszültséget okozhat: a kárt szenvedetteknél megjelentek helyreállításra vállalkozók, akik a minél nagyobb üzleti haszon reményében teszik meg ajánlataikat. Ez az összeg nem biztos, hogy egyezik a kárszakértő által kiszámítottál. Ennek ellenére, ha a helyreállítási munkálatok többe kerülnének, mint ameny- nyit a károsult kapott, számla ellenében a biztosító utólagosan rendezi az indokolt különbözetet - hangsúlyozta a régióigazgató. Az ÁB-Aegon kunszentmártoni fiókjához csütörtökön 14 óráig 121 kárbejelentés érkezett, minden káraklán dolgoznak, így néhány napon belül valamennyi károsult pénzéhez jut. Szerdán 1 millió, csütörtökön 3 millió forintot fizettek ki, és pénteken is várhatóan 3 millió forintot vehetnek kézhez a károsultak. A Kunszentmártoni sújtott természeti csapás okozta károk enyhítésére a li- szújvárosi Tiszai Vegyi Kombinát Rt. vállalatcsoportjához tartozó Tisza Textil Kft. gyorssegélyt ajánlott fel. Mint Pintér Imre, a kft. ügyvezető igazgatója az MTI-vel közölte: Kun- szentmárton polgármesterével egyeztettek, ennek értelmében száz családi ház tetőszerkezetének gyor- sjavításához elegendő, mintegy 2 millió forint értékű, szöveterősítésű fóliát biztosítanak az alföldi város károsultjainak térítésmentesen. A Tisza Textil az 50 méteres tekercsekből álló fóliacsomagokat péntektől szállítja Kunszentmár- tonba.