Új Kelet, 1997. október (4. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-04 / 232. szám
Hétvégi beszélgetés 1997. október 4., szombat „Csak egy morzsa vagyok anyám asztalánál” Palotai István interjúja- Művésznő! Ont mostanában egy egész, ország csodál: ja! Joggal. Ön immár „hivatalosan” is hazánk legjobb színésznői közé tartozik: elnyerte a „szegedipálmát”, sőt a kritikusok díját is! Milyen változást jelent ez?-Nem! Nem. Nem... Bennem semmi sem változott ezáltal. Sem emberileg, sem művészileg. I-Esa környezet? A helyzet? Az is a régi?- Az is! Illetve... A helyzet az talán változott, bár őszintén megmondom, hogy eddig sem volt bajom a helyzetemmel. Nem panaszkodhatok. Mindig és mindenütt méltó helyre kerültem. Ez annál is értékesebb tény a számomra, mert mindig a pályán derül ki, hogy ki milyenjátékos... Kívülről könnyű dolog üvöltözni... I- Ezek szerint minden a régi? — Én az vagyok, aki voltam, és az is leszek. Természetesen abban a pillanatban, amikor kihirdették az eredményt, amikor megtudtam, hogy engem választottak, az óriási érzés volt. Aztán elillant, és maradt a hatalmas felelősségérzet, ami ezzel jár, na meg a rémület, hogy eztán már ez lesz az etalonom... Nem szerelném, ha most már mindent csak A vágy villamosa Blanche-ához mérnének... Minden feladat mércét kíván. I- Hisz ön a rendezői színházban ?- Nem hiszek. Nekem a teátrumot a színész jelenti és a közös munka... A próbák gyönyöre! Amikor valóban mindent kipróbálhatok. Persze be lehet „idomítani” is a színészeket, bele lehet kényszeríteni őket egyfajta marionett-színházba is, de az sohasem lesz az igazi. A valódi alkotás a színész lelkében zajlik. A játszó ember kisugárzása a lényeg! -Blanchesem „egyívű” szerep... Olyan, mint egy kaleidoszkóp...- így igaz. És még ráadásul roppant nehéz is összerakni. Ki-be, ki-be és közben egy pillanatnyi leeresztésre sincs mód. A színfalak mögött is Blanche- nak kell élnie. || - Sztanyiszlavszkij?- A legteljesebb mértékben. Az az igazság, hogy amikor kint sminkelek, akkor sem vagyok igazán magamnál...- Csorna Judit erdélyi származású. Gondolom, híre ment A vágy villamosának, és sokan jöttek át megnézni...-Vannak szálak... Barátok jöttek. Kollégák is készültek, de nem jött össze nekik időben... Talán később, majd valamikor... Mindenesetre most novemberig biztosan várniuk kell, mert akkor lesz a következő előadás. Aztán decemberben Budapesten néhány...- Ha jól értesültünk, kapott Szegeden egy Citroent is, a legjobb női alakításért.- Igen, de a kocsit csak kölcsön adták decemberig. Persze azóta megkaptam a Kritikusok díját is...- Igazán szép gesztus lenne tőlük, ha az adományozó - a Citroen Hungária Kft. igazgatója, Perjés Gábor úr - október 6-án este tíz órakor megjelenne a díj- átadási ünnepségen a budapesti Bárka Színházban, és tekintettel a történtekre, véglegesítené a jelenlegi állapotot, és örökre Önnek adná a kocsit... Jól tudom, hogy nincs jogosítványa? -Valóban ezahelyzet... Eleinte, amikor átköltöztem Magyar- országra, rettenetesen gyötört a honvágy. Rengeteget jártam Erdélybe. Ekkor elhatároztam, veszek egy Trabantot, hogy ne kelljen mindig másnak hurcolnia... Aztán úgy alakult, hogy inkább teli szatyrokat vettem és vittem... Szörnyű állapotok voltak, nagyon rá voltak szorulva. 1986-87-ben dermesztő volt a helyzet... így aztán elmaradt a jogsi, pedig akkoriban csak háromezer forint körül volt az ára. Most pedig... Hagyjuk.-Kérem,fogadjon el tőlünk egy felajánlást! Abban az esetben, ha a Citroen Hungária Kft. Önnek adja véglegesen a kocsit, az Új Kelet állja a jogosítványa árát!- Megható. Igazán köszönöm.- Kérem, meséljen gyermekéveiről. Szinte biztos vagyok benne, hogy boldog idők voltak.- Bizony azok! A szüleim remek emberek. Sajnos, már csak az édesapám él... Roppant érdekes és egyben megrázó történet ez... Édesanyám a tanácsköztársaság idején született Budapesten. Az édesapja baloldali újs4gíró volt, így aztán a forradalom 133 napja után Bécsbe emigráltak, ahol húsz évig éltek. Aztán jött az .Anschluss” ás Hitler elől Magyarországra menekültek. Hamis papírokkal éltek Pesten... Zsidó származása választásra kötelezte- vagy ez, vagy a halál... Ekkor ismerkedett meg édesapámmal, aki egy Kolozsváron megsebcEgy óra Csorna Judittal A művészi tisztesség: alázat és önmarcangoiás. Kérdések halmaza ritka válaszokkal. Hit és szent kötelesség. Hit az ügyben, és kötelesség az üggyel szemben. Sérthetetlen követelményrendszer, ami nem mindenkinek tetszik, nem is csoda, hiszen fényes tükör azok előtt, akik megszegik, és nem önnön vérükkel etetik, mint fiókáját a pelikán. A siker és az elismerés - a taps - nem mindig vannak egymással köszönőviszonyban. Siker elismerés és taps nélkül is létezik, és úgy hívják, hogy tisztességes, önmaga „zsigeri igényeit” legyőző munka! Ha mindent megtettél annak érdekében, hogy remekművet alkoss: győztél. És hiába zeng bármilyen taps, ha nem szenvedtél meg keményen érte, hát szégyen az osztályrészed... Embernek maradni bizony nem csekélység... sült magyar honvédtiszt volt akkoriban, és lábadozásra a margitszigeti kórházba küldték, ahol anyám mint „keresztény” hadiápolónő dolgozott. O tanította meg apámat újra járni. Miután felgyógyult, úgy gondolta, hogy most már nélküle is folyhat a háború és katonaszökevény lett. Anyám és apám egymást bújtatták... Az ámokfutásra és őrületre jellemző, hogy Salzburgban esküdtek meg. Aztán a háború után - mivel apám székely - Erdélybe költöztek. A gyermekkorom? Csodás idők voltak. Szüleim - bár hivatásszerűen soha sem űzték - művész-vénával voltak megáldva. Színész nem volt a családban, de édesanyám mindig szeretett volna a világot jelentő deszkákra lépni. Döbbenetes tehetség volt! Én csak morzsa vagyok az asztalánál. Apám szépen zongorázott, én megtanultam gitározni. Sokat zenéltünk otthon. Nagyszerű volt! A szülői kapcsolat meghatározó elem volt az életemben. Drága anyám már nem messze Szilágyi Domokostól, a Bánffy-kertben fekszik a házson- gárdi temetőben. Az életben vannak csalódások, vannak fájdalmak, de anyám elvesztése a poklok pokla volt. Ennél nagyobb fájdalom nem létezhet... Édesapám itt van velem Magyarországon. Együtt jöttünk... És anyám is velem van! Érzem, tudom. Valahányszor csak színpadra lépek, ott áll mellettem és fogja a kezem... Ezt A vágy villamosában különösen érzem.-A családban ezek szerint Önön kívül nincs befutott művész?- De van. Anyám unokatestvére Hans Habe, a világhírű író - a Halál Texasban, a Küldetés qs még jó néhány mű szerzője...-Tehát Kolozsvárott született?-Ott is jártam iskolába. A Szín- művészeti Főiskolát viszont Marosvásárhelyen végeztem. Első szerződésem Nagyváradra szólított. Gyönyörű feladatokat kaptam Váradon is. Aztán 1980-ban úgy döntöttünk, hogy áttelepszünk Magyarországra. Itt is szépen és rendben mentek a dolgok, csak éppen azt nem tudtam eldönteni, hogy honnan hova megyek „haza”, ha utazom? Innen Erdélybe, vagy Erdélyből ide? Ahogy mondani szokás, akkor voltam a legboldogabb, amikor utaztam. Kettő között az úton... A gyökereim szerteágaznak: van belőlük itt is és ott is. Én pedig - sokszor úgy éreztem -, Jcözéperi ’ elszáradok...- Rögtön befogadta a magyar színházi világ? Az erdélyi színészek - éppen azért, mert általában roppant lelkiismeretesek és a színpad szent nekik - nem mindig népszerűek a kollégák között...- Sok helyről elküldték... Azt mondták, „összeférhetetlen” vagyok... | j - Honnan például?- Lényegtelen. Most már tudom, hogy jót tettek vele! Persze ezt akkor nem tudták (és nem is azért tették, hogy jót tegyenek)... Bizony majdnem én is a metró alá mentem, de édesanyám akkor is segített... I! - Hisz Istenben?- A magam istenében igen... A formalitásokban viszont nem. Rengeteg vétkes embert láttam már templomból kijönni... Saját szavaimmal fohászkodom, nem kötött szövegek imamalmával. A fegyelmet, a szeretetet otthonról hozzuk. Az Isten bennünk van, de nem diktátor. II - Hogyan szemléli az életet?- Mérleg vagyok. Vágyom a harmóniára. Azt ugyan nem tudom, hogy ez hol található, de erőszakosan kutatni utána felesleges. Annyit megtanultam otthon, hogy senki bizalmával nem szabad visszaélni.- Egyetért azzal a megállapítással, hogy lassan már csak magunk bolyongunk, és egyre inkább széthullik a család ebben a mai világban?-Talán... igen... Régen még beszélgettek az emberek. Igaz, akkor még nem jött be a házba ennyi „információ”, ennyi hazugság. Emlékszem, szilveszterkor is nagyon csendben hallgattuk a rádióban a magyar himnuszt... A testvérem megette a cukrot a fáról... Nem nagyon bántam. Egyszer aztán azt kérdezte anyámtól, hogy miért nincs kolbász a karácsonyfán? Lett!!! A „csoda” megtörtént, és a Jézuska egyedül nekem a világon (!) kolbászt is hozott a fára. Amolyan vékonyka cserkészkolbászt... ma már tudom, hogy anyán volt az a drága Jézuska... || - Mi jöhet még Blanche után?- Szakmai nyugdíj. Ezt viszont még évekig szeretném, szeretnénk játszani, mert nem hiszem, hogy ebből ötven előadás elég lenne.- Szerencsére a mai rendszer lehetővé is teszi, hogy ezt végiggondolják! „Magán-csapatként" folytathatnák.- Remek ötlet! Végtére is bevallom, hogy azért nagyon vágyom már egy vérbeli komika- szerepre is! Egy isteni vígjátékra!- Végül is általában egy tragi- ka egyben komika is. Gondoljunk csak Dajka Margitra!- Jaj, imádtam őt! Amikor az Érettségit játszottuk, egy este elmentem a Doors diszkóba. Egyszer csak odaköszön egy lány: helló, Szalay nagysága! ...Na, ezekért a pillanatokért is érdemes élni! Nem Csorna művésznő, vagy valami ilyesmi, hanem a szerep szerint: Szalay nagysága...- Kevesen tudják, de vannak videoklipjei is! És dalai, természetesen. —Nem panaszként mondom, de tény, hogy a nyíregyházi tévé még nem játszotta le őket, de a New York-i tévé igen. És az országos magyar állomások...- Az ország legjobb színházában (ezt is a szegedi elismerés ténye mondatja ki velem) az ország jelenleg legjobb színésznője mellett - aki valóban csodás tehetségű tragika - szép csendesen - ennek „ oldalvizén" evez egy fiatal, kivételes adottságokkal rendelkező színésznő, akit szintén tragikai vénával áldott meg az Isten: Szabó Márta...- Szeretem őt. Remek, alkalmazkodó partner, aki kiváló módon önmagából építkezik.- Blanche megjárja a poklok minden bugyrát, megmártózik a mocsokban, magára vállalván a világ minden bűnét... A közönség néha azonosít...- Azt hiszem, ez az azonosítás csak igazi és tisztességes siker eredménye lehet, tehát - bármennyire tévhit is - megtisztelő! Az tény, hogy lehetőség szerint a színésznek meg kell ismerkednie a világgal, és bizonyos fokig bizony meg kell merítkeznie egyaránt a bűnben és a szentségben! Ez természetesen nem életmódot jelent, és az elvárásoknak nem itt kell megfelelni, hanem a színpadon! Hároméves korom óta színésznő akartam lenni. Erre a lapra tettem fel az életem. Persze hogy rakódnak az élmények! I- Nem szólaltak még meg a csábító pesti szirénhangok? - Nem. Én „vidéki” színésznő vagyok, csak kifelé vagyok ilyen erős, az igazság az, hogy roppant sérülékeny és védtelen vagyok. A siker különben is csak pillanatokra dob fel, és ahogy mondtam, roppantul nyomaszt a felelősség óriás mivolta. „Te most már akár rossz is lehetsz’ ’ - mondta valaki. Ez nem igaz! Ön- rnagunknak és nem az elvárásoknak kell megfelelni!- Szász János (A vágy villamosának rendezője) az idén is két darabot mutat be Nyíregyházán. Melyek lesznek ezek és játszik-e bennük?- Nagyon szeretem Szász Jánost! Már Miskolcon is dolgoztam vele, amikorIbsen Kísérte- tek-jét rendezte. O az a típus, aki kíváncsi a színészre és képességeire, márpedig én ilyenkor tudok igazán felszabadultan próbálni! Az idén a Ványa bácsit és a Hazatérést rendezi nálunk, és a, Jtírek szerint” az előbbiben a dajkát fogom játszani. I I — Miben különbözik még I Szász a többiektől?- A rendezők többsége a premier után összecsapja a bokáját és megy Isten hírével. Nem így Szász János, aki még ma is idejár megnézni az előadásokat, és még ma is csiszol- gat rajta. Nem is lazul az előadás semmit! Mindenki halálosan fegyelmezett. | | — Réges-régen volt egy elő- I adás Tolnay Klárival afő- I szerepben...- Roppant ambivalens érzéseim vannak ezzel kapcsolatban! Nagyon szeretném, hogy Tolnay Klári megnézze az előadásunkat, ugyanakkor féltem őt egy kicsit.- Elvégre Nyíregyházán leromboltak egy pesti legendát, egy eleddig utolérhetetlennek és öröknek tűnő magyar színházi legendát...
