Új Kelet, 1997. október (4. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-31 / 254. szám

1997. október 31., péntek Hazai krónika Pártoskodó Egy százalék Helyes döntésnek bizonyult a személyi jövedelem- adó 1 szá­zaléka sza­bad ado­mányozásának bevezetése, ugyanis ennek eredménye­ként a civil szervezetek 2 mil­liárd forint többletforráshoz jutottak az idén - jelentette ki Horn Gábor az SZDSZ- frakció csütörtöki sajtótájé­koztatóján, amelyen ismer­tették a közhasznú szer­vezetekről szóló törvényja­vaslathoz benyújtott szabad- demokrata módosító indítvá­nyokat. Az SZDSZ által be­nyújtottjavaslatok azt céloz­zák, hogy a közhasznú szer­vezetek, illetve környezetük jogi és gazdasági szabályo­zásában a kiszámíthatóság, a függetlenség és az átlátható­ság alapelvei érvényesülje­nek - derült ki a tájékozta­tón. Molnár Péter ország- gyűlési képviselő elmondta: az SZDSZ olyan új típusú adókedvezményt javasol, mely megfelelő szerződéses biztosítékokkal garantálni tudja a közhasznú szerveze­tek hosszú távon is kiszámít­ható pénzügyi fenntartható­ságát. Kormányzás A Függet­len Kisgazda- párt nélkül tar­tósan kormá­nyozni nem lehet Ma­gyarországon -jelentette ki Torgyán József csütörtöki, nemzetközi sajtótájékoztató­ján a Gellért Szállóban. A pártelnök szerint az FKGP az MSZP-vel fog megküzdeni a jövő évi választásokon a győzelemért. Bár ma még erősebbnek tartja a szocialis­tákat, meggyőződése, hogy a dinamikusan fejlődő Kis­gazdapárt lesz a legerősebb párt a választások idejére. Torgyán József G. Nagyné Maczó Ágnes szerdai kijelen­tését - miszerint a kisgazdák nem győzhetnek az 1998-as választásokon — annak tulaj­donítja, hogy a parlamenti alelnök sohasem folyt bele az FKGP munkájába, ezért nyilván tájékozatlanságából fakad téves prognosztizálá­sa. Torgyán József hitet tett pártja elkötelezettsége mel­lett hazánk euro-atlanti csat­lakozásával kapcsolatban, és kifogásait hangoztatta, ami­ért — az egykoron NATO-el- lenes — Horn Gyula minisz­terelnök vezeti az országot a NATO-ba. Elutasítva Az or­szággyűlé­si biztos ál­talános he­lyettese el­utasította a Munkás­párt több megyei szervezeté­nek beadványát, amelyek azt sérelmezték, hogy az Or­szággyűlés határozata szerint a november 16-ára tervezett, NATO-csatlakozással kap­csolatos népszavazáson csak a parlamenti képviselettel rendelkező pártok küldhet­nek tagokat, illetve meg­figyelőket a különböző vá­lasztási szervekbe. Polt Pé­ter - részletesen indokolt je­lentésében - megállapította: a lényegében azonos tartal­mú beadványok nem érinte­nek olyan Alkotmányba foglalt alanyi alapjogokat és érdekeket, amelyek az or­szággyűlési biztosokról szó­ló törvény alapján megala­poznák az alkotmányos vi- szszásság vizsgálatát. Az Or­szággyűlési Biztosok Hiva­tala titkárságának közlemé­nye szerint Polt Péter- a nép­szavazás közeli határnapjára tekintettel - soron kívül vizs­gálta meg a beadványokat. Közlemény Az MDF Országos Hi- vatala az alábbi köz­leményt jut­tatta el az MTI-hez csütörtökön:„A Magyar De­mokrata Fórum Országos El­nökségét váratlanul érte Horn Gyula miniszterelnök­nek az önálló romániai ma­gyar állami egyetem ügyé­ben tett bukaresti kijelenté­se. Eszerint „Az RMDSZ vezetői kifejtették, hogy a kolozsvári Babes-Bolyai Tu­dományegyetem szétválasz­tása, illetve az azon belüli magyar tagozat vagy kar lét­rehozása az adott helyzetben lehetetlen, s ezért kellene egy új egyetemet létesíteni egy később meghatározandó vá­rosban. Ez az RMDSZ-nek mint ebben a kérdésben hi­teles illetékesnek a konkrét igénye, amit a magyar kor­mány természetesen támo­gat.” Az elnökség a kormány­főnek az RMDSZ belügyei- be beavatkozó és annak programjával szembehelyez­kedő véleményét felelőtlen rögtönzésnek tartja, mely minden alapot nélkülöz Heroin a főorvostól MTI A nyomozás adatai szerint dobozonként - amely egyen­ként tíz szemet tartalmazott - 2500 forintért adott el Depridol tablettát heroinfüg­gő betegeknek Funk Sándor, a Nyíró Gyula Kórház addik- tológiai osztályának főor­vosa - közölte csütörtökön sajtótájékoztatón Berta Atti­la dandártábornok, budapes­ti rendőrfőkapitány. Hozzá­fűzte: a kábítószerrel való visszaéléssel gyanúsított főorvos sajtónyilatkozatai­val szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság mun­katársai az ügy felderítése során minden alkalommal a hatályos jogszabályok sze­rint jártak el, a nyomozást szoros ügyészi felügyelet kí­séri. Jelenleg a kórházban ke­zeltek és a vények nyilván­tartásainak összehasonlításán dolgoznak. Bár a munkával nem végeztek, máris találtak olyan eseteket, hogy a főorvos nem létező betegek számára írt fel herointartalmú tablettákat, amiket értékesített. Ki tudja ezt túlélni? MTI A kilátásba helyezett energiakompenzáció sem mérté­kében, sem időbeli elosztásában nem ellensúlyozza a túlnyomórészt vagy kizárólag társadalmi jövedelmekből élők többletterheit. A probléma kezelése túlmutat a kom­penzációs mechanizmus, a normatív helyi segélyezés hatókörén. Ez a Nagycsaládosok Orszá­gos Egyesületének (NOÉ) az energiakompenzációt érintő té­mában megtartott csütörtöki sajtótájékoztatóján hangzott el. A nagycsaládosok túlélési stratégiája: a közös költséget és a villanyszámlát fizetni kell, hogy a lakásból ne költöztes­nagycsaládosok úgynevezett adósságspirálba kerülnek. A kompenzációt - többek között az energiáét — késve kapják kézhez, nem akkor, amikor a magasabb összegű számlát ki kell fizetni. Aki pe­dig elmarad a fizetéssel, hátra­lékba kerül, nem kaphat sem­miféle támogatást. így felhal­mozódik az adósság olyan mértékűre, hogy végül a lakást is el kell hagyniuk - erősítette meg az elnökasszony, rámu­tatva, hogy a folyamat megál­lításához nagyobb biztonságot teremtő családpolitikára lenne szükség. Fennállásának 20. évfordulóját ünnepelte csütörtökön a Neumann János Számító­géptudományi Társaság (NJSZT) Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezete. A jeles alkalom tiszteletére kihelyezett elnökségi ülést tartott Nyíregyházán a társaság orszá­gos elnöksége a Tudomány és Technika Házában. A szakmai délután kiemelt prog­ramja volt a megújuló NJSZT következő évi feladatainak meghatározása. Az ünnepi rendezvényt kísérő előadásokon a szakemberek megvitatták az Európai Számító­gép-használói Jogosítvány hazai alkalmazásának bevezetését, a kialakuló elektro­nikus társadalom, valamint a térségi informatikai fejlesztések jövőbeni kilátásait. A rendezvényt szervezők célja az volt, hogy az érdeklődők, illetve a megyei és városi szakemberek első kézből kapjanak hiteles és időszerű információkat a rob­banásszerűen fejlődő informatika világáról, kilátásairól. Konferencia a csatlakozásról Bízunk abban, hogy a magyar választópolgárok döntő többsége támogatja a NATO-csatlakozást, ám tudjuk, hogy vannak ettől eltérő vélemények is. A konferencia egyik célja, hogy segítsen meggyőzni a társadalmat a tagsággal járó előnyökről. Ezt Gál Zoltán, az Országgyű­lés elnöke mondta csütörtökön a „Magyarország és a NATO” címet viselő budapesti konferenciát megnyitó előadásában. MTI Gál Zoltán kitért arra, hogy az állampolgárok befolyásolá­sában szerepe van a társadalmi és civil szervezeteknek is, ezért nem képzelhető el „elegáns kí­vülállás” a részükről. Az Or­szággyűlés, a Friedrich Nau­mann Alapítvány és a NATO közös szervezésében létrejött konferenciára a külügyi és honvédelmi tárca, az illetékes parlamenti bizpttságok és a Magyarországra akkreditált külképviseleti vezetőkön kívül mintegy 80 társadalmi és civil szervezet képviselőjét is meg­hívták. Előadásában Mécs Imre, a Honvédelmi Bizottság elnöke arról szólt, hogy Ma­gyarország a kívánt mértékben hozzá tud járulni a bővítéssel járó költségekhez. Mint mond­ta, az észak-atlanti szövetség büdzséje - a végrehajtott refor­mok következtében - folyama­tosan csökken: 1989-ben 518 milliárd dollár volt, tavaly azonban már csak 349 milliárd dollárt tett ki. Donald J. Mc- Conell, a NATO politikai ügye­kért felelős másod-főtitkár­helyettese hangsúlyozta, hogy a NATO bővítése közös érdek, hiszen nagyobb biztonság ki­alakulásához vezet a kontinen­sen. Kisemmizett cigányok MTI A Magyarországi Cigá­nyok Demokratikus Szö­vetsége (MCDSZ) határo­zottan ellenzi, hogy külföl­diek vagy gazdasági társa­ságok termőföldet vásárol­hassanak az országban. Ez ugyanis óhatatlanul ronta­ná a népcsoport agrártulaj­don-szerzési esélyeit, így 1945 és 1990 után ismét megfosztanák a cigányokat ettől a lehetőségtől. Ezt Nádai Gyula, a százezer ta­got magáénak mondó tö­mörülés választmányának elnöke jelentette ki csütör­töki sajtótájékoztatóján. Mint elmondta: jelenleg az a legfőbb céljuk, hogy jövőre - más politikai erőkkel közösen vagy füg­getlen jelöltjeik révén - bekerüljenek a parlament­be, illetve leváltsák, meg- döntsék a jelenlegi Orszá­gos Cigány Kisebbségi Ön- kormányzatot, annak he­lyébe pedig a mainál de­mokratikusabb grémiumot léptessenek. Békési járvány? MTI A sajtóbeli híresztelések­kel ellentétben Békésben nincs „leukémia-halmozó­dás”, az országos átlagnál nem születik több torz ál­lat, és a hepatitisz-megbe­tegedések sem öltenek nagy méreteket - derült ki csü­törtökön Békéscsabán, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat megyei intézetének sajtó- tájékoztatóján. Nem felel meg a valóságnak, hogy a dél-alföldi vérrákos gyer­mekek körülbelül fele Bé­kés megyei; e téves híresz­telést már megcáfolta a sze­gedi gyermekklinika igaz­gatója, valamint Békés megye gyermekgyógyász szakfőorvosa. Az adatok szerint a viharsarki gyer­mekkori leukémiás megbe­tegedések az országos át­lagnál nem magasabbak. Hasonlóképpen képtelen az az állítás - a viharsarki tisztiorvosi szolgálat szak­emberei szerint —, hogy a csernobili atomkatasztrófa miatt Dombegyházán több torszülött állat születne. A Szabolcs Volán hétvégi menetrendje A Szabolcs Volán Rt. tájé­koztatja a T. Utazóközönsé­get, hogy november l-jétől az alábbi menetrend-módo­sítások lépnek életbe. A H 40-es Nyíregyháza- Kazárbokor vonalon az autó­buszállomásról 7.35 helyett 8 órakor indul a járat Kazár­bokorba, ahonnan 8.28-kor indul vissza. Nyíregyházáról Nagykál- lón át Mátészalkára iskolai előadási napokon 16.45 he­lyett 16.20-kor indul a járat. A Nyíregyházáról 17.45- kor Nagykállóig közlekedő járat csak Nyírjes-tanyáig közlekedik. Nagykállóba 18 órakor indul a járat, mely Geszterédig köz­lekedik hétfőtől szombatig. Geszterédről új járatok in­dulnak Nyíregyházára iskolai előadási napokon 5.55-kor és 14.13-kor. Nyíregyházáról 13.10-kor és 14.20-kor indul­nak vissza Geszterédre. Új járat indul Nyíregyházá­ról iskolai előadási napokon 7.05-kor Kállósemjénbe, ahon­nan 7.57-kor indul vissza. Szombati napokon új járat indul Nagykállóból 11.30-kor Nyíregyházára, ahonnan 12.50- kor indul vissza Nagykállóba. Új járat indul szombati na­pokon Nyíribronyból 10.45­kor Nyíregyházára, ahonnan 12.30-kor indul vissza Nyírib- ronyba. Apagyról 12.40 helyett 13 órakor indul a járat Baktaló- rántházára, ahová 13.50-re ér­kezik. A Nyíregyházáról munka­napokon 22.40-kor Nagycser­keszig induló járat útvonalát meghosszabbítjuk és Cigány­bokorig fog közlekedni. A Nyíregyházáról iskolai előadási napokon 14.15-kor induló járat továbbra is Besz- terecig közlekedik. Halottak napja alkalmából a megnövekedett temetői forga­lom miatt a Szabolcs Volán Rt. 1997. november 1-jén és 2-án 9.40-től 16.45-ig in­duló 4-es járatait Oros Temetőig közlekedteti. A nyíregyházi teme­tőhöz céljáratok közle­kedtetését nem tervezi, de kihelyezett forgalmi ügye­letet tart, és a zsúfoltság enyhítésére a szükséges vonalakon tartalék autó­buszokat állít be. Jó hír az Utazóközön­ség részére, hogy a régen várt két autóbuszmegálló, a Jósavárosi Piac előtt 1997. október 31-én üzem­kezdettől az Utazóközön­ség rendelkezésére áll. sék ki őket - fogalmazta meg Dyekiss Emilné, a NOÉ káposz­tásmegyeri csoportjának elnö­ke. Szerinte az eredetileg jómó- dúaknak készült többszobás la­kásokból sorozatosan költöz­nek ki a nagycsaládosok, mert nem tudják fizetni a rezsit. A tízéves születésnapját ünneplő NOÉ elnöke, Benkő Ágota szerint már többször fel­hívták a figyelmet arra, hogy a

Next

/
Oldalképek
Tartalom