Új Kelet, 1997. október (4. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-15 / 241. szám

Barna, Czap: plafon helyett három meccs Új Kelet-információ A bírónak mindig iga­za van! Vagy mégsem?... Ezen oszloposnak hitt futballtörvény dőlt meg kedd délután, midőn az MLSZ fegyelmi bizott­sága újfent áttekintette a Szeged-Dorozsma- Nyíregyházi FC mérkő­zés aktáit. Amint az köztudomá­sú: az összecsapás utol­só pillanataiban tizen­egyesből egyenlített a Tisza-parti egylet, ami­ből a lefújás után szóvál­tás kerekedett. Lettrich Ferenc játékvezető a ta­lálkozó jegyzőkönyvé­ben nem mulasztotta el feljegyezni az őt ért sérelmeket - igaz, az NYFC játékosai és ve­zetői szerint nem ugya­nazon mondatok kerül­tek leírásra, amelyek egyébként Barna Mik­lós és Valerij Czap tol­mácsolásában elhang­zottak. Nos, az egy hete meg­ejtett első vizsgálat nem zárult eredménnyel, már csak azért sem, mert a Nyíregyháza szembesítést kért. A teg­napi találkán a játékve­zető nem vállalta a „sze­mezést”, megtette viszont Székely asszisztens. A nagy tekintélyű testü­let pedig ítélkezett. Esze­rint a Barna-Czap páros három bajnoki meccset kénytelen kihagyni. Min­deme verdikt annyit je­lent, hogy a két futbal­lista sem a Videoton el­leni mai kupacsatán, mi­ként a szombati, Doro­gon esedékes bajnokin, továbbá a rákövetkező Pécs elleni kilencven per­cen nem szerepelhet. Az eltiltásból levonandó egy mérkőzés, amit a hétvé­gén (vasárnap mindkét labdarúgó kimaradt a Dunaferr elpáholásából) letudott az „elmeszelt” duó. S hogy miért nincs min­dig igaza a bírónak? A fe- gyelini bizottság előtt nem bizonyosodott be, hogy Barnáék azt mond­ták, amit... Ha a „spori” feljegyzései ültek volna, a „tettesek” hat meccsre költöztek volna a lelátó­ra. Az efajta elszólások­nál ugyanis ennyi a bün­tetési plafon. Ehhez ké­pest... Csúcsra járatott lugosiak Közin veszt megyei I. osztály Koncz T. (Új Kelet) Nyírlugos-Kisléta 5-0! Ehhez nem kell kommentár. Aki kicsit is járatos a „me­gye egy” világában, azt mellbe vágta az eredmény. No nem azért, mintha a lugosiak oly zsengék volná­nak. Éppen ellenkezőleg. Hisz az Opre-csapat - újonc létére - tartósan bebetonoz­ta magát a „dobogóra”. Ám a Kisléta sem piskóta alaku­lat. A vendégek listavezető­ként készültek a rangadóra. Hogy aztán nagyot top­panjanak. Nem meglepő hát a Nyírlugos trénerének fiát éltető himnusza... — Erre a mérkőzésre is úgy készültünk, mint az összes többire - hangoztatta Opre Mihály. - Most valóban csúcsformát „fogott ki” a csapat, különösképpen az első félidőben sziporkázott a társaság. Azt is hozzáte­szem: nagyon jó ellenfelet győztünk le. A Kislétával számolni kell! Ez olyannyira igaz, hogy 3-0-nál azt mond­tam: még nincs meg a meccs. Csupán a negyedik gól után nyugodtam meg. Kivétel nél­kül valamennyi játékossal elégedett lehettem, ennél jobban csak a közönséget tu­dom dicsérni, s még jobban Veres játékvezetőt. Kislétai „szemüvegen” át persze egészen másként festett a kilencven perc. Nem csoda: Szécsi Zoltán edző sem szá­mított efféle végkifejletre.- Döbbenet volt a csapat teljesítménye... Nem bírok napirendre térni a vereség fö­lött. A mutatott játék kataszt­rofális volt. Nem is a vereség bánt, maga a tény, ahogy el­szenvedtük. Kétszámjegyű is lehetett volna a különbség. Minden olyan embertől, aki tesz valamit az egyesületért vagy nekünk szurkol, elné­zést kérek. Ez nem fordulhat elő többet! Semjén: csak hit kérdése... K. T. (Új Kelet) __________ Ka tona György (no meg segítője, Nyisztor Antal) és egylete agusztus 10. óta vár­ta ezt a napot. A Kállósemjén a nyitányon elkapta a zá­honyi vasutasokat, aztán csend... Három döntetlen mellett sorban „zakózott” a társulat, mígnem vasárnap újfent győzött. A semjéniek a Fehérgyar­matot küldték haza vereség­gel (3-0).- Ideje volt már nekünk is nyerni - fújt nagyott Kato­na György edző. - Ennyit tesz, ha egy igazi csatárral tudunk felállni. Vasárnap pá­lyára lépett ugyanis az a Mol­nár Zsolt, aki ősszel még egyetlen percet sem játszott. Most visszatért, és rögtön három gólt szerzett! Sajnos, a másik két hiányzónk, a szin­tén támadó Mányák és Bács­kái félő, hogy az idén nem is fog labdába rúgni. Nagyon bízom benne, hogy az utób­bi két mérkőzés sikere elhi­teti végre a fiúkkal: igenis helyünk van a megyei első osztályban. Ezáltal levetik kisebbségi érzésüket, mert pontosan a hét végi bajnoki eredmények bizonyították: bárki legyőzhet bárkit... 1997. október 15., szerda 11 Nem feladni a feladat Samsung Magyar Kupa Videoton FC-Nyíregyházi FC V.: Ábrahám (Vavika, Balajti). Kezdési idő: 16.00 Ez bizony pech. Sőt, több mint balszerencse... Az MLSZ „jóvoltából” (az eddigi szokásokat félrerúgva...) idegen­ben kényszerül „kupázni” a Nyíregyházi FC. Az ellenfél pedig nem akárki: a Videoton ősidők óta prominens tagja az élvonalnak. Koncz Tibor (Új Kelet) __ Rá adásul ki sem kell mozdul­nia Székesfehérvárról. Hogy miben reménykedik az NYFC? Nos, Őze Tibor edző szerint a piros-kékek egyáltalán nem tet­tek le a tizenhat közé jutásról.- Nehéz két fronton helyt­állni, de az a véleményem, hogy a kupameccset sem sza­bad feladni. Annál is inkább, mert nagy visszhangot válta­na ki, ha tovább tudnánk jut­ni ebből a párharcból. Sajnos, miután csak egy mérkőzés dönt, és a Videoton az NB I markáns csapatai közé tarto­zik - ők az esélyesebbek. Azt sem hiszem, hogy az edző sze­mélye körül kialakult herce­hurca különösebben megvi­selte volna ellenfelünket. Mindenesetre ez a találkozó jó alkalom arra, hogy ismét meg­mérettessük magunkat. A klub, valamint a játékosok presztí­zsének jót tenne a siker. A Nyíregyháza meccsnapon, tehát szerdán utazik Fehérvár­ra. És haza sem tér. Időnyerési célzattal a szombati, Dorogon esedékes bajnoki összecsapá­sig Fűzfőn „dekkol” az Őze-le- génység. A kettős próbatételre kijelölt keret csak az utolsó utáni pilla­natokban „állt össze”. Fix tipp, hogy bár Janics bokafájdalom­ról tett említést, ő is rajta lesz a túrára induló buszon. Miként az a Kirchmayer, aki sérülése mi­att nincs teljesen rendben. A hét végén ágynak dőlt Karkusz sor­sáról az orvosok határoznak: a gyomorrontással bíbelődő kö­zéppályás legfeljebb a dorogi derbin „szállhat be”... Vendégségben Kispesten Kispest-Honvéd—ASE Tiszavasvári V.: Megyebiró (dr. Bozóky, Kincses). Kezdési idő: 14.30 Hej, milyen érdeklődés fogadta pár évvel ezelőtt a Fe­rencváros Magyar Kupa-vendégszereplését Vasvári­ban! Volt ott tombola, élménybeszámoló, vendégcsa­pat-fogadás - no és egyáltalán nem mellékesen sok néző. Igazi népszerűsítése volt az a szerda délután a labdarúgásnak. Száraz Attila (Új Kelet) Sajnos azonban a Magyar Kupa új versenykiírása értel­mében ez az öröm most nem adatik meg a Vasvárinak. Hiá­ba van osztálykülönbség, ők utaznak a fővárosba... Pedig nem kell hozzá nagy jósnak lenni, erre a mérkőzésre több néző kiment volna Vasváriba, mint a fővárosba. Kiss Miklós, a ASE Tiszavas­vári edzője nem kertel: - En­nek a mérkőzésnek nem mi va­gyunk az esélyesei, de termé­szetesen nem megyünk oda fel­tett kézzel. Megpróbálunk be­csületesen helytállni. Nyilván egy esetleges bravúr nagy lö­kést adna a csapatnak. Ám erre reálisan nézve nem sok esé­lyünk van. Nincs könnyű helyzetben a mester, hiszen Szamosi és Ve­res még mindig maródi, nagy kérdés, hogy Szarka meggyó­gyul-e szerdára, Kocsisnak a válla rakoncátlankodik. Nincs tehát egyelőre összeállítás, elég sok a kérdőjel. Annyit azonban elárult Kiss Miklós, hogy a szombati hazai mérkő­zés előtt próbálkozni fog, ki­próbál újra egy-két olyan játé­kost, akik mostanában keve­sebb lehetőséget kaptak. Az is benne van a pakliban, hogy Balogh József ezúttal egy sor­ral előre lép, és ő lesz Erdei vagy Lőrincz csatártársa. Bár Kiss Miklós ezúttal nem adott meg összeállítást, így csak ta­lálgatni tudunk, de valószínű­leg az elmúlt fordulók alapján a Vasvári a következő összeál­lításban lép majd pályára Kis­pesten: Szabó L. - Havelant, Lenkey, Homann - Szemán, Sinka, Kovács, Szenes vagy Magyari, Bohács - Lőrincz vagy Balogh, Erdei. Egy pontba került a debreceni... Teremlabdarúgó NB I, 6. forduló Nagypályás FIFA-kerettag vezette a Nyíregyházi KFC hétfői esti, debreceni bajnokiját!... Első idegenbeli pont­jukat érték el Virágék... Az NB I B-s ASE Tiszavasvári játékosa, Kovács István mesterhármassal lepte meg a vendégeket... Munkatársunktól A három kulcsjátékosát nél­külöző vendéglátókkal szoros meccset játszottak a nyíregy­háziak. A pontosztozkodás tör­ténetét Virág Csaba klubelnök foglalta össze:- Gyenge színvonalú első félidőt produkált mindkét csa­pat, részünkről ez volt a leg­gyengébb idei teljesítmény ekkor. Szünet után gyorsan for­dítottunk, hiszen felébredtünk, kitámadtunk. A hajrá izgalma­san alakult, bárki nyerhetett volna, de az az igazság, hogy egyik együttes sem érdemelt győzelmet. A mérkőzés hivatalos jegy­zőkönyve: DVSC-Great To­urs Satrax-Nyíregyházi KFC 7-7 (4-3). Debrecen, Oláh Gá­bor u., 200 néző, V.: Vágner, Török. DVSC-Great Tours Satrax: Kurtán — Kovács I., Körösi, Lukács, Darányi. Cs.: Vadon (kapus), Stefanik, Dan- kó, Nagy I., Tiszai. Csapatve­zetők: Kozma Mihály, Szabó József. Nyíregyházi KFC: Polacsek - Krasznai Zs., Nagy Cs., Spisák, Virág Cs. Cs.: Ban­ka, Joó, Joszip, Együd, Virág T., Bodrogi. Edző: Sziki Gyu­la. Elnök: Mán László. Vez.: Kiszely Béla. Gyúró: Vitkai Elemér. Gólszerzők: Kovács I. 3, Darányi, Körösi 2-2, illetve Spisák, Nagy Cs. 2-2, Együd, Krasznai Zs., Joó. A 6. forduló további eredmé­nyei: Diósgyőri KFC-Meggy­Borsod Füszért-HAGA Build Pool Uszodatechnika (ez a szó­füzér két csapatnevet takar...) 6-3, Szőlőskert Nagyréde- Püspökladányi FC Heveder 1-4, Azzuro Antik Art SE Hat­van-Berek Rolád Technika Háza Miskolc 4-5, Első Beton Szeged-FC Rubeola 3-2, Apenta-Nestlé-Hódmezővá- sárhelyi KFC ’93 Szuperinfó technikai okok miatt elmaradt, Rosco SE-AC Pama 1-4, Sicilia Gelati FC-In Time Aramis SE 4-10. Szabadnapos: Külker Kappa. A bajnokság állása: 1. In Time Aramis SE 2. Berek Rolád TH 3. Apenta-Nestlé 4. AC Parna 5. FC Rubeola 6. PFC Heveder 7. Külker Kappa 8. Első Beton Szeged 9. Nyíregyházi KFC 10. DVSC-Great Tours 11. Diósgyőri Meggy 12. HAGA Build Pool 13. HKFC ’93 Szuperinfó 14. Szőló'skert Nagyréde 15. Azzuro Antik Art 16. Sicilia Gelati 17. Rosco SE 6 5 1 0 42-17 16 6 5 0 1 40-27 15 5 4 1 0 33-16 13 5 4 1 0 24-13 13 6 3 1 2 27-21 10 5 3 0 2 25-20 9 5 3 0 2 27-23 9 6 3 0 3 19-27 9 6 2 1 3 27-24 7 6 2 1 3 27-35 7 6 2 0 4 26-27 6 5 2 0 3 21-24 6 5 1 2 2 14-13 5 6 1 1 4 14-33 4 5 1 0 4 14-20 3 5 1 0 4 15-33 3 6 0 1 5 15-37 1 „Bravúros blama” L. T. L. (Új Kelet) _______ Cs ak osztani lehetett Szik­szói Lajos szavait. A néhány napja még listavezető Haj­dúböszörmény edzője az NB III Tisza-csoport sereg­hajtója elleni mérkőzés előtt megjegyezte, hogy ameny- nyiben begyűjtik a három pontot, a világon semmi kü­lönlegeset nem cseleksze­nek, végrehajtják a kötelező feladatot, minden más ered­mény viszont blamának minősül. Nos, a Mátészalka látványosan felborította a papírformát, Árvái A. góljá­val a forduló és az ősz (a baj­nokság?) legnagyobb szen­zációját szállították. Leg­alábbis akkor, ha kizárólag a tabellán elfoglalt pozíció­jukat vesszük alapul. A két végletet jelentő fél találko­zott, de mint ahogy azt a ki­lencven perc igazolta, nin­csenek legyőzhetetlen „tá­volságok” ebben az osztály­ban. A szálkái futball „újkori” történetében egyenesen ku­riózumnak minősül az a tény, hogy a mostani siker­rel a csapat elkerült az utol­só helyről. Mi több, az MMTK immár három hete veretlen, utóbbi két idegen­beli mérkőzésén a maximá­lis hat pontot begyűjtötte...- Egyáltalán „nem sava­nyú a szőlő”, ellenben ját­szottunk mi ettől jobban is, akkor mégis nagy arányú vereség lett a vége - emlí­tette dr. Ungvári Zsigmond szakosztályvezető. - Az első félidőben nem volt fo­lyamatos a játék, a mezőny­munkát pedig az egyen­rangúság jellemezte. Elbír­tuk három sérültünk (Guba­csi, Gere és Szalontai) hiá­nyát. Ha az összképet ve­szem alapul, akkor a döntet­len talán reálisabbnak tűnt volna, ugyanakkor mi sze­reztük a meccs egyetlen gól­ját, és ez a lényeg... Vasárnap este, amikor a szerkesztőségben „égnek a vonalak”, az eredmények után érdeklődők a „Böször- mény-Szalka 0-1” hallatán döbbent csenddel „felel­tek”, később többször visz- szakérdeztek az álh'tás iga­zára, aztán belenyugodtak a bravúr tényébe. Ámi a győz­tes szempontjából bravúr, az a másik oldalon: blama!- Bármennyire is kedve­zőtlenek voltak az előjele­ink, erre a bukásra nem gon­doltam - ismerte el Szikszai Lajos, aki még a DEAC-ban mestere volt a már említett dr. Ungvári Zsigmondnak. - Illett volna nyernünk, el kell ismerni, hogy a szalkaiak jóval lelkesebben játszottak. Hiába dolgoztunk ki óriási ziccereket, azokat rendre el­puskáztuk. Előtte Mádon kaptunk ki, tehát Kisvárdán van mit javítanunk. Tartunk is egy kicsit emiatt a vasár­napi meccstől... Továbbjutott az MTK! Kedden egy mérkőzést játszottak a labdarúgó Sam­sung Magyar-kupában. Az MTK idegenben győzte le a Dorogi SE-t, s ezzel beju­tott a legjobb 16 közé. Dorogi SE-MTK FC 0-2 (0-2) gólszerzők: Prei- singer(12.), Kuttor (42.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom