Új Kelet, 1997. november (4. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-10 / 262. szám
)i UjjLcú » 7 arrym-T.-.-KT.-T.-rarc?;'?.—■ ■■ Labdarúgás 1997. november 10.. hétfő I5l Demecser: jön a tél - olvad az előny NB II Keleti csoport, 14. forduló Demecseri Kinizsi-Kazincbarcika 0-0 Demecser, 500 néző. V.: Sápi (Mezei, Vékony). Demecser: Szőr - Horváth (Huszti, a 80. p.), Drobni, Szűcs, Hudák - Mónus, Torda, Balogh J., Seres (Lente, 57. p.) - Szilágyi, Pitács (Gombkötő S., 70. p.). Edző: Eszenyi Dénes. Kazincbarcika: Kiss (Venczel, 15. p.) - Takács, Sztahon, Kundrák, Harnócz - Szabó, Lukács, Körösi, Vitelki (Implom a 88. p.) - Hanyecz (Deák a 74. p.), Gál. Edző: Koleszár György. Sárga lap: Horváth a 17., Gál a 39., Kundrák a 45., Seres az 51., Harnócz a 62. percben. Munkatársunktól A szombat éjszakai esőtől felázott pályán rendkívül küzdelmes mérkőzést hozott a kilencven perc. A színvonalas, nagy iramú találkozón jobbára a mezőnyben folyt a játék, inkább lehetőségei, mintsem igazi helyzetei voltak a csapatoknak. Egészen a 89. percig. Ekkor ugyanisA/ó- nus került óriási helyzetbe, de elhibázta a meccslabdát az apró középpályás. A pontosztozkodás igazságosnak mondható, mindkét csapat rászolgált az egy pontra. Ezzel a döntetlennel az utolsó forduló előtt egy pontra olvadt a demecse- riek előnye. Eszenyi Dénes: - A nehéz, mély talajon nagyon nagy küzdelmet vívott a két egyenrangú ellenfél. Egyik csapatnak sincs oka szégyenkezni. Koleszár György: - Nagy iramú mérkőzésen igazságos eredmény született. Jók: Torda, Mónus, Drobni, ill. Szabó, Sztahon, Harnócz, Hanyecz. „Elhajrázta” magát a Bátor Nyírbátori FC-SZEAC 1-1 (1-0) Nyírbátor, 400 néző. V.: Márta (Nyilas, Kalicz). Nyírbátor: Körmös- Szegedi, Balogh, Kosán, Ricsei - Gubányi (Bandies, 82. p.), Erdei, Szabó (Szilvási, 63. p.), Lengyel - Kovács, Márton. Edző: Baracsi János. SZEAC: Szulyovszki - Magyar - Némedi, Simon, Polaneczkí-Turján, Rau, Hűvös - Bencze, Takács, Dálnaki (Kerekes, 55. p.). Edző: Katzenbach Imre. Sárga Lap: Simon a 13., Gubanyi az 55. percben. Gólszerző: Kovács a 8., Turján a 80. percben. Munkatársunktól 8. p.: Egy középre adott labdára Kovács érkezett, aki a jobb sarokba helyezett. 1-0 80. p.: Turján közeli fejesét fogta Körmös, majd suta mozdulattal a lába között a kapuba ejtette a labdát. 1-1 A hazaiak számára álomszerűén indult a meccs: Kovács korai gólja ígéretes folytatást sejtetett. A Nyírbátor azonban ezzel ellőtte puskaporát, s a mérkőzést végigzakatoló szegedi együttes - némi szerencsével - a hajrában kicsikarta az egyenlítést. Baracsi János: - Sajnos gyengén játszottunk, a sokat futó Szeged megérdemelten vitte el az egyik pontot. Katzenbacli Imre: - A jó iramú mérkőzésen, fárasztó út után értékesnek tartom az egy pontot. Jók: Ricsei, Kosán, ill. Turján, Poloneczki, Szulyovszki. További eredmények: Kiskunféegyháza-Borsodi Volán 1-1, Hatvan-Dunakeszi 0-3, Kalocsa-Paiotás 2-3, Tiszafü- red-Eger0-0, REAC-Soroksár 0-3, Hajdúnánás-Kiskőrösl-1. Puskás Ferenc nem mond le A Kispest-Honvéd FC vezetősége szombaton az MTI- hez eljuttatott közleményben cáfolta, hogy Puskás Ferenc lemondott volna tiszteletbeli elnöki címéről. A közlemény szerint az aranycsapat legendás csatára továbbra is az elnökség tagja marad, és lemondásáról egyetlen újságnak sem nyilatkozott. (MTI) Príma klíma - hű eredmény NB I B, 16. forduló Nyíregyházi FC-Soproni FAC1-0 (1-0) Nyíregyháza, 3500 néző. V.: Tóth V. (Márton, Jenei). Nyíregyháza: Vadon - Szatke - Barna, Kiss Gy. - Czap, Kondora, Karkusz, Koltai - Kirchmayer - Takács, Janics. Edző: Őze Tibor. SFAC: Milchram - Guti - Kulcsár, Sipos - Kiss Cs., Filipovics, Hornyák, Csernák, Kelemen - Mikóczi, Tikosi. Edző: Supka Attila. Csere: Mikóczi h. Mayer az 52., Kirchmayer h. Bessenyei a 65., Takács h. Németh a 81., Koltai h. Göncz a 90. percben. Gólszerző: Kirchmayer a 33. percben. Sárga lap: Kiss Cs. a 24., Sipos a 27., Csernák a 35., Karkusz a 38., Mikóczi az 50., Guti az 54. percben. Kiállítva: Sipos a 73. percben. Koncz Tibor (Új Kelet) 10. p.: Ha nyíregyházi szabadrúgás, akkor Kirchmayer... A hazai karmester a kaputól 22 méterre állította le a labdát, majd fű alatti löketet eresztett meg: Milchram azonban kitolta a jobb sarokba tartó „lasztit”. 12. p.: Koltai balról centerezett, a védők által nyaggatott Janics pedig 5 méterről mellébólintott. 21. p.: Az előreólálkodó Karkusz gondolt egy merészet, 24 méterről „bikázott”, Milchram csupán szemmel verte a labdát, ami a bal „pipa” helyett a kapufán csattant. 33. p.: Takács addig-addig gyötörte a soproni védőket, mígnem a 16-oson belül elcsente a labdát, jobbról a magányos farkasként felbukkanó Kirchmayer élé tálalt, aki némi igazítás után 10 méterről a léc alá bombázott. 1-0 57. p.: Filipovics viaskodott Karkusszal, a soproni „ötös" elsodorta a labdát. 10 méterről rögvest ágyúzolt, iádon kibokszolta az életerős lövést. 58. p.: Ezúttal Guti fogta munkára Vadont: a felnyomuló hátvéd 25 méterről a jobb sarokra célzott, a nyíregyházi portás vetődve hárította cl a veszélyt, kitenyerclve a labdát. 73. p.: A jobb szélen keverge- tő Janics a tizenhatos vonalánál átemelte Sipos fölött a labdát, moccanni viszont nem tudott, mivel a vendégvédő lerántotta. Tóth V. játékvezető második sárga lap miatt az öltözőbe irányította a marcona soproni testőrt. Ellenben elfelejtett büntetőt ítélni a hazai csapat javára... 76. p.: Takács ismét elorozta a labdát az álmélkodó védőktől, az ötös bal oldali csücskéről az elfekvő Milchramba lőtt, a kapusról kipattanó játékszert Kondora „eltörte”, érkezett Czap, ő közvetlen közelről a felső lécre fejelt. Kis szépséghiba, hogy Jenei asszisztens lest vélt felfedezni, így Czap hiába iparkodott... November ide vagy oda: a hűség városának csapata a hőség városába érkezett A soproni fiúkat azonban elbágyasztotta a melegfront, míg a hazaiakra serkentőleg hatott a príma klíma. Amíg a vendégek csak botorkáltak a pályán, az NYFC „megnyomta” az első félidőt. Csipkedte magát az Őze-alakulat, mire a vendégek faragással „válaszoltak”. A SFAC játékosai „csomagokat” osztogattak, a bíró pedig ugyanilyen elánnal mutogatta a sárga lapokat. Állandósult nyíregyházi fölény - nem is maradt el a jutalom. Kirchmayer míves alakítása előtt s utána piros-kékek fél tucat helyzetet packáztak el soproni statisztálás mellett. A pihenőszobából kimasírozó dunántúliak azonmód feladták a bunkerfutballt, totyogás- ból sebes tempóra váltottak. Ennek honoráriumaként unalomig gyakorolhatták a szögletrúgásokat, olykor percekre áttelepülve Vadon portája elé. Az NYFC produktumából kihunyt a lendület, ám jött a segítség: a kezdettől „bepöccent” Sipos korai parancsot kapott a levonulásra. A kiállítás megrendítette a látogatókat, a Nyíregyháza pedig már beérte saját térfelének felvigyázásával. Egy sokáig „nyugisnak” tűnő mérkőzésen a jótékony hazaiak elherdálták lehetőségeiket. Elmaradt elefántpuszi A nyíregyházi stadionban állomásozó vándor- cirkusz „feje” a mérkőzés előtt nem akármilyen ajánlatot tett: a kezdőrúgásra elővezetnek egy elefántot! Garantálta, hogy az ormányos jó barátságban van a labdával, legfeljebb a lövés erőssége okozhat gondot. Rövid tanácskozás után az illetékesek elvetették az ötletet... ezáltal csupán vékony győzelmet arattak. Persze, soha nagyobb gond ne legyen... Öze Tibor: — Az első félidőben lehetőségeink közül csak egyet használtunk ki, a másodikban a játékot széttördelő Sopron néha fölélik kerekedett a középpályán. Ennek ellenére győzelmünk jogosságához nem férhetett kétség. Supka Attila: - Szerencsés körülmények között tartotta itthon a három pontot a Nyíregyháza, a bírói hármas hathatós közreműködésével. Takács (fehér mezben) magánakciójának a soproni kapus tett keresztbe Losonczl és Hal vállalkozás Vállalunk építőipari kivitelezéseket és földmunkákat Építőipari anyagok széles választéka: homok, folyami homok, kavicsok, cement, oltott mész, fűbetonok, készbetonok minden minőségben, házhoz szállítással (5 m3 felett ünnepnapokon is). Tiszavasvári, Kárpát u. 13. Telefon: 42/372-447 Későn „tárcsázott” a Vasvári Az NB II Keleti-csoport állása: 1. Demecser 2. Soroksár 5. REAC 6. Nyírbátor 7. Palotás 8. Kiskőrös 9. Dunakeszi 10. K.félegyháü 11. Kalocsa 12. Hatvan 13. Eger 14. Tiszafüred 15. SZEAC Az NB I B állása: 14 9 3 2 24-10 30 1. Ill.ker TVE 16 9 6 1 39-12 33 14 8 5 1 18-8 29 2. Nyíregyháza 16 9 6 1 26-10 33 3. Nagykanizsa 16 9 2 5 27-19 29 14 5 7 2 24-21 22 4. Matáv Sopron 16 7 6 3 25-13 27 14 5 6 3 21-12 21 5. Dunaferr 16 8 3 5 24-14 27 14 5 6 3 18-19 21 6. Szeged 16 6 6 4 31-24 24 14 5 5 4 20-17 20 7. Pécs 16 6 6 4 18-14 24 8. Kábái CFCH 16 7 3 6 18-17 24 14 6 2 6 19-18 20 9. Szolnok 16 6 5 5 22-25 23 14 5 4 5 17-19 19 10. Rákóczi 16 6 4 6 19-23 22 14 4 6 4 21-16 18 11. Érd 16 5 6 5 24-21 21 14 4 5 5 11-15 17 12. Soproni FAC 16 5 6 5 13-19 21 13. Kecskeméti TE 16 6 3 7 16-24 21 14 4 4 6 20-26 16 14. Paks 16 5 7 4 13-14 20 14 4 3 7 15-23 15 15. Salgótarján 16 5 4 7 17-24 19 14 2 8 4 8-9 14 16. Dorog 16 3 5 8 15-23 14 14 4 2 8 19-27 14 17. Tiszaújváros 16 4 2 10 17-31 14 18. Komló 16 4 2 10 16-30 14 14 3 4 7 12-18 13 19. Csepel 16 2 5 9 12-24 11 14 2 4 8 17-26 10 20. Tiszavasvári 16 0 9 7 8-19 9 Matáv SC Sopron-ASE Tiszavasvári 3-2 (2-0) Sopron, 900 néző. V.: Hosszú (Szarka, Szabó R.). Matáv Sopron: Borsi - Varga I., Nagy J., Simon - Szabó Z., Gombás, Varga II., Virág - Körmendi, Földes, Majoros. Edző: Készéi Ferenc. Tiszavasvári: Szabó L. - Sinka, Lenkey, Havelant, Homann - Szemán, Kovács I., Fige, Bohács - Lőrincz, Balogh J. Edző: Paróczai Sándor. Csere: Szemán h. Fazekas a szünetben, Lőrincz h. Veres és Majoros h. Bognár az 58., Gombás h. Lantai a 63., Kovács I. h. Kocsis a 70., Földes h. Ábrahám a 74. percben. Gólszerző: Körmendi a 31., Szabó Z. a 44., Virág a 72., Veres a 81., Kocsis a 84. percben. Sárga lap: Homann a 12., Simon az 51., Havelanta 71. percben. Munkatársunktól 31. p.: Varga I. beadása nyomán a vasvári kapu előtt,.kavargó” tömegből Majoros visszafc- jelte a labdát Gombáshoz, akinek lövése megpattant a védőkön. A „bogyó” Körmendi lábához vándorolt, ő pedig 5 méterről a bal alsó sarokba helyezte küldeményét. 1-0 44. p.: Gombás gólpasszal kedveskedett a kiugrásra kész Szabó Zoltánnak, a soproni játékos elhúzott Lenkey mellett, s 8 méterről a bal alsó sarokba lőtt. 2-0 72. p.: A hazaiak erőszakoltak ki szabadrúgást, amiből Virág 25 méterről a bal sarokba csavarta a labdát. 3-0 81. p.: Balogh terelgette a labdát, egyben csalta a távolságot a hazai térfélen, átadásával az „üresben” éikező Verest választotta, a hosszú sérülése után feltámadt középpályás 14 méterről a jobb sarokba suhintotta a labdát. 3-1 84. p.: Ismét egy vasvári csere- játékos tiisténkedése járt eredménnyel... Kocsis maradt árván a bal szélen, majd az alkalmat nem elmulasztva, a 16-os sarkáról a bal sarokba durrantott. 3-2 A Tiszavasvári hetven percig kergette a ravaszul, hazai pályán is kontrára spekuláló ellenfelet: mindaddig a soproni játékosok szá ja íze szerint alakult a mérkőzés. A találkozó utolsó fertályórájában aztán nekiveselkedett az ASE, s csaknem utolérte a tetemes előnytől eltelt „telefonos” csapatot. A messziről betoppant vendégek nem álltak messze az egyenlítéstől sem, ehhez azonban elfogyott az idő... A Paróczai-legénység későn kapcsolt, eképpen elmaradt a végső ostorcsapás. Öröm az ürömben, hogy a hónapokig „táppénzre” szorult Veres góllal jelezte visszatértét. Készéi Ferenc: - Mindig az első győzelem a legnehezebb, és egyben a legszebb is. Három- nullig nem voltak nehézségeink, az utolsó tíz percben viszont a csapat kiengedett, és az ellenfél élt a lehetőséggel. Paróczai Sándor: - A hazai csapat harcossága miatt megérdemelte a győzelmet. Hetven percig aludtunk, csak az utolsó húsz percben ébredtünk fel, de az NB I-es terveket szövögető Matáv ellen három gól előnyt adni luxus. Az NB IB 16. fordulójának további eredményei: Szc- ged-Dorozsma-Kccskcméti TE 1-1, Dorog-Csepcl 2-1, Tiszaújváros-Paks 2-2, Rákóczi Kaposcukor-Érd 2-1. III. Kerület-Szolnok 8-1, Komló-Nagykanizsa 2-3, Dunaferr-Pécs 0-1, Kábái CFCH-Sálgótarján 0-2. Foto: Ld/ji lsoll