Új Kelet, 1997. november (4. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-12 / 264. szám

Világkrónika A kutatást Svájcban sem fizetik túl Göncz Árpád befejezte látogatását 1997. november 12., szerda Érdemi előrelépés nélkül érlek véget kedden Richard Holbrooke amerikai különmegbízotl ciprusi tárgya­lásai. Holbrooke továbbutazott Ankarába, miután tárgyalt a ciprusi görög és török közösség vezetőivel. A különmegbí­zott elmondta, hogy Gláfkosz Kleridesz ciprusi államfővel és Rauf Denkt ássál, a török ciprióták vezetőjével folytatott négy­órás tárgyalásain nem történt áttörés. „Nem számítottam sem­mire. Célunk az volt, hogy folytassuk a tárgyalásokat, és új lehetőségeket teremtsünk” - hangoztatta Holbrooke. Földi csapásmérő fegyverekkel felszerelt ame­rikai harci repülőgépek indultak kedd délután Irak felé a Nimitz amerikai repülőgép-hordozó hajó fedélzetéről - kö­zölte a londoni rádió. A BBC tudósítója, aki a világ legna­gyobb repülőgép-hordozójának fedélzetéről küldte jelenté­sét, elmondta: több hullámban szálltak fel a haditengerészeti légierő F-14 Tomcat, illetve F-18 Hornet típusú, földi csa­pásmérésre és légtérbiztosításra felfegyverzett repülőgépei. Keddi londoni értesülések szerint készenléti állapotot ren­deltek el a térségben állomásozó brit és amerikai erőknél. Aszlan Maszhadov csecsen elnök és kíséreté­nek tagjai csak érvényes orosz útlevélbe kapnak amerikai vízumot - jelentette ki kedden Moszkvában Gennagyij Taraszov. Az orosz külügyi szóvivő az amerikai fél hivatalos tájékoztatására hivatkozva arról számolt be, hogy Maszhadov valóban kért amerikai vízumot, Washington azonban ezt az ügyel úgy kezeli, hogy „az Oroszországi Föderáció egyik szubjektumának vezetője magánlátogatásáról van szó”. Taraszov ismeretei szerint a látogatás során nem terveznek találkozókat az Egyesült Államok kormányának kép­viselőivel, illetőleg politikai vezetőkkel - Maszhadov a Carnagie békealapítvány meghívásának tenne eleget. Az orosz külügyi szóvivő hangsúlyozta, hogy a csecsen elnök nem egyeztette tervezett utazását a moszkvai külügyminisz­tériummal. Az RMDSZ operatív tanácsa kedd dél­után, többórás megbeszélés után a tárgyalások folytatására adott mandátumot a szövetség megbízottainak, akik a Pa­rasztpárttal egyeztetnek az oktatási törvény kisebbségi nyelv­oktatásra vonatkozó előírásaival kapcsolatban - tájékoztat­ta az MTI tudósítóját Kötő József ügyvezető alelnök. Markó Béla, Takács Csaba és Verestóy Attila az ülésről egyenesen a miniszterelnökkel való megbeszélésre siettek. Németországban több éve tartó csökkenés után az idén ismét növekszik a szélsőjobboldali bűncselekmé­nyek száma, és bővül az újfasiszta csoportok tagsága is. A Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) kedden ismertté vált ada­tai szerint az év első kilenc hónapjában 5173 szélsőjobboldali indíttatású bűncselekményt követtek el az országban. Ez 14 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A nyomozó hatóságok nyilvántartása szerint az újfa­siszta csoportok tagsága 47 ezer főre tehető, ami kétezer fővel több, mint egy évvel korábban. A bűnügyi hivatal aggasztó új fejleménynek értékeli, hogy rendkívül gyors ütemben nő a szélsőjobboldali — gyakran kifejezetten antiszemita és ide­genellenes - tartalmú dalokat megszólaltató rockzenekarok népszerűsége. Hat évig tartó szünet után kedd délben felújítot­ták a Horvátország és Jugoszlávia közötti vasúti személy- és teherforgalmat. A horvátországi Vinkovcéből indult vonat délben érkezett meg a horvát-jugoszláv határ jugoszláv ol­dalán lévő Sid vasútállomására, s a szerelvény fél kettőkor indult vissza Horvátországba. A tervek szerint a Vinkovce- Tovarnik-Sid vonalon naponta két pár személyvonat, vala­mint egy tehervagonokból álló szerelvény közlekedik majd, míg a Vinkovce-Erdőd-Gombos vonalon két pár vonat jár majd naponta. Ki is volt Lenin? MTI ________________ A mai ukrán gyerekek szá­mára a közelmúlt szovjet tör­ténelme a jelek szerint igen­csak ködbe vész. A 10-11 évesek korcsoportjában - egy közvélemény-kutatás szerint - kevesebb mint öt­ven százalék tudja, hogy a Nagy Októberi Szocialista For­radalom, ismertebb rövidítés­sel a NOSZF atyja Vlagyimir Iljics Lenin volt. Néhányan e minőségben Napóleonra, Sztálinra, vagy egyenesen Hitlerre tippeltek, tíz gyereknek még elképze­lése sem volt arról, kinek a személyéhez is kötődött az esemény. Többen az 1917-es évszámot 1814-re tették, s csak a csoport felénél keve­sebben tudták, liogy ennek pontosan 80 éve. A szimferopoli közvéle­mény-kutatásban - amely­ben összesen 150 diák vett részt - a 16-17 évesek kor­csoportjában, még akik ta­nulmányaikból emlékeztek rá, sem értékelték túl nagyra Lenin munkásságát: csupán hét százalék ítélte Lenint „nagy történelmi személyi­ségnek”. A Noviny Havelről MTI ___________________ Vá clav Havel a Lidové Noviny című tekintélyes prá­gai polgári napilap szerint „beteg ember”, s ezért fel kell tenni az eretnek kérdést: Csehország számára valóban az-e a legjobb, ha a következő öt évben is Havel lenne az államfő? Az újság rámutat: Havel az új miniszterek szombati kine­vezésekor tragikus látványt nyújtott, amely növelte az e téren eddig kétkedők táborát, bár az államfő gesztusával éppen az ellenkezőjét kíván­ta elérni. „Zavar, aggódás, megrökönyödés - ezekkel a szavakkal lehet a legjobban kifejezni azt, amit a ceremó­nia résztvevői és később a te­levízió nézői láthattak.” Havel volt az, aki mandá­tumának kezdete óta elutasí­totta, hogy csak díszelnök le­gyen, s igyekezett hatáskörét minél jobban kiszélesíteni. Most már majdnem két hete problémái vannak az egészsé­gével, amelyek megakadá­lyozzák, hogy tisztségét meg­felelő módon ellássa. Az or­vosok további, legalább egy hónapnyi pihenést és a mun­katempó jelentős csökkenté­sét javasolják. Ez azt jelenti, hogy az ország legalább más­fél hónapig lesz működő el­nök nélkül. A bevezetőben feltett kér­dést januárban kell majd meg­válaszolniuk a képviselőknek és a szenátoroknak. A döntés­kor a pozitív érvek mellett, amelyek Havel megválasztá­sa mellett szólnak, figyelem­be kell majd venniük a követ­kező tényeket is: Havel beteg ember, s kétségtelen, hogy a múló idővel egészségi állapo­ta nem fog javulni. Az ország­ra nehéz idők várnak, amikor sok fog múlni az államfőn. A nép választott képviselői ed­dig mindig alibit keresve ki­bújtak a döntés felelőssége alól azt hangoztatván, hogy Havel döntse el, akar-e ismét elnök lenni vagy sem. Mind­ez úgy néz ki, mintha nem is választásokról, hanem az ural­kodó akaratának puszta jóvá­hagyásáról lenne itt szó. gyobb számban jelentkezhet­nének a CERN-be a különböző projektekre. Magyarország 1991 óta tag­ja az összesen 19 tagországot számláló európai szervezetnek, amely tagjai befizetéséből tart­ja fenn magát. Göncz Árpád lá­togatása többek között azt de­monstrálta, hogy Magyaror­szág még aktívabban be akar kapcsolódni a CERN-progra- mokba, és további nagy meg­rendeléseket szeretne kapni ipari berendezésekre. A kutató- intézet főigazgatója elmondta a magyar államfőnek - vala­mint az őt elkísérő Michel- berger Pálnak, a Magyar Tu­dományos Akadémia alelnö- kének, valamint Siegler And­rásnak, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság ügyveze­tő elnökhelyettesének -, hogy a CERN komoly anyagi gon­dokkal küzd. Ennek megfele­lően állandó alkalmazottjainak létszámát az eredeti 3000-ről máris lecsökkentette 2800-ra, s MTI _________________ Me dgyessy Péter Indiából való hazaérkezése után tárgyal­ni kíván a jegybank elnökével a csúszó leértékelés ütemének csökkentéséről - közölte az MTI-vel maga a pénzügymi­niszter Újdelhiből, miután be­fejezte indiai tárgyalásait. A kedden közzétett friss infláci­ós adatok fényében Medgyes­sy megerősítve látja az általa korábban mondottakat, vagyis azt, hogy októberben tovább fog lassulni az infláció, és ez lehetővé teszi a leértékelési ütem és a kamatlábak csökken­tésének fontolóra vételét. A pénzügyminiszter szerint egy tizedpont körül lehet a csök­kentés mértéke. A pénzügyminiszter elmond­ta, hogy látogatása kapcsán ko­moly tárgyalások kezdődtek az Ikarus indiai eladásairól. Az végeredményben 2 ezerre akar­ja visszafejleszteni. Ettől füg­getlenül a főigazgató támogat­ja a magyarok létszám növelési igényét. Tájékoztatása szerint a CERN jelenleg egy új ré­szecskegyorsítót épít. Göncz Árpádnak a svájci in­tézetben dolgozó magyar ku­tatók beszámoltak munkájuk­ról és gondjaikról, a pénz- és eszközhiányról. Ezenkívül megerősítették: valóban nehéz Magyarországon elegendő szá­mú megfelelő szakembert talál­ni, aki hajlandó projekteket megpályázni, támogatókat sze­rezni magának, azért, hogy aránylag nehéz körülmények közölt, a családjától távol ku­tasson. Ehelyett inkább az a jellemző, hogy a friss diplomá­sok a multinacionális cégeknél igyekszenek elhelyezkedni, pár év alatt gyökeret vernek, és aztán már nem akarnak elmen­ni az alapkutatásba - mondták a CERN-ben dolgozó magyar kutatók Göncz Árpádnak. Ikarus helyi összeszerelő üze­met hozna létre megfelelő soro­zatnagyságú indiai vásárlás ese­tén, ennek fejében pedig a leg­nagyobb indiai cég, a Tata kis teherautók összeszerelésére vál­lalkozna Magyarországon. Medgyessy jó esélyeket lát az energetikai beruházásokban való részvételre, s tárgyalt szoft­verekkel kapcsolatos értékesí­tési lehetőségekről is. Indiai szakemberek szerint a jelenle­gi évi 70 millió dolláros forga­lom pár éven belül 200, 3-5 éven belül pedig akár 500 mil­lió dollárra is növelhető lenne - mondta. Az indiai kormány tudomá­sul veszi és megérti, hogy Ma­gyarország a NATO tagjává kí­ván válni, hiszen ez egyebek közt esélyeket ad arra, hogy növekedjenek a külföldi beru­házások Magyarországon — közölte Medgyessy Péter. Katonai együttműködés MTI ________ _____ Mo szkva és Budapest idén decemberben kormányközi megállapodást ír alá a katonai- műszaki együttműködésről, s e dokumentum előkészítése ön­magában is nagy előrelépés, te­kintettel Magyarország NATO- tagságra irányuló szándékaira - jelentette ki kedden az Interfax orosz hírügynökségnek adott interjújában Vlagyimir Bulgak orosz miniszterelnök-helyettes. Bulgak a magyar-orosz ke­reskedelmi-gazdasági együtt­működési kormányközi bizott­ság társelnöke. A testület az el­múlt héten Moszkvában tanács­kozott, s az ülésszakon a ma­gyar küldöttséget Fazakas Sza­bolcs ipari, kereskedelmi és ide­genforgalmi miniszter vezette. Az orosz miniszterelnök-he­lyettes nyilatkozata szerint az egyezményben meghatározzák a katonai-műszaki együttműkö­dés kereteit, mindkét fél kije­löli az őt képviselő közvetítő­ket, s egyben munkacsoport létrehozását is tervezik a kato­nai-műszaki együttműködés kérdéseinek vizsgálatára. Bulgak úgy vélte, hogy „a gazdasági célszerűség és a piac győzte meg a partnereket a ka­tonai-műszaki együttműködés folytatásának hasznosságáról”. Az orosz gazdasági vezető „so­kat ígérőnek” tartja Budapest és Moszkva megállapodását „a volt Szovjetunió közreműkö­désével Magyarországon épült termelői kapacitások kihaszná­lásáról, a korábban szállított orosz harci technika korszerű­sítése céljából”. Egyebek kö­zött Bulgak szerint arról van szó, hogy „felélesztik a magyar hadseregnél hadrendben lévő 32 MiG korszerűsítéséhez szük­séges ipari kapacitásokat”. Az orosz fél ezeket a munkákat egyedül is el tudná végezni megfelelő finanszírozás esetén. „Pénzügyi okok miatt azonban azt javasoljuk a magyar part­nereinknek, hogy legalább egy MiG-re a 32 közül rendeljék meg a korszerűsítést, így kide­rül, milyen irányban kell átala­kítani azt az általunk épített hatalmas gyárat, amely jelen­leg gyakorlatilag kihasználat­lanul áll” - jelentette ki az orosz miniszterelnök-helyettes. Medgyessy Péter indiai tárgyalásai Határozat­tervezet MTI _________________ Az Egyesült Államok hét­főn szorgalmazta a Bizton­sági Tanácsban, hogy a testület szólítsa fel Bag- dadot az amerikai ENSZ- ellenőrök kiutasítására vo­natkozó javaslatának a visz- szavonására, és helyezzen kilátásba „súlyos következ­ményekkel” járó intézkedé­seket arra az esetre, ha az iraki kormány továbbra is szem­beszáll a világszervezet aka­ratával. A helyzet bonyo­lultságát jelzi azonban, hogy az orosz ENSZ-kép- viselő, Szergej Lavrov kö­zölte: Moszkva helytelení­ti erő alkalmazását vagy erővel való fenyegetést a viszály elsimítására. Döntés a hét közepe előtt nemigen várható. A Biztonsági Tanács zárt ajtók mögött meghallgatta Kofi Annan beszámolóját a világszervezet háromfős kül­döttségének kudarccal vég­ződött bagdadi útjáról. A fő­titkár kifejtette, hogy nem javasolja az iraki panaszok meghallgatását mindaddig, amíg Bagdad nem teljesíti maradéktalanul a vonatkozó BT-határozatokat. Hasonlóképpen véleke­dett Bill Richardson ameri­kai ENSZ-nagykövet is, hangoztatva, hogy a New Yorkban tartózkodó Tárik Aziz iraki miniszterelnök­helyettesnek semmi keresni­valója sincs a testület előtt. A beterjesztett amerikai-brit ihletésű határozattervezet négy fő pontból áll: - ke­mény hangon elítéli Irakol az UNSCOM keretében te­vékenykedő ENSZ-ellenő- rök munkájának akadályo­zása miatt; - felszólítja az iraki hatóságokat a tömeg­pusztító fegyverek megsem­misítését ellenőrző bizott­sággal való együttműködés­re és a vonatkozó BT-hatá- rozat maradéktalan teljesí­tésére; - nemzetközi utazá­si korlátozásokat vezet be azokra az iraki köztisztvise­lőkre, akik akadályokat gör­dítettek az ENSZ-szakértők tevékenységének útjába; - súlyos következményekkel járó intézkedéseket helyez kilátásba árra az esetre, ha Bagdad nem hajija végre a határozatot. Az utazási szankciók be­vezetését Washington és London már hetekkel ezelőtt kezdeményezte, de az akkor jóváhagyott határozat még csak fenyegetőzött a korlá­tozásokkal. Az eredeti ame­rikai-brit indítványt ugyan­is többen ellenezték a Biz­tonsági Tanácsban, és az ál­landó tagok közül hárman is tartózkodtak a szavazás­nál: Oroszország, Franciaor­szág és Kína. Az amerikai ENSZ-nagy­követ jelezte, hogy az orosz kifogások ellenére is most egységesebb fellépésre szá­mít. ENSZ-forrásokból felhív­ták a figyelmet arra, hogy a határozattervezet nem vá­dolja Irakot az Öböl-hábo­rút lezáró 1991-estűzszünc- ti egyezmény tényleges megsértésével, ami maga után vonhatná katonai esz­közök azonnali alkalmazá­sát. Szerintük a tény arra utal, hogy az Egyesült Álla­mok — legalábbis egyelőre - a „békés” megoldást ré­szesíti előnyben. MTI _________________ Gö ncz Árpád köztársasági elnök kedden délelőtt kétna­pos nem hivatalos svájci láto­gatása utolsó programpontja­ként a Genf melletti Meyrinben felkereste a nemzetközi ré­szecskefizikai kutatóintézetei, a CERN-t, majd pedig elutazott Budapestre. A CERN-ben az államfő Cris Llewellyn Smith főigazgatóval és több mint 30, időszakosan a CERN-nél dolgozó magyar fi­zikussal és műszaki kutatóval találkozott. Náray Péter nagy­követ, a genfi magyar misszió vezetője az MTI-t tájékoztatva elmondta: a CERN főigazga­tója vetette fel Göncz Árpád köztársasági elnöknek, hogy a jelenlegi egy főről növelni kel­lene az állandó magyar CERN- alkalmazottak számát, vala­mint hogy magasan képzett magyar szakemberek - és nem­csak fizikusok, hanem mérnö­kök és technikusok is - na-

Next

/
Oldalképek
Tartalom