Új Kelet, 1997. október (4. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-06 / 233. szám
Úgüda. Múltidéző 1997. október 6., hétfő •1 harmadik Schweidel József (1796-1849) „Arad pedig a magyar Golgota!” Lengyel Dénes: Az aradi tizenhárom vértanú (részlet) Az aradi várban különleges intézkedésekkel készítették elő a kivégzést. Ezerháromszáz katonát élestöltéssel láttak el, éjjel kettőzött őrcsapatok jártak fel és alá, hajnalban az egész őrség fegyvert ragadott. A tábornokok vigasztalására lelkészeket küldtek, de inkább őket vigasztalták az elítéltek: a papok sírva léptek be hozzájuk. Gyalogmenetben kísérték a tábornokokat a kivégzés helyére. Egyedül Damjanich és Su- jánszky lelkész ült parasztszekéren. Útközben azt mondta Su- jánszky tisztelendő úrnak:- Csak legalább Kossuthot óvja meg Isten a mi sorsunktól, így legalább marad némi remény, hogy hazánknak még egyszer föl virrad! Négy tábornokot főbelövésre ítéltek - kilenc akasztófa állt a vesztőhelyen. Először Pöltenberg előtt állt meg a porkoláb.- Kérem, kapitány úr! (Mindenkit azon a rangon szólított, amelyet egykor a császári seregben viselt.) Pöltenberg egy percnyi halasztást kér, odalép Damja- nichhoz, és megszorítja a kezét. Damjanich azt mondja neki:- Isten veled, barátom! -s azzal megcsókolja. Egymás után lépnek a tábornokok Damjanichhoz, mindenki búcsút vesz tőle. Amikor Leiningenre kerül a sor, ő engedélyt kér a vezérlő őrnagytól, hogy a legénységhez szólhasson.- No, hát szóljon, de röviden! A harmincéves ifjú most is honvédtábornoki egyenruhát visel, csengő hangon megszólal, és német nyelven ezt mondja:- Felőlem azt a hírt terjesztik egyesek, hogy én Buda felszabadításakor osztrák tiszteket meggyilkoltattam volna. Nekem nem áll módomban más védekezés, ezért itt az utolsó percben, Isten szabad ege alatt a jelenlévők előtt kijelentem, hogy ez a rólam terjesztett hír aljas rágalom! Ezután társaihoz fordult, és azt mondta nekik:- Isten veletek, bajtársak! Nemsokára egy más, igazibb bíró előtt állunk, ő igazságosan ítél majd fölöttünk. Sujánszky tisztelendő úr sírva fakadt. Damjanich így szólt hozzá:- Miért sír, tisztelendő úr? Hiszen a feszületen levő Jézus is az igazságért akasztatott fel! De most már Damjanich előtt tiszteleg a porkoláb.- Kérem, százados úr! A tábornok megvető pillantással felel erre a címzésre, nem is szól a porkolábhoz, Sujánszky tisztelendőnek mondja:- Azt gondoltam már, hogy én leszek az utolsó, ki a csatában mindig első voltam. A hóhérra támaszkodva sán- tikál az akasztófáig.- Nem soká van már szükségem a lábamra. O már csak Vécsey Károly tábornoktól búcsúzhat el, akit utolsónak hagytak, mert a délvidéki hadsereg megtartásáért rá különösen haragudtak.- Éljen a haza! - kiáltotta Damjanich. Ez volt utolsó szava. Vécsey körülnézett - nem volt kitől elbúcsúznia. Ekkor odalépett Damjanich tábornokhoz, és megcsókolta a kezét. Mihelyt a katonaság elvonult, és a közlekedést helyreállították, ezrével zarándokolt a nép a kivégzés helyére. „Arad pedig a magyar Golgota” - írta Kossuth, mert a szabadságharc mártírjai is új hitet öntöttek a hazafiak szívébe. ... Sortűz... Dessewffy, Lázár, Schveidel... Kiss Ernő féltérden... Egy lövés... Aztán a bitófák... Damjanichnak itt sem törik a csigolyája... Franz Bott, a hóhér megfojtotta... Volt köztük horvát, német, örmény (!), szerb, sőt osztrák. Felvidéki, délvidéki és erdélyi. Hesseni nagyherceg és magyar kisnemcs. Mindannyian a magyar honvédségben érdemelték ki tábornoki rangjukat. Nem szerezték, kiérdemelték. Az égtájak mindegyikének irányából érkeztek, egyben voltak azonosak: az évszázadok óta óhajtott magyar függetlenségért álltak a seregbe, majd annak élére. Haláluk után szállóigeként terjedt a német nyelvű mondás: Pannónia! Vergiss Deine Todten Nicht, Als Kläger Leben Sie. (Pannónia! Ne felejtsd halottaidat, hősként élnek ők!) A mondat szavainak kilenc kezdőbetűje megjeleníti mind a tizenhárom mártír vezetéknevének első betűjét. A nemzet emléket állított: ne feledjük vértanúinkat. Pedig felejtünk. Történelmünket, hagyományainkat, hőseinket, emlékeinket. Veszni hagyjuk értékeinket, elhallgattatjuk érzéseinket. Azért, ha egyszer-egyszer elrohanunk egy hétszázhármas, negyvennyolcas, ötvenhatos emlékmű mellett, álljunk meg egy percre, és kérdezzük meg magunktól: ezt akarták? ... Ilyet akartak? ... így akarták? ... Mi milyet akarunk? ... Akarunk egyáltalán? A hetedik A nyolcadik A hatodik Knezic Károly (1808-1849) Láhner Györg)' (1785-1849) Török Ignác (1795-1849) Az oldalt összeállította: Kanda Ferenc Ady Endre Október 6 Őszi napnak mosolygása, Őszi rózsa hervadása, Őszi szélnek hús keserve Egy-egy könny e szentelt helyre, Hol megváltott - hősi áron - Becsület, dicsőséget Az aradi tizenhárom. Az aradi Golgotára Ráragyog a nap sugára, Oda hull az őszi rózsa, Hulló levél búcsú-csókja; Bánat sir a száraz ágon, Ott alussza csendes álmát Az aradi tizenhárom. Őszi napnak csendes fénye, Tűzz reá a fényes égre, Bus szivünknek enyhe fényed Adjon nyugvást, békességet; Sugáridon szellem járjon S keressen fel küzdelmünkben Az aradi tizenhárom. 4 tizenharmadik Vécsey Károly (1807-1849)
